A kamara szerint a háziorvosok ma már csak szenvedői a szakmájuknak, aki nyugdíjba megy, a koldusbotot választja. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) kapott finanszírozás a béreket sem fedezi, nemhogy az üzemeltetési költségeket, az egészségügyi reform csak az adminisztrációt növeli, miközben a bevétel csökken. A hónap elején a szakma mintegy felének jelenlétében tartott konferencián ezért az eddigi finanszírozásuk kétszeresét indítványozták, az ezt tartalmazó szerződésmódosítási kérelmüket átadták az egészségbiztosítónak. Az alábbiakban
számolni fogunk
A bevételek alakulása viszonylag pontosan meghatározható. A 6800 háziorvosi praxis OEP-finanszírozása elsősorban az ellátott körzet lakosságszámától, valamint az orvoshoz bejelentkezett biztosítottak számától és életkorától függ. Felnőttkörzet esetén a fix összegű díj 1200 lakosnál kisebb körzet esetén havi 122 ezer, 1500 fölött 188 ezer, a kettő között 165 ezer forint (gyermekpraxisnál minimum 135 ezer, maximum 200 ezer). Ha a doktor vállalja, hogy házhoz is kimegy, ehhez jön még a település méretétől függően 26-43 ezer forint, míg a területfejlesztési, illetve kistérségi támogatásból részesülő településnél az alap másfélszerese jár. A kártyapénzt pontszám alapján fizetik, hiszen az orvoshoz fordulás valószínűsége életkorfüggő: a 15-34 éves bejelentkezettek után egy pont jár, kisgyerekeknél ez 4,5, az idős betegeknél 2,5. Mivel a bizonyos létszám fölötti vállalás akár a gyógyítás kárára is mehet, 2400 kártya felett (vegyes, gyerek-felnőtt körzetnél 2600 felett) degresszió lép életbe, azaz az afölötti biztosítottak nem vehetők teljes értékkel figyelembe. A pontszám szakképzettségtől függően maximum 1,2-es szorzóval emelkedhet, valamint az ügyelet ellátásáért az OEP 52-72 forintot fizet, beszorozva a körzet lélekszámával. Egy pont jelenleg havi 163 forintot ér.
Az OEP tavalyi adatai alapján egy praxis átlagosan havi 720 ezer forintot kapott. Az értékek nagyjából a normál eloszlást követik, de egy kiürülő körzet esetén a havi finanszírozás lehet 400 ezer forint alatt, míg egy nagyobb vegyes körzet kaphat egymillió fölött is. A keretösszeg természetesen mindig a kormány és az érdekképviseletek alkujaként születik meg, ezért 2003 óta, amikor a kamara rácsapta az ajtót a szaktárcára, gyakorlatilag változatlan maradt. Mindehhez jött még 2001 óta havi 25 ezer forint ingatlan- és eszközvásárlási támogatás, valamint ugyanekkora összegig az OEP fizette a hasonló célra felvett hitel törlesztőrészleteit.
Mivel a háziorvosok magánvállalkozók, a kiadásaik és a jövedelmük igen eltérő lehet és nehezen becsülhető. Komáromi Zoltán, az ÁNTSZ országos szakfelügyelő főorvosa - mindamellett praktizáló háziorvos - 2000 óta (akkor még kamarai tisztségviselőként) követi nyomon a bevételek és a költségek alakulását. Eszerint hét évvel ezelőtt az átlagos OEP-finanszírozás arra volt elég, hogy az összes működési költség - könyvelő, autó, telefon, továbbképzés, szakmai folyóirat, biztosítások, rendelő rezsije, gyógyszer, számítógép üzemeltetése, takarító- és irodaszerek, munkaruha és karbantartás - kifizetése után az orvos, az asszisztens és a félállású takarító a minimálbért (bruttó 40 ezer) kapja. Pénzügyi mozgástere efölött annak maradt, akihez több mint kétezer kártyát adtak le. A közalkalmazottak
50 százalékos béremelése
után viszont 2003 tavaszára a teljes praxisfinanszírozás másfélszeresére emelkedett; mivel a költségek nem ugrottak meg ennyire, a bérekben ez ennél jóval nagyobb előrelépést jelentett. Tavalyig azután annyi változott, hogy az orvos bruttó 137 ezer, az asszisztens 82 ezer forintos bérét még a kisebb praxisok is ki tudják gazdálkodni.
A fenti költségszámítás persze amolyan ideális állapotot vesz figyelembe. Például a háromévenkénti autócsere miatt havi 168 ezer forintos gépkocsi-üzemeltetéssel számol, a munkaidejében talán kevesebb hívást kezdeményező orvosnál a 35 ezres mobilszámla sem tűnik kevésnek, és havi 21 ezerből azért már elég jó számítógépet lehet üzemeltetni. A céges autó, telefon, miegyéb magáncélra is használható, de egy (bármelyik) vállalkozás költségelszámolásának egyébként is csak a fantázia szabhat határt. A legtöbb háziorvos emellett külső megbízásokat is vállal: szociális otthonba jár, szűréseket végez, esetleg kutatásokban vesz részt, tanít, és majdnem mindig van valamilyen pályázat is. Az viszont valószínű, hogy egy kis létszámú körzetben nem elég, ha a napi négyórás rendelés után hazafelé még beugrik két-három beteghez. A fentiek alapján az átlagos kereset óvatos becsléssel is a hivatalos nettó 80-90 ezer forint duplája körül alakul.
Ami persze azon túl is kevés, hogy a világon mindenki szeretne sokkal többet kapni: az alapellátás az egészségbiztosítási alap 9 százalékát kapja, míg az európai átlag 15 százalék.
A legális bevételeken kívül természetesen számolni kell a hálapénzzel is, olyannyira, hogy praxist jó áron (10 millió fölött) eladni lényegében csak Budán lehet. A tárgyban az egyetlen precíz vizsgálatot még 1999-ben végezte a TÁRKI (Bognár Géza-Gál Róbert Iván-Kornai János: Hálapénz a magyar egészségügyben). Eszerint valamennyi egészségügyi ellátási területen összesen 33 milliárd forint hálapénzt fizettünk (egyszerűbb módszertan alapján ugyanerre jutott akkoriban Mihályi Péter is), amiből az alapellátásra 8,6 milliárd forint jutott, azaz orvosonként kb. havi 100 ezer. Újabb kutatás híján azonban megállapíthatatlan, hogy ma mekkora ez az összeg. Egyes közismert tarifáknál (például a szülés) két és félszeres a növekedés, de az alapellátásban ez ennél valószínűleg kisebb: az igazi hálapénzes szakmákkal ellentétben (ahol semmilyen hatása nem volt a béremelésnek) számíthatott a másfélszeres finanszírozás, valamint - elsősorban a nagyobb városokban - egyre inkább tudatosul az emberekben, hogy a háziorvos vállalkozó, nem közalkalmazott. Mivel azonban a hálapénz mértéke elsősorban a reálbér-növekedéstől függ, nagy biztonsággal annyi állítható, hogy az összeg az elmúlt nyolc évben emelkedett.
A szakmát két változás tette ingerültté: a vizitdíj bevezetése és az eszközvásárlási támogatás megszüntetése (a kifutó hitelek támogatása megmaradt). Utóbbiról kétségtelenül senki nem mondta, hogy az idők végezetéig fog tartani, ám a szaktárca magyarázata is furcsa. Szerintük aki eddig akarta, már felújíthatta belőle a rendelőjét-eszközparkját, és valóban: a praxisonként megszerezhető összesen 3,6 millió forintból egy komplett rendelő valamennyi berendezésére futotta. De hát a gépek, műszerek amortizálódhatnak - hacsak nem örök életűek. Az intézkedésben így nehéz nem az egészségügyi költségek - a konvergenciaprogramban vállalt - csökkentésének a manifesztálódását felfedezni. (Ezt a forrást egyébként a fenti számításunknál nem vettük figyelembe.)
A lényeg persze a vizitdíj bevezetése. Mind a szaktárca, mind a kamara egyetért abban, hogy napi 35-40 orvos-beteg találkozással lehet kalkulálni, ami a mentességeket figyelembe véve havi mintegy 150 ezer forint bevételt fog eredményezni, tehát körülbelül megduplázza az OEP-finanszírozásból származó eddigi fizetést. Mivel kiskorúak után nem kell fizetni, a gyermekorvosok miatt a gyerekek után járó pontszámot megemelték. Az összegen minden bizonnyal lehet vitatkozni, hiszen a felnőttkörzettel szemben ez csak olyan 100-120 ezer forintot jelent havonta - és kevesebb adminisztrációt. Mindenesetre éppen az alapellátás az, ahol a 300 forintos díjnak a költségtudatosságra nevelés és az indokolatlan orvoshoz járás visszaszorítása mellett valóban lehet hálapénzkiváltó szerepe is: az esetenkénti ötszáz, ezer, kétezer forint, hurka-kolbász, kiló barack átcsúsztatásával a vizitdíj fel tudja venni a lélektani versenyt. Mértéke pedig nagyjából a hálapénzből befolyó összeggel egyezik meg, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy fizetésként felvéve adóköteles; és persze az is kifizeti, aki eddig nem adott borítékot. Kevesebb marad, némileg macerás, de nyugdíjra jogosít. Aki a hálapénzre alapozta a praxisát, az abszolút értékben rosszabbul jár - az anakronisztikusan becsületesek viszont jobban.
