Zárt ülésen tárgyalták a katonai iskolában történt nemi erőszak ügyét

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. július 15.

Belpol

Tíz évre titkosították az elhangzottakat.

Egyöntetűen elítélték az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjai hétfői zárt ülésükön a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban történt erőszakos cselekményt.

Az ülést Varga-Damm Andrea, a testület jobbikos alelnöke  kezdeményezte a hvg.hu-n megjelent cikk nyomán, amely szerint májusban szexuális bántalmazás történt a debreceni honvéd-középiskola kollégiumában. Az információk arról szóltak, hogy egy 9. évfolyamos fiatalt 10. évfolyamos társai lekötöztek és védekezésre képtelen állapotban megerőszakoltak, vagy "legalábbis ilyen jellegű tevékenységet folytattak".

A zárt ülést Kósa Lajos kezdeményezte, mondván, hogy így legyenek tekintettel az érintett fiatalkorúak személyiségi jogaira, valamint a folyamatban lévő nyomozásra. Kósa az ülés után leszögezte: a honvéd katonai szakközépiskolába járó diákok nem katonák, nincsenek hadrendben, a Honvédelmi Minisztérium (HM) csak fenntartója az iskolának. Elmondta, hogy a bizottság tagjai közül mindenki elítélte az erőszakot. Semmi ilyet nem szabad eltűrni, a legpéldásabban fel kell lépni ellene - hangoztatta a politikus.

Az iskola igazgatója arról tájékoztatatta a bizottságot, hogy átszervezéseket kezdeményezett az intézményben és fokozott figyelmet fordít arra, hogy a hasonló eseményeket megelőzzék. Az elkövető diákokat elbocsátották, a HM feljelentést tett a rendőrségen. A bizottság a nyomozás lezárultával dönt arról, hogy szükség van-e további intézkedésekre.

Varga-Damm Andrea a bizottság ülése után elmondta: tíz évre titkosították az elhangzottakat, ugyanakkor azt megerősítette, hogy igaz, ami a hvg.hu cikkében megjelent.

A szocialista Harangozó Tamás azt mondta: egyetértettek abban, hogy az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia szükséges. Megjegyezte, az volt az "érzése", hogy megpróbálták eltussolni az ügyet.

Vadai Ágnes (DK) úgy fogalmazott: "alapos kikérdezés volt", az iskola igazgatója is részletesen beszámolt a történekről. Kiemelte, különleges egyetértés alakult ki a bizottságban arról, hogy semmilyen erőszak nem tűrhető el. A konkrét ügyről azt mondta, nem egyszerű egyedi esetről van szó. Megjegyezte továbbá, hogy álláspontja szerint "nem túl gyorsan" folytatták le a fegyelmi eljárást. Szorgalmazta, hogy az iskola vezetése és a minisztérium indítson programot azért, hogy megakadályozzák a hasonló cselekményeket, s hogy az eset áldozatát segítsék. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az intézményben tanulók a jövő katonái. Kiemelte, bízik benne, hogy a honvédelmi tárca nem tűri sorai között azokat, akik bármiféle erőszakot követnek el.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.