A fenti mondatok értelmezéséhez nem árt felfrissíteni néhány olyan dolgot, amivel a maga idejében a sajtó sokat foglalkozott (mi is). Az ENSZ 1992-es "Éghajlatváltozási keretegyezmény"-éhez és az öt évvel később aláírt "Kiotói jegyzőkönyv"-höz csatlatkozva Magyarország is elfogadta, hogy elősegíti az üvegházgáz-kibocsátás meghatározott időn belüli, differenciált mértékű csökkentését. Az Európai Unió e lépéseket 2000-ben, az Európai Éghajlatváltozási Program (ECCP) keretében rögzítette. Ennek egyik legfontosabb eleme az ún. kibocsátásiegység-kereskedelem (ETS). Az európai üvegházgáz-kereskedelem 2005. január 1-jén startolt. Célja elsősorban az, hogy előkészítse a globális felmelegedést okozó gázok (egyelőre csak a szén-dioxidról van szó - ez a legnagyobb mennyiségben a levegőbe juttatott, üvegházhatást kiváltó gáz) kibocsátásának tényleges csökkentését a második ciklusra (2008-2012).
Az ETS beindításához minden tagország kapott bizonyos mennyiségű kibocsátási egységet, melynek nagyságáig büntetlenül eregetheti a légkörbe a szén-dioxidot. Amelyik cég valamilyen környezetvédelmi beruházással "megtakarít" a kvótájából, az a "CO2-tőzsdén" eladhatja a maradékot annak, aki túllépi a keretét. (A kiosztott kvótamennyiséget időről időre csökkentik.) Az ETS-be 12 ezer szennyező ipari létesítmény tartozik, ezek jelenleg 2,1 milliárd szén-dioxid-egységből gazdálkodnak. A magyar kvóta 30,2 millió tonnányi CO2-kibocsátás, amin nagyjából 220-an osztoznak.
A szén-dioxid uniós éleregetői a németek, olaszok, lengyelek, spanyolok és britek. Közülük leginkább a spanyolországi és a brit cégek vannak kvótaszűkében.
A magyarországi vállalatok
jó helyzetét az magyarázza, hogy a nemzeti kvóta jelenleg még könnyen tartható. Leginkább azért, mert viszonyítási alapnak az 1985-1987 közötti időszakot fogadtattuk el az EU-val - amikor a gazdaság a nagy károsanyag-kibocsátású nehézipari üzemeken alapult. A hazai cégek ténylegesen csak az idén kapcsolódtak be a CO2-piacba. A Magyarországnak kiosztott kvótáról a kormány úgy döntött: él az EU-irányelv adta lehetőséggel, és Írországhoz, Litvániához, Dániához hasonlóan a teljes kvótamennyiség néhány százalékát megtartja magának, amit később aukción értékesít, ily módon juttatva a költségvetést pluszbevételhez. A kibocsátási jog eladása azonban két dolog miatt is csúszott. Egyrészt 2005 helyett csak ez évre fejeződtek be a minisztériumokban a jogszabályi harmonizációs munkálatok. Másrészt a magyar kvóta (összesen 30 236 166 egység) cégeknek kiosztott része 14 százalékkal több lett a tényleges kibocsátásuknál (ez az ún. túlallokáció). A fölösleges 4 382 841 egység az érintett vállalkozások többsége számára (amelyek tehát nem azért jutottak többlethez, mert fejlesztéseknek vagy leállításoknak köszönhetően "megtakarítottak" a kibocsátásukból) ez nem kalkulált nyereség lett; a "talált" kvótát a CO2-tőzsdén eladva
a semmiből csinálhattak pénzt
(a szén-dioxid-tőzsdéről lásd keretes írásunkat). A túlallokáció utólagos magyarázatkeresése azt valószínűsíti, hogy a kvótákon osztozó magyarországi cégek egy része - finoman szólva is - jól lobbizott (főként az energetikai szektorban tevékenykedőkről - például erőművekről - van szó).
Ahol állami tulajdonú nagy energetikai társaság van, ott az ilyesfajta túlkalibrálás akár tudatos állami politika is lehet, mert így pluszpénz juttatható az állami cégeknek. Magyarországon azonban az erőművek többsége magántulajdonban van, így a túlallokálásnak nincs államérdekvédő magyarázata. Vagyis az illetékes tisztviselőket valószínűleg megtévesztették e cégek. Ám ha így van, akkor viszont miért nem vonták kérdőre az érintett vállalatokat, amikor a turpisság kiderült (hogy tudniillik egyes cégek nagyot kaszáltak)? A környezetvédelmi vagy a gazdasági tárcánál miért nem állt elő senki sem azzal, hogy uraim, eltévesztették a számokat, mert 100 egységnyi kibocsátást mondtak be, pedig csak 60-at használtak föl; s mivel a fölöslegüket eladták a piacon, vagy elszámolunk a bevétellel, vagy beszéljünk arról, tényleg szükség van-e az energiaár emelésére? De ilyen beszélgetésre azután sem került sor, hogy 2005. május 12-én hivatalosan is nyilvánosságra hozták a magyar túlallokálás tényét és mértékét.
Az effajta csúsztatás amúgy nem magyar találmány. A lettek és a litvánok a tényleges kibocsátásuknál 30, illetve 51 százalékkal kértek több kvótát. A mi 4,38 milliós sumákolásunk eltörpül Lengyelország 30 milliója, Németország 25 milliója, Franciaország 19 milliója és Csehország 15 milliós pluszkvótája mellett. A probléma komolyságát azonban jól mutatja, hogy az EU környezeti biztosa, Stavros Dimas nemrég azzal mennydörögte tele a szaksajtót, hogy az Európai Bizottság nem engedi a 2008-2012 közti második periódusban a korábbiakhoz hasonló túlallokációt, hanem egyszerűen visszadobja az indokolatlan terveket a tagállamoknak.
A magyar kormány a nyár elején kezdett komolyabban gondolkodni az eladáson. Azt kellett mérlegelni, hogy az állam saját aukciót szervezzen-e, vagy a tőzsdéken dobja piacra a CO2-portékáját; s mivel ekkora kvótamennyiséget nehéz az árak beszakadása nélkül egyben a tőzsdére vinni, az aukció mellett döntött. Ennek kockázata viszont az volt, hogy ott nem ajánlanak magasabb árat a jól működő tőzsde aktuális árfolyamánál.
Lebonyolítására
a Pénzügyminisztérium a Vertis Pénzügyi Környezetvédelmi Tanácsadó Kft.-t - amely maga is aktív kereskedő - választotta ki. (A kibocsátáskereskedelmi és környezetvédelmi piacokra szakosodott befektetési, pénzügyi tanácsadó és kereskedő cégnek a budapesti központja mellett Prágában, Varsóban és Kijevben is van irodája.) Az aukciós mennyiségre végül majdnem háromszoros lett a túljelentkezés. A Vertis csoport az értékesítésre felkínált 1,2 millió tonnás szén-dioxid-kibocsátási mennyiségből december 11-én összességében 1,197 millió tonnát értékesített, egységenként 7,42 eurós áron. A minisztérium sikeresnek ítélte a 8,9 millió euró (2,2 milliárd forint) bevételt eredményező ügyletet. Csakhogy a magyar kormány eladhatta volna a részét augusztusban is, hiszen az aukcióhoz szükséges információk már akkor is a környezetvédelmi tárca és a Pénzügyminisztérium rendelkezésére álltak. Akkoriban 15 euró körüli volt az egységár, vagyis a mostani bevételnek akár a duplája is behozható lett volna. Innen nézve legalábbis mérsékelt lelkesedéssel illik fogadni a múlt heti szén-dioxid-árverés eredményét.
Gázos tőzsdeAz uniós CO2-kibocsátási jog egységenként egy tonna szén-dioxid legkörbe engedésére jogosít fel. Az egységes európai regiszterben az unió polgárai és cégei közül bárki "számlát" nyithat, erre könyvelik el az eladott-megvett CO2-t. Egyes zöld szervezetek éppen ezért javasolják aktivistáiknak, hogy időnként vegyenek néhány kibocsátási egységet, majd a kvótákat tépjék szét, így azok a szén-dioxid-tonnák már nem kerülhetnek a légtérbe. Elvileg. Az európai piac a 2005. januári start után alig fél év alatt kialakult. A hat transzparens CO2-tőzsde közül a legfontosabb az amszterdami, de jó a híre az oslóinak, a francia Powernextnek és a lipcsei tőzsdének is. Mindenhol elektronikus kereskedés folyik, így interneten bárhonnan be lehet szállni az üzletbe. Az árakról ennyi idő után nagy biztonsággal elmondható, hogy a hat tőzsdén nagyjából ugyanannyi a szén-dioxid ára az egész EU-ban. Az euró/tonna árfolyam tavaly áprilisban állt a legmagasabban, akkor elérte a 30 euró/tonna értéket is. Jelenleg 7 euró körül hullámzik az ár, ami az utóbbi 30 napban ment le 9,80-ról idáig. Mivel ezek a jogok 2007. december végéig élnek - a 2008- 2012 közötti időszakra újraosztja a kvótákat az EU -, az ár tovább fog esni. |
