Nem sok embert mozgatott meg a Budai Liberális Klub Olimpia Budapesten – hát kell ez nekünk? címmel tartott vitaestje: nagyjából harminc résztvevőt tudtunk megszámolni, bár a beszélgetés moderátora, Szentpéteri Nagy Richárd örömét fejezte ki, hogy „a rossz idő ellenére ilyen sokan eljöttek”.
Szentpéteri dinamikus moderátor, rögtön azzal kezdi a beszélgetést, hogy szeretné tisztázni, a vendégek támogatják-e a budapesti olimpiát – bár a válaszok nem okoznak nagy meglepetést. Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpia Mozgalom elnöke és az Olimpiai Védnökök Testületének tagja természetesen igennel válaszol, mire a beszélgetés egyetlen női tagja, Erdélyi Katalin újságíró, az olimpiáról szóló népszavazás kezdeményezője kifejti álláspontját, miszerint a legfontosabb, hogy a lakosság dönthessen a kérdésben. Aki mélységesen egyetértett Erdélyivel, az szomorúan gondolhatott a Kúria legutóbbi döntésére, amellyel elkaszálta a népszavazási kezdeményezést. Végül pedig Fokasz Nikosz, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára mondja el, hogy ő amúgy egy esetleges népszavazáson nemmel szavazna, de a kérdést leginkább ahhoz tudja hasonlítani, mint amikor anno arról folyt a vita, van-e értelme embert küldeni az űrbe, amikor annyi más megoldandó probléma van.
Sajnálatos módon a vitára még várni kell, Szalay-Berzeviczy prezentációval készült, és egy rövidebb történelemóra kerekedik ki a dologból. Van itt szó mindenről, de elsősorban arról, hogy az egyes, olimpiát rendező országok miként oldották meg a feladatot. Szalay-Berzeviczy szerint egy esetleges rendezés esetén nem Peking és Szocsi példáját kellene követnünk, hanem sokkal inkább Londonét vagy Barcelonáét, ahol, úgy látja, sikeres rendezésről beszélhetünk. Athén esetében szerinte az olimpia nemhogy nem járult hozzá a válsághoz, inkább késleltette azt. Szalay-Berzeviczy ügyes előadó, szenvedélyesen mondja és mondja, csak egyvalamiről nincs szó az előadásában, nevezetesen, hogy miért is érné meg Budapestnek olimpiát rendezni. És tulajdonképpen egyet leszámítva – miszerint egy olimpia elősegíti a város fejlesztését – nem igazán lehetett hallani az olimpiarendezés melletti érveket az este folyamán.
| ||
Erdélyi az előadás után meg is kérdezi Szalay-Berzeviczyt, támogatna-e egy népszavazást az olimpiáról. Aki eddig valamiféle vitát várt, most örülhet, mert az Átlátszó munkatársa egyenes kérdéseket szegez a volt tőzsdeelnöknek. Ez nem mindenkinek tetszik, egy középkorú úr hangosan kijelenti, hogy elmegy, ha ez így folytatódik tovább, vagyis Erdélyi a kérdező szerepét játssza. Szalay-Berzeviczy mindenesetre válaszol, és szerinte a jelenlegi kérdésfelvetés nem helyes („Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata ne pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?”), mert politikai kérdés szintjére süllyeszti az ügyet, viszont egy másféle kérdésfeltevést támogatna. Erdélyi ennek nagyon örül, mert szerinte ez egészen más vélemény, mint amit Szalay-Berzeviczy nemrég az ATV-ben mondott. A kisebb csörte egyébként a közönséget is megihlette, egyre több kéz lendül a magasba. Gulyás Balázs, akit leginkább az internetadó elleni tüntetések szervezőjeként lehet ismerni, azt kérdezi a BOM elnökétől, miért nem adja be ő maga a népszavazásról szóló kezdeményezést, majd felajánlja, hogy fogadjanak arról, az adófizetők pénzéből fog-e megvalósulni egy esetleges olimpia. „Nem azért vagyok itt, hogy fogadjak” – mondja erre Szalay-Berzeviczy, és ekkor lehetett először érezni, hogy a beszélgetés nem tart semerre.
Szerencsére jön Fokasz Nikosz, aki szintén előadással készült, és rögtön azzal kezdi, hogy a mai napig nem tisztázott Görögországban, mennyibe került valójában a 2004-es rendezés, és megérte-e olimpiát rendezni. Szerinte a GDP ugyan nőtt az ötkarikás játékoknak köszönhetően, de nem mindegy, hogy a bevételek kinek a zsebébe vándoroltak – ő azt mondja, elsősorban a nagyvállalatokéba. Bár Athén helyzete sajátságos volt, hiszen a lakosság nagy része támogatta a rendezést, örült, hogy az antikvitáson kívül most másra is büszke lehet. Viszont úgy látja, a sikerek csak időlegesek, a turisták száma ugyan a rendezvény után nőhet, de ez csak pár évig tart, és többek között ezért gondolja, hogy Budapestnek nem tenne jót egy olimpia. Itt már egészen úgy tűnik, mintha egy egyetemi, a szociológiáról szóló előadáson ülnénk, de valóban élvezetes, ahogy Fokasz Nikosz elmondja, hogy a nyolcvanas évek óta gyengélkedő magyar gazdaság és társadalom helyzetén nem segítenének az olimpia hatásai, sőt, inkább rontanának.
Ezt követően egy nyugdíjas férfi kér szót, aki elmondja, hogy magával az olimpiai eszmével sem ért egyet, legalábbis a 21. században már megkérdőjeleződik ennek a jelentősége. Szerinte tömegsportra van szükség, a mai fiatalokat már nem érdekli az olimpia, és ugyan a sportvezetők nyilván jól járnának a budapesti olimpiával, de ő biztosan nem, hiszen csak a dugókat, az építkezéseket tapasztalná. Szalay-Berzeviczy válaszában azt mondja, az volna az olimpia egyik legnagyobb kihívása, hogy érdekessé tegyék a fiatalok számára is, ám szerinte az elutasítás is egy elfogadható álláspont. „Ön úgy gondolja, én így” – mondja. Ekkor kiabálja be valaki: „Akkor fizesd te!”
Még szó esik a rendezés költségeiről – elvileg körülbelül 1000 milliárd forintról beszélünk, amiből 774 milliárd a nettó költség, ám abban a beszélgetés minden résztvevője egyetért, hogy ez biztosan nőne –, de az este sajnos átfordul értelmetlen hadakozásba, és nem a résztvevők vitatkoznak, hanem a közönség a kérdések helyett inkább önmagát licitálja felül, hogy ki tud durvábbakat mondani. Az egyik idősebb úr szerint az intelligencia hiánya egyenes arányosságban áll a budapesti olimpia támogatásával, amire nagyjából az egész terem elámul, és többen is megjegyezik, hogy ez nem szellemes volt, hanem durva.
Mindenesetre aki szerette volna megtudni, miért is volna jó olimpiát rendeznie Budapestnek, az csalódottan távozhatott.
