Afganisztáni menekültek Budapesten: Átfutási idő

szerző
Csurdi Gábor
publikálva
2001/48. (11. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

- szakértők szerint is - szubjektív szempontok is érvényesülnek. Mindenesetre a hozzánk menekülő afgánok többsége nem itt akar letelepedni: a kérelmezők fele még a menekültügyi eljárás közben eltűnik.

amit mindössze százan kaptak meg. Az elbírálásnál - szakértők szerint is - szubjektív szempontok is érvényesülnek. Mindenesetre a hozzánk menekülő afgánok többsége nem itt akar letelepedni: a kérelmezők fele még a menekültügyi eljárás közben eltűnik.A16 éves Farszan egy Dzsalalabad melletti kisvárosból menekült Magyarországra. Noha csak május óta él itt, már magyarul mesélte el, hogy otthon maradt szülei és testvérei jól vannak; ebben biztos, bár két hónapja nem kapott tőlük levelet.

Farszan egyike az Afganisztánból érkezett húsz embernek, akik most a Vöröskereszt budapesti segítőotthonában élnek. A dél-budai lakótelep tőszomszédságában található épületben rajtuk kívül még hatvan menekült talált ideiglenes otthonra. A környéken élők tisztában vannak vele, hogy kik laknak az út másik oldalán. Az általunk megkérdezett járókelőket nem zavarják a környéken sétálgató külföldiek. "A menekült gyerekek is ezen a játszótéren szoktak játszani, nem tudok arról, hogy valaki is tiltakozna ez ellen" - mondta egy arra járó fiatalember.

Az út idáig

A huszonhat éves Kamaval Sarif azon kevesek közé tartozik, akik Magyarországon akarnak letelepedni. Mint mondta, két nagybátyja tanul itt, de tőlük hiába vár segítséget. Afganisztánból azért kellett elmenekülnie, mert alkoholt árult a boltjában, és emiatt börtönbe került. Négy hónapja érkezett hozzánk, most munkát keres.

Sarif egyik sorstársa fizikai munkát is vállalna, pedig otthon a nyolcvanas években magas beosztású szakszervezeti vezető volt. Akkoriban egy küldöttség élén tárgyalt is Magyarországon. "Amikor elkaptak a határőrök, rögtön tudtam, hogy hol vagyok, megismertem a magyar nyelvet" - mondja. Ragaszkodik hozzá, hogy a nevét titokban tartsuk, mert félti Pakisztánban maradt feleségét és nyolc gyerekét. Tökéletes angolsággal meséli el, hogy hosszú, viszontagságos úton jutott el idáig: először egy Pakisztánban háromszáz dollárért vásárolt hamis útlevéllel Kazahsztánba repült, majd vonattal Moszkvába ment, onnan pedig vonattal, autóval, traktorral érte el az áhított Nyugatot, Magyarországot. "Kabuli házamat adtam el azért, hogy ki tudjam fizetni az útiköltséget és az embercsempészeket, ami négy-ötezer dolláromba került. Ebből az összegből azonban már nem telt a családom ideköltöztetésére. Eredetileg valamelyik skandináv országba készültem, ahol a hatóságok segítenek a menekülteknek a családegyesítésben. A családos menekültek mind Skandináviába tartanak." Az ötven körüli férfi másfél éve érkezett ide; fél évig Győrött élt a határőrség közösségi szállásán, amelyet nem hagyhatott el. Jelenleg a budapesti szállás többi lakójához hasonlóan heti 3500 forintból gazdálkodik, amit a Vöröskereszt biztosít számára. Ebből kell fedeznie szükségleteit, mert ellátás nincs, maguknak főznek a szállás konyháján. Előny viszont, hogy szabadon járhatnak-kelhetnek a városban este nyolcig, így napközben dolgozhatnak, tanulhatnak.

Magyarország, tranzitország

Két beszélgetőpartnerünk jól érzi magát Magyarországon, és már mindketten letettek a továbbállásról, különösen, hogy a magyar hatóságok menekültként ismerték el őket. A Belügyminisztérium statisztikái azonban arról tanúskodnak, hogy a nálunk menekültként regisztrált afgánok többsége nem itt akar letelepedni. Idén szeptemberig csaknem 1500-an tűntek el a hatóságok szeme elől (az év első kilenc hónapjában egyébként 2700 afgán kért menekültstátust).

A menekültek eltűnése nem új keletű jelenség: az elmúlt két évben két és fél ezer afgán távozott ismeretlen helyre. Szakemberek véleménye szerint az idén meglépett másfél ezer afganisztáni - akik meg sem várták, hogy Magyarországon elbírálják a kérelmüket - már Nyugaton van. Dobó István, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) Menekültügyi Igazgatóságának főosztályvezetője szerint az afgánok Kelet-Közép-Európa államait nem tekintik célországoknak, mivel többségüket hozzátartozóik, barátaik várják Németországban, Skandináviában, Nagy-Britanniában. Azt bizonyítani azonban, hogy hová tűntek az afgánok, nehézkes; a hatóságok ezért csak feltételezik, hogy illegálisan, embercsempészek segítségével átlépték a határt. "Ezek az emberek nem érdekeltek abban, hogy értesítsék a nyugati célországok hatóságait arról, hogy nálunk is kérelmezték a menekültstátust. Ha mégis kiderül, akkor a toloncegyezmény értelmében visszafordíthatják őket, mert Magyarország biztonságos harmadik országnak számít."

A menekültügyi eljárás közben eltűntek közül legtöbbüknek sikerül elhagynia az országot - véli Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke, de csak egy konkrét esetről tud beszámolni. Néhány éve találkozott egy palesztin menekülttel, aki azóta Németországba távozott. A palesztin férfi sem tudatta a német hatóságokkal, hogy Magyarországról jött, így nem küldhették vissza. Kőszeg hozzátette: itthon az elismert menekültek legnagyobb része afgán állampolgár, Magyarországon még sincs igazán jelentős afgán közösség, Nyugaton viszont annál inkább, ezért is akar a legtöbb Afganisztánból érkező eljutni odáig.

Az afgán menekültek tömeges érkezésére sem Dobó, sem Kőszeg nem számít, bár Oroszországban és Ukrajnában több tízezren várnak a Nyugatra jutás lehetőségére. Legtöbbjük azonban nem tudja kifizetni az utazás borsos költségeit. Ha mégis elindulnának, és Magyarországon tartóztatnák fel őket, valószínűleg nem kötnék a hatóság orrára, hogy Oroszországban is tartózkodtak, így ugyanis menekültügyi eljárás alá kerülnének. Ahogy Dobó mondta: "Nem lehet megállapítani egy okmány nélkül érkezőről, hogy három hete Moszkvából, vagy három hónapja Kabulból indult."

Major István, a Vöröskereszt Menekültügyi és Katasztrófasegély Szolgálatának vezetője érdekes adatot említ a menekültek eltűnéséről: az elmúlt tíz évben a dél-budai segítő otthonban megfordult menedékkérők mindössze három százaléka él még Magyarországon. A többiek Major szerint már Nyugaton vannak.

Menni, vagy nem menni?

Magyarországon a 2500 afgán menedékkérő közül 2001. szeptemberéig harmincnyolcan kaptak menekültstátust, ötvennyolcan pedig befogadottá váltak, ami azt jelenti, hogy a BÁH évről évre felülvizsgálja helyzetüket. A két szám közötti nagy eltérést Dobó István így magyarázta: "Amellett, hogy a kérelmezőnek bizonyítania kell, hogy hazájában üldözik, személyazonosságát is igazolnia kell. Az okmányaikat azonban sokan a határnál megsemmisítik, vagy az embercsempészek veszik el tőlük." Egy 1998-as kormányhatározat következtében az a lehetőség is megszűnt, hogy egy-egy adott országból érkező menekülteket automatikusan, külön elbírálás nélkül befogadottakká nyilvánítsanak. Dobó megjegyezte: a menekültkérelmek elbírálásánál szubjektív elemek is érvényesülhetnek, de többet erről nem kívánt mondani.

A hozzánk érkező afgánoknak ugyanakkor mindenképp érdekükben áll, hogy menedékjogot kérjenek, mert így elkerülhetnek a határőrség zárt közösségi szállásairól. Dobó István ehhez azt teszi hozzá, hogy nem érdemes bujkálni a hatóságok elől, mert akkor maguknak kell gondoskodniuk a lakhatásról. "Sokan családostól menekülnek, nekik mindenképp szükségük van gondoskodásra, például orvosi ellátásra" - mondta Dobó. Major István arról tájékoztatott, hogy azon kevesek, akik megkapják a menekültstátust, magyar útlevelet kapnak és szabadon utazhatnak, továbbá részesülhetnek a magyar állampolgároknak járó szociális juttatásokban, így például családi pótlékot kaphatnak. A helyi önkormányzatok szintén segélyezhetik a menekülteket; Dobó hivatala nem tud arról, hogy bárkit diszkrimináltak volna amiatt a támogatás során, mert nem magyar.

"Ha véget ér a háború, vissza szeretnék térni Afganisztánba a családomhoz" - mondta a neve elhallgatását kérő beszélgetőpartnerünk. Szerinte sok itt élő afgán menekült gondolkodik így, főként az idősebbek. "A fiatalok inkább arra várnak, hogy Nyugatra mehessenek, hiszen ott szabadabban lehet élni. Afganisztánban az elmúlt húsz évben szinte mindig háború volt. Ezek a fiatalok ebben nőttek fel, és nem vágynak vissza."

Csurdi Gábor

Rácz Johanna

szerző
Csurdi Gábor
publikálva
2001/48. (11. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra