"A Messiás nem jön el idén sem" - Gusztos Péter ügyvivő az SZDSZ-ről

Belpol

Az elnök személyénél sokkal fontosabb, hogy a hazai liberalizmus különféle irányai továbbra is az SZDSZ-ben jelenjenek meg, különben a szabadelvűség parlamenti képviselet nélkül marad - állítja Gusztos Péter ügyvivő, frakcióvezető-helyettes, aki bevallása szerint a koalíció felmondásának "harcos támogatója" volt.
Az elnök személyénél sokkal fontosabb, hogy a hazai liberalizmus különféle irányai továbbra is az SZDSZ-ben jelenjenek meg, különben a szabadelvűség parlamenti képviselet nélkül marad - állítja Gusztos Péter ügyvivő, frakcióvezető-helyettes, aki bevallása szerint a koalíció felmondásának "harcos támogatója" volt.

Magyar Narancs: Kóka János múlt heti, első ellenzéki parlamenti fölszólalása gúnykacajt váltott ki a Fideszből. Az SZDSZ-t minden egyes kormányjavaslat megszavazásakor szembesítik majd azzal, hogy koalíción kívül is kormánypártként viselkedik, s hogy szerepe nem más, mint eljátszani az operettellenzéket.

Gusztos Péter: Egy hároméves gyerek apjaként "Az első nap ellenzékben" címről nekem is a Vackor az 1. b-ben jutott az eszembe. A címválasztás lehet mókás, de tény, hogy új helyzetben vagyunk. A parlamenti frakció munkája felértékelődik, az SZDSZ politizálásának centrumában eddig a liberális vezetésű minisztériumok voltak. A szocialistákkal kötött koalíció azért bomlott föl, mert megszűnt a közös kormányzás tartalmi alapja. A Fidesz kétharmados választási győzelmétől minden normális liberális megpróbálja megóvni az országot. Ez a mozgástér. Az SZDSZ májustól ellenzéki párt, de ezt az ellenzékiséget nyilván nem a Fidesz definiálja. Elmondtuk, milyen ügyekben támogatjuk a szocialisták kisebbségi kormányát, és elmondtuk azt is: nincsen biankó jellegű külső felhatalmazás. Nem a Fidesz kottájából játszunk, magunk döntjük el, mi igen és mi nem. Nem leszünk operettellenzék, de egy program nélküli kormánybuktatásban az SZDSZ nem partner.

MN: Miben nyilvánul majd meg ez az ellenzékiség?

GP: Mire ez az interjú megjelenik, már el is mondtam az első szabad demokrata interpellációt egy olyan ügyben, melyben vita volt a koalíción belül. A civil szervezetek és az egyházak finanszírozásáról, az egyszázalékos felajánlások rendszeréről, az egyház és az állam szétválasztásáról van szó.

MN: A Fidesz joggal fölvetheti majd, hogy kormánypártként miért nem hallatta a hangját emiatt az SZDSZ. Hiszen ezt a témát a szabad demokraták 2005 végén vetették föl először - éppen ön. Most bezzeg, hogy a párt kilépett a koalícióból, egyből eljátssza a nagy ellenzékit Veres János interpellálásával.

GP: Ismétlem, nem a Fidesznek politizálunk. Az ellenzékiségünk nem abban merül majd ki, hogy interpellációkat nyújtunk be, és adott esetben nem fogadjuk el a kormány válaszát - az rajzolja majd meg, milyen törvényjavaslatokat támogatunk, és milyeneket nem. Az SZDSZ meg- vagy visszaerősödése ugyanis nem a csodavárás köré kell, hogy szerveződjön, hanem egy megbízhatóan karakán politizálás köré. Magam ezért voltam a koalíció felmondásának egyik harcos támogatója az ügyvivői testületben és a parlamenti frakcióban is. A kilépést az egyetlen helyes döntésnek tartottam, miközben tudom: nehéz útra indulunk. Azokban az ügyekben, melyekben az SZDSZ a koalíció természete miatt a nyilvánosság előtt nem ütközött a szocialista párttal, most a koalíciós lojalitás kötöttségei nélkül teheti világossá az álláspontját.

MN: Az SZDSZ több politikusa is hangsúlyozta, hogy nem érdeke az előre hozott országgyűlési választás. Fodor Gábor az InfoRádióban a legutóbb viszont azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi tehetetlenség helyett ez volna a tisztességesebb megoldás.

GP: Az eredményes, értsd: érdemi dolgokat végrehajtó kisebbségi kormányzás receptje is ismert. Végy egy bátor programot, egy érdemi ügyekre szerződött miniszterelnököt, egy őt szilárdan támogató frakciót, majd adj hozzá egy, az érdemi átalakításokban elkötelezett külső partnert. Jelzem, az utóbbi készen áll a feladatra. Ha például lesz akarat átfogó adóreformra, ahhoz az SZDSZ támogatását meg tudja szerezni az MSZP-kormány. A kérdésről még annyit, hogy a következő néhány hétben az SZDSZ belső kampányában nyilvánosan megszólaló politikusok nem feltétlenül segítenek majd bárkit abban, hogy egy kisebbségi kormány működéséről reális képet kaphasson. Azok a szabad demokraták, akik lényegében a koalíció feltétlen helyreállítását szorgalmazzák, nyilván azt próbálják majd bizonyítani, hogy a kisebbségi kormányzás eleve működésképtelen. Ez veszélyes játék.

MN: Miért?

GP: A koalícióba való gyors viszszatérés annak a politikának a folytatását eredményezné, ami a koalíció fölbomlásához vezetett. Ez a teljes arcvesztést jelentené a számunkra, az SZDSZ a maradék hitelét is elveszítené, az ország számára pedig katasztrofális eredménnyel járna. A szlovák euróbevezetés híre újfent azzal szembesít mindenkit: azok nélkül a liberális indíttatású strukturális reformok nélkül, amiket az SZDSZ évek óta szorgalmaz, Magyarország végletesen le fog maradni. Az a kormánypolitika, amit a miniszterelnök és a szocialista frakció meghirdetett, az úgynevezett bársonyos reformok nem lendítenek az országon; annyit segítenek, mint nekem a hajzselé. Az SZDSZ feltételek nélküli visszamenekülése a koalícióba ezt a politikát betonozná be. Ebben senkit nem tudok támogatni.

MN: Az elkövetkező egy-két hónapban viszont már csak amiatt sem lesz érdemi kormányzás, mert az MSZP az SZDSZ tisztújítására vár, az SZDSZ meg arra, hogy milyen személyi mozgások lesznek a szocialistáknál.

GP: Nincs ebben semmi különös. Érthető, hogy az MSZP megvárja tisztújításunk kimenetelét. Bár nagy fordulatra a helyükben nem bazíroznék.

MN: Az elnökválasztási kampányt a két potenciális jelölt, Fodor Gábor és Kóka János már a koalíciós szakítást szentesítő küldöttgyűlésen megkezdte. A tudósításokból az jött le, hogy a pártban ezt sokan nem vették jó néven.

GP: Szerintem csak a dolgukat végezték. A csatár gólt akar rúgni, a jelölt meg kampányol. Ez a lényege.

MN: Június 7. után mire számít?

GP: Pártom egy részével ellentétben csodára semmiképpen.

MN: Már másodszor említi a csodavárást. Mit ért ezen?

GP: A Messiás-várás hangulatát. Ez volt 2000-ben Demszky Gábor pártelnökké választása előtt, tavaly Kóka Jánossal kapcsolatban, most pedig - pikáns módon részben ugyanazok - Fodor Gábor elnökké választásától várják a csodát. Hasonló hangulat lengte körül a Kuncze Gábor visszatérését szorgalmazó aláírásgyűjtést is. Ám 2000-ben sem jött el a Messiás, tavaly sem. És a Messiás nem jön el idén sem. A tisztújítás után meg kell nyugodnunk. A kelet-közép-európai régió rendszerváltó liberális pártjai közül az SZDSZ egyedülálló módon élte túl ezt a 18 évet. Szerintem ennek két oka van. Egyrészt - ahogyan Nógrádban mondják -, ha a kutya kovászba térdel is, Magyarországon van masszív, elkötelezetten liberális értékrendű szavazótábor. Nem egymilliós, de 250-300 ezer fő alá nem megy le. A másik ok pedig az, hogy a magyar liberalizmus különböző irányzatai eddig egy párton belül jelentek meg. Az SZDSZ-ben együtt tudott élni a jobboldali, alapvetően a gazdaságpolitikára koncentráló liberális gondolat egy szociálliberális, az emberi jogokra és a társadalmi szolidaritásra figyelő irányzattal. Ezt tudja gazdagítani a környezettudatosságot és az ökopolitika fontosságát hangsúlyozó alternatív életmód-liberalizmus. De bármelyik kizárólagossá válása öngyilkos stratégia lenne. Ezeknek egy párton belül kell maradniuk ahhoz, hogy parlamenti képviselethez juthassanak, és beleszólhassanak Magyarország jövőjébe. Ez a legfontosabb kérdés.

MN: De ezek nem egymást kioltó irányzatok? Sokszor előfordult már, hogy az egyik nézetrendszer hívei az "igazi liberalizmust" vagy mondjuk az SZDSZ "eredeti elveinek" az elárulását kérték számon más alapállású pártbéli társaikon.

GP: Ha a maguk vegytiszta jellegében néznénk ezeket a programokat, akkor azok nyilván nem lennének összeférhetők. Nem is azt állítom, hogy az idők végezetéig együtt kell maradniuk. Az SZDSZ eddig képes volt ezeket egyben tartani. A magyar liberális szavazók szivárványkoalíciója elképesztő. Szavaz ránk zsebesgatyás, rasztahajú bringás futár éppúgy, mint öltönyös bróker. Öntudatos meleg éppúgy, mint kisvárosi értelmiségi, aki nem mindig örül a melegjogok feszegetésének, mégis büszke a pártra, amely azt meg meri tenni. Emberek, akik a rendszerváltó SZDSZ-be szerettek bele, és sokan az MTV-, na meg az iPod-generáció tagjai közül. A jövőben is annak az egyensúlyi helyzetnek a biztosítása a legfontosabb, melyben ők és persze mások is a szavazóink tudnak és akarnak maradni.

MN: Hogyan?

GP: A kérdés az, hogy csak szeretnénk a szavazatukat, vagy akarjuk és tudjuk képviselni is e szavazói csoportokat. Az alternatív kultúra hívei alapesetben liberális emberek. Mi meg asszisztáltunk ahhoz, hogy szabad demokrata főpolgármester és kerületi polgármester hivatali idején eltűnjön egy szimbolikus alternatív központ Budapestről. A Kultiplex-történet azt mutatja, hogy bár vágyunk bizonyos választói csoportok támogatására, nem mindig észleljük, amikor az érdekükben konfliktust kell vállalni.

MN: Egy polgármesternek elsősorban a saját konkrét, földrajzilag is pontosan meghatározható szavazói a fontosak.

GP: Ez világos, és nem is polgármestereinket támadom ebben a történetben. Ám egy, a választóira figyelő liberális párt mindenképpen kiküzdene olyan kompromiszszumot, amivel jól járnak a kerületi lakók, de a segítségünkre váró, mert senki által nem képviselt társadalmi csoport is érzi: nem hagyjuk magára. De említhetném az internetadót is: egy olyan pártnak, amelynek az egyik preferált választói csoportja az internet világában élő húszas-harmincas urbánus fiatalság, a támogatásnak még a látszatát is el kellett volna kerülnie. Főleg, hogy az SZDSZ adókoncepciójában megszűnne a címkézett kis adóknak, a kivételeknek, a kedvezményeknek a rendszere. Vagyis miközben valójában a nyomtatott sajtót terhelő kulturális járadékot is megszüntetnénk, majdnem a nevünket adtuk az internetadó bevezetéséhez. Ezt nem nevezném sem tudatosságnak, sem következetességnek.

MN: A közvélemény-kutatási adatok szerint az SZDSZ-nek nemcsak az elsődleges, de a másodlagos pártpreferenciája is nagyot zuhant. Utóbbi elsősorban amiatt, hogy a szocialista választói tömegek már nem a pártot jelölik meg a második legrokonszenvesebb erőnek. Pedig az MSZP-szavazók szimpátiája sokat segített az SZDSZ-nek, különösen 2006-ban. Pontosan persze nem számszerűsíthető, de azért az egy-egy körzetben a szabad demokrata pártlistára és az egyéni szocialista jelöltre leadott szavazatok összevetése ezt valószínűsíti. A szocialista választók nélkül mire mehetnek a szabad demokraták?

GP: Az nem igaz, hogy ezek a választók mindannyian MSZP-szavazók lettek volna, akik a szocialista párt utasításának engedelmeskedve az SZDSZ listáját ikszelték be. A két párt közt ingáznak is szavazók, másrészt sokan - a választási rendszert okosan értelmezve és használva - megosztják szavazatukat. Kétségtelen, a koalíció elhagyása miatt a szocialista tábor most bünteti az SZDSZ-t. Ugyanez a jelenség azonban az SZDSZ-szavazóknál is megvan. Mindkét pártnak kalkulálnia kell ezzel. Azért tudtunk 2002-ben és 2006-ban nyerni, mert a szavazóink a második fordulóban fegyelmezetten szavaztak át. A szavazótáborok kölcsönös elidegenedése tehát nem csak az SZDSZ számára probléma. A küldöttgyűlésen arról beszéltem, hogy az elmúlt két választáson a jobboldal az SZDSZ parlamenti kiesésétől remélte a választási sikert. Bejutottunk, ők ellenzékbe kerültek. És voltak szocialista kormányfők, akik nehéz helyzetükben az SZDSZ megtámadásától várták pártbéli stabilizálódásukat. 'k sem jártak sikerrel. Az SZDSZ-re a legkomolyabb veszély saját maga: ha képes megmaradni csapatként, ott lesz a következő parlamentben. A talpon maradás alapvető feltétele, hogy tanuljunk a történtekből. Mert az nyilvánvaló, hogy a koalíció fölbomlása mindkét pártnak súlyos kudarc. Éppen ezért ellenzékben nem viselkedhetünk majd úgy, mint egy messziről jött ember. Szembe kell nézni azzal, mik voltak az eredmények, és miben hibáztunk.

MN: Képes lesz erre az SZDSZ? Mert kívülről sokszor tűnik úgy, hogy a pártbéli ellentéteket sokkal inkább mozgatják megmagyarázhatatlan személyes averziók, mint elvi ellentétek. Hogy valamiféle régi meccsek lejátszása zajlik, amiknek az okait egyrészt a résztvevőkön kívül senki nem érti, másrészt rajtuk kívül igazából senkit nem is érdekel.

GP: Szerencsésnek tartom, hogy az élet rövidre szabta az elnökválasztási kampány időszakát. Nem tartozom egyik jelölt kampánycsapatába sem, ahogy tavaly, úgy idén is saját jogon szeretnék bejutni az ügyvivői testületbe. Sokakkal beszélek mindkét társaságból, és azt szoktam kérni mindenkitől: természetes, hogy mindent megtesznek a győzelemért, de fontos az is, hogy a győzelem után legyen még párt, amit lehet majd vezetni. A kampány leghevesebb részeit is úgy kell letudni, hogy június 7. után is együtt tudjunk dolgozni. A másfél százalékos ökoliberális és a másfél százalékos neokon párt önmagukban nagyon vonzó ideológiai kísérletek, biztos többek fantáziáját megmozgatnák, csak éppen esélyük sem lesz a parlamentbe kerülni.

MN: Milyen állapotban van a párt? Mennyire viselték meg a kudarcok, az álküldöttbotrány?

GP: Rendesen megviselték, személyesen magam is rosszul éltem meg, hogy a pártot, melybe nagykorúságom napján léptem be, termosztolvajok ejtik túszul. Mégis: a párt fegyelmezetten és nyugodtan fogadta a történteket.

MN: Azok, akiket a szakítás az egzisztenciájukban is érinthet, például az önkormányzati tisztségviselők, hivatalnokok, hogyan fogadták a kilépést? Főleg, hogy a pártvezetés lényegében kész helyzet elé állította őket.

GP: Volt morgás, hogy nem volt idő megbeszélni ezt a dolgot, de azt látom - és a küldöttgyűlési szavazás 85 százalék körüli eredménye is azt mutatja -, hogy mindenki megértette: a miniszterelnök és az MSZP hozta kényszerhelyzetbe az SZDSZ-t. Kuncze szokta mondani, hogy a magyar politikában nem tud olyan történni, ami nekünk jó lenne, mert a tagjaink és a választóink általában két egymással ellentétes dolgot várnak el tőlünk. Nincs kétségem, milyen támadásokat kapunk, ha azt mondjuk, hogy rendben, a kormányfő mondott, amit mondott, aludjunk rá párat, majd a nyáron átbeszéljük az ügyet.

MN: Mi lett volna?

GP: Az SZDSZ nem lép ki, és belekompromittálódik egy vállalhatatlan helyzetbe.

MN: A kilépés maga mennyire volt váratlan? Az MSZP-ben úgy tartják, az SZDSZ régóta készült arra a pillanatra, amikor elhagyhatja a koalíciót.

GP: Ez egy kétéves folyamat végpontja volt. Az, hogy a koalíciós szerződést évente felül kellett vizsgálni, önmagában is jelezte, hogy valami nincs rendben. Az eredeti közös program folyamatosan inflálódott. De gondoljanak bele: miközben elengedhetetlennek tartjuk a vasúti reformot, nincs olyan épeszű választó, aki elfogadta volna, ha azért lépünk ki a koalícióból, mert nem zárhattunk be tizenöt vasúti szárnyvonalat. Az egészségügy átalakítása azonban más dimenzió volt. Közhely, hogy a nagy reformoknál két fontos szabály van: a ciklus elején kell kezdeni, és kell hozzájuk találni szövetségeseket, mert nélkülük nem megy. Átütő társadalmi támogatottságot a nagy átalakításokhoz persze nem lehet szerezni - aki mást állít, az a választókat kábítja -, de szövetségeseket lehet és kell is találni. Az egészségügyben is lehetett volna: például azt a magántőkét, amelyik a ciklus elején meg akart mozdulni. Ha belevágunk, megjelent volna 200-250 milliárd az egészségügyben, ráadásul érdekeltek lettek volna abban, hogy a saját pénzükön elmagyarázzák az embereknek az új rendszert, hogy az miben lesz jobb. Fel sem tudjuk mérni, menynyivel lett volna más a közhangulat 2008 tavaszára. Arról nem is beszélve, hogy a ciklus elején a Fidesznek sem ideje, sem ereje, sem politikai lehetősége nem lett volna megakadályozni az egészségügyi reformot, ha az az SZDSZ eredeti szándékai szerint indul el. A koalíción belüli rossz kompromisszumok sorozata - amiért mind a két párt, ha nem is azonos mértékben, de felelős - vezetett oda, hogy egy demagóg népszavazással gyakorlatilag szétverhettek mindent. Sok mindent nem tanulnék meg Orbán Viktortól, de egy választási győzelem után bizonyos - hangsúlyozom: bizonyos - értelemben úgy kell viselkedni, mint ahogy Orbán tette 1998-ban. Egy miniszterelnöknek és egy koalíciós többségnek, ha övék a törvényhozó parlamenti többség, nem szabad megijednie. Élnie kell vele.

MN: De volt kész program például az egészségügy átalakítására? Mert úgy tűnt, hogy nincs a fiókban semmi.

GP: Ugyan, az SZDSZ-nek már évekkel ezelőtt törvényjavaslatszinten készek voltak az elképzelései.

MN: Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése mennyiben befolyásolta a koalíciós elszántságot? Arra gondolok, hogy 2006 ősze után szempont lehetett az is, hogy jaj, csak nehogy valamivel tovább hergeljék az embereket.

GP: A miniszterelnöknél és a szocialistáknál ez bizonnyal játszott. De már ezelőtt rossz kompromisszumokkal szűkítettük saját mozgásterünket. 2002 óta sok vitánk volt, méltatlan volna utólag méricskélni, hogy kinek mennyire volt igaza az egyes ügyekben. Ráadásul a választókat ennél jobban érdekli az, hogy például az a két kormányzó párt, mely a többséget adja, képes-e köztársasági elnököt választani egy olyan alkotmányos rendben, ahol a harmadik fordulóban feles többséggel meg lehet ezt tenni. Ha nem tudnak, önmaguk paródiáját adják. Ha pedig pártoktól és politikusoktól éveken át azt látják a választók, hogy nem képesek a nekik adott felhatalmazással élni, akkor idővel okkal fogják őket alkalmatlannak tartani a kormányzásra.

Neked ajánljuk