A Heti hetes-ügy: Megint Mária

  • - bézé -
  • 1999. október 21.

Belpol

Nem bíztak semmit a véletlenre azok, akik képernyőre álmodták az RTL Klub Heti hetes című humoros csapatversenyét: népszerű, egész képernyőt betöltő arcok, akik rögvest lecsapják a feldobott labdát, és csak annyira bunkók, amennyire feltétlenül kell, legfeljebb csak egy kicsivel jobban. No, erre a jobbanra felkapták a fejüket olyanok is, akiknek, vélnénk, semmi közük ahhoz, hogy mit tartanak viccesnek egy kereskedelmi tévé műsorkészítői.
Nem bíztak semmit a véletlenre azok, akik képernyőre álmodták az RTL Klub Heti hetes című humoros csapatversenyét: népszerű, egész képernyőt betöltő arcok, akik rögvest lecsapják a feldobott labdát, és csak annyira bunkók, amennyire feltétlenül kell, legfeljebb csak egy kicsivel jobban. No, erre a jobbanra felkapták a fejüket olyanok is, akiknek, vélnénk, semmi közük ahhoz, hogy mit tartanak viccesnek egy kereskedelmi tévé műsorkészítői.

A nagyjából fix szereposztás mellett véghezvitt közéleti mutyizást nyilván régóta hiányolták már a késő kádárizmusban nevelődött és az összekacsintós, hátbaveregetős intimitáshoz szoktatott befogadók. Tuti nyerő ötlet, elvégre nálunk a rossz beidegződések továbbélése soha nem számított bűnnek - vélhettünk volna. Ám hamarost kiderült, a szükségesnél ezúttal is többen vannak a pályán, és ráadásul valahogy mindig hozzájuk kerül a labda.

Kettős minőségű asszony

Az első, még meg nem erősített, ámde szavahihető belső forrásból származó információk arról szóltak, hogy egyesek a miniszterelnöki tanácsadó testület köréből előre nézik a műsort, mi több, kreatív ötleteikkel igyekeznek hozzájárulni a továbbfejlődéséhez is. A gyanú, miszerint a miniszterelnök környezetében határozott rosszallást váltott ki, hogy a Heti hetes kicsit sokat foglalkozott Orbánnal, a családjával és koalíciós partnerével, hamarosan nyomtatásban is napvilágot látott. A hírek szerint a fent említett tanácsadók visszafogottabb magatartásra intették az ország egyik legnépszerűbb privát tévéadóját.

Az nem lehet, hogy megint Schmidt Máriáról szóljon a történet - tiltakozik a gyanakvó elme.

De. Lehet. Sőt. A történetnek ebben az országban nincs is más választása.

A miniszterelnöki főtanácsadó asszony ugyanis kettős minőségében is javasolhatta a kreatív konzultáció létrejöttét: korábban - meg kell hagyni, még a választások előtt - beválasztották az RTL Klub négytagú tanácsadó testületébe is. Arról már egymásnak ellentmondó információk szólnak, hogy mi lett e megbeszélés eredménye: egyesek (köztük az aktuális heti adásban reflektáló arcok) szerint valakik már a műsor felvétele előtt visszafogottságra intették a neves szereplőgárdát, és egyesek azt is tudni vélték, hogy a felvétel után a heti adásból kivágtak bizonyos részeket. Még döbbenetesebben hangzik az a feltételezés, miszerint a magyar RTL vezetőit megzsarolták volna azzal, hogy esetleg veszélybe kerülhet a cégnek a Legfelsőbb Bíróság által is kifogásolt koncessziós szerződése, s ha mégsem, akkor az ORTT, gyakorlatilag tetszőleges indokkal, a végtelenségig büntetheti őket (erről lásd keretes írásunkat). Ebből a szempontból rossz ómen, hogy az ORTT fideszes tagja, Körmendy-Ékes Judit már a második adás után bekérette a sugárzott adás videofelvételét.

Schmidt bevall

Az RTL Klub ezek után tette, amit ilyen esetben tennie kell: a kommunikációs igazgató Szabó-Stein Imre kikérte magának, hogy a tévétársaság vezetői holmi miniszterelnöki tanácsadóval tárgyaltak volna, ennek megfelelően nem is vághattak ki semmit a műsorból, meg egyébként is, a műsor nézettsége kiemelkedően magas, teljesültek a vele kapcsolatos elvárások, tehát marad, csak éppen péntekről szombatra és kilenc helyett negyed tizenegyre kerül át.

Ám jött a váratlan fordulat: Schmidt Mária az MTI-nek adott nyilatkozatában mindent bevallott, például azt is, hogy gyakran folytat megbeszéléseket az RTL Klub vezetőivel, s ennek keretében azt is felvetette, hogy a Heti hetes című politikai kabarét nem tartja kiegyensúlyozottnak. A találkozásokat Schmidt tanácsadói (nem miniszterelnöki, hanem tévés) szerepének tudja be, és ha e minőségében a cég embereivel konzultál a cég ügyeiről, az az RTL Klub magánügye, kinek mi köze hozzá. Arról már kevesebb szó esett, hogy az ezek szerint gyakori megbeszélések milyen hatásfokkal jártak, de erre tán nincs is szükség, elvégre a Heti hetes producere is kipakolt, s elmondta, hogy a harmadik adás előtt maga figyelmeztette a főszerkesztőt, hogy tartsa be a politikai egyensúlyt, s hogy ne emlegessék már oly sűrűn a miniszterelnököt és családját: ezt azonban magánszorgalomból tette, elvégre a Miniszterelnöki Hivatalból senki nem kereste meg hivatalos minőségében a tévétársaságot. Az meg már tényleg a véletlen műve, hogy némelyeknek több állásuk is van. Az pedig, hogy a Népszava azt a 31 másodpercnyi párbeszédet is képes volt lehozni, ami az október elsejei adásból kimaradt, már túl van mindenen - elvégre úriember joga eldönteni, mit mond hangosan, s mit akar a bajsza alá dörmögni, hogy senki se hallja.

Említési arányok

Alighanem mellétrafálnak azok, akik a Heti hetes témakészletének változásából próbálnak levonni sanda következtetéseket: ezek szerint a műsorban az első adásban még a kormánypárti szereplők (értsd: Orbán, Torgyán) domináltak, ám idővel (néhány adással és figyelmeztetéssel később) említési arányuk jelentősen csökkent, amiképpen a miniszterelnökkel és elhíresült családjával is mind kevesebbet foglalkozik a műsor, s mindez annak is köszönhető, hogy a politikai-közéleti témák lassan kikopnak az adásból. Ez akár pozitívumként is felfogható, elvégre a rádió- és tévéadók hírműsoraiban már lassan más sem látható-hallható, mint a kormánypárti potentátok - ez a tény éppen az ORTT aktuális jelentéséből olvasható ki. Az egyetlen üdítő kivétel éppen az RTL Klub híradója, amelyben csupán 56 százalék jut a kormányoldal szereplőinek, s ez szinte már maga a kiegyensúlyozottság. Egyelőre nem tudni arról, hogy a kormányzat képviselői kifogásolták volna, hogy a hírek és tudósítások többségében ők szerepelnek, pedig ez nem mindig előnyös, elvégre, ahogy az ORTT-jelentés megrovóan említi, a hírműsorokban kétszer olyan gyakran esik szó a kormány kudarcairól, mint sikereiről.

Ellenpéldaként pedig gondoljunk Magyarország második legtovább regnáló miniszterelnökének méltán elfeledett nevére: Lázár György példája is bizonyítja, hogy szerényen, névtelenségbe és szándékolt személytelenségbe burkolózva is könnyedén csődbe lehet vinni egy országot.

- bézé -

Büntiben

Bármely magyar tévétársaság könnyen válhat zsarolhatóvá - állítják médiaszakértők, s ennek belátásához nem is kell tudnunk az RTL Klub és a TV 2 Legfelsőbb Bíróság által is vitatott koncessziós szerződéséről, elég, ha ismerjük az ORTT hatáskörét, ami csak némileg nagyobb, mint az egykori úriszéké. A testület gyakorlatilag tetszőleges indoklás alapján büntetést szabhat ki a vétkes tévétársaságra, ami alkalomadtán a sugárzás ideiglenes beszüntetéséhez is vezethet. Az indokok között a teljesség igénye nélkül reklámidő-túllépés, szexuális tartalmú hirdetések közzététele, főcím nélküli reklámok, noch dazu fegyverreklám közzététele (erre eddig csak az MSat vetemedett), egyéb, nem részletezett reklámvétségek, hírműsor hiánya vagy reklámokkal való megszakítása, a szerződésben (s adott műsoridő-terjedelemben) vállalt közszolgálati feladat nem teljesítése, 23.00 óra után közzétehető filmalkotás korábbi vetítése - itt valószínűleg tajvani vagy portugál szürrealista szerzői filmről lehetett szó, elvégre a kúrós-partraszállós filmek minden csatornán rögvest a híradó-vetélkedő-magyar nóta blokk után következnek.

Figyelmébe ajánljuk