Akadályozás, betartás, feszítés

Beáll a Miskolc polgármesteri posztjáért „civilként” induló rádióriporter, Tóth-Szántai József mögé – jelentette be a Fidesz a múlt héten. Veres Pál polgármesternek nem Tóth-Szántai az egyetlen kihívója: a Velünk a Város ellenzéki összefogás olyannyira széthúzott, hogy a DK az LMP-vel megtámogatva saját jelöltet állít. Egyelőre egyik fél sem enged, előválasztásra kevés már az idő, így az is fölmerült megoldásként, hogy egy harmadik, konszenzusos jelöltet indít az ellenzék.

„Hogy miért nem működik mégsem, annak ellenére, hogy papíron egy rakás értékes ember van a frakcióban? Nos, ez egy igen nagy és sokrétű problémahalmaz. Olyan nagy, hogy emiatt ez nem is fog működni sohasem. (…) Azt kell, hogy mondjam, amit ma látunk, az az el nem végzett rendszerépítési és politikai munka eredménye. Pedig megpróbáltuk rengetegszer. Különböző működési modellekkel, világos feladatcsoportosításokkal (…), amit aztán a legszánalmasabb obstrukciók, tüntető távolmaradások, személyeskedő viták, pozíció- és befolyásféltések, átlátszó és alaptalan vádaskodások lehetetlenítettek el. Így végül a modell, a vezetési tapasztalat, a szakértelem és a bizalom hiánya együttesen vezetett ahhoz, hogy a városvezetés a frakcióval együtt egy diszfunkcionális, irányítatlan, szándék és koncepció nélküli masszává változzon, ahol a legegyszerűbb döntések sem hozhatók simán meg, mert mindig lesz, aki azt valamiért nem akarja. Leginkább azért, mert a politikában minden nem akarás egy alkupozí­ció­vá válik. Három év alatt az akadályozás, a betartás, a feszítés kultúrája alakult ki egyedül tökéletesen. Ha egy egyszerű példát akarok mondani, akkor az a frakciószabályzat. Hogy a búbánatban akar valaki szövetségben dolgozni, ha nem fogad el többségi szabályokat? Hogyan nevezheti magát demokratának valaki, aki megtagadja a többségi elvet?”

A fenti sorokat 2022 végén írta Szvo­bo­da László – a 2019-ben az ellenzéki együttműködés által is támogatott független Veres Pál miskolci polgármester legközvetlenebb tanács­adója – az ellenzéki frakció tagjainak. A kiszivárogtatott levél pengeélesen foglalta össze, mi a helyzet a miskolci városháza táján, s hogy miért mondott le végül a tanácsadó. Megkérdeztük Szvoboda Lászlót (aki egyébként annak idején a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány kommunikációs államtitkárságán is dolgozott), hogyan látja most az erőviszonyokat: „Sajnos, a levelem minden sora igaz 2024 februárjában is. Talán annyival rosszabb a helyzet, hogy a helyi DK és a magukat civileknek nevező politikai szereplők a választásokkal összefüggésben olyan szituációt teremtettek, amire a jelenlegi összetételben nem létezik megoldóképlet. Túl sokszereplős ez a játszma a városvezetés környékén, a városi cégekben és a város gazdálkodását irányító Miskolc Holding Zrt. igazgatótanácsában is. Radikális beavatkozás nélkül Miskolcon nem lesz politikai megoldás az ellenzék számára. A kérdés az, hogy ez mibe kerül majd.”

Az önmagát kereső város

„A Covid-járvány, a kormányzati elvonások, az energiaárak drasztikus emelkedése okán az idei költségvetés csaknem fele hiányzik. Ez nem Miskolc-specifikus jelenség, országos szinten is hasonló a helyzet. Most a város működtetése az elsődleges feladat” – az önkormányzat sajtóosztályának „segélykiáltása” tavaly többször, több fórumon is elhangzott. Noha a prioritások között szerepelt a tömegközlekedés is, a forráshiány miatt az olyan állapotba került, ami máig komoly felháborodást kelt a városban. De a régi feszültségforrások sem nagyon enyhültek az évek során: egyes városrészek – Lyukóvölgy, valamint az Avasi lakótelep és Diósgyőr bizonyos részei – szlömösödnek, a közmunkások számának csökkenésével a közterületek sok helyütt elhanyagoltak, szemetesek, a belváros egyébként szépen felújított sétálóutcáján számos üzlet, lakás üresen áll. Mindeközben az igazán nagy befektetőkre még mindig csak várakozik Miskolc.

A város lakossága az elmúlt harminc évben 220 ezerről 150 ezer alá zuhant, aminek nemcsak a diósgyőri vasgyár megszűnése az oka, hanem a fiatalok folyamatos elvándorlása is. A borsodi megyeszékhely nem tudja felszívni a képzett munkaerőt, de még azt sem sikerült definiálni, hogy a „nehézipar fellegvára” után ma minek is a központja Miskolc. Az északi irányú kereskedelemé? A turizmusé? A kultúráé? Vagy mindezeké együtt? A városvezetés úgy érvel, azért hagyják ezt a kérdést nyitva, mert nem akarják egyetlen lapra feltenni Miskolc jövőjét, ezért is sokféle a befektetői kör. Mindenesetre az itt élők – a hasonló kategóriájú városok, például Debrecen és Szeged fejlődését látván – egyre türelmetlenebbül kérik számon a helyi politikusokon az egy helyben toporgást.