A DK felfüggesztette rebellis gyulai politikusa párttagságát

Belpol

Leel-Őssy Gábor szerint ezzel az ellene folyó etikai eljárás miatti fellebbezését akarják megakadályozni, de elkéstek.

Egyre hosszabbra nyúlik az a nyíltszíni harc, ami a Demokratikus Koalíció (DK) vezetése és egykori gyulai választókerületi elnöke, Leel-Őssy Gábor között folyik. A pártvezetés és a helyi politikus közötti konfliktusról több cikkben is beszámolt a Narancs.hu

Július elején arról írtunk, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök etikai eljárást kezdeményezett az őt keményen bíráló Leel-Őssy ellen, egyben a pártból történő kizárását javasolta. A július 12-én összeülő etikai bizottság meghallgatta a gyulai DK-politikust, és nagyon rövid határidőn belül arra tett javaslatot, hogy a helyi választókerületi szervezet tartson taggyűlést és zárja ki Leel-Őssyt. Erre választ gyanánt a gyulai DK-s kezdeményezett etikai vizsgálatot Gyurcsány ellen arra hivatkozva, hogy egy korábbi vállalását hazug módon nem teljesítette, amikor ígéretével ellentétben, egyben indoklás nélkül nem távolította el azt a területi pártigazgatót, Fülöp Zoltánt, akivel a Békés megyei választókerületi alapszervezetek nem tudtak együttműködni. Leel-Őssynek ezt az etikai beadványát azonban elutasította a DK. Ezzel összefüggésben Leel-Őssy most azt mondta portálunknak, „az a furcsa helyzet állt elő, hogy egy politikai pártnak a politikai ügyek nem fontosak”.

Friss fejlemény, hogy a gyulai politikus augusztus 6-i keltezéssel levelet kapott a DK elnökségétől. Az ebben foglalt a határozat szerint az etikai vizsgálat végéig felfüggesztik párttagságát. Mindehhez tudni kell, hogy az elsőfokú etikai bizottsági döntés után joga van fellebbezni a gyulai képviselőnek az elnökséghez. Ahhoz az elnökséghez, amely az etikai bizottságnak javaslatot tett a gyulai párttag kizárására. Fontos részletkérdés, hogy felfüggesztett párttagsággal rendelkező személy nem nyújthat be fellebbezést. Nem zárható ki, hogy ezt a kártyát szerette volna kijátszani a Gyurcsány vezette párt elnöksége. Csakhogy, derült ki, elkéstek. Ugyanis egy nappal előbb, augusztus 5-én, még teljes értékű DK-s tagként benyújtotta az etikai vizsgálat miatti fellebbezését Leel-Őssy, aki mindezt a párttagság felfüggesztéséről szóló levélre válaszolva megírta Sebián-Petrovszki Lászlónak, a DK pártigazgatójának.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.