Márai Sándor Teljes naplójában az 1946-os év bejegyzései között találjuk: "Olyan ez az ország, mint egyféle vurstli, amelyet egy történelmi szezon idejére kibérel egy-egy érdekszövetkezet: nemrégen a fasiszták bérelték ki, most a kommunisták. A vurstli bejárata fölött ragyogó villanybetűkből rakták ki a cégért: 'Demokrácia'. A színlapon tetszetős nevek szerepelnek, mint igazgató, idomító, légtornász, de a valóságban ők az urak; a bérlők, a kommunisták. Történelmi szezonok időtartamát természetesen nem lehet előre meghatározni: mint a fasiszták, az új bérlők is sietnek kivenni a szezon alatt minden hasznot a vállalkozásból. Mindenféle mutatványosbódé akad ebben a vurstliban. (...). Így élünk, bérlők, mutatványosok és közönség, a vurstliban."
A hasonlat nemcsak szimbolikus, hanem nagyon konkrét jelentése is van. Ehhez a vurstlihoz a városligetben valamikor valóban működő, valóságos szórakozóhely képe kapcsolódik, melynek egyik bódéjára nem a "Demokrácia", hanem "A magyarok bejövetele" cégért rakták ki ragyogó villanybetűkkel.
A bódét egyébként a városligeti Mutatványos tér 15. számú parcellán, közvetlenül a Meienheroly-féle barlangvasút (23. parcella), a Schöftner-féle lövölde (22. parcella), a Royal Vio-féle mozgószínház (10, parcella) szomszédságában állították fel. A benne bemutatott körkép vászonkonstrukciója - mint az a különböző szakértői jelentésekből kiderült - gyengének bizonyult, a sátorszerű faszerkezetű bódé pedig kifejezetten hitvány munka volt.
A telket, amelyen állt, egy ismert felvidéki család bérelte a fővárostól. A család, a Magyarok bejövetele Részvénytársaságba tömörülve voltaképpen 1909-től kezdve intézte a körkép ügyeit, s leginkább azzal tűnt ki a többi felvidéki dzsentricsalád közül, hogy jóval nagyobb volt körükben a párbajozásokban megsebesült vagy ott kapott sebesülés következtében elhunyt hivatásos katonatiszteknek vagy olyan családtagoknak a száma, akik önkezükkel vetettek véget életüknek. A szomorú, sőt nyugodtan mondhatjuk, tragikus sorsú család tagjai között, tapintatosan ugyan, de szólni kell Feszty Istvánnak, a részvénytársaság igazgatójának testvérnénjéről, Feszty Masáról, akinek, mint azt később látni fogjuk, meghatározó szerepe lesz a mutatványosbódé sorsában.
A fogadott lány
A nagy művészi és vallási elhivatottsággal és beleérzéssel dolgozó festőművésznő azonban nem művészi alkotásaival, nem mély átérzéssel megfestett szentképeivel, hanem az olyan maga által okozott lakástüzekkel vonta magára a közfigyelmet, melyekkel részben a saját, részben pedig édesanyjának, Jókai Rózának, a nemzet nagy mesemondója adoptált leányának életét is veszélyeztette. Feszty Masa élete, illetve sorsa voltaképpen akkor vált igazán súlyossá, amikor az amúgy is labilis idegállapotban lévő hölgy a körképpel kapcsolatban nem várt helyzettel találta szembe magát. Ez olyan súlyos megrázkódtatást okozott neki, hogy a család operatőr elme- és idegorvos barátja, dr. Petrovich Ferenc megállapította: ha Feszty Masa olyan újabb idegrendszeri megpróbáltatásnak lesz kitéve, mint legutóbb, akkor olyan állapotba kerül, ahonnan "én nem hiszem, hogy még egyszer lenne visszatérés".
Az egyébként nyilvánvaló volt, hogy a vurstliban hosszú évek óta vegetáló, a legkisebb esőtől is beázó körkép végső és elkerülhetetlen romlásba fogja taszítani a mutatványosbódé bérlőit. Az rt. igazgatója ezért - az adott történelmi szezon kínálta helyzetet, ti. a fasiszta Németország megerősödését és nevezetesen: ennek Magyarországon is érezhető hatását kihasználva - igyekezett a bérleményt a nemzetiszocialista érdekszövetkezetek eszmei szolgálatába állítani, s ezzel a csődközelbe jutott vállalkozásból minden erkölcsi, anyagi és politikai hasznot kivenni. Ennek érdekében az illetékesek mihamarabb akcióba is léptek. Előbb levélben, utóbb személyesen is arra hívták fel a kormánykörök figyelmét, hogy a Mutatványos téri látványosság voltaképpen egy "nemzetnevelési célokat szolgáló történelmi, hazafias kulturális műalkotás", és joggal elvárhatja, hogy a kormány úgy is kezelje, mint a "régi nemzeti dicsőség eme vászonra festett eposzát".
Bő, szappanos vízzel
Az akció nem is volt eredménytelen. Különösen Kovács Géza ablak- és lakástisztító restaurálása után ugrott meg a körkép látogatóinak száma. Akkor, amikor a kisiparos létráival, állványaival, szerelvényeivel a Mutatványos térre vonult, s mintegy harmincméteres szakaszon felállványozta, majd 35 000 pengő átalánydíjat felszámítva, bő szappanos vízzel, alaposan lemosta a szinte teljesen elkoszolódott körképet.
Az igazgatóság az "adott történelmi szezont" igyekezett kihasználni akkor is, amikor az Árpádot és vezértársait ábrázoló panoráma egyik táblaképváltozatának eladásáról kezdett komoly tárgyalásokat folytatni. A potenciális vevő ugyanis a szeri pusztán tartott ceremóniáiról és látványos rituáléiról országos hírnévre szert tevő, szélsőjobboldali szervezet volt, amely kinyilvánította, hogy azért gyűlnek össze minden évben éppen itt, "ahol Hungária bölcsője ringott, hogy az ezeréves Magyarország megalapítójával sírjunk az elveszett ezeréves Magyarország maradványai felett, de ha kisírtuk magunkat, szent fogadalmat tegyünk, hogy nem engedjük végleg sírba tenni ezer évünk hagyományait s felépítjük újra szétdarabolt, megromlott hazánkat, úgy, ahogy Árpád apánk ránk hagyta".
A fényes külsőségek között megrendezett ünnepségen természetesen a kormány tagjai és a parlamenti, parlamenten kívüli pártok képviselői is megjelentek. A honalapító tiszteletére csemetefákat ültettek, a pusztán szittya harcosok árpádsávos zászlókkal vágtattak keresztül, egyenruhás csapatok hatalmas máglyát gyújtottak az ősök szellemének. Nem messze innen pedig, akárcsak a városligeti vurstliban, suhanva forgott a ringlispíl, a kintornás rekedt hangon énekelt, s míg a gyerekek vattacukrot majszoltak, a sült kolbászt falatozók ajkán vastagon csurgott a zsíros lé.
A mutatványosoknak a szélsőjobboldali szervezettel folytatott tárgyalásai azonban váratlanul, s akkor úgy tűnt, véglegesen megszakadtak. Annál is inkább, mivel egy újabb történelmi szezon beköszöntével maga a szervezet is megszűnt, a fővárost ért bombatámadás következtében pedig mind a városligeti vurstli, mind Feszty István "nemzetnevelési célok szolgálatába állított" mutatványosbódéja megsemmisült. Mindez azonban a legkisebb mértékben sem befolyásolta az egykori körkép egykori igazgatóságát abban, hogy józan ésszel szinte alig felfogható módon, ne próbálta volna meg néhány évvel később a jórészt elégett, roncsokban lévő vászondarabokat egy új, egy másik érdekszövetkezetnek, a kommunistáknak felajánlani.
Kommunista honfoglalók
Az új hatalmasok - közülük elsősorban a kommunisták tárgyalópartnerét, Erdei Ferencet, az MTA főtitkárát kell megemlíteni - talán nem voltak tisztában azzal, hogy a körképpel egy nemzetiszocialista, irredenta eszmék szolgálatába ajánlott "vászonra festett eposz" kerülhet birtokukba, arról pedig nyilván fogalmuk sem volt, hogy a Magyarok bejövetele alapján készült, a honalapítót és vezértársait ábrázoló táblaképet nem sokkal azelőtt egy velük ellentétes ideológiát valló érdekszövetkezetnek kínálták fel. Az persze nincs kizárva, hogy a sokszor "hazátlan bitangnak" nevezett kommunisták ismerték a körkép múltját, ám Feszty Árpád alkotását "nemzeti elkötelezettségük" demonstrálására, taktikai céllal kívánták felhasználni. Akárhogyan volt is, végül vállalták az akkor már nem is létező körkép újrafestetését, mi több, elfogadták Feszty Istvánnak, az rt. elnök-igazgatójának és Feszty Masának, legközelebbi munkatársának régi-új javaslatát, mely szerint a feltámasztandó látványosság a szeri síkságon kapjon helyet. Így az a sajátságos helyzet állt elő, hogy a "kommunisták" bérlőkből tulajdonosokká avanzsáltak, s ezúttal ők próbáltak meg belőle minden erkölcsi, politikai hasznot kivenni. Nem is eredménytelenül, hiszen a Magyarok bejövetelét újrafestették, az a szeri síkságon elfoglalta helyét, és körülötte, mint egykor a vurstliban, suhanva forgott a ringlispíl, a kintornás hangja rekedten szólt, s míg a gyerekek vattacukrot majszoltak, a sült kolbászt falatozók ajkán vastagon csurgott a zsíros lé.
Ha végigtekintünk a körkép abszurd elemekkel átszőtt históriáján, olyan benyomásunk támad, mintha abban valamilyen fátum érvényesülne, mintha a különböző "történeti szezonokban" hol a vurstliban, hol a szeri puszta szikes földjén végbemenő, szinte csodás eseményeket egyfajta rejtélyes, imaginárius erő irányítaná.
Márai dupla fenekű, "mutatványosokról", régi és új "bérlőkről" és különböző "érdekszövetkezetekről" szóló képes beszéde a vurstli valódi történetével természetesen csak 1989-ig, a kommunisták "bukásáig" konvergál. Itt az írónak azokat a ma már látnoki erejű sorait kell újra idéznünk, melyekben a magyar társadalomnak a háborút megelőző negyedszázadban elkövetett bűneiről, a "magyar anyag", értsd: a gazdasági, szellemi, politikai elit "erkölcséről", "jelleméről", a folyton a múltjába révülő, alapvetően reakciós magyar társadalomról írt, amely, szerinte, képtelen volt a háború utáni újrakezdésre.
Legmerészebb álmaikban sem
Az egyre nagyobb szeri vurstlit meg az újrafestett körképet előbb a Magyar Köztársaság, utóbb egy frissen alakult érdekközösség privatizálta, amelyek természetesen mindent megtettek azért, hogy az egykor a "nemzetnevelési célok szolgálatába állított" panorámából saját maguk számára minden erkölcsi, politikai hasznot kivegyenek. Mindez azonban még nem volt elég, mert a szeri pusztán, mint egy (jól meghallott) hívó szóra, földrészek, óceánok távolából újra megjelentek a fasiszta szervezetek, és ezzel szinte egy időben azonnal újjáéledtek az egykori nemzetiszocialista mozgalmak nyilvános rituáléi. A múlt század harmincas éveiben Szertartás térnek nevezett kultikus helyszínt a rendszerváltás után, mintegy a sajátos magyar hagyományt őrizve, megint Szertartás térnek hívják, Szili Katalin, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke a honalapító emlékére újra facsemetéket ültet, a szeri pusztán árpádsávos zászlókkal a kezükben ismét ősszittya harcosok vágtatnak keresztül, a legfőbb Hadúr és Trianon emlékére újra hatalmas máglyák tüzei lobbannak fel.
S az, hogy ebben, akárcsak egykor a háború után, milyen szerepe volt, illetve van a "magyar anyag", a magyar politikai és kulturális elit erkölcsének és jellemének, azt éppen a régi-új vurstli meg a mutatványosbódé körül sündörgő "idomítók", "légtornászok" és "igazgatók" példája bizonyítja. A saját tudományos akadémiai tagságát kiásni igyekvő régészé, a szeri puszta groteszk történetét a kommunisták szája íze szerint átíró történészé, a zseniális költőnket - aki a polgári átalakulást, a demokratikus forradalmat sürgette, a "magyar ugart" és Pusztaszer hazug kijátszását több versében és cikkében ostorozta -, az e költőnket megtámadó irodalmáré, a vásári látványosság esztétikai, művészettörténeti jelentőségét bizonygató múzeumi főigazgatóé, a fényes ordóért mindent lenyelő helytörténészeké, lokálpatriótáké, helyi értelmiségieké, a nagyobb megrendelésért bármire képes vállalkozóké.
S ha mindaz igaz, amit korábban a Mutatványos téri meg a szeri vurstli történetével kapcsolatban mondtunk, fokozottan igaz a rendszerváltás utáni időkre. Napjainkra is, amikor a szeri pusztának ez a politikai erők által ugyancsak letarolt része, rajta a szüntelenül beázó épülettel, a pusztuló körképpel - a "nemzeti emlékhely" státusára aspirál. Amelyet, ha megkapna, a városligeti vurstlinak és a körképnek a szeri pusztán való reinkarnálódása révén olyan magasságba emelkedne, amilyent a felvidéki dzsentricsalád legmerészebb álmaiban sem mert remélni.
Kovács Ákos
A szerző korábbi cikke a tárgyban: A nagy hinta-játék, 2007. július 12.
Előbb a rang, aztán a tartalom
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE) közérdekű muzeális kiállítóhely, melyet a hasonló nevű közhasznú társaság üzemeltet. Az emlékpark önfenntartó, feladatait - a kht. jelentése szerint - az országban egyedülálló módon normatív támogatás nélkül végzi. Amint azt Mészáros Gyulánétól, a park szervezeti integrációs referensétől megtudtuk, pályázati támogatásokat ugyan - ha adódik rá lehetőség - igénybe vesznek, ám az így elnyert összegek a park költségvetésének csak töredékét teszik ki, s azokat nem a működésre, hanem egyes programok lebonyolítására kapják. AZ ÓNTE Kht. 2006. évi közhasznúsági jelentése szerint (a 2007. évi zárszámadás lapzártánkig még nem készült el) a park kerekítve 305 és fél millió forint kiadás és 308 millió forint bevétel mellett 5 és fél millió forint nyereséget könyvelhetett el mérleg szerint.
Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NKB) főtitkára elmondása szerint a bizottság 2007 végén egyéves tájékozódás és előkészítő munkálatok után javaslatot nyújtott be körülbelül tíz emlékhely nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról. Míg a valamivel kisebb "presztízsű" történeti emlékhely státushoz országgyűlési határozat, a nemzeti emlékhellyé nyilvánításhoz törvény kell. A döntés - Radnainé dr. Fogarasi Katalin szerint - talán még ebben a fél évben megszületik.
Ha egy helyet nemzeti emlékhellyé nyilvánítanak, a státus nem jár együtt végrehajtási utasítással, "a rangot később kell tartalommal feltölteni" - fogalmaz a főtitkár. Ma Magyarországon egyébként egyetlenegy nemzeti emlékhely van: a Hősök tere.
