Akkora a létszámhiány, hogy katonákat vezényelnének gyerekfelügyelői munkakörbe is

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 8.

Belpol

A kifogástalan életvitel előírt vizsgálata miatt sokan kívánják otthagyni a pályát, így csak romlik a helyzet. 

A kifogástalan életvitelre vonatkozó dokumentum kitöltésének megtagadása miatt előreláthatólag 100 nevelőszülő nem folytatja a munkát, a gyermekvédelmi intézményekben dolgozóknak pedig 8-10 százaléka hagyja el a pályát – írja a Népszava

Mint arról beszámoltunk, a kegyelmi botrányra válaszul a Fidesz által beadott gyermekvédelmi csomag részeként szerepelt az az intézkedés is, hogy a gyermekotthonok munkatársai, a nevelőszülői hálózat tagjai, valamint a javítóintézetekben dolgozók esetében a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) végezheti el a megbízhatósági vizsgálatot, illetve ellenőrizheti a kifogástalan életvitelt. 

A lap információi szerint az életvitel ellenőrzésére szolgáló papírokat július 10-ig kapták kézhez a gyermekotthonokban, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozók, és a nevelőszülői hálózat által foglalkoztatottak. A kitöltésre 30 napjuk volt, ez holnap, pénteken jár le. Aki valamilyen indokkal „kimenti magát”, további 15 nap haladékot kap, vagyis legkésőbb augusztus 24-éig neki is le kell adnia az adatlapot. 

Aki a „kötelezettségének nem tesz eleget, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyát azonnali hatállyal meg kell szüntetni (...) és ilyen esetben „végkielégítés nem jár”. Ennek ellenére a Népszava információi szerint a kifogástalan életvitel vizsgálata miatt többen is el kívánják hagyni a pályát, mondván nem akarják, hogy a szomszédaikat a rendőrök kérdezgessék róluk. 

A lap informátora szerint van olyan megye, ahol a gyermekvédelmi központ teljes vezetése felállt, Veszprémben, Komáromban és Fejér megyében „kifejezetten aggasztó a helyzet”.

A lap kereste a Belügyminisztériumot és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, ám eddig nem kapott választ. Korábban az MSZP-s Komjáthi Imre is rákérdezett Pintér Sándornál, hogy milyen eredménnyel zárult a kifogástalan életvitel vizsgálata, hányan utasították vissza a vizsgálatot és milyen lemorzsolódásra számítanak, de kérdéseire nem kapott érdemi választ

Az egyre drasztikusabb munkaerőhiány és a „kilépő munkavállalók létszámának prognosztizálható emelkedése miatt” a Népszava ugyanakkor úgy tudja, hogy 

Veszprém-, Szabolcs-, Borsod- és Pest megyei intézményekbe katonákat vezényelnek gyerekfelügyelői munkakörbe. 

A lap megkérdezte a Honvédelmi Minisztériumot, igaz-e, hogy katonát küldenek egyes intézményekbe, és ők milyen szakmai felkészítés után mehetnek gyerekek közé, de egyelőre nem kapott választ.

A katonákat valamiféle jolly jokerként kívánja használni mostanában a kormány, korábban arról is volt szó, hogy katonákat autós oktatóvá képeznek majd át, illetve hogy az 55 év feletti katonákat majd tanárrá fogják átképezni

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.