A vajdarendszer ma - A cigánytörvény őrei

  • Kovács Péter
  • 2009. május 28.

Belpol

Az ország csaknem ezer településén választottak már vezetőül vajdát a helyi romák. A rohamosan kiépülő szervezetnek több százezres a pártoló tagsága, miközben sokan nemcsak a legitimitását és történeti hagyományát vitatják, de azt is, hogy valóban van-e tömegbázisa. Kovács Péter
Az ország csaknem ezer településén választottak már vezetőül vajdát a helyi romák. A rohamosan kiépülő szervezetnek több százezres a pártoló tagsága, miközben sokan nemcsak a legitimitását és történeti hagyományát vitatják, de azt is, hogy valóban van-e tömegbázisa.

Az ezüstszínű Mercedes lassan gördül be az étterem parkolójába. Letekert ablakaiból mellbevágóan ömlik a mulatós roma zene, négy utasa díszes öltözékben: halszálkás öltönyök váltakoznak némileg archaikus mellényekkel, és természetesen mindenkin kalap. "Szervusz, testvérem! - fogadja az érkezőket csókkal, öleléssel Kállai Csaba, Magyarország cigány fővajdája. - Késtetek! Már csak rátok vártunk, kezdhetünk végre!"

A teremben díszesen és gazdagon terített asztalok, a pincérek folyamatosan hozzák a rendelt ételeket, többen itallal köszöntik az újonnan belépőket. Komoly tanácskozáson vagyunk: a cigányvajdák nemzetközi találkozóján, ahol a 19 megyei vajdán és a fővajdán kívül a környező országokat - sőt Kanadát is - képviselik. Bár a sajtó érdeklődése mérsékelt, az Országos Rendőr-főkapitányság képviselője és több vállalkozó is fontosnak érezte a megjelenést. A tanácskozás fő célja, hogy az eddigi alapítványi forma (Vajdák a Romákért Alapítvány) mellett megalakuljon a Vajdák Világszövetségének Kiemelkedően Közhasznú Egyesülete, ily módon is beleillesztendő a magyar jogrendszerbe a cigányvajdaságot. Azt is fontosnak tartják a jelenlévők, hogy az egyesület tevékenyen közreműködjék a munkahelyteremtésben. Az egyesület alapszabálya értelmében a vajdák nagy hangsúlyt kívánnak helyezni a fentieken kívül a bűnmegelőzésre és a romák oktatására is, hogy "elősegítsék a többségi társadalom és a roma kisebbség békés együttélését".

"Vajda nem lehet akárkiből - mondja Kállai Csaba. - Csak azok közül a cigány férfiak közül kerülhetnek ki, akiknek már az ősei is vajdák voltak, és egy adott cigány közösségen belül tekintélynek örvendenek, hallgatnak a szavukra. Elengedhetetlen a vagyoni háttér, de a lényeg, hogy a cigány hagyományok szellemében, a cigány törvény, a Romani Kris alapján éljenek. Beszélni kell a lovári nyelvet, és kiválasztottságuknak sokszor születési jelei is vannak, például foggal születnek."

A vajdákat mindig népgyűlésen,

"közfelkiáltással" választják - Kállai szerint így tehát minden vajdaválasztás demokratikus. Ez mindig nagy ünnepség keretében történik; a leglátványosabb kétségkívül magának Kállainak az avatása volt 2006 októberében, amikor is az FTC népligeti sportcentrumában hintók, limuzin, szép cigánylányok tánca jelentették a körítést. Vajdát leváltani elvileg nem lehet, élete végéig az marad, sőt a tisztséget legidősebb fia örökölheti, amenynyiben a fenti normáknak megfelel. A vajdák hagyományos jelképe a vajdabot és a - többnyire nyúlszőrből készült - kalap. Megválasztásától a legfőbb kötelessége, hogy az adott cigányközösségben segítse népét, érvényt szerezzen a Romani Krisnek, elsimítsa a konfliktusokat, és képviselje a cigányságot a gádzsókkal (vagyis a nem cigányokkal) szemben.

A legújabb kori vajdareneszánszot egyébként országosan ismert cigány értelmiségiek indították el (Rostás-Farkas György író szerepe megkerülhetetlen), akik a cigányság eddigi sikertelen felemelési és önszerveződési kísérletei helyett a több évszázada (a romák szerint több évezrede) létező vajdaság újjáélesztésében látták a kiutat. Többek között Kállai Kis Ernő és Bangó Margit (vagyis nemcsak oláh, hanem prominens beás és romungró cigányok) támogatásával 2005-ben megválasztották Kállait országos fővajdává, majd azóta az ország közel ezer településén alakították meg a "Vének (Bölcsek) Tanácsát", és választottak helyi vajdát - Kállai tájékoztatása szerint. A települési vajdák a megyei fővajdáknak, ők pedig az országos fővajdának tartoznak beszámolóval és engedelmességgel. Az alig pár év alatt kiépült rendszer információink szerint 300 ezer fő támogató aláírt nyilatkozatát (és adatait) tudhatja magáénak - és ezek közül 28 ezer magyar nyilatkozat. A hierarchiát és a kohéziót erősíti a megyei vajdákkal aláíratott kötelezvény és a fővajda adománylevelének átvételével egy időben letett eskü is, amikben elfogadják a köteléket, és vállalják "a cigányság érdekében" végzendő munkát. Bár megválasztása után a dunántúli vajdák egy része megkérdőjelezte, hogy Kállai az egész magyarországi cigányság legitim vezetője volna, és 2008-ban Lakatos Attila borsodi fővajdával került sajtóvitába a miskolci rendőrkapitány leváltása ügyében, mára a széthúzás megszűnni látszik. Az általunk látott vajdatalálkozón is egyértelmű volt Kállai vezető szerepe - például egy heves vita során elég volt az addig hallgató Kállainak pár lovári mondatban nyugalomra intenie az érintetteket, hogy újra a tervezett mederben folytatódjék a tanácskozás.

A vajdarendszer legitimitását azonban továbbra is sokan vitatják. Mindenekelőtt természetesen az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ), amellyel a vajdáknak gyakorlatilag semmilyen kapcsolatuk nincs. Sőt, az alapítvány szóvivője a tanácskozáson nemes egyszerűséggel bűnözőknek nevezte a cigányság jelenlegi választott vezetőit, mondván, hogy a politika uszályába kapaszkodott cigányvezérek tömegtámogatást nem tudnak maguk mögött, és ma már csak a "saját zsebük tömésével" foglalkoznak. A viszonyt jól jelzi, hogy a Magyar Narancs többszöri megkeresésére sem volt hajlandó nyilatkozni az OCÖ a vajdaságról. Más orgánumoknak adott korábbi megnyilvánulásaikból viszont kitűnik, hogy a vajdákat önjelölt, a demokráciát figyelmen kívül hagyó vezetőknek tekintik, akik csak saját politikai ambícióikat építik.

Ennél is sarkosabban fogalmazott lapunknak Zolnay János szociológus, aki szerint vajdarendszer Magyarországon a polgári átalakulás óta nem létezik, és semmilyen szociológiai kutatás nem támasztja alá a továbbélését, még az oláh cigányok körében sem. A vajdaság rendszere létezése idején is

a többségi társadalom

találmánya volt, a vajdákat mindig a többség nevezte ki (elsősorban rendfenntartási szándékkal) a cigányság vezetőinek - magyarázza Zolnay. A mostanában "magukat vajdának hívő" embereket jó esetben jó szándékú "bohócoknak", rosszabb esetben pedig a többségi társadalom és az állam egyes szereplői (például tehetetlen önkormányzati vagy rendőri vezetők) kreatúrájának tartja. 'ket szerinte "körülbelül annyira kellene komolyan venni, mint mondjuk a magát pilisi főtáltosnak gondoló férfit". Zolnay rendkívül veszélyesnek tartja a romaügy valós problémáinak szempontjából, hogy egyre komolyabb szinten kezelik úgy a vajdákat, mintha ők bárkit is képviselnének önmagukon kívül.

Kállai lapunknak határozottan cáfolt mindenféle politikai indíttatást. Mint mondta, "a vajdaság nem kíván politizálni", de mindenkivel hajlandóak együttműködni, aki ténylegesen segíteni akar a cigányság felemelésében. A fő hangsúly a cigányság körében is az öntudat erősítésén és a cigány hagyományok újjáélesztésén van. A jelenlegi cigány-magyar konfliktusokat véleményük szerint mesterségesen szítja "valaki, akinek érdeke a polgárháborús helyzet előidézése". Kállai úgy véli, legfontosabb a romák munkához juttatása, mert ezáltal tömegével lennének kiemelhetők a mélyszegénységből. Ezért kezdeményezik a mindenkori kormányoknál, hogy a fűkaszálásokat, a vasúti töltések karbantartási munkálatait országosan a vajdarendszer működtesse. A legsürgősebb azonban az, hogy helyet találjanak a magyar jogrendszerben a vajdaság intézményének. Ennek érdekében alakul meg az egyesület, és folyamatosan tárgyalásban vannak a rendőrséggel és a jogalkotókkal is. Ahogy fogalmazott: "hogy helyet adjanak nekünk".

Nagy kérdés azonban, hogy meddig tart a lendület a szűkös anyagi források mellett. Egyelőre ugyanis "adományokból" és a kétségkívül tehetős megyei vajdák személyes vagyonából finanszírozzák a szervezést. Azt még Kállai sem tagadta, hogy az évek óta tartó fővajdai teendői (permanens országjárása) "nem tesznek jót" üzleti vállalkozásainak. Ugyanekkor úgy véli, éppen itt fogható meg a különbség köztük és az OCÖ képviselői között: a vajdák mindenhol ott vannak, "a nyomortelepen is elfogadnak egy pohár vizet", segítenek saját zsebből - míg a hivatalos cigányvezetők csak a médiával együtt érkeznek, ha szerepelni lehet. A vajdák anyagi hátteréről, vállalkozásairól, társadalmi közegéről Zolnay János szerint is keveset tudunk, de kétségkívül a cigány vállalkozók azon rétegéhez tartoznak, amely a rendszerváltozás után is sikeresen alkalmazta a főleg az oláh cigányság körében jellemző "több lábon állás" technikáját. (És azok a romák jártak a rendszerváltozással legrosszabbul, akik sikeresen integrálódtak és tették fel bevételeiket egyetlen forrásra, például az ipari munkavállalásra.) Pozitívan áll viszont a vajdákhoz a többségi társadalom. Kérdésünkre több Heves megyei és borsodi polgármester is megerősítette, hogy akár ő is támogatja a helyi szerveződést, "ha végre rendet tesznek maguk között". Valóban tudomásunk van több olyan esetről is, ahol a helyi hatalom kérte fel Kállai Csabát rendteremtésre. ' maga is mintegy

referenciaként emlékszik

a várpalotai esetre, ahol két helyi roma család már-már utcai harcokba torkolló konfliktusát simította el, pusztán a Romani Kris alkalmazásának meglebegtetésével. Mindez persze jelzi a köztársaság intézményeibe vetett általános bizalom gyengülését is - másfelől pedig e törvényen kívüli jogszokás hallgatólagos jóváhagyása erősítheti a gettósodás mára már kistérségi méretűvé vált folyamatát is. Ugyanakkor egyre magasabb szinten veszik komolyan a vajdákat. Olyannyira, hogy a választási év közeledtével gyakoribbá válnak a politikai csábítások is: hol direktben, az esetleges roma parlamenti képviselet ígéretével, hol indirekt módon, kedvező gazdasági lehetőségek lebegtetésével.

Múltjuk van

Bár a közgondolkodás egyértelműen cigány hagyományként azonosítja a vajdaság rendszerét, a cigányság múltját kutatók egy része ezt erősen vitatja. Kállai Csaba is rendszeresen hivatkozik történelmi előképeként Ladislaus vajvodára, aki 1423-ban kapott oltalomlevelet Zsigmond magyar királytól, ám sokak szerint ez az első okleveles említés nem bizonyítja egyértelműen László vajda cigány mivoltát. Nagy Pál történész lapunknak elmondta: maga a vajda szó is szláv eredetű, és sokáig jelen sem volt a cigány nyelvben, miközben a Kárpát-medencében a középkorban általánosan használták mindenféle vezető megjelölésére. Így valószínűleg a vándorútjuk során a magyar államba érkező cigánycsoportok sikeres integrálásának érdekében terjesztette ki (mondhatni erőltette rá) a többségi társadalom a cigányokra is ezt a rendszert. A XV-XVI. században ráadásul kettős értelemben is használták az oklevelekben "a cigányok vajdája" kifejezést. Egyrészt a kisebb-nagyobb csoportok élére valóban a földjén élő cigányok köréből választott vezetőt a helyi földesúr, másrészt ugyanígy cigányvajdának nevezték azt a bizonyíthatóan magyar származású nemest is, aki egy-egy nagyobb, akár egész országrészekre kiterjedő területen volt a cigányok bírája. Az ilyen típusú vajdák kinevezésére még a Rákóczi-szabadságharc idejéből is van adatunk, sőt valószínűsíthető egy országos cigány fővajda (legalábbis időnkénti) választása. Nagy Pál szerint a cigányság a középkorban egyébként sikeresen integrálódott, hiszen hagyományos mesterségeik (fazekasság, kosárfonás, fémművesség) hiányszakmáknak számítottak. A gondok a felvilágosodással, majd főleg az ipari forradalommal kezdődtek, amikor az ilyen tevékenységeket az olcsón előállított tömegáruk kiszorították a piacról.

A cigány közösségek a letelepítési kísérletekkel párhuzamosan a falusi bírók fennhatósága alá kerültek. Ezt a többség (a romungrók, vagy más néven kárpáti cigányok) el is fogadták, de más csoportoknál (földesúri támogatással) tovább élhetett a vajdaság rendszere. Ez főleg az oláh cigányok körében vált folytonossá. Egyes családok, klánok közötti konfliktusokról is tudunk ebből a korból. Ahol a vajdai intézmény megszilárdult, a cím örökölhetővé is vált a család férfi tagjai számára. Általános gyakorlat lett a jó kapcsolat ápolása a vármegyei szervek vezetőivel. Sokak szerint a vajdák hatalma is innen eredt, hiszen a belső konfliktusok rendezésében sokszor maguk mögött tudhatták a karhatalmi támogatást is. Emiatt nem is mindig voltak népszerűek a cigányok körében. Bár hivatalosan a vajdarendszer 1856-ban megszűnt, a kutatók egy része szerint a XX. században is élt egyes néprészek körében. Ráadásul Magyarországon mind a Horthy-korszakban, mind a Kádár-korban törekedett az állam a rendszer nem hivatalos újraélesztésére: a helyi csendőr vagy rendőr mindig pontosan tudta, hogy egy adott településen ki a "vajda", kit kell megkeresni a gyorsabb ügyintézés érdekében. Erdélyben egyébként sok helyen máig háborítatlanul megőrződtek az archaikus cigány, így a vajdai hagyományok is.

A új vajdareneszánszot megalapozó Rostás-Farkasék azt hangoztatják: a vajdaság mindig is létezett, most csak a felszínre kerül. A cigányokkal foglalkozó kutatók jelentős része szerint viszont másról van szó. Mégpedig arról a körülbelül két évtizede indult ideológiai folyamatról, amelyben a cigány értelmiség identitást akar teremteni a magyarországi cigányok számára. A Nagy Pál által is "naiv tudományként" értelmezett törekvés sok hasonlóságot mutat a XIX. századi nemzetiségi ébredéssel vagy a századfordulós örmény próbálkozásokkal. Az önértékelés erősítésében meghatározó lehet a vajdaság intézménye, amely hivatkozási alap lehet a cigány együvé tartozásra, és amely példa a nemzeti különállásra.

A fővajda

Kállai Csaba országos cigány fővajda 1967-ben született Újszászon, oláh cigány családban. A cigányok körében születésétől fogva kiválasztottnak tekintették, mivel burokban született és két foggal - e jelek miatt már gyerekkorától beengedték a férfiak vajdai tanácskozásaira. Szolnokon tanult lakatosnak, a Mezőgépnél, majd a vasútnál dolgozott. Húszévesen nősült, 1989-től vállalkozóként dolgozik. Apai örökségként csupán pár lovat mondhatott magáénak, de alig több mint húszévesen egy újszászi vendéglátóegység tulajdonosa lett. Érdekeltségei ma is főleg a vendéglátáshoz kötik. Két fia és két lányunokája van. Elsőszülött fia, Csaba a fővajdai cím örököse. 1994-től az újszászi cigány önkormányzat képviselőjeként politizál. 2005. május 20-án választották országos vajdának, amit 2006-ban látványos budapesti avatáson erősítettek meg. Kállainak nótaénekesként Újszászi csillagok címmel CD-je is megjelent.

A Romani Kris

Tévesen cigánytörvénynek vagy cigány törvényszéknek fordítják, pedig jóval több annál: erkölcsi útmutató arra, hogyan él egy igazi cigány ember. Elsősorban az oláh cigányok körében maradt meg belső szervező erőként. A Romani Krisnek egyrészt van egy erkölcsi jelentése ("a törvény"): szabályozza az alapvető együttélési normákat, a tulajdont, a házasságot, a csoport hierarchiáját. Másrészt szociális funkciót is betölt, amennyiben kötelesség a gyengék, az anyagi vagy egyéb értelemben elesettek segítése, harc esetén a kiállás a közösségért. Ismerünk olyan esetet, amikor a lakás és élelem nélkül maradt személyt naponta felváltva a közösség más-más tagja látta vendégül, amíg nem rendeződött a helyzete. De erre a hagyományra vezethető vissza a cigányok látványos kiállása konfliktus esetén a tágabb értelemben vett családtagjaik mellett. Végül a Romani Krisnek van egy konkrét testületi szerepe is: tanácskozó testületet jelent, amit hol Vének Tanácsának, hol Bölcsek Tanácsának hívnak. A férfiakból álló testület dönt a közösség ügyeiben, s tagjait, ha kell, szankciókkal sújtja. A legsúlyosabb büntetés a kiközösítés, ami gyakran tényleges elűzést is jelent. A kiközösített nem vehet részt családi ünnepségeken, és nem segíthet neki senki, mert megszűnik ember (=roma) lenni.

Más kérdés, hogy a magyarországi cigányság többségét kitevő romungrók nemhogy nem érzik kötelezőnek a Romani Krist, de sokan nem is hallottak róla. Szociológiai kutatások szerint olyannyira tág kulturális szakadék van a magyarországi cigányság egyes oláh és romungró csoportjai között, hogy például gyakoribbak a cigány-magyar házasságok, mint a két cigány csoport közöttiek. A romungrók okulására, továbbá a többségi társadalomban élő, némiképp misztikus "cigánytörvénykép" tisztázása végett a vajdák könyv alakban (angolul, magyarul és lovári nyelven) is kiadnák a Romani Kris szabályait. Sőt, végső célként egyesek a magyar jogrendszerrel is összhangba hoznák.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”