Lehetőségek
A kormány azt követően szánta rá magát erre a lépésre, hogy megfeneklettek az OTP Bankkal a PB megvásárlásáról folytatott tárgyalások. A legnagyobb hazai hitelintézet ugyanis nem volt hajlandó emelni a tétet, márpedig eredeti - 25 milliárd forintos - vételi ajánlatával a kabinet korántsem volt elégedett. A lapunk által megkérdezett bankárok szerint az OTP - amelyik egyértelműen "hajtott a Postabankra" - túlságosan is nyeregben érezte magát, ezért nem ígért többet. Ez nem is csoda, hiszen az óriásbank - kihasználva azt, hogy a kormány 1998 óta nem bírta eldönteni: magánkézbe adja-e a PB-t, hogy ebből pénzt lásson, vagy nem értékesíti, mert például jó eszközt lát benne sajátos pénzügyi tranzakciókhoz - szemlátomást gondosan készült arra, hogy elhalássza a PB-t a versenytársak orra elől (ennek okairól lásd keretes írásunkat).
Erről állítólag még az elmúlt év nyarán a "legmagasabb szinteken" születetett megegyezés, miközben a megfelelő helyeken az illetékesek nem győzték hangsúlyozni, hogy "mennyire fontos magyar kézben tartani a Postabankot". Augusztusban az OTP Bank a lakossági divíziója vezetését Lantos Csabára, a CA-IB Értékpapír Rt. addigi vezérigazgatójára bízza, akiről úgy hírlett, jó kapcsolatokat ápol a legnagyobb kormánypárt első vonalával. Alig két hónappal később hozakodik elő a magyarországi Credit Suisse First Boston (CSFB) az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. számára készített, a Postabank hosszú távú tulajdonosi struktúrájára vonatkozó javaslatával. Ebben a CSFB szakértői adottnak vélik a feltételeket a sikeres privatizációhoz, és két megoldást javasolnak: a nyilvános árverést, illetve az OTP Bankkal folytatandó tárgyalásos értékesítést. A licitálás mellett mindössze az szólt, hogy "alkalmazása alacsony kockázat mellett nagy átláthatóságot biztosít", az utóbbi megoldást viszont melegen ajánlották: szerintük az OTP Bankkal azonnali exkluzív tárgyalásokat lehetne kezdeni a PB megvételéről, és azokat két hónapon belül le is lehetne zárni; viszonylag csekély ráfordítással megújulhatna a PB informatikai rendszere; az OTP Bank tudná a legrövidebb időn belül nyereségessé tenni a Postabankot.
Sok hűhó semmiért
A fentiek fényében nem meglepő, hogy a tavaly őszi kormánydöntés után az OTP vizsgálni kezdte a Postabankot, miközben az eladói oldalon nem hivatalosan 40-60 milliárd forintos árelvárások fogalmazódtak meg. Ezek aztán rövidesen 35-45 milliárdra mérséklődtek, hiszen a terepszemle során egyre-másra jöttek a hírek az informatikai rendszer elodázhatatlan cseréjéről (ami becslések szerint 10 milliárddal csökkentette az árat, igaz ennek szükségességét a CSFB jelentése is tartalmazza), és a szekrényekben porosodó kisebb csontvázakról. Többen úgy látják, a kérő ekkoriban kezdett úgy viselkedni, mintha szívességet tenne az államnak a kolonc levételével, és ezzel párhuzamosan azt hitte, hogy bármilyen áron megkapja a Postabankot. Így bökte ki az OTP Bank végül a 25 (mások szerint 20) milliárd forintos ajánlatát; ettől a kormány esett hanyatt, majd némi töprengés után nemet mondott.
A megkérdezett szakemberek úgy vélik: nemcsak az OTP, hanem a kormány is eltaktikázta magát, elvégre a PB a hazai bankok közül az OTP-nek érte a legkevesebbet. Alighanem az óriásbank bármelyik vetélytársa jóval többet adott volna érte, mivel a Postabankkal 400 ezer lakossági ügyfélhez lehet jutni, amely plusszal az esetleges vevő a középtávon stabil üzletmenethez szükséges kritikus tömeg közelébe kerülhetett volna (amit egyébként csak rengeteg befektetés árán érhetne el). Ezzel szemben az OTP a PB-vel csupán biztosította volna piaci előnyét (lásd a keretes írást). Megoldás lehetett volna a PB feldarabolása, aminek esélyéről korábban Varga Mihály pénzügyminiszter is beszélt, aki az év elején úgy nyilatkozott: megvizsgálják a vállalati hitelezés leválasztásának lehetőségét és áthelyezését a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB). Ezáltal a hitelintézet a lakossági üzletágra összpontosítana, illetve agrárhitelezéssel és tanulmányi kölcsönök nyújtásával foglalkozna.
Egy akol, egy pásztor
A lapunknak nyilatkozó bankárok szerint a kormány csak magát okolhatja azért, hogy nem versenyeztetett, hiszen így esélye sem volt arra, hogy piaci árat kapjon a portékájáért. Emiatt nem tűnik meggyőzőnek az a félhivatalos érvelés sem, miszerint az újabb nyilvános licit kiírása felesleges, mivel az OTP ajánlatának ismeretében úgysem kínálnának érte többet. A fiaskóval - amely egyben annak a deklarációja, hogy a politikai vezetésnek nincs feltétlenül szüksége az OTP-re - a kormány mindenesetre megúszta azokat a támadásokat, amelyek az állami tulajdon elkótyavetyélése miatt érték volna (hiszen megróbálta a legnagyobbnak eladni a PB-t, ám arról nem tehet, hogy az keveset kínált érte), s egyben megragadta az alkalmat, hogy a leginkább a saját szája íze szerinti döntést hozza meg. A Postabank, a Magyar Posta és a jelzálogbank ad hoc összeboronálása sokak szerint sutának tetsző megoldás ugyan, ám jószerivel támadhatatlan: nincsenek benne megfogható dolgok, olyan konkrétumok például, amikért a Gazdasági Versenyhivatal elé lehetne citálni az ügyet. Az összegyúrás nyomán
1. a Postabankkal kapcsolatos ügyeket jó időre be lehet söpörni a szőnyeg alá, ezek után nem lesz nyilvános, hogy mennyibe kerül a bank további működtetése, nem lesznek újabb drámák;
2. a születési rendellenességgel küszködő FHB végre megfelelő értékesítési hálózathoz jut (a saját rendszer kiépítésén több éve fáradozó, emiatt veszteséges jelzálogbanknak jól jön, hogy leányvállalatként működhet egy lakossági bank árnyékában);
3. a Postának is teljesül a régi vágya, kap egy bankot.
A Magyar Posta ilyen irányú érdeklődése nem új keletű, hiszen a Postabank annak idején valóban a Posta bankjának indult, s a kísérlet kudarca sem tántorította el a Posta mindenkori vezetőit attól, hogy szert tegyenek egy ilyen játékszerre. A zöldmezős beruházás azonban lassú, drága, így az OTP-vel való bukta kapóra jött a postáslobbinak, pedig a CSFB idézett jelentésében a PB Magyar Postának történő át-, illetve eladását a hitelintézet értékét csökkentő, magas kockázatú megoldásnak aposztrofálja. (A Magyar Posta jelenlegi elnök-vezérigazgatója az APEH informatikai elnökhelyettese, a miniszterelnök főtanácsadója volt.)
A hírközlési, illetve a hitelintézeti törvény megfelelő módosításával a Posta jogot kaphat korlátozott pénzforgalmi funkciók gyakorlására, amire több európai országban - így Ausztriában és Hollandiában - akad példa. Ettől azonban nem válik szakmai tulajdonossá - vélik a Napi Gazdaság által megszólaltatott elemzők -, ami azt a kérdést veti fel, hogy vajon hol lenne jó kezekben a születő intézmény gyeplője? Az irányításra ugyanis eséllyel pályázhat az MFB, amely egyesek szerint máris túlzott gazdasági potenciálra tett szert, ráadásul nem arról nevezetes, hogy a kíváncsi tekintetek kereszttüzében működne. Épp ezért a fejlesztési bank esetleges főszerepe azt a benyomást kelthetné, hogy az új szerzeményt a nyilvánosságra nem tartozó tranzakciókra tartogatják.
Csák Csongor
A legnagyobb magyar
A hazai bankrendszer teljes eszközállományának csaknem egynegyedét, 1,8 ezer milliárd forintot kézben tartó OTP-t a vetélytársak tisztes távolból figyelik; a piac második helyezettje sem éri el az ezermilliárd forintos mérlegfőösszeget. A magyar ABN AMRO és a K&H Bank fúziójával talán átlépik ezt az álomhatárt, s ebbe az irányba tehetett volna nagy lépést az a nagyobb hazai hitelintézet (Magyar Kereskedelmi Bank, CIB Bank), amelyik szert tesz a 300 milliárdos mérlegfőösszegű Postabankra. Az OTP-t tehát az a cél vezérelte, hogy "a közeli években egyetlen versenytársa se nőjön magasabbra a térdénél".
