Az év elejétől tudni lehetett, hogy a Tisza és a Duna vízgyűjtő területére a szokásosnál jóval nagyobb mennyiségű hó hullott. A dunai 21 köbkilométer a 25 éve mért legmagasabb értéket mutatta, a tiszai térségben pedig a sokéves átlag 170 százalékát. A potenciális veszély ellenére a vízügyesek titkon abban bíztak, hogy az amúgy is vízzel telített földeknek besegít majd az időjárás azzal, hogy a nappali olvadást éjjeli fagy kíséri további esők nélkül - ebben az esetben ugyanis komolyabb árvízveszély nélkül is megoldódott volna a helyzet. Februártól, amikor a belvízzel borított területek nagysága 120, 180, majd 200 millió hektár fölé emelkedett, és a kiadós esők miatt lényegében az egész Kárpát-medence egy vízzel telített szivacsra kezdett hasonlítani, e remény szertefoszlott. Az elmúlt 40 évben példa nélküli helyzetre kellett berendezkedni: arra, hogy a két nagy folyó és mellékfolyóik
egyszerre áradnak
majd, és ehhez már kevés volt a kormány által előre kiutalt kétmilliárd forintos keret. Pláne, hogy azt elsősorban a belvízi megelőzési és védekezési munkálatokra adták, és 65-70 százaléka április elejére elfogyott.
A Duna először a győrieket lepte meg azzal, hogy szokásától eltérően nem az Alpokból, hanem a Vágon és a Moldván begyűjtött csapadékból keletkezett óriási vízmennyiséggel érkezett a városhoz. Bár a folyó sem Komáromnál, sem Esztergomnál nem érte el a 2002 augusztusában mért legmagasabb vízszintet, a fővárosban rekordon tetőzött, és az ár szokatlanul lassan vonult le. Voltaképpen ez utóbbi okozta, hogy a Tiszán csak sok kis árhullám volt ugyan, a Duna-Tisza-torkolatnál a tiszai ár levonulás helyett gyakorlatilag egy helyben "állt", ezzel visszanyomva az összes mellékfolyó vizét.
Csongrádnál, a Tiszába ömlő Hármas-Körösnél is ez volt a helyzet. A folyótorkolatig egy, az 1800-as évek vége felé épült töltés védi a környező településeket, "amit azóta sem bántott senki" - mondta némi iróniával Czuczi Mihály kunszentmártoni polgármester. "Nagyon jó kis töltés volt, majdnem kibírta!" - ezt a jellemzést már Antók Gábor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) főosztályvezető-helyettese adta, aki a védekezés idején az Országos Műszaki Irányító Törzs törzsvezető-helyetteseként a helyszínen dolgozott. A vízügyi szakember szerint most már elmondható, hogy néhány nappal az első töltéscsúszás után a helyszínen dolgozó szakemberek közül többen is indokoltnak látták volna a töltésrész "feladását", mert az eredeti szelvényből akkor már csak mintegy fél méter vastagságú mag maradt, és ilyen állapotú töltést soha korábban meg nem védtek. A töltéseket ráadásul ekkor már csak az igen kényes egyensúlyú "libikókázással" lehetett megtartani, mert a fővárosi központból javasolt, ún. szád falas megerősítés (ez lényegében egyedi profilú, egymásba kapcsolódó vascölöpök földbe ütésével készül, amit elsősorban gátszakadások után, a gátszélek lezárására alkalmaznak) kudarcot mondott.
A libikókázás lényege, hogy a csúszás megállítása érdekében nemcsak a töltés aljába pakolt homokzsákhegyekre van szükség, hanem a megcsúszott gát tetejére is zsákokat kell pakolni, hogy a megmozdult töltést leterheljék, és ezzel lehetőleg egy helyben tartsák. A folyótorkolathoz legközelebb eső töltéscsúszást ezzel a módszerrel több mint 600 ezer homokzsák árán lehetett csak megtartani, miközben az eredmény mérnökileg most is csak körülményesen magyarázható a "Jóisten faktor" nélkül. A Tiszasas egy részét, Csépa nagy részét és Szelevényt a templomtoronyig elöntő árvíz lehetőségét végül Budapesten vetették el. A térség így "nem kötött le" 400 millió köbméternyi vizet, ami egyméteres árszintcsökkenéssel járhatott volna, ellenben - lesz, ami lesz alapon - a töltés megtartásáról határoztak. Az ilyenkor a végső szó kimondására jogosult vízügyi helyettes államtitkár, Varga Miklós döntését utólag könnyen lehet helyeselni, hiszen a védekezést végül is siker koronázta, a gát állva maradt. Kozári László ezredes (a Belügyminisztérium [BM] Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főtanácsosa) szerint nagy volt ugyan a kockázat, de komoly lélektani pluszt adott a Köröszugban dolgozóknak, hogy egy hétnél is tovább tartották az elsőként megsérült részt. "Ennek köszönhetően máshol sem akarták elengedni a töltést" - mondta a főtanácsos.
Az eredményes helytálláshoz az is kellett, hogy a szakmai irányítást végző vízügyes állományt (a 3800 fős létszám döntő többsége április végéig a Tisza és a Körösök mellett dolgozott) akkor nem kellett máshol is bevetni. A május 18-án a miniszterelnök és a belügyminiszter társaságában a térségbe látogató Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter azt mondta, hogy a tiszai és köröszugi védekezés a tárcának
20 milliárd
forintjába került - viszont 30-40 milliárdnyi vagyont sikerült megmenteni az áradástól, és a költségvetésnek sem kell rettegnie a több mint százmilliárd forintra becsült újjáépítési költségektől.
A védekezés költségeit az alapelv szerint a résztvevők munkál-tatói fizetik - a vízügyeseknek a KVM, a katasztrófavédelemnek a BM, a katonáknak a Honvédelmi Minisztérium (HM). Amennyiben a felmerült pluszköltségek nem férnek bele egy-egy minisztériumi költségvetésbe, a tárcáknak külön kell egyeztetnie a Pénzügyminisztériummal. Ilyen tétel lehet a katonai helikopterek és vízi járművek jelentős költségű, folyamatos üzemeltetése (a több mint félezer katona munkáját szabadságolással oldották és oldják meg), vagy a vízügynél jelentkező extra eszköz- és anyagigény. Az így felmerült többletköltségek mértékéről nincs hivatalos információ.
Az érintett önkormányzatok árvízi költségeit (mint a gátakon dolgozók élelmezése, elszállásolása, munkagépek bérlése, benzinköltsége, vagy a kitelepítettek költségei) a BM által májusban közzétett útmutató szerint lehet csak leírni. Deli Erika, a tárca Önkormányzati Gazdasági Főosztályának vezetője elmondta: a négyoldalas dokumentummal már csak az elköltött pénzek elszámoltatását végzik, hisz az igényelt összegeket az önkormányzatok bejelentésük másnapján megkapták előlegként. A védekezés költségeinek pontosítása és summázása még tart, jelenleg csak annyi bizonyos, hogy a BM központi vis maior tartalékából az idén árvízi védekezés címén 1,4 milliárd forintot fizettek ki; a köröszugi térség kilenc települése ebből 309 millió forintot kapott.
A polgármesterek számlával igazolt jelentéseit a megyei területfejlesztési tanács és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szűrőjén át kapja meg a Belügyminisztérium. A fel nem használt előleget az önkormányzatoknak vissza kell utalniuk a BM-be. Ez történik majd Szelevény esetében, ahol a közel 70 millió forintos előlegből Gálos László polgármester közlése szerint nem egészen 45 milliót költöttek el. Kunszentmártonban viszont az eddig átutalt 120 millió forintos vis maior pénz is kevésnek bizonyult, mert a polgármester számlái több mint 145 millió forintról szólnak. A különbséget Czuczi Mihály polgármester reményei szerint a szaktárca utólag, "kötözködés nélkül" rendezi.
Az idei árvízi helyzet újdonsága volt a miniszterelnök április elejei bejelentése, miszerint az érintett településeknek csak az igényeket kell megfogalmaznia a védekezéshez, az állam minden költséget áll. Korábban ennek hiányában volt egyfajta önfék a költekezésben, most viszont még nem lehet tudni, hogy
a fölülről nyitott kassza
tudatában történt-e bármiféle pazarlás. Deli Erika szerint korábban néhányszor előfordult ugyan, hogy az átvilágításkor túlszámlázásokra, indokolatlan bérjellegű kiadásokra, illetve néhány szervezet megkérdőjelezhető költségeire bukkantak, de ritka kivételnek számít, amikor az önkormányzatok az ilyen számlák kiállításakor megnyomják a tollukat.
Egészen más pénzügyi fejezet az árvízi gyorssegélyre elkülönített állami kassza, melyet a tömeges kitelepítés tervéhez igazítva 300 millió forintos nagyságban állapított meg a BM. A végül túlméretezettnek bizonyult összegből elsősorban a Kunszentmártonban elszállásoltakat támogatták. A lakosonként kifizetett 15 ezer (összesen 33,5 millió) forint kilenctizedét a BM már átutalta az önkormányzatoknak.
A keletkezett károk miatt a legnagyobb összeget a Hármas-Körös és a Tisza torkolata közelében megcsúszott töltések helyreállítási költsége emésztette föl, ez becslések szerint meghaladja majd a négymilliárd forintot. A védekezés során tönkretett önkormányzati utak rendbetétele, illetve a többnyire Kunszentmárton területén a későbbi védekezés érdekében kisajátított ingatlanok után kiutalandó összeg nagyságát egyelőre megsaccolni sem lehet. Csak annyi látszik bizonyosnak, hogy ezeket is a BM fizeti a vis maior keretből.
A Miskolctól alig húsz kilométernyire lévő Hernádkércs 371 fős lakosságát nem rázta meg különösebben, hogy múlt vasárnap Luterán András polgármester a hangszórós autóból harsogta: megint jön az árvíz. Az elmúlt két évben ez már a hetedik alkalom, ráadásul a legutóbbinak épp csak másfél hónapja lett vége. Igaz, hogy Luterán azt is mondta: a 2004. augusztusi rekord is könnyen megdőlhet (úgy is lett, Hidasnémetinél 19 centi plusszal 434 centit mértek), de az Arany János utca Hernád felőli lakóit a vasárnap esti filmnézésben ez sem zavarta. Tapasztalatból tudták: van még szűk egy napjuk a pincék kiürítésére, egyébként meg rendes gát nincs. A polgármester rutinosan hívta a közhasznú munkásokat és szociális segélyeseket. Az encsi irányítótól, a katasztrófavédelmistől zsákokon, fáklyákon és a már megrendelt homokon túl a saját 30 embere mellé még ugyanennyit kért. Tűzoltók jöttek (29) hétfőn reggel Miskolcról, majd még ketten Szolnokról. Utóbbiak hoztak gumicsónakot is, de arra itt nem volt szükség. Azzal együtt sem, hogy kedd hajnalban veszni kellett hagyni a Halmajon át Miskolcra tartó utat, sőt délben már a pincék felé harapdálta magát a folyó. Kedd délután az Arany János utca végéig, a 70 centis vízbe már csak a traktor merészkedett. Luterán addigra azonban megoldást talált a 18 ott lakó elhelyezésére. A folyamatos hátrálás ellenére kedd estig 500 tonna homok került az utak mellé, igaz, a 15 ezer, fogásba rakott zsák egy részét alig egy hónapja szedték fel ugyaninnét. A friss homokot Onga mellől kérik, mert bár Abaújszántó és Encs környékén közelebb is van bánya, ezek az eső miatt megközelíthetetlenek, vagy már kifogytak a kitermelt mennyiségből. Van jelentkező e hosszabb fuvarokra is, csak szerződésre, menetlevélre, bizonylatolásra nincs idő. Minderre becsület-alapon, utólag kerül majd sor. Igaz, Luterán se mondott határidőt, főként mert egy formanyomtatvány-váltás miatt még a márciusi árvíz félmilliós költségét sem kapta kézhez; arra is csak ígérete van. Hernádkércsen szellemi közkincs, hogy az árvíz oka nem az, hogy a Hernád a korábbi tapasztalattal ellentétben az utóbbi két évben gyakran extra nagy vízmennyiséggel érkezik Szlovákiából. Inkább az, hogy a folyó a magyar vízügy mostohagyerekeként egyetlen árva méter épített gátat mind ez ideig nem kapott. Augusztusban lesz két éve, hogy az akkori árral a környékre érkezett a környezetvédelmi miniszter, aki megígérte: gátat terveztet. Meg is tette. A tervdokumentáció végére tűzött kísérőlevélbe pedig beleírta, hogy az építés feladata nem állami, próbálják önerőből vagy pályázattal, a mellékelt ábrák alapján. A védőgát akkori költsége (négy település adta az egységet) elérte a másfél milliárd forintot. A forráshiányos, évente alig 400 millióból gazdálkodó falvak ennek a pályázati önrészhez szükséges összegnek a tizedét sem tudják kigazdálkodni. A terv most is Luterán polcán pihen. Megmutatja, miközben tovább dagad a folyó.
