Alföldi Rátótinak: Miért nem mondtad, hogy fájdalmas hiányod van, mert a keresztény, polgári világképed, ízlésed, kultúrád nem jelenhetett meg?

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 2.

Belpol

Nyílt levélben kéri Alföldi Róbert Rátóti Zoltánt, hogy kuratóriumi tagként állítsa meg az SZFE bedarálást.

Nyílt levelet írt Alföldi Róbert az SZFE új kuratóriumának tagjához, Rátóti Zoltánhoz. Rátóti a kuratórium egyetlen színész tagja, aki korábban többször kifejtette, tényleg nem érti, mire ez a nagy felháborodás, egy korábbi híres nyilatkozata szerint pedig a liberális út nem vezet sehova, és minden jóérzésű embernek a Fideszre kell szavaznia.

Alföldi azzal kezdi a hosszú nyílt levelét, hogy barátjának tartja Rátótit, hiszen sok előadásban dolgoztak együtt, ráadásul Rátóti a kuratóriumból az egyetlen, aki ugyanabban a színházi kultúrában nevelkedett, mint az egyetem most felálló tanárai.  Alföldi szerint a kuratóriumban nem értik, hogy mi történik és mi a baj.

„Neked írok, Téged kérdezlek, mert Téged ismerlek az SzFE alapítványi kuratóriumából, illetve azért is, mert nagyon fontos ember vagy a szakmai életemben, mondhatnám azt is, hogy szakmai barátomnak tartalak. (...) mélyen hiszem, hogy nem érted, hogy mibe kerültél, és nem tudod, hogy mit képviselsz, nem tudod, hogy milyen sok múlik, múlna rajtad. (Nem vagyok az egyetem tanára, nem is voltam, tehát semmilyen személyes érdek nem vezérel.) Csak arról van szó, hogy írok egy barátomnak, aki egy olyan kuratórium tagja, ami kiadott egy közleményt, amiből tisztán látszik, hogy nem értitek, hogy mi történik és hogy mi a baj. És neked írok, mert azt még megértem, hogy a kuratórium vezetője nem érti, hogy mi történik, mert nem is értheti.”

„Zoli, az nem párbeszéd, ha nem két teljesen egyenrangú fél ül le egymással akkor, amikor nincsenek még eldöntve, leírva, aláírva a játékszabályok. Mert egy új helyzetben közösen, egyetértésben, vitázva kell kidolgozni azokat a szabályokat, amik mindkét fél számára elfogadhatóak, hogy valóban közösen, egymás érveit tiszteletben tartva kezdjenek el közösen, együtt dolgozni. Az nem egyeztetés, ha a főnökség megmondja, hogy mit lehet és mi lesz, tetszik, nem tetszik. Az a hatalom, és a hatalom megalázó erőfitogtatása – szólítja meg Rátótit, akinek Alföldi szerint a fentiek miatt kellett volna lépnie és párbeszédet kezdeményeznie.

Alföldi szerint már nincs összetartás a szakmában, két oldalra sodródtak a képviselői, és csak a romboló és önző indulat maradt. Azt sem érti, miért nem jelezte Rátóti korábban, hogy az ő világnézetét nem képviselik a színházban:

„Barátom, ne haragudj, de én elég sokat dolgoztam veled, őszintén mindenről beszélve dolgoztunk, és soha, semmilyen körülmények között nem derült ki számomra, mert nem mondtad, hogy Neked fájdalmas hiányod van az ügyben, hogy a keresztény, polgári világképed, ízlésed, kultúrád nem jelenhetett meg. Miért nem mondtad? De szerintem – lehet, hogy tévedek – azért nem mondtad, mert a színházban nincs ilyen. Ott a maga teljes és elképesztően változatos és színes és végletes módján jelenik meg a létezésünk.”

Alföldi kifejti azt is, hogy szerinte a színházban nincs liberális vagy konzervatív, vagy normális vagy dekadens, ott mindenki ugyanazt a világképet képviseli. Szemére hányja Rátótinak, hogy ő is Székely, Zsámbéki, Ascher, Horvai, Kapás, Ruszt, Ács előadásokon nőtt föl, ezért képviselnie kell ezek szellemiségét is, hisz ez a közös kulturális kincsünk.

„Szóval, Zoli, ezt is el kellene neki mondanod, mert Te tudod, hiszen Neked tudnod kell. Hiszen Te is Székely, Zsámbéki, Ascher, Horvai, Kapás, Ruszt, Ács előadásokon nőttél fel, és azokat csodáltad, és arra voltál büszke, mint mi, mindannyian. Jó volt ezeket együtt látni, jó volt együtt megélni, hogy ugyanazt értjük és érezzük, amikor ezeket az előadásokat néztük. Hogy ugyanazokat a fájdalmakat, kérdéseket fogalmazták meg, amik nekünk is fájtak, amiket mi sem értettünk.” – fogalmaz

A levélben végül az SZFE fontosságára hívja fel a figyelmet, melyet a nemzeti kultúránk jövőjének tekint.

„A gyerekeket neveli ott a szakma, akár tanítasz személyesen, akár nem. A jövőnket, a nemzeti kultúránk jövőjét. És ez nem szólhat másról, mint a teljes és valódi konszenzusról és egymás elfogadásáról, a szakmáról. Nem a világképekről, nem ideológiákról, nem sikerről vagy sikertelenségről, hanem a jövőnkről. A fiatalokról. ”– írja a levelében Alföldi Róbert, aki szerint még most sincs késő, hogy Rátóti Zoltán jelezze a kuratórium többi tagjának, hogy nem jó úton haladnak.

„Zoli, tudom, hogy nagyon sokat kérek Tőled, de meggyőződésem, hogy ezt Te meg tudod csinálni. Te tudod megcsinálni! Még most sem késő! Tudd, kérlek, nagyon tudd, hogy ezt vállaltad! Mindannyiunkért.” – zárja sorait.

A teljes levél elolvasható a Facebookon.

Facebook

Kedves Zoli!Neked írok, Téged kérdezlek, mert Téged ismerlek az SzFE alapítványi kuratóriumából, illetve azért is, mert nagyon fontos ember vagy a szakmai életemben, mondhatnám azt is, hogy szakmai barátomnak tartalak. Ami hát egy marhaság, a barátomnak tartalak, mert nagyon fontos előadásokat csináltunk együtt anno a megboldogult Budapesti Kamaraszínházban.

Figyelmébe ajánljuk