A Fekete Doboz független videó-folyóirat forgatócsoportja az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) második ülésén jelent meg először. Hogy valaki hívta-e őket az ELTE ÁJTK büntetőjogi tanszékének könyvtárába, vagy maguktól mentek, arra már sem Elbert Márta, a Fekete Doboz szerkesztője, sem Kónya Imre, az EKA-t szervező Független Jogász Fórum vezetője nem emlékszik pontosan, de ez talán nem is lényeges. A Fekete Doboz volt az egyetlen forgatócsoport, amelyet az EKA-n részt vevő nyolc szervezet, egymással teljes egyetértésben, beengedett a tanácskozásra. Később, a következő alkalommal már más forgatócsoportok is megjelentek ("mindenféle székelyferik", fogalmazott a Narancsnak az EKA egyik résztvevője), hogy ők is vennék, ha lehet, ám őket az EKA elhajtotta: a tárgyalások ekkor még inkább hasonlítottak konspirációra (épp az EKA egyik követelése volt, hogy dekriminalizálják ezt a fajta politikai tevékenységet), mint felelős politikusok megbeszélésére, még akkor is, ha - különösen utólag mérlegelve - nagy bajuk a résztvevőknek ekkor már nem eshetett. Az EKA résztvevői fontosnak tartották, hogy a tanácskozásokról ne szivárogjon ki semmi (a nyilatkozatadási moratóriumhoz többé-kevésbé tartotta is magát minden résztvevő, bár később az SZDSZ és a Fidesz képviselői nemegyszer nehezményezték, hogy az MDF állítólag egyeztet a szocialistákkal), ezért Kónya Imre a leforgatott kazettákat mindennap hazavitte, és csak a tárgyalássorozat végén adta vissza Elbert Mártának. Az EKA résztvevői csak avval a feltétellel engedték be a Fekete Dobozt, hogy a későbbiekben az anyag nyilvánosságra hozatalához minden párt és szervezet beleegyezése szükséges. Ez a megállapodás szóban történt: hogy pontosan mi is hangzott el, az talán rajta van a Fekete Doboz valamelyik kazettáján, talán nincs (a Narancsnak sem a Fekete Doboz, sem a Széchényi Könyvtár Kortörténeti Tárának vezetője, Somogyi Pálné nem engedett betekintést a dokumentációba, de ezt a részletet megkeresni sem lett volna könnyű), pedig lehet, nem minden jelentőség nélkül való, hogy a pártok és szervezetek beleegyezése szükséges-e a nyilvánosságra hozatalhoz, vagy a részt vevő egyéneké. A Doboz összesen 150 órányi anyagot forgatott, nagyobb részben az EKA-n, kisebb részben a Nemzeti Kerekasztalon. A videófelvételek egyszersmind az EKA jegyzőkönyveként is szolgáltak, jóllehet ez a dokumentáció nem teljes: Elbert Márta szerint az EKA-n elhangzottak teljes vertikumának mintegy 80 százalékát rögzítették, a Nemzeti Kerekasztal anyagának pedig még ennél is kisebb részét. ("Azokon az üléseken forgattunk, ahonnan Fejti vagy Pozsgay nem hajtott el minket", mondta a Narancsnak a szerkesztő.)
A nyilvánosság és az EKA, első menet
Még 1989 végén készült el az az ötször ötvenperces, vágott változat az EKA-ról és a Nemzeti Kerekasztalról (NKA), amit 1990 januárjában a Magyar Televízió műsorra is tűzött. Az EKA-n részt vevő pártok közül három azonban nem járult hozzá a vetítéshez. Az MDF, a KDNP és az azóta méltán a feledés aranyporával borított, Varga Csaba vezette Magyar Néppárt úgy látta jónak, hogy fölösleges lenne az akkor már nagyban az első szabad választásokra készülő magyarok idegeit a néhány hónappal azelőtti szereplésük részleteivel borzolni. Kónya Imre mostani véleménye szerint (aki egyébként mint a Független Jogász Fórum elnöke akkor beleegyezett a vetítésbe) "a 150 órás anyagból készült nem egészen ötórás válogatás a választások előtt bemutatva óhatatlanul gyanút keltett volna, hogy az egyik szereplőt előnyösebb pozícióban mutatja a másiknál", ezért ő megértéssel volt a film bemutatását megvétózók iránt. Szabad György, az Országgyűlés volt elnöke, az EKA résztvevője és a film egyik nem engedélyezője szerint ő a film levetítéséhez abban az esetben járult volna hozzá, ha a címében szerepel a "válogatás" vagy a "részletek" szó - erre azonban Elbert Márta másképpen emlékezik.
Akárhogyan is, a vétót emelők kimondva-kimondatlanul azt nehezményezték, hogy a mű az SZDSZ-t és a Fideszt kaserolja, és a majdani koalíciós partnereket, jelesül az MDF-et és a KDNP-t, túlságosan közel mutatja az MSZP-hez. Ebben lehet, hogy igazuk van, mi több, az is lehet, hogy ez a legkevésbé sem a film alkotóinak a részrehajlását bizonyítja. Az MDF az 1990. tavaszi választási kampányában erőteljes hangsúlyt helyezett a kommunistaellenességre (tovariscsi, konyec, tavaszi nagytakarítás, ugye, emlékszünk még), ekkor előjönni azzal, hogy az elnökválasztás kérdésében az MDF a Pozsgay Imrének kedvező és a négyigenes népszavazáson csak hajszállal megbukott változatot támogatta, buta dolog lett volna - talán ez lehetett a virtuális letiltás motívuma, talán más; a film ismerete híján csak találgathatunk. Annyi mindenesetre tény, hogy a Kerekasztalnál politizáló és a filmet letiltó MDF nem ugyanaz az MDF volt: az előbbi elnökét Bíró Zoltánnak, az utóbbiét Antall Józsefnek hívták, és okkal feltételezhetjük, hogy a leendő miniszterelnök a négyigenes népszavazás után már kínosnak érezte volna a látványt, amit az MSZMP ajánlatait túl könnyedén elfogadó MDF jelentett volna. 1993-ban, Antall József halála után aztán a film alkotóinak üzentek a televízióból: lemehet a film, ha hajlandók újravágni. Ám az ajánlat elfogadásának gondolata, mondta Elbert Márta a Narancsnak, fel sem merült. A Magyar Televízió azóta a Kerekasztal ügyében nem bírt mást kiizzadni, mint egy többrészes stúdióbeszélgetést. A film pedig pihen, és romlik, pontosan úgy, ahogy az évek óta dobozban heverő VHS- és Beta-kazetták romlani szoktak. És vele együtt romlik a történelmi igazság is, már ha van ennek a szónak bármi értelme ma Magyarországon, meg úgy általában.
A Kerekasztal és a nyil-vánosság, második menet
Az EKA-dokumentáció legértékesebb részének számító Fekete Doboz-videókazettákat 1990 elején az alkotók lemásolták, és a másolatot átadták az Országos Széchényi Könyvtár Kortörténeti Tárának. 1992 szeptemberében a könyvtár azóta elhunyt főigazgatója, Juhász Gyula történészprofesszor levelet intézett az EKA résztvevőihez, amelyben a hozzájárulásukat kérte az anyag kutathatóvá tételéhez. A "kutathatóvá tétel" a nyilvánosság első, legszűkebb körét jelenti, azt tudniillik, hogy a korszakkal foglalkozó történészek és politológusok egy hivatalos kutatási engedély birtokában betekintést nyernek az anyagba; ebbe a körbe még az újságírók sem tartoznak bele szükségképpen, nemhogy a könyvtár egyszerű olvasói. A kazetták feldolgozása egyébként folyik: a könyvtár munkatársai a másolatra felvett time-kód szerint slágvortokban kijegyzetelik az elhangzottakat, majd a cetlit a kazettához csatolják. (Arról tehát szó sincs, hogy valaki szépen leírná a tartalmukat.) Juhász Gyula munkatársai 58 levelet postáztak ki: ők már nem a pártokhoz fordultak, hanem minden olyan résztvevőhöz, akit a videófelvétel alapján azonosítani tudtak. Az ötvennyolc híres emberből kilencen nem válaszoltak, ami még akkor is kilenc nem válasszal egyenértékű, ha többen (például lapunk volt főmunkatársa, Tamás Gáspár Miklós filozófus) feltehetőleg trehányságból mulasztottak el válaszolni. Négyen kifejezett nemet mondtak. (Köztük van az összes válaszadó legravaszabbika is, aki úgy mondott nemet, hogy közben beleegyezett: ő nem járul hozzá a dokumentum hozzáférhetővé tételéhez, de ha csak ő nem, és mindenki más igen, akkor ő is igen. Ezért a szellemes megoldásért cserébe róla nem is írunk többet.) A három igazi nem tulajdonosának kilétét sem Elbert Márta, sem Somogyi Pálné nem volt hajlandó elárulni.
Hogy a könyvtár helyesen tette-e, és főként: kinek a szempontjából, hogy a kutathatóságot az összes érintett engedélyéhez kötötte, lehet vita tárgya. Somogyi Pálnét semmi más nem köti, mint az az 1989. márciusi szóbeli megállapodás Elbert és a résztvevők között, amiről már szóltunk. A két dokumentátor, a filmes és a könyvtáros elsősorban saját és az általa vezetett intézmény hitelét teszi kockára, ha a három tiltás ellenére kiadná az anyagokat. Soha, senki egyetlen kéziratot nem adna többé át nekünk, mondta a Narancsnak Somogyi Pálné. Soha senki nem ülne le a kameránk elé ezután, mondta a Narancsnak Elbert Márta. Pedig mind a ketten nagyon szeretnék, ha más is láthatná azt, amit most csak ők.
A Magyar Narancs más forrásokból úgy értesült, hogy a három szigorú ember egyike Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke, az akkori MDF-tárgyalóküldöttség egyik prominens alakja. Sólyom László a Magyar Narancsnak nyilatkozva ezt nem tagadta (bár, mint mondta, pontosan nem emlékszik már a levélváltás tartalmára), de csak hogy kisvártatva engedékenyebbnek mutatkozzon négy évvel ezelőtti önmagánál. Sólyom a Narancsnak kifejtette, hogy a kutatói nyilvánosság ellen immár nem emel kifogást: "ha egy kutató bemegy, és kutatja, és idéz belőle, azt nem ellenzem"; ettől a ponttól már minden az adott kutató "tudományos felelősségén" múlik, nyilatkozta az Alkotmánybíróság elnöke lapunknak. Sólyom László egyébként azt tartaná kívánatosnak, ha az EKA minden jegyzőkönyve egy kritikai, teljes kiadásban jelenne meg, de erre, ugyebár, kevés az esély.
(Jegyezzünk meg e helyt még annyit, hogy ha az EKA anyagainak kutathatóságához egy lépéssel talán közelebb is kerültünk, a film dolgai változatlanul csehül állnak. Azok, akik akkor nem adták beleegyezésüket a vetítéshez, valószínűleg most sem gondolkodnak másképp. Sólyom László legalábbis ebben a szellemben nyilatkozott a Narancsnak: továbbra is ellenzi "bármiféle szerkesztett, tehát manipulálható változat nyilvánosságra hozatalát".)
Miután Sólyom álláspontja ily módon legalább részben megváltozottnak tekinthető, értelmetlen firtatni, hogy a politikus eddig miért ellenezte a hozzáférhetőséget. Az viszont tény marad, hogy legalább ketten (a kilenc nem válaszolót nagyvonalúan nem számítva) még mindig lényegében tiltják a kutatói betekintést is a Fekete Doboz anyagaiba. Lapunk információi szerint két KDNP-s politikusról van szó, Füzessy Tiborról és a párt tiszteletbeli elnökéről, Keresztes Sándorról. Keresztes a Magyar Narancs kérdésére azt felelte: nem emlékszik, hogy kapott ilyen levelet, és különben is, "neki látnia kellene ezt az anyagot", ami ugyebár olyan jelentős erőfeszítést igényelne az agg politikustól, amit érző ember nem várhat el. Keresztes szerint egyébként az ügyben a pártjának kell döntenie, hisz a résztvevők nem magukat képviselték. Hogy mit szól mindehhez Füzessy Tibor, aki akkor is, most is a KDNP vezetői közé tartozott, a Narancsnak nem sikerült megtudnia (a frakcióvezetővel többször is eredménytelenül próbáltunk kapcsolatra lépni). A Kerekasztal legendáriuma szerint a KDNP, amely már az EKA megkezdése után csatlakozott a nyolc alapító szervezethez, nem éppen acélos magatartásával tűnt ki; inkább úgy tudni, küldötteik oly mértékig smúzoltak az MSZMP-vel, hogy egy lobogó hajú fideszes kérdőre is vonta őket, ugyan melyik csapatban fociznak. A Narancsnak Keresztes Sándor is arról beszélt, hogy "akkor mások voltak a lehetőségek", meg "itt voltak a szovjet csapatok, és nem lehetett tudni, mi lesz" - ez a Pozsgay Imre elnökségét támogatók önapológiájára emlékeztet. És nem túl biztató arra nézvést, hogy a szóban forgó anyagok egyhamar nyilvánosságot kapnak.
Már ha tényleg a KDNP és Füzessy Tibor, a felejtés lovagjának a szava lesz a döntő.
És nem a törvényé.
A nyilvánosság és az EKA, harmadik menet
A vitát azok között, akik meg akarják ismerni az EKA történetét, és azok között, akik kiretusálnák a történelemből, minden valószínűség szerint az Országgyűlés adatvédelmi biztosa fogja eldönteni. A Nyilvánosság Klub tavaly októberi beadványa, amelynek elsődleges célja épp a Fekete Doboz anyagainak kutathatóvá tétele, avval érvel, hogy "bár a felvételek nem nyilvános közszereplésről készültek", a "történések alakulása (...) a magánbeszélgetéseket közüggyé, a személyesnek mondható adatokat közérdekűvé változtatta"; az ezek megismeréséhez való jogot pedig az alkotmány szavatolja. Ugyanakkor kérdés, hogy ezt az érvelést überolja-e a személyes adatok védelméről szóló törvény. Majtényi László, az Országgyűlés adatvédelmi biztosa - amint azt a Narancsnak elmondta - azt fogja mérlegelni, hogy az EKA-val kapcsolatos adatok "közérdekűek-e, csak részben, vagy egyáltalán nem azok", valamint igyekezni fog az alkotmányos vizsgálatot a kérdések lehető legszűkebb körére korlátozni. Érdeklődéssel várjuk, hogy ez hogy fog neki sikerülni. Majtényinak mintha azt kellene eldöntenie, hogy mi is volt igazából az Ellenzéki Kerekasztal jelentősége: az akkor még valós legitimáció nélkül tanácskozó férfiak és nők valóban a rendszerváltást, illetve a rendszerváltást megalapozó közjogi helyzetet készítették elő, vagy a rendszerváltás igazi lényegét a közelmúlt történelmének más mozzanataiban kell keresnünk; esetleg csak úgy lett. Majtényi egyébként épp ezekben a "többé-kevésbé megválaszolhatatlan kérdésekben" gyűjt szakvéleményeket - amely kérdések talán épp azért megválaszol(hat)atlanok, mert a rendszerváltás alapvető dokumentumai csak részben hozzáférhetők. A kígyó a farkába harapni látszik - amúgy pedig, ha már a demokratikus legitimáció felől fokuszálunk a dologra, ugyan mitől lett volna legitimebb az EKA-nál az MSZMP, amelynek dokumentumaira (a KB és a PB iratanyagára például) elvben és egy országgyűlési határozat szerint nem vonatkozik hasonló moratórium?
És ez még nem minden
Az EKA-ról mindazonáltal nem a Fekete Doboz videófelvételei jelentik az egyetlen dokumentációt. 1989 júniusától a Magyar Néppárt elnökének, Varga Csabának a hitvese gyorsírásos jegyzőkönyeket vezetett, majd - amint azt a Narancs Szabad Györgytől, az Országgyűlés volt elnökétől megtudta - az EKA befejező szakaszában, augusztus 3-tól már magnószalag is rögzítette az elhangzottakat. A gyorsírásos jegyzőkönyvek és a szalagok alapján készült írásos kivonatok a pártokhoz, illetve az Országgyűlés levéltárába kerültek. (Magukat a szalagokat is ez az intézmény őrzi.)
Ám annak, aki a rendszerváltás pillanatát nyakon akarja ragadni, nemcsak az EKA hiteles történetét tanácsos ismernie, hanem a Nemzeti Kerekasztalét is. Az NKA tanácskozásai már a Parlamentben zajlottak, a jegyzőkönyveket hivatásos jegyzőkönyvvezetők készítették, és léteznek magnófelvételek is. Az Országgyűlés irat- és levéltárának vezetője, Pálmány Béla elmondta a Narancsnak, hogy az NKA (vagy ahogy ők nevezik: a PET, Politikai Egyeztető Tárgyalások) dokumentációja teljesnek tekinthető, ők őrzik ezeket, és ők azok, aki ezeket az anyagokat - bizonyos jogi tanácstalanságoknak köszönhetően - nem adhatják ki senkinek. Pálmány egyrészt nem tudja, hogy az NKA esetében hol végződnek a résztvevők személyiségi jogai és hol kezdődnek a közérdekű információk, tud viszont egy szóbeli megállapodásról ("az NKA több résztvevője is így tájékoztatott", fogalmazott a levéltáros), amely a hozzáférhetőséget a résztvevők beleegyezéséhez köti. Ha ez valóban így van, akkor az NKA dokumentációjára nyugodt lélekkel keresztet vethetünk, hacsak nem prezentál valamely lelkes kutató egy időgépet, amelynek igénybevételével ki lehetne énekelni például a Hazafias Népfront vagy a Nőszövetség engedélyét - másik megoldásnak pedig az adatvédelmi biztos majdani pozitív - a hozzáférhetőség szempontjából pozitív - állásfoglalása tűnik. Ebben az esetben az NKA iratai átkerülhetnének az Országos Levéltárba, és ott a levéltári törvényben foglaltak szerint belenézhet mindaz, akinek ez a vágya. És akinek még ez sem lenne elég, és azt is tudni akarja, hogy mi történt az EKA és az NKA alatt a túlfélen, annak az Országos Levéltár MDP-MSZMP osztályára kell elmennie (ismét csak: hivatalos kutatási engedély birtokában), hogy a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság vonatkozó anyagait tanulmányozza. Ezeket a jegyzőkönyveket és az alapjukul szolgáló magnószalagokat a Párttörténeti Intézetből lett Politikatörténeti Intézet volt kénytelen egy országgyűlési határozat folyományaképpen átadni a levéltárnak ("ezeket az iratokat nagy fájdalmunkra államosították", búslakodott a Narancs riporterének Földes György, az intézet vezetője, MSZP-s képviselő). És most megvannak ezek is.
Mert nem vész el semmi
Az EKA részletes dokumentációja, amint arra minden interjúalanyunk felhívta a figyelmünket, nem tartalmaz nagy titkokat; ha hozzáférhetővé válik a teljes anyag, akkor sem változnak meg döntően a Kerekasztalról kialakult és egymással gyakran ellentétes vélemények. Legfeljebb aki hazudni akar róla, nehezebben fogja tudni megtenni. De igazából hazudni sincs miért. Az Ellenzéki Kerekasztal miatt talán egy résztvevőjének sem kell szégyellnie magát - épp ellenkezőleg. Mégis megtörténhet, hogy valami mérhetetlen balfaszságból, simlis kis egyéni számítások miatt, a többség (a résztvevők többsége és az ország többsége) akaratának semmibevételével felejtésre ítéltetik az, amit a legjobban szerettünk. Hogy az ingujjra vetkőzöttek, akik persze azóta is köztünk vannak (hiszen az új politikai elit szinte kivétel nélkül a Kerekasztal résztvevői közül került ki), és akik már rég nem ugyanazok, akiknek akkor láttuk őket, visszacsúsznak a történelem emelkedőjén.
Pedig a dokumentumok léteznek; mert vannak, akiknek fontos volt, hogy létezzenek és hogy megmaradjanak. Megvan minden. Csak bánni kéne vele megtanulni.
Bojtár B. Endre
Az EKA
Az Ellenzéki Kerekasztal az 1989. március 15-i ellenzéki tömegtüntetések után ült össze először, több ellenzéki politikus javaslatára, a Kónya Imre vezette Független Jogász Fórum koordinálásával. A nyolc szervezet (MDF, SZDSZ, Fidesz, FKgP, Liga, Bajcsy-Zsilinszky Társaság, Magyar Néppárt, Szociáldemokrata Párt) elsődleges célja az volt, hogy egységes frontot alkossanak az állampárttal szemben, és egyenrangú tárgyalópartnernek fogadtassák el magukat. Az EKA a békés átmenet közjogi feltételeinek megteremtésére, a szabad választásokhoz szükséges törvények kidolgozására koncentrált, az ország kormányzásában való részvételt és a gazdasági döntések felelősségét elutasította. Az MSZMP hosszas egyeztető tárgyalások után június 13-án végül többé-kevésbé elfogadta az EKA feltételeit, és tárgyalóasztalhoz ült. A Nemzeti Kerekasztal ideje alatt az EKA végig funkcionált, bár nyár közepétől egyre nyilvánvalóbbá váltak az EKA egyes pártjai közötti nézetkülönbségek a köztársasági elnök megválasztásának mikéntjéről. A tárgyalásokat lezáró megállapodás 1989. szeptember 18-án született meg; ezt azonban az SZDSZ, a Fidesz, az FKgP és a Liga nem írta alá, mivel attól tartottak, hogy a köztársasági elnök az évi megválasztásának szükségességéről szóló passzus a legfőbb közjogi méltóságot Pozsgay Imrének juttatná. Az a tény azonban, hogy a többiek aláírták a megállapodást (amelyben az MSZMP, bizonyos engedményekért cserébe, lényegében elfogadta az EKA feltételeit a szabad választások ügyében), érvényessé tette az alkut. Az EKA szeptember 18-án visszavonhatatlanul szétesett, de ekkorra tulajdonképpen már be is töltötte alapvető funkcióját.
