"Manapság a szülők szégyenkeznek, ha a gyerekük szakiskolába kerül, pedig a diákok jelentős hányada jobban járna, ha a képességeinek megfelelő, korszerű, a piacon jól értékesíthető szakmát szerezne, és nem a gimnáziumi tananyaggal, esetleg a főiskolai, egyetemi felvételivel kínlódna. A szakoktatás társadalmi megbecsültsége rendkívül alacsony" - mondta lapunknak Györgyi Zoltán, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa.
Az elmúlt tizenhét évben ugyanis a szakképzés az oktatáspolitika mostohagyereke volt, az egymást követő kormányok energiáit az érettségirendszer átalakítása és a felsőoktatás reformja kötötte le. Ebben az időszakban az oktatáspolitika a középfokú oktatást egyre inkább az érettségit adó szakközépiskolák, illetve az egyetemek, főiskolák előszobájának számító gimnáziumok irányába tolta el, majd felgyorsította a felsőoktatás expanzióját. Ezt elsősorban a korosztályon belüli demográfiai hullámmal és a nemzetközi trendekhez igazodással magyarázták: mindenképpen ki kellett tolni a munkába állás időpontját, a köz- és felsőoktatás pedig gyorsan felszívta a megugrott diáklétszámot.
A politika a legrosszabb pillanatban hagyta magára a szakoktatást. 1989 után összeomlott a szocialista nagyipar, sorra szűntek meg azok a vállalatok, ahol a diákok a gyakorlatukat teljesítették. Számos szakma egyszerűen eltűnt a munkaerőpiacról, az újakat pedig megkésve építették be a képzésbe. 1993-ban, a szakképzésről szóló törvény kidolgozásakor a kormányzat a gyakorlati képzést szinte teljességgel átruházta az éppen öszszeomló gazdaságra, és nem a politikusokon múlott, hogy később a meghagyott kiskapu, az iskolai gyakorlati képzés vált tipikussá.
A 80-90-es évekre ugyanakkor átalakultak a társadalmi attitűdök is: míg a nagyipar felfutása idején a betanított és segédmunkások gyerekei a szakiskola elvégzése révén emelkedhettek magasabb, megbecsültebb osztályba, az unokáknak már szakközépet vagy gimnáziumot "illett" végezni. Mindez a szakképzés presztízsének csökkenését, a korosztályon belüli kontraszelekciót hozta magával: 1990 és 2005 között a szakiskolákban tanulók száma 225 ezerről 132 ezerre zuhant.
Az ipari társadalmakban viszonylag egyszerű volt a szakképzés szervezése, működtetése, hiszen a gazdaság - főleg a tervutasításos szocialista nagyipar - munkaerőigénye bizonyos hibaszázalékkal becsülhető volt. Manapság rendkívül nehéz közös nevezőre hozni az oktatási és a munkaerő-piaci rendszert. Szakma és foglalkozás már nem fedi egymást egy az egyben, a munkaerő-piaci igények pedig rendkívül gyorsan változnak. Magyarországon külön probléma, hogy míg a GDP nagy részét adó multik könnyen továbbképezhető, alapkészségekkel felvértezett munkavállalókat keresnek, addig a munkaerő közel 80 százalékát foglalkoztató kis- és középvállalatok elvárják, hogy az állam képezze ki a speciális tudású szakembereket.
Csakhogy az alapkészségekkel is komoly problémák vannak: a 2003-as, negyven országra kiterjedő PISA-vizsgálat bizonyította, hogy szövegértésben és matematikában katasztrofális a magyar diákok tudása. A 2004-es országos kompetenciamérés szerint a matematikai tudást tekintve a hatodikos tanulók 14 százaléka, a nyolcadikosok 13, a tizedikesek 8 százaléka teljesí-tett egyes szint alatt. Márpedig a "rossz" diákokat zömében a szakiskolák veszik fel, ez pedig egyet jelent a szegregációval. Egy 2003-as felmérés szerint a szakiskolai tanulók többsége hátrányos helyzetű térségben élő, alacsonyan iskolázott, szegény szülők gyereke. Ugyanakkor a szakiskolákban kétszer annyi cigány származású diák tanul, mint a szakközépiskolákban, a szerkezetváltó gimnáziumokban a felmérést végzők pedig egyetlen, magát romának valló diákot sem találtak. A szakképzésben nagy a lemorzsolódás is: évente közel 20 ezer diák esik ki az iskolarendszerből, tovább gyarapítva az inaktívak, a munkanélküliek számát. Jelenleg az alapfokú végzettségű munkakeresők mindössze 37 százaléka talál magának állást. A cégek szívesebben vesznek fel az alacsonyabb végzettséget igénylő munkakörökbe érettségizett, esetleg diplomás embereket, ugyanis a szakiskolából kikerülők vagy kiesők 85 százaléka funkcionális analfabéta, betanításuk, továbbképzésük gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Tetézi ezt az idegen nyelvek ismeretének a hiánya: míg a gimnazisták 58 százaléka, a szakiskolásoknak mindössze 3,4 százaléka szerez nyelvvizsgát. "Rendszeresen tapasztaljuk, hogy a szakmunkás pályakezdőket a munkaadók visszadobják" - osztotta meg tapasztalatait lapunkkal Győri Judit, a Manpower Munkaerő-szervezési Kft. szakképzési tanácsadója.
Az oktatási szakemberek kalkulációi szerint ha nem javul a szakképzés színvonala, akkor a 2010-es évek végére a hazai piacon a szakképzett munkaerő
300-350 ezres
hiánya várható. Az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság által összeállított lista szerint az egykori nagyipar fellegváraiban gépipari forgácsolók, hegesztők és kőművesek iránt már most nagy az igény. Ez arra utal, hogy az elmúlt évtizedben a térségben leépült a szakoktatás, csökkent a szakiskolák színvonala, s a korábbi évtizedekben szakmát szerzők tudása elavult. A munkaerőhiány növekedésében persze az is közrejátszik, hogy még mindig nyomottak a bérek, így nem csoda, ha a szülők nem látnak perspektívát a szakiskolákban.
Az elmúlt években az oktatási kormányzat is érzékelte a problémákat, ezért a Nemzeti Szakképzési Intézet szakemberei 2004 és 2006 között előkészítették a képzési rendszer reformját: a Központi Statisztikai Hivatal adataira támaszkodva átvilágították a piacokat és a hiányszakmákat. A vizsgálat során kiderült, hogy a szakmákat tartalmazó Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) a szakképesítések száma magasabb, mint a foglalkozásoké. Egy foglalkozást 5-10 különféle képesítéssel is be lehetett tölteni, ami arra utal, hogy az OKJ-ben és a képzésben a szakképesítések között nagyok az átfedések. A rendszer átfésülése után összeállították az új, moduláris alapú OKJ-t, melyben 800-ról 420-ra csökkentették az alapszakképzettségek számát.
A szakmák elemzése során azt is megnézték, milyen ismeretekre, készségekre, milyen módszerek elsajátítására van szükség az adott munkakör betöltéséhez. A szakemberek még a személyes és társas kompetenciákat is figyelembe vették: ha egy diáknak például nincs türelme a sziszifuszi munkához, vagy nem tud másokkal hatékonyan együtt dolgozni, érdemes eltanácsolni az ilyen képességeket feltételező szakmáktól. Miután kiderült, hogy egy-egy szakképesítés milyen elemekből (modulokból) tevődik össze, továbbá megtalálták az egymáshoz közel álló szakmák közös elemeit, kialakították a modultérképet, amely megmutatja az egyes képesítések tartalmi összefüggéseit, az elágazási pontokat. A jövőben olyan, széles alapon nyugvó szakmai ismereteket oktatnak, melyekkel több munkakör is betölthető: a szakiskolából majdan kikerülő gépi forgácsolók elszegődhetnek esztergályosnak vagy köszörűsnek, de mehetnek marósnak is. Ha a munkaadó ennél speciálisabb tudást vár el (például CNC-esztergályost szeretne alkalmazni), könnyedén továbbképezheti a pályakezdőt, hiszen az alapok már megvannak. Ugyanez vonatkozik az átképzésekre is: nem kell mindent elölről kezdeni, elég a szakmaelágazásig "visszamenni", s a hiányzó modulokat megtanulni.
A tervek szerint 2008. szeptember 1-jétől minden szakiskolában és szakközépiskolában bevezetik az új képzési rendszert. Csakhogy egyelőre a 420 szakképesítés közül mindössze 196-nak - ebből 105 iskolarendszerű - jelent meg a szakmai és vizsgakövetelménye, de késik a helyi tantervek alapjául szolgáló központi programok véglegesítése is. "Az új rendszert a kidolgozóin kívül alig értik páran. A tanárok továbbra is tanévben és tanegységekben gondolkodnak, márpedig a moduláris képzésre átállás radikális változást hoz, számos modult csak 2-3 hónapig fognak oktatni. Ez csak úgy lehetséges, ha a tanárok több intézményben, egyszerre több egységet tanítanak, ami egyet jelent a létszámleépítéssel, esetleg a közalkalmazotti státus megszűnésével" - mondta a Narancsnak egy fővárosi szakközépiskola neve elhallgatását kérő vezetője. "Hiába alakítják át a képzési rendszert, ha a pedagógusok továbbképzése nem biztosított. A szakiskolákba ma főleg problémás, már az általános iskolában rosszul teljesítő gyerekek kerülnek be, akik speciális tanári kompetenciákat, nagyfokú türelmet igényelnek, amire a tanárok sajnos nincsenek felkészítve" - hívta fel a figyelmet egy lényeges problémára Györgyi Zoltán oktatáskutató.
A gyakorlótermek, a technológia fejlesztése nélkül a képzési szerkezet átalakítása mit sem ér. Az elmúlt tizenhét évben a fenntartók, az iskolák a normatíváért folytatott harcban számos új képzést indítottak, az intézményrendszer elaprózódott. Ma 270 településen közel 1100 iskolarendszerű szakképző intézmény működik. Az átlagdiáklétszám 270 fő, de számos olyan iskola is van, ahol
húsznál kevesebben tanulnak
A fenntartók kénytelenek lesznek összevonni az iskoláikat - a fővárosi önkormányzat már hozzá is látott (részletesen lásd: Egyedi és általános, Magyar Narancs, 2007. február 1.) -, vagy beléptetni őket a Térségi Integrált Szakképzési Központokba (TISZK). A kormányzat által szorgalmazott TISZK-ek olyan konzorciumok, melyekben 6-8 tagiskola társul, hogy egymásra épülő szak- és felnőttképzéseket indítsanak, illetve közösen létrehozzanak egy-egy csúcstechnológiával felszerelt központi képzőhelyet. Így végre közös nevezőre kerülhet a fenntartói és a piaci érdek, ugyanis a társulások élén álló szakmai tanácsadó testületekbe bevonták a munkaadói oldal szereplőit, és az egyes felsőoktatási intézmények vezetőit. A néhány hete beterjesztett törvénymódosító csomag elfogadása esetén egy olyan intézmény-fenntartói és intézményi hálózat jönne létre, amelynek szakképzési feladatait (a képzési struktúrát és a tanulólétszámokat) regionális szinten hangolják össze és irányítják. A nonprofit társaságként működő TISZK-ek a moduláris oktatásra támaszkodva a piaci igényeket kielégítő iskolai rendszerű szakképzést és felnőttképzést nyújtanak majd.
Jelenleg 16 TISZK szervezése zajlik az országban - 2008 őszére mindegyik központnak működnie kell -, de a kabinet abban bízik, hogy 2010-re több tucat integrált intézet jön létre. "A milliárdos költségvetésű, uniós támogatással épülő központi képzőhelyek létrehozása nagyon fontos, de az is lényeges, hogy a társult intézmények közös tananyagot, módszertant dolgoznak ki, biztosítják a pedagógusok továbbképzését, valamint a tanulók részére kiegészítő szolgáltatást nyújtanak" - nyilatkozta a Narancsnak Jakab János, aki tavaly az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkárságát hagyta ott a közgazdasági és kereskedelmi szakmák képzését összefogó Belvárosi TISZK igazgatói posztjáért. A Jakab irányította TISZK Dohány utcai központjában modern technikával felszerelt banki és logisztikai gyakorlóterem, taniroda, call center működik majd, de a képzésben részt vevő anyukák számára gyermekmegőrzőt is létesítenek. A legfőbb kérdés egyelőre a hosszú távú fenntarthatóság biztosítása, hiszen rövidesen lezárul a TISZK-eket támogató, uniós pénzeket megmozgató operatív program. "Amennyiben a TISZK-ek létrehozása nem a forráskivonást fogja szolgálni, hanem megkapjuk a többi szakképzést folytató szakközépiskolával azonos fajlagos támogatást, akkor rövid időn belül a fővárosi szakképzés egyik csúcsintézménye lehetünk. A tanulók a lábukkal szavaznak, hiszen itt szerezhetik meg azt a szakképesítést, szakmai gyakorlatot, melyre karriert építhetnek" - érzékeltette a remélt jövőbeni lehetőségeket a Belvárosi TISZK ügyvezető igazgatója.
Korporáció
Az elmúlt években az oktatási tárca, majd a szakképzés irányítását átvevő Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) jelentős engedményeket tett a gazdasági szféra és az érdek-képviseleti szervek képviselőinek. A kormányzat fő partnere a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely 2004-ben az OM-től 16, 2006-ban az SZMM-től pedig 11 szakma gondozását kapta meg (az elágazásokkal együtt ez közel 90 szakképesítést jelent). Ezekben az MKIK nevezi ki a vizsgaelnököket, 2008-ra pedig a kamara dolgozhatja ki az elnökjelölés minőségbiztosítási rendszerét. A szakemberek szerint a munkaerőpiacon komoly változást hozhat, hogy 2007-től a cégek és a diákok közti tanulószerződések a hiány-szakképesítéseknél a minimálbér 20 százalékával magasabb pénzbeli juttatást biztosítanak a tanulóknak, míg a vállalkozások növekvő kiadásaikat továbbra is levonhatják a szakképzési hozzájárulásukból. Ezzel párhuzamosan - a kamara kérésére - a minisztérium tovább bővítette az elszámolható, a szakképzési hozzájárulásból levonható költségek körét (anyagköltségek, adminisztráció), illetve különféle kedvezményekkel arra ösztönzi a vállalkozókat, hogy fordítsanak minél több pénzt alkalmazottaik képzésére.
