De hogyan jutottunk el idáig?
Az elmúlt években az önkormányzatok szakadatlan küzdelmet folytattak azért, hogy a rendszerváltás hajnalán az autonómiájukat biztosító vagyonjuttató törvények betartását kikényszerítsék a mindenkori kormánytól. Ha emlékszünk rá, 1989-ben még az utolsó pártállami országgyűlés szavazta meg az első törvényt, amely a településeket vagyonhoz juttatta. E szerint a volt állami vállalatok alatt fekvő belterületi földjeik után a társaságokból részvény, illetve üzletrész jár az önkormányzatoknak. A vagyonátadás nyögvenyelősen, a Csepi Lajos egykori ÁVÜ-vezérről elnevezett és 1992-ben törvényerőre emelt matematikai képlettel kurtítva kezdődött meg. Annak, hogy az Antall-, majd a Boross-kabinet ódzkodott az önkormányzatok vagyonhoz juttatásától, tisztán politikai okai voltak. 1990-ben a helyhatósági választásokon tarolt a két liberális párt, az SZDSZ és a Fidesz. Boross belügyminiszter mondta ki állítólag a jelszót: önkormányzatoknak vagyont csak kávéskanállal mérünk, s nagyjából ezt a célt szolgálta a vagyoncsöpögtető Csepi-képlet.
Az áldatlan helyzet túlélte az első kormányváltást is. Sőt - az önkormányzatok 1994-ben és 1995-ben sem kapták meg a vagyonukat. A belterületi földek utáni teljes vagyon átadására csak a Legfelsőbb Bíróság 1995-ben, a Dunaferr ügyében meghozott emlékezetes precedens ítélete után szánta rá magát a Horn-kormány. Eme ítélet szerint ugyanis a Csepi-képlet visszamenőlegesen nem lett volna alkalmazható. Idegesek is lettek miatta az állami vagyonkezelőnél. Ugyanis a belterületi vagyonkurtító törvény hatálybalépéséig szinte az összes volt állami vállalat átalakult társasággá, így ezeknél már nem lehetett visszamenőleg alkalmazni. Az önkormányzatoknak tehát a teljes vagyon járt volna, mégpedig üzletrész vagy részvények formájában. Ez ahhoz vezetett volna, hogy a rendszerváltás táján még állami tulajdonú cégek nagy része többségi önkormányzati tulajdonba került volna.
Az államháztartást egyensúlyba billentő Bokros pénzügyminiszter azt tanácsolta a privatizációt felügyelő Suchman Tamás kormánytagnak, hogy próbálja meg elrendezni a belterületi földek ügyét tíz-egynéhány milliárdból. Egyes, az ÁPV Rt.-nél készült becslések ekkor már 100 milliárd forintra taksálták a Legfelsőbb Bíróság ítéletének következményeit. Ezt követően bontakozott ki a botrányos megoldás, hogy az ÁPV Rt. és az önkormányzatok a kormány tudtával, sőt ösztönzésére alkudoztak a törvényes járandóságról; ekkor lépett be a képbe a közismert, sikerdíjas külső szakértő az ÁPV oldalán és az ugyancsak sikerdíjas tanácsadó cég az önkormányzatok oldalán - ők kurtították a törvényes jusst. Később kiderült az is, hogy még kaszáltak is némi sikerdíjat, még később pedig az derült ki, hogy az ilyen stiklik ára a kormány leváltása.
A magyar önkormányzatok pedig évek óta ügyvédek ezreit tartják el csupán azért, mert a vagyonjuttató törvények betartására csak bírósági ítéletekkel tudják rákényszeríteni a vagyonjuttató törvényeket megszavazó, majd hatalomra kerülve erre fittyet hányó kormányokat.
Kusza jogviszonyok
A Fidesz vezette koalíció is örökölt egy gázos önkormányzati vagyonjuttatási ügyet. Több mint 1900 önkormányzat most azt a gázközművagyont kéri szépen, amit Suchman Tamás volt privatizációs miniszter vezényletével külföldi befektetőknek adott el az előző kormány. Az önkormányzatok ragaszkodnak a törvény betűjéhez, azaz a gázvezetékek fizikai tulajdonlásához.
Az első szabadon választott Országgyűlés 1990-ben az önkormányzati törvény elfogadásával számos kötelező feladatot rótt a helyhatóságokra. Egyebek mellett az önkormányzatok kötelessége az alapfokú oktatási intézmények működtetése, az egészségügyi alapellátás, a mellékutak, a temetők fenntartása éppúgy, mint a szociális törvényben előírt védőháló biztosítása a rászorultak számára. A jogalkotó törvényben jelölte ki azt az állami vagyoni kört is, amely önkormányzati tulajdonba adásával biztosítja a feladatok ellátását. E vagyoni körhöz tartoztak egyebek mellett a már említett belterületi földek, valamint az önkormányzatok területén fekvő vonalas közművezetékek is. A csövek, amin a víz meg a gáz közlekedik, meg a drót, amiben az áram.
A törvény a javak átadására úgynevezett vagyonátadó bizottságok (váb) felállítását írta elő. A váb-ok meg is kezdték a vagyon átadását - a vízközművek például e bizottságok közreműködésével kerültek önkormányzati tulajdonba. Egy 1994-ben hozott törvény szerint az önkormányzatok a vagyonátadó bizottságoknál 1995. március 31-ig terjeszthették elő még ki nem elégített tulajdoni igényeiket. A jogszabály leszögezte, hogy tulajdoni jogosultságuk ezt követően sem évül el, de azt már csak bírósági eljárás során érvényesíthetik.
Az önkormányzatok többsége a felhívásnak eleget is tett: bejelentették igényeiket a törvény szerint járó gázközművagyonra. A váb-ok azonban rendre elutasították az önkormányzatok kérését. Válaszlevelükben hatáskör hiányára hivatkoztak, az önkormányzatok ezért közigazgatási perek özönét zúdították a váb-ok felügyeletét ellátó belügyminiszterre. A belügyi tárcánál viszont azt állítják: joggal hivatkoznak a váb-ok a hatáskör hiányára, ugyanis az Országgyűlés elmulasztotta meghozni a gázközművek átadását részletesen szabályozó végrehajtási törvényt. Vagyis a váb-ok hatásköri alultápláltsága miatt az önkormányzatoknak ítélt vagyon az ÁPV Rt.-hez vándorolt.
A jogi helyzet kuszaságát jellemzi, hogy a bíróságok egymásnak szögesen ellentmondó ítéleteket hoztak az önkormányzatok által a váb-ok közigazgatási határozatai ellen kezdeményezett perekben. Született olyan bírósági ítélet is, amely szerint a vagyonátadó bizottságok helyesen jártak el, meg olyan is, amely szerint nem; egyes ítéletek pedig azt mondták ki, hogy a hatáskörhiányra hivatkozó váb-határozatot meg sem lehet bíróságon támadni, és megszüntették a pert.
Az ügy végére tavaly a Legfelsőbb Bíróság jogegységi döntésben tett pontot. E szerint a bíróság előtt megtámadott, a hatáskör hiányára hivatkozó váb-határozatokat tartalmilag el lehet bírálni. Azóta a Legfelsőbb Bíróság rendre visszautalja új eljárásra ezeket az ügyeket - amelyek ily módon immár több mint négy éve lifteznek a különböző jogorvoslati fórumokon. Ebben a liftben utazik az önkormányzatok vagyona is.
Az Alkotmánybíróság
Ám a közművagyon privatizációja körüli bonyodalmak nem csak a bíróságokon bontakoznak kifele. Az ügyhöz volt egy-két szava az Alkotmánybíróságnak (AB) is.
Ennek a története pedig a következő.
A Horn-kormánynak nem volt érkezése arra, hogy tanuljon a Csepi-képlettel az önkormányzatoktól csenni igyekvő elődje hibájából. Õ is megpróbált egy hasonló trükköt. 1995-ben ugyanis az Országgyűlés módosította az önkormányzati törvényt, és kimondta, hogy az áramszolgáltató társaságok részvényeiből csak 25, míg a gázenergia-szolgáltató társaságok állami tulajdonú részvényeiből csak 40 százaléknyi pakett illeti meg a településeket. Az önkormányzatok menten az Alkotmánybírósághoz fordultak: a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) álláspontja szerint a gázszolgáltató társaságok vagyonában országos átlagban mintegy 90 százalékot, az áramszolgáltató vállalatok vagyonában pedig mintegy 65-70 százalékot képviselnek azok a vagyonelemek, amelyeket vagyonátadó bizottságok révén a privatizációt megelőzően önkormányzati tulajdonba kellett volna adni. Mindeközben már lifteztek a hatáskörhiányos perek: és míg az önkormányzatok a bíróságokon viaskodtak (és viaskodnak mind a mai napig) a belügyminiszter jogi képviselőivel, addig az állami vagyonkezelő szervezet külföldi befektetőknek eladta a villamosenergia- és gázszolgáltató társaságok többségi tulajdonát. Azt, amiről utóbb kiderült: nem is volt az övé. Az állami vagyonkezelő szervezet 1995 végén ugyanis hiába értékesítette a per alatt álló villamosenergia- és a gázszolgáltatók többségi tulajdonjogát. Az Alkotmánybíróság tudniillik 1998 végén kimondta: alkotmánysértő a gázközművek tekintetében a vagyonjuttatást kurtító, 1995-ben hozott törvénymódosítás, a villamosközművek esetében viszont nem az önkormányzatoknak adott igazat.
Nem kapkodták el a határozatot, az biztos.
Az ÁPV Rt. tehát az ugyancsak 1995. évi privatizációs törvény felhatalmazása alapján önkormányzati tulajdonú közművagyont magánosított. Sőt mint az AB indoklásából kiderül: a gázközművagyon forgalomképtelennek minősült mindaddig, míg a vagyonátadó bizottságok az önkormányzatoknak át nem adják. Nemhogy a gázközműtulajdon többségét, de egy kanyi részvényt sem adhatott volna tehát el a Horn-kormány. Köllner Ferenc, a TÖOSZ főtitkára és az önkormányzatok jogi képviselője szerint ugyanis az AB-határozatból az következik, hogy nem is lehetett volna bevinni a vagyont a szolgáltató társaságokba.
Ebből pedig az következik, hogy a szolgáltatók társasági szerződései sem állják ki a törvényesség próbáját. Köllner Ferenc elmondta, hogy már született precedensértékűnek tekinthető ítélet a gázközműéhez hasonló ügyben. Egy önkormányzat társaságba vitte korlátozottan forgalomképes vízközművagyonát, emiatt a bíróság úgy döntött, hogy a szolgáltató rt. társasági szerződése semmis.
Kamat és osztalék
Az önkormányzatok végül 1997-ben - káruk enyhítése végett -jogfenntartással ugyan, de átvették a privatizációs törvény által juttatott 40 százaléknyi részvénycsomagot. Az idei költségvetésben 50 milliárd forintot különítettek el az önkormányzatok kártalanítására gázközművagyonuk jogtalan privatizációja miatt. Előfordulhat persze, hogy hiába akar fizetni az önkormányzatoknak az Orbán-kormány. Ha ugyanis egy önkormányzat nem fogadja el az ÁPV által megrendelt értékbecslést, független igazságyügyi szakértő kirendelését kérheti vagyona meghatározására. Miként megeshet az is, hogy nem a pénzbeli kártalanításra vágyik, hanem él az 1990-es önkormányzati törvény által adott jogával, és természetben kéri belterületi gázközművagyonának tulajdonjogát. Jelenleg épp erre gyúr több mint 1900 önkormányzat. Ezeket az önkormányzatokat képviseli Köllner Ferenc, aki szerint az ÁPV Rt. per alatt álló vagyont adott el, amikor túladott az önkormányzatokat megillető gázközművagyonon.
A gázszolgáltató társaságok részvényeinek többségi tulajdonáért 40,4 milliárd forint folyt be az ÁPV Rt.-n keresztül az új külföldi tulajdonosoktól az államkasszába, vagyis ennyi eredményt hozott a gázprivatizáció. A jelek szerint e külföldi vevők pontosan tudták, hogy per alatt álló, gázos vagyont vesznek. Erről tanúskodik az, hogy az állam a privatizációs szerződésekben garanciát vállalt a külföldi befektetőkkel szemben: abban az esetben, ha a perekben az állam végül mégis alulmarad az önkormányzatok ellenében, vagy az Alkotmánybíróság megfütyüli az önkormányzati törvény 1995-ös módosítását, azaz az önkormányzati vagyon megcsapolását, úgy az állam visszavásárolja a külföldi tulajdonostól a részvényeket. És kifizeti nekik a kamatot is meg az osztalékot is.
Dollárban.
Utána ezeket a részvényeket pedig nyilván szépen átadja az önkormányzatoknak.
Úgy, ahogy azt az 1990-es önkormányzati törvény megszabja.
Isteni üzlet, mondhatnánk.
Csak az a kérdés, kinek.
Új szakértő kerestetik
A kitűnően sikerült gázközmű-privatizáció annak idején, 1995-ben komoly költségekkel járt. Bár a vagyont úgy adták el, hogy nem bíbelődtek értékének felbecslésével, a magánosítás előkészítéséhez üzleti tanácsot adott az NM Rotschild cég. Megbízási díjának összegét az üzleti titok homálya fedi. A privatizáció előtt a gázszolgáltató cégek üzleti értékét különféle cégek, közöttük ügyvédi irodák méricskélték. Hogy melyek, és hogy mennyi tanácsadói díjat kaptak, ugyancsak üzleti titok. A 40 százaléknyi részvényjuttatás önkormányzatok közötti megosztását is külső cégekkel végeztette el az ÁPV Rt. Öt, pályázati úton kiválasztott pénzintézet bróker-, illetve lízingcégei számították ki, melyik településnek mennyi jár. Az, hogy mely cégek voltak ezek, és mennyit kerestek az állami vagyonkezelő helyett elvégzett munkával, szintén nem nyilvános adat. Hiába, az üzleti titok. Az ÁPV Rt.-t csak az összevont adatok közlésére lehetett rábírni: a gázszolgáltatók privatizációjával összefüggésben az állam 848 millió forintot fizetett ki tanácsadói, és 855 millió forintot tanácsadás jellegű szakértői munkára. Összesen tehát 1,7 milliárd forintot. Ám a megváltozott helyzet - az tudniillik, hogy az önkormányzatoknak mégsem 40 százalék jár - ezt a gigászi munkát fölöslegessé tette. Mivel viszont az ÁPV-nél nem tudják, hogy mennyit is érnek ma a belterületen fekvő gázvezetékek, és hogy mennyit is fizettek ki eddig, nyilvánvaló, hogy új felmérésre és új külső szakértőkre van szükség. Márpedig ingyen még a hülye sem mér fel.
Újból szakértő kerestetik tehát önkormányzati járandóság ügyében az állami vagyonkezelőnél.
Rossz előjel.
Eközben újra elsőfokon ítélkezett a Zala Megyei Bíróság: ezúttal 118 zalai önkormányzat javára döntött a belügyminiszter ellen. Március 11-én kihirdetett ítéletével a Zala Megyei Vagyonátadó Bizottságot új eljárásra kötelezte. A belügyi tárca jogi képviselője ismét fellebbezett.
A döntés lapzártánkkor a gázos privatizációs ügyben a Legfelsőbb Bíróság kezében van.
Úgy tűnik, az önkormányzatok előbb-utóbb hozzá fognak jutni a nekik törvényesen járó vagyonhoz. A kormányok pedig talán előbb-utóbb megtanulják, hogy a törvényeket be kell tartani.
Mert még mindig az a legolcsóbb.
Torkos Matild
