A szakképzés mint gazdasági-társadalmi probléma - 1. rész - Elfekvő az oktatásügyben

  • Becker András
  • 2010. július 1.

Belpol

A szakképzés megújítása a Fidesz gazdaságpolitikájának egyik kulcseleme. A kevés konkrétumot tartalmazó deklarációkból annyi biztosan tudható, hogy a beígért egymillió új munkahely, a gazdaság talpra állítása, a versenyképesség javítása, illetve a leszakadó rétegek reintegrációja jelentős részben ennek sikerén múlik.
A szakképzés megújítása a Fidesz gazdaságpolitikájának egyik kulcseleme. A kevés konkrétumot tartalmazó deklarációkból annyi biztosan tudható, hogy a beígért egymillió új munkahely, a gazdaság talpra állítása, a versenyképesség javítása, illetve a leszakadó rétegek reintegrációja jelentős részben ennek sikerén múlik.

Romokban a szakképzés - legalábbis az új kormány oktatásért felelős miniszterének első nyilatkozata szerint. Bár azóta tisztázódott, hogy a terület nem hozzá, hanem a Matolcsy György vezette gazdasági csúcsminisztériumhoz tartozik, a szakképzéssel kapcsolatos kommunikáció drámai hangvétele mit sem változott. Az üzenet az ismert sémára épül: a helyzet tarthatatlan, sőt válságos, de van olyan egyszerű és kézenfekvő megoldás, amelyik egyszerre képes orvosolni a bajok gazdasági és társadalmi vonatkozásait. Az állítás első felét kevesen vitatják, hiszen a szakképzés valóban a magyar közoktatás legkritikusabbnak tűnő eleme.

Elégedetlenek vele

a munkaadók, mert az utóbbi tíz év reformjai ellenére sem elég rugalmas, nem szolgálja ki megfelelően a munkaerő-piaci igényeket: miközben évek óta hatvan százalék alatti a foglalkoztatási ráta, a fejlett régiókban a válság ellenére is hiány van korszerű ismeretekkel rendelkező, elsősorban gépészeti, építőipari szakmunkásokból (lásd "Sikerélmények színtere" című keretes anyagunkat). Egyes prognózisok szerint a következő tíz évben, a Ratkó-korszakban születettek nyugdíjba vonulása nyomán 150 ezer szakmunkás fog hiányozni a magyar gazdaságból - ugyanakkor mind az iskolarendszerű, mind a felnőttképzésben ma is tömegesen oktatnak olyan OKJ-s szakmákat, amelyekre lényegében nincs kereslet: idegenvezetőből, kereskedelmi menedzserasszisztensből, fodrászból évek óta túlképzés van. Részben ennek következménye, hogy a szakképesítést szerzők mindössze ötöde helyezkedik el a tanult szakmájában - ez a tény önmagában is árulkodó.

A szakképzés ugyanakkor egyfajta indikátora a közoktatásban megjelenő társadalmi folyamatoknak: míg a középosztály számára a szegregálódó, egyre homogénebb összetételű intézmények az általános iskolától kezdődően a társadalmi ranglétrán való emelkedés lehetőségét nyújtják, addig a társadalom alján lévők szempontjából a közoktatás és annak többségük számára utolsó állomása, az érettségit nem adó szakiskolai képzés a "centrifugálódás", a perifériára kerülés intézményévé vált: "(A) magyar iskolarendszerben a szakiskola valóságos funkciója sokkal inkább az, hogy a (...) követelményeket teljesíteni nem tudó gyerekeket, fiatalokat az iskolaköteles korban iskolában tartsa, és sokkal kevésbé egy fejlett munkakultúrával rendelkező szakmunkásréteg utánpótlásának megteremtése" - írja egy tavalyi tanulmányban két oktatáskutató, Nahalka István és Vass Vilmos (A szakképzés helye, szerepe a magyar oktatás rendszerében, Bp., 2009). A Jelentés a közoktatásról című 2006-os dokumentum szerint míg a mélyszegénységben élők aránya a teljes népességen belül hét százalék körüli, addig a szakiskolába járó gyerekek közel fele ebből a rétegből kerül ki.

A szakiskolai képzés e dimenziója - mint jószerivel minden, a társadalom legalján élőkkel kapcsolatos probléma - egyben romakérdés is: becslések szerint a cigány származású gyerekek kétharmada szakiskolában tanul tovább. Nyilván ezért tűnhet a Fidesz számára a szakképzés a romaügy arkhimédeszi pontjának. Ahogyan Orbán Viktor fogalmazott: "A romakérdés megoldása (...) a szakképzés-politikán áll vagy bukik."

Számos ok vezetett a mostani helyzethez: az egyik legtöbbet emlegetett a fizikai jellegű szakmunkák presztízsvesztése, a szakiskolai végzettség devalválódása. Sokan az általános iskolai gyakorlati oktatás, a valamikori politechnikaképzés elsorvasztását teszik felelőssé ezért, mondván, emiatt nem kötődnek pozitív élmények a fizikai munkavégzéshez, és emiatt nincs a szakoktatásba lépő gyerekeknek kézügyessége, ezért alacsony a monotonitástűrése és a munkakultúrája. "Itt ölik meg a szakképzést - mondja Környei László, az előző Orbán-kormány közoktatásért felelős helyettes államtitkára -; amíg ebben változás nem lesz, halálra van ítélve minden szakképzési reform."

A szakképzés mélyrepülése a szocialista nagyvállalatok megszűnésével kezdődött: nemcsak a képzőhelyek szűntek meg, de az alacsony képzettségű, lényegében betanított munkát végző szakmunkások iránti kereslet is. Így derült ki, hogy azzal a képességszinttel, ami évtizedeken keresztül elég volt a szocialista nagyipar munkavállalói számára, korszerű szakmák befogadása eleve nem lehetséges. Ezt az első PISA-felmérés megrázó eredményei tették nyilvánvalóvá: a 15 éves szakiskolai tanulók olvasási-szövegértési készségét mutató pontszám átlaga például abban a sávban volt, ami az OECD standardja szerint nem elégséges a munkaerőpiacra való belépéshez - aki ezt a szintet teljesíti, lényegében nem képes új ismereteket elsajátítani, mert számára a legegyszerűbb olvasott szöveg megértése is komoly kihívást jelent. (Ez a kép a későbbi PISA-felmérések során sem javult.)

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szakiskolában tanító pedagógusoknak sincsenek megfelelő eszközeik az általános iskolából egyre gyengébb kompetenciákkal kikerülő tanulók oktatásához: a tekintélyelvű, büntető, frontálisan tanító, tanári magyarázatra épülő pedagógia eleve kudarcra ítélt ebben a közegben. ("A hozzánk továbbképzésre jelentkező, zömmel hátrányos helyzetű térségekben tanító kollégák 70 százaléka a kurzus elején nem tudja megmondani, mi a különbség asszimiláció és integráció között. Igaz, ez az arány néhány éve még 90 százalék volt" - árnyalja tovább a képet egy pedagógus-továbbképzésekben dolgozó szakértő.) Az ultima ratio a buktatás - a szakiskolai tanulók harmada legalább egy tárgyból megbukik a 9-10. évfolyamon, közel tíz százalékuk évet ismétel. A kudarcos és unalmas oktatásra a válasz az iskolakerülés: a szakiskolákban kiugróan magas nemcsak a bukások, hanem a hiányzások aránya is. A kisebb-nagyobb lógások és a kudarcok pedig előbb-utóbb az iskola elhagyásához vezetnek.

A lemorzsolódás

évtizedek óta a szakiskolai képzés neuralgikus pontja: arányát a kutatások harminc és negyven százalék közé teszik. (A cigány származású lánytanulóknál ez az arány 60 és 70 százalék közötti.) A gyerekek közel negyven százaléka úgy éri el a tanköteles kor felső határát, hogy nem szerez semmilyen végzettséget, a kimaradás miatt pedig évente 5-6000 tanköteles korú gyerek egyszerűen eltűnik a közoktatás rendszeréből. A végzettség hiánya önmagában is súlyos hátrány a további életútjukon: míg a valamilyen végzettséggel rendelkező fiatalok 70 százalékának van munkahelye, addig a szakképesítést nem szerzettek mindössze egyharmadának. A mai szakiskolai képzés egyik legsúlyosabb következményekkel járó ellentmondása, hogy míg a 9-10. osztályok egyik elsődleges feladata a fentebb emlegetett PISA-felmérésben vizsgált készségek (szövegértés, számolás, alapvető természettudományos ismeretek) elsajátítása, illetve megszilárdítása lenne - hiszen ezek megléte minden további tanulásnak előfeltétele -, addig éppen ezeken az évfolyamokon a legnagyobb a lemorzsolódás.

"A lemorzsolódást minden esetben hosszú 'előkészítő' folyamat előzi meg, amelynek során kialakul az iskola és a gyermek, illetve a szülők közötti kölcsönös elégedetlenség" - összegez a Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért című munka szakképzéssel foglalkozó fejezete. A tanulmányt jegyző Liskó Ilona több más kutatása is föltárta, hogy az iskola elhagyásában döntő szerepe van a tanulási kudarcoknak és az ennek nyomán kialakuló rossz közérzetnek. Szülők, pedagógusok és intézményvezetők egyöntetűnek tűnő véleménye szerint a kudarcokkal teli nyolc-kilenc évnyi általános iskolai kínlódás utáni két év további "padban ülés" legtöbbször a végsőkig demoralizálja az amúgy is frusztrált, motiválatlan 15-16 éveseket. Ráadásul tapasztalati tény, hogy nagyon nehezen találja meg a helyét a munka világában az a gyerek, akinek tizenhat éves koráig nem lesz "olajos a keze". Tehát az az esélykiegyenlítő, felzárkóztató funkció, ami a 9-10. évfolyamok feladata lenne, nem működik, sőt az alapvető kompetenciák kialakítása helyett itt tovább romlanak a gyerekek munkába állásának - és ebből következően a társadalomba illeszkedésének - az esélyei.

Az oktatáspolitika válasza a kialakult helyzetre az elmúlt két kormányzati ciklusban három és fél jelentős lépés volt. Évi egy-másfél milliárdos költségvetéssel elindult a szakiskolai képzés komplex megújítása (Szakiskolai Fejlesztési Program I-II.) a pedagógus-továbbképzéstől az eszközfejlesztésen át a minőségbiztosítási rendszer kiépítéséig. A másik a szakképzésszervezés radikális átalakítása volt: ma már nem a különböző helyi (politikai) alkuk határozzák meg egy-egy iskola képzési kínálatát, hanem közel kilencven térségi integrált szakképző központ (TISZK) szervezi a szakképzést a regionális igényeket integráló képzési bizottságok határozatai alapján. Szintén nagy horderejű lépés volt a szakképzés kánonját jelentő OKJ és a hozzá kapcsolódó vizsga- és követelményrendszer radikális átalakítása. (A TISZK-ről, az OKJ-ről és a többiről lásd Mi micsoda? című keretes anyagunkat.) Az újrakezdés lehetőségét megteremtő "második esély" program viszont csak fél lépés lett: mindössze két olyan intézmény született meg, amelyik a közoktatásból végzettség nélkül kikerülő, perifériára sodródott fiataloknak biztosít lehetőséget a visszakapaszkodásra.

A megoldás az oktatáskutatók többségének véleménye szerint a komprehenzív iskola lehet: minden gyereknek biztosítani kell az azonos minőségű, a hátrányokat kompenzáló közoktatáshoz való hozzáférés jogát legalább 16 éves korig, minél későbbre tolva a szakmaválasztás időpontját - a továbbhaladását így nem a társadalmi származás determinálná. Ettől azonban a magyar oktatási rendszer fényévekre van; tanulmányok sora és a PISA-felmérések egyértelművé tették, hogy az OECD-országokhoz viszonyítva Magyarországon kiemelkedően erős az összefüggés a gyerekek tanulási teljesítménye és szocioökonómiai helyzete között: az oktatási rendszer nem kiegyenlíti, hanem újratermeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

A minél tovább tartó iskolai tanulás ideájával azonban élesen szemben áll az a szülők, pedagógusok és a különböző gazdasági érdekképviseletek által hangoztatott igény, hogy a szakiskolákban a lehető leghamarabb kezdődjön meg a tényleges szakképzés. Ez az adott helyzetben nem csak pedagógiai-pszichológiai okokból tűnik indokoltnak - a hátrányos helyzetű családoknak

közvetlen egzisztenciális érdeke

is, hogy a gyerek minél előbb keresőképessé váljon. Tavaly nyáron hosszú vajúdás után megszületett a közoktatási törvény módosítása, ami ez év szeptemberétől lehetővé teszi az iskolák számára az ún. előre hozott szakképzést. Az "általános műveltséget megalapozó pedagógiai szakasz" (ez nem irónia, hanem a törvény szövege) 1000 óra, amit a konkrét szakma tanulásához kötődő kompetenciafejlesztéssel is lehet teljesíteni, így ezek a gyerekek vélhetőleg nem klasszikus irodalmi szövegeken, hanem például egy műszaki leíráson gyakorolják majd az értő olvasást. Mindemellett a gyakorlati képzés az első évtől elkezdődhet, így a 11. évfolyam végén a tanuló szakmunkásvizsgát tehet. Ezzel az új képzési forma pragmatikus megoldásként enyhíthet a szakiskolák egyik legégetőbb gondján, a korai lemorzsolódáson, de - lévén, hogy adottságként fogadja el az általános iskola szegregáló mechanizmusai miatt kialakult kényszerhelyzetet - egy lépéssel távolabb visz az egyenlő esélyeket biztosító oktatási rendszertől.

Mi micsoda?

Ma államilag elismert, azaz az Országos képzési jegyzékben (OKJ) szereplő szakmákat érettségit is adó szakközépiskolában, csak OKJ-s bizonyítványt adó szakiskolában, illetve különböző felnőttképző intézményekben lehet tanulni. A tanköteles kor felső határa 18 év, az iskolákban a konkrét szakképzés általában a 11. osztálytól kezdődhet. Az egyes régiókban a szakképzés arányairól - mely szakmákból hány osztályt indítsanak az iskolák - a térségi integrált szakképzési központok (TISZK) döntenek. A TISZK-ek az egyes iskolák és a fenntartóik önkéntes csatlakozásával létrejött szakképzés-szervezési társulások, amelyek fejlesztési forrást csak a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB) által támogatottnak minősített szakmák gyakorlati képzéséhez kaphatnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egyes iskolák ne indíthatnának az RFKB-k által nem támogatott képzéseket. A képzési bizottságokban, bár az elnök miniszteri kinevezett, többségben vannak a gazdasági élet képviselői. A felnőttképzésben meghatározó szabadpiaci szereplők képzési profiljára az RFKB-nak semmiféle ráhatása nincsen.

Problémakezelés helyben

A problémák sajátos gyakorlati megoldásáról mesélnek - természetesen név nélkül - pedagógusok: számos szakiskolában, számítva a várható lemorzsolódásra, 35-40 fővel indítanak osztályokat, így a 11. évfolyamra jó esetben elérik az ideális 20 fő körüli létszámot. Harminc-negyven fős osztályokban, ahol a tanulók harmada-fele amúgy is "problémás", eleve kudarcra ítélt a pedagógiai munka. A gyakorlatban számos helyen megoldódnak a korai szakmaválasztással kapcsolatos dilemmák is: bár a vonatkozó jogszabályok szerint a szakiskolai tanulónak csak a 10. osztály végén kell erről dönteni, az iskola ezt megteszi helyette már a beiratkozáskor. Bár leírva sehol nincs, de tudható, hogy adott iskolában például az A osztály lesz a marós, a B az esztergályos, és így tovább - ez az iskola szempontjából teljesen érthető, hiszen így lényegesen egyszerűbb a képzés tervezése. Érdekesen zajlik néhány helyen a sajátos nevelési igényű (sni) gyerekek integrált oktatása is (ami komoly többletforrás lehet az iskolának): az "integrált osztály" egy része - mit ad isten, pont az összes sni-s - külön teremben tanul. Igaz, sok pedagógus szerint a hátrányos helyzetű térségekben, ahol a gyerekek minimum harminc százaléka súlyos tanulási problémákkal küzd, amúgy is véletlenszerű, hogy kit nyilvánítanak sni-nek.

"Sikerélmények színtere"

Nagy László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet főigazgatója

Magyar Narancs: A szakképzéssel kapcsolatos egyik leggyakrabban hangoztatott kifogás, hogy a képzési kínálat és a "kibocsátás" nincs összhangban a munkaerő-piaci igényekkel.

Nagy László: Ezt az axiómaként hajtogatott állítást nem támasztják alá adatok. A munkaerőpiac nagyon összetett rendszer, amelynek csak az egyik, de korántsem meghatározó eleme a szakképzés. Illúzió azt gondolni, hogy elérhető az az állapot, mikor a kereslet és a kínálat tökéletesen fedi egymást. Ne felejtsük el, hogy ma Magyarországon szabad iskola- és szakmaválasztás van, vagyis - szerencsére - senki nem kényszeríthet arra egy gyereket, hogy mondjuk tetőfedőnek tanuljon, mert arra van kereslet. A képzőhelyek kínálatát sem feltétlenül csak a munkaerő-piaci igények határozzák meg, hiszen az ő bevételeik a tanulói normatíva révén nagymértékben függnek a képzésben részt vevők létszámától, tehát nem indíthatnak olyan képzést, amire alig van jelentkező. Vegyük még hozzá, hogy a gazdasági körülmények rendkívül gyors változása miatt a munkaerő-piaci igényekről még középtávú prognózist is nehéz adni. A szakképzés irányainak és arányainak meghatározása pedig ma már egyértelműen az RFKB-k felelőssége - ennek az irányítási rendszernek a kiépülésével a regionális munkaerő-piaci igények közvetlenül is megjelennek a szakképzésben.

MN: Az intézményrendszer sokat változott, de mennyiben modernizálódott a képzés maga?

NL: Az új, moduláris rendszerű OKJ és a hozzá kapcsolódó vizsga- és követelményrendszer bevezetése reformértékű lépés volt. Az új OKJ-ban nem szigetszerűen állnak az egyes szakmák, hanem a "rokon" szakmák közös ismeretanyagát közös modulban lehet megtanulni. Így sokkal rugalmasabbá vált a rendszer: ha például egy fűtésszerelő meg akarja szerezni a vízvezeték-szerelői képesítést, nem kell az egész szakmát elölről tanulnia, elég azt a modult, amiben a két csővezetékes szakma eltér egymástól. De az új OKJ lehetővé teszi például a részszakképesítés megszerzését is: vagyis ha valaki nem tudja teljesíteni az adott szakma összes követelménymodulját, akkor nem vész kárba minden befektetett energiája, mert a teljesítettek alapján részszakképesítést kaphat, ami legalább egy munkakör betöltését lehetővé teszi számára - az "egész" szakképesítéshez még hiányzó modulokat pedig később is teljesítheti.

MN: Az Állami Számvevőszék 2008-as jelentése több ponton kritizálja a 2003-ban indult, tízmilliárdos költséggel zajló Szakiskolai Fejlesztési Programot. Szóvá teszi például, hogy nem készült hatásvizsgálat, nincs jól működő adatbázis, így nem értékelhető a program eredményessége.

NL: A Szakiskolai Fejlesztési Program (SZFP) áttörést talán nem hozott, de olyan új módszertani innovációkat, eszközöket adott a pedagógusok kezébe, amelyekkel jóval eredményesebbé vált az oktatás a programba bevont 160 iskolában. Az eredmények alapján nemcsak mi, de az iskolák maguk is sikeresnek ítélték a programot - különösen annak az ún. C komponensét, amelyik a leghátrányosabb helyzetű, gyakran nyolc osztályt sem végzett, a társadalom peremére sodródott fiatalok reintegrációját, alapvető személyes és társas kompetenciáinak kialakítását és megerősítését szolgálta. Ezen a területen egyértelmű, konkrét mérési eredményekkel alátámasztott sikereket értünk el. Komoly veszteségnek tartom, hogy - bár eredetileg 2013-ig terveztük a programot - erre az évre már nincs forrás a folytatáshoz. Ami pedig a pályakövetési adatbázist, vagyis az eredmények mérhetőségét illeti: az ehhez szükséges informatikai rendszer készen áll, év végén 25 000 OKJ-s végzettségű adatait tudjuk feltölteni, de amíg a szükséges jogszabályi módosítások meg nem történnek, adatvédelmi okokból a rendszert nem lehet használni.

MN: Részben az SZFP tapasztalatainak köszönhetően ősztől a szakiskolák indíthatnak ún. előre hozott szakképzést. Ez lényegében a húsz évvel ezelőtti szakmunkásképzéshez való viszszatérést jelenti, vagyis a nyolcadik osztály elvégzése után a gyerekek egy részének lényegében be kell lépnie a munka világába.

NL: Sokan gondolják, hogy ha egy gyerek 14-15 évesen egy tanműhelyben manuális tevékenységet végez, akkor őt a padban tanuló, az érettségivel esetleg majd a felsőoktatásba lépő gyerekhez képest "büntetésbe" tettük. Ez így általánosítva biztosan nem igaz. Akik ezt állítják, azok, érzésem szerint, nem ismerik ezt a világot: nem volt ilyen élményük sem a saját, sem a családjuk életében, ezért van bennük ez az averzió. Én húsz éven keresztül tanítottam szakmunkástanuló gyerekeket, és állítom, hogy a többségüknek nemhogy büntetés, de sikerélmények színtere a tanműhely - és ennek óriási jelentősége van azon gyerekek számára, akik az általános iskola nyolc évét folyamatos kudarcként élték meg. Ugyanakkor a lehető legkésőbbre tolt szakmaválasztás sem záloga a sikeres döntésnek: hogy mást ne mondjak, egyre nagyobb számban jelennek meg a szakképzésben BSc, BA diplomás fiatalok.

Neked ajánljuk

Elszáll az Orion

„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet két­élű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.

Zuhanástörténetek

„A Felfelé zuhanásban Kadarkai Endre a magyar popkulturális ikonok történeteit járja körül, akiknek életútja valamilyen tragikus fordulat kapcsán mélyzuhanást vett” – halljuk a nemrégiben indult riportsorozat bevezetőjében. Ígéretes felütés, de rejt magában rizikót. Rögtön a kérdés: mit is jelent egyáltalán az, hogy valaki „magyar popkulturális ikon”?

Élet, nagyság

Rengeteg kraft, nyitottság és bátorság van a szakmában, még a bérletrendszerben működő vidéki kő bábszínházakban is. Ám az erős mezőnyben is kiemelkedő volt a Free­szfe két előadása a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóján, a nyolcéves kortól ajánlott A halhatatlanságra vágyó királyfi és a leginkább felnőtteknek, esetleg középiskolásoknak szánt Mundstock úr.

Az akasztott ember égő háza

Magyarországon a katolikus papság minden évben, Szent Miklós napján felszenteli a pálinkát. Magyarországon a miniszterelnök úgy akar újabb szavazókat felcsípni, hogy pálinkázós fotókat publikál magáról. A pálinka hungarikum, a hungarikum meg valamiféle pecsét, mely azt hivatott garantálni, hogy az illető produktum a földi javak legkiválóbbika, amelyet csak nekünk teremtett nagy jókedviben a szent atyaúristen.

Lendületből

Vasárnap több mint 50 településen pótolták a veszélyhelyzet miatt elmaradt időközi önkormányzati választásokat. Összesen 74 különböző választást tartottak, számos helyen ugyanis párhuzamosan lehetett voksolni polgármesterjelöltekre és egyéni képviselőjelöltekre. A választások többsége pártpolitikai szempontból érdektelen volt, mert csak független jelöltek indultak. Ahol viszont versenybe szálltak a pártok, ott elég egyértelmű kép rajzolódott ki az ellenzék folytatódó vesszőfutásáról és a Fidesz egyre nyomasztóbb fölényéről.

Jogfosztás után

Az amerikai legfelsőbb bíróság döntésével egyik napról a másikra illegálissá vált az abortusz jó néhány tagállamban, rövidesen pedig akár az államok felében lehet tiltott vagy erősen korlátozott ez a jog. Sokan attól félnek, hogy ez csak a kezdet: az eddig a tagállami jogköröket hangsúlyozó abortuszellenesek immár országos tiltást szeretnének, miközben más jogok is veszélybe kerülhetnek.

Együtt egymás ellen

Egy időben tartják 2024-ben az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat, ami tovább bonyolítja az ellenzék helyzetét. Vannak olyan polgármesterek, akik szerint minthogy eddig is nehezített pályán mozogtak, ezt a helyzetet is kezelni lehet majd.

És tényleg a fejükre omlik

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó Közösségi Misszió előzetes letartóztatásban lévő ügyvezetőit. Az egyházvezetés 2019 óta mindenről tud, de nem foglalkozott a feltárt visszásságokkal. Most is hallgatnak.

„Még nem látott várost”

Ha egyszerre tartják az EP- és az önkormányzati választásokat, az ellenzéknek nyár végére ennek megfelelő választási stratégiát kell kidolgoznia. Csárdi Antal LMP-s képviselővel beszélgettünk még a fővárosi terek államosításáról, a költségvetésről, az extraprofitadóról és Hadházy Ákosról is.