"E pontokat aláírni bizonyára nehéz szembesülés, lelki válság volt minden egyes szocialista képviselőnek. De abban a küzdelemben, amely most ránk vár, csak az Egri csillagokat tudom idézni: inkább kevés oroszlánra, mint sok nyúlra van szükségem. De oroszlánból is kell legalább kétszáz ahhoz, hogy a küzdelmet sikerre vigyük" - figyelmeztette a várható kihívásokra a küldötteket a vasárnapi kongresszuson Bajnai Gordon. Nem tudni, hogy az összegyűltekre mi hatott inkább, a kormányfőjelölt vért és verítéket ígérő beszéde, vagy az előre hozott választásoktól és a Fidesz-kétharmadtól való félelem, de az értekezlet meggyőző többséggel (91 százalékkal) emelte pajzsra a miniszterelnöki poszt várományosát.
Egy forrongó, a pártot erősen megosztó időszakot zárt le Lendvai Ildikó elnökké választása is, akit most többen támogattak (91 százalék), mint a március 21-i kongresszuson Gyurcsányt (85 százalék), pedig a kormányfői posztról akkor leköszönő pártvezetőt a küldöttek percekig állva tapsolták és ünnepelték. A súlyos népszerűségvesztés az MSZP befolyásos politikusainál megszólaltatta a vészcsengőt: az utóbbi hetekben jelentős erők mozdultak meg a pártban. Ezek célpontja kivétel nélkül Gyurcsány Ferenc volt, ugyanis a szocialisták vezetői úgy látták, a miniszterelnök-pártelnök fordított Midasz királlyá vált: az elmúlt hónapokban amihez csak hozzáért, porrá vált.
A kormányfő leszedésének ötlete amúgy nem új keletű, a gondolat lényegében az őszödi beszéd kiszivárgása óta keringett a felső körökben, ám a párton belüli népszerűsége eddig érinthetetlenné tette Gyurcsányt. Tavaly az elnökségben többször felmerült, hogy idő előtti és teljes tisztújítást kellene tartani, de az elnökért rajongó talpasoktól tartva az MSZP prominensei mindvégig ellenálltak a kísértésnek (lásd: Szőrmentén, Magyar Narancs, 2008. március 20.). 'sszel ugyan noszogatták az SZDSZ-t, hogy a "szakértői" kormány követelésével távolítsa el a miniszterelnököt, csakhogy egy bizonyos ponton túl már nem követték a liberálisokat (lásd: Bomlóban a rácalmási egység?, 2008. szeptember 11.). A mostani változást is maga Gyurcsány idézte elő: a kormányfői székből felállása, majd a pártelnöki posztról való lemondás felajánlása révén - miként egy informátorunk fogalmazott - "levette magáról a páncélt, és azt mondta, 'ide szúrjatok!', hát szúrtak is". A miniszterelnökhöz közeli forrásaink állítják, mindkét döntést őszinte elhatározás szülte, nem volt benne taktikázás: a kormányfő felmérte, hogy
nincs más lehetősége,
elfogyott körülötte a levegő. A szervezeten belüli bizalmatlan légkörre utal, hogy ezt a szűkebb stábján kívül kevesen hitték el neki, napokig tartotta magát az a vélekedés, hogy Gyurcsány már megint zsarol, ügyeskedik, két pozíciójából legalább az egyiket meg akarja tartani. Többen úgy vélik, Bajnai első perctől "ott volt a puttonyában", csak várta a kedvező alkalmat, hogy előkaphassa. A Hírszerző értesülése szerint a fejlesztési miniszter már hetekkel ezelőtt le akart mondani, de Gyurcsány azzal marasztalta, hogy rövidesen együtt távozhatnak - a lemondás tényét a kormányfőjelölt az április 5-i kongresszusi beszédében megerősítette. Bajnai környezetéből a Narancs érdeklődésére viszont cáfolták egy ilyen "összeesküvés" meglétét, határozottan állították, a tárcavezető nem tudott Gyurcsány szándékáról, nem volt beavatva semmiféle tervbe. Mindenesetre ezek a találgatások is hozzájárultak a párton belüli feszültség növekedéséhez.
Az MSZP-ben az elmúlt hónapokban két - egymással rivalizáló - csoportosulás is változásokat akart. Az egyik oldalról a fővárosiakkal támogatott Szekeres Imre elnökhelyettes, a másik oldalról pedig Kiss Péter, Lendvai Ildikó és Veres János alkalmi szövetsége is fellépett a népszerűtlen Gyurcsánynyal szemben. Úgy tervezték, legkésőbb őszig lezárják az ügyet, hogy tiszta lappal indulhassanak neki a 2010-es választásoknak (részletesen lásd: Akadálymentesítés, 2009. március 26.). A március 21-i bejelentés meglepte ugyan a szocialista prominenseket, de nem szegte harci kedvüket, sőt néhányan úgy értékelték, itt a soha vissza nem térő lehetőség a pártelnöki szék kiürítésére. Több forrásunk egybehangzóan állítja, nem ok nélkül szivárogtak ki a sajtóba a kormányfőjelöltek nevei, hiszen a folyamat káoszba fulladása után Gyurcsány szemére lehetett vetni, hogy még ezt sem képes normálisan levezényelni. A lapunk által megkeresett politikusok közül többen azt furcsállották, hogy olyan nevek is "kikerültek", akik sohasem voltak hivatalos nomináltak, legfeljebb háttérbeszélgetéseken hozták szóba őket, egymást - vagy az SZDSZ felső testületét - szondázva velük.
Akárhogy történt is, Surányi György visszalépése után a miniszterelnök-keresés bohózattá fajult, néhányan (Suchman Tamás, Szili Katalin) pedig nyíltan követelték, hogy az elnök vállalja a történtekért a felelősséget. Az informális csatornákon a miniszterelnök felé is egyre több jelzés érkezett: szervezkedés folyik az alapszervezetekben. E mögött részben az MSZP féltése, részben egyéni érdekek álltak. Többen meglovagolták az elégedetlenségi hullámot, hirtelen megnőtt a bátorságuk.
A pártelnök meggyengülése jól jöhetett az élre kívánkozó, a pártban az elmúlt húsz évben örökös másodiknak számító Szekeres Imrének, a pécsi polgármesterségért éppen ringbe szálló Szili Katalinnak, illetve a házelnök mögött álló, Gyurcsányt korábban nyíltan bíráló (lásd: "Úgyis összekényszerülünk, nincs mese", 2008. április 24.), a pártalapítvány éléről tavaly leváltott Baja Ferencnek. Ugyanez elmondható a szintén szilista Puch László volt pénztárnokról, vagy a pénzügyminiszteri székét inogni érző Veres Jánosról - mind a baranyai, mind a szabolcsi pártvezér befolyásos hangadónak számít a megyei elnökök testületében. Miután az SZDSZ március 27-én ultimátumot adott az MSZP-nek (vagy Bokros lesz a miniszterelnök, vagy jönnek az előre hozott választások), a másnap reggeli elnökségin Gyurcsánynak jeleznie kellett, tisztában van a helyzet súlyosságával, vállalja a felelősséget. A tárgyalások folytatásában reménykedő, a viszálykodás elharapódzásától tartó vezetőségi tagok (Kiss, Lendvai) viszont levették a napirendről az ügyet - közben Bokros az MDF kampánynyitó rendezvényén bejelentette, hogy mégsem vállalja -, Bajnai jelölése pedig csont nélkül ment át. Ám a Gyurcsány lemondásáról szóló hír
példátlan gyorsasággal
került ki a sajtóba, és a mobiltechnológia jóvoltából a vidéki szervezeteket is pillanatok alatt bejárta, így a fővárosba felsereglő megyei elnökök már kész tényként kezelték Gyurcsány távozását. (Ezért is álltak neki később a telefonok híváslistáiban kutakodni.)
A dolog azonban nem ért véget azzal, hogy Gyurcsány Ferenc március 28-án a pártelnökségből is távozott. Az ügy a következő napokban még kétszer került elő, és a nyomában kialakult vita mindkét alkalommal hozzájárult az erőviszonyok átformálódásához, kikényszerítve végül a vetélkedő csoportok kiegyezését. Múlt hétfőn a frakcióülésre több képviselő feldúlva érkezett, ugyanis a hét végén a tagság telefonokkal, e-mailekkel bombázta őket, számon kérték tőlük az elnök leszedését - sokan kilépéssel fenyegetőztek. Suchman Tamás mea culpázott a metódus miatt, de továbbra is fenntartotta véleményét. A frakciótag megyei elnökök szabadkoztak, azt mondták, szombaton már abban a tudatban kezdték el a tanácskozást, hogy Gyurcsány lemondott, ezért nekik csak arról kellett dönteniük, hogy mikor legyen a következő tisztújítás (álláspontjukról külön közleményt adtak ki). Állítólag így tájékoztatták őket a pártelnökségben is tag megyei vezetők, illetve ilyen információkat kaptak telefonon a pártvezetésből. A viharos frakcióülésen még az is felmerült, hogy tartsanak újabb, teljes tisztújítást, ám ezt az MSZP szorongatott helyzete miatt kockázatosnak ítélték. A tanácskozáson elhangzott Gyurcsány-beszédből hétfőn több, lapunknak nyilatkozó képviselő azt a következtetést vonta le, hogy nem adta fel, április 5-én mégis megméretteti magát. (A tagság köréből olyan jelzések érkeztek, a különféle blogokon, internetes fórumokon is olyan üzenetek fogalmazódtak meg, hogy elérkezett az ideje egy új, Gyurcsány vezette baloldali párt létrehozásának.)
Ezeket a híreket végül a távozó miniszterelnök a múlt keddi elnökségin cáfolta, továbbá jelezte, a Táncsics-pártalapítvány vezetését érzi testre szabott feladatnak, ehhez kéri a vezetés felhatalmazását. Az említett értekezleten heves szócsata alakult ki az elnök és Szekeres között. Állítólag Gyurcsány az elnökhelyettest tette felelőssé az elmúlt hetekben kialakult káoszért - az áskálódásért -, és azt mondta, Szekeres emberi minőségével van gond, csak saját magát építi, alkalmatlan a párt vezetésére. "Furcsa volt, hogy a kollektíva nevében szólal meg, miközben ő maga az utolsó percben értesítette a kormányfői lemondásáról az elnökséget" - véleményezte Gyurcsány felszólalását egy lapunknak nyilatkozó potentát. Bár a hangütést senki nem vette jó néven, a vita lényegében világossá tette, hogy Szekeres elnöksége nem erősítené a párt egységét. Az elnökhelyettes elszigetelődött, a Kiss- Lendvai-vonal pedig megerősödött. Történt ez annak ellenére, hogy Gyurcsány többször jelezte, nem lenne jó, ha a jelenlegi elnökségből kerülne ki az új pártvezető. Ezt néhányan úgy értelmezték, hogy a távozó kormányfő a szegedi polgármester, Botka László mellett szállt síkra, mások úgy vélték, az energetikai minisztert, Molnár Csabát próbálja erősíteni.
A múlt keddi elnökségi ülés tehát megfordította a széljárást, ami addig Szekeresnek kedvezett: egyes sajtóhírek szerint az elnökhelyettes győzelmi esélyei a hét első felében igen jól alakultak, a megyei elnökök többsége állítólag rá szavazott volna. A korábbi parlamenti választások előtt ő foglalkozott a jelöltállítás levezénylésével, jó kapcsolatot ápol a megyei vezetők többségével, ismeri a párt személyi viszonyait. Kiss Péter sem kevésbé elismert - számos szövetségese van középszinten -, bár kancelláriaminiszterként formailag ő állt a legközelebb Gyurcsányhoz, mégsem égett oda a kormányfőhöz. Egy belső felmérés szerint tíz százalékkal vezetett, tehát a két nagyágyú indulása igencsak megosztotta volna az MSZP-t. Lendvai nem akart indulni, már korábban is elhárította az ilyen megkereséseket, azonban egyik pillanatról a másikra az egység megtestesítőjévé vált. Amúgy nem lett volna túl sok esélye, ha az elnökhelyettessel és az alelnökkel szemben indul: az elmúlt húsz évben főleg a fővárosra koncentrált, a vidékiek túlontúl "urbánusnak" tartják. Más kérdés, hogy a szokásos szocialista forgatókönyv szerint a kevésbé esélyes jelöltek, miután felmérik támogatottságukat, vissza szoktak lépni a nyílt megmérettetéstől.
A megyei vezetők és az elnökség keddi ülésén a nagy reménységnek tartott Botka figyelmeztetett: nem lehet szabadjára engedni a vetélkedést, a párt egysége kompromiszszumot követel, fel kell sorakozni Lendvai mögé. Míg Gyurcsány beszédén többen megrökönyödtek, addig
Botka meggyőzte
a vezetőséget - főleg, hogy egy idő után Kiss is így vélekedett. A frakcióvezető kezdetben vonakodott, de némi győzködés után elvállalta az egyedüli jelölést. Egy pillanatra még Mesterházy Attila is bejelentkezett. ' főleg a mozaikosokkal ápol szorosabb kapcsolatot (több megyében ők adják a megyei elnököt, akik tudtak volna mozgósítani mellette), de a képviselőcsoportban is jól áll a szénája, fiatalként pedig kijátszhatta volna a generációs kártyát, a pártban erősödő elitellenességet. A hét második felére azonban megszületett az alku: Lendvai csak azzal a feltétellel vállalta az elnökséget, ha Szekeres és Kiss ügyvezetőként beáll mögé, továbbá Mesterházyt ajánlotta maga helyett a képviselőcsoport élére (erről április 13-án szavaznak).
Bár a pártvezetés egysége helyreállt, Bajnai nyilatkozatát pedig az összes szocialista képviselő szignálta - melyben vállalta, hogy az "intézkedéseket az Országgyűlésben történő szavazás során támogatja, és azokhoz módosító indítványt kizárólag a kormánnyal történt egyeztetést követően nyújt be" -, továbbra sem zárható ki, hogy a lelkesedés múltával többen visszarettennek a megszorítások megszavazásától. A hetekben újabb tüntetések, szakszervezeti demonstrációk várhatók, és egyes vélemények szerint a párt még mindig nem érte el a népszerűtlenségi gödör alját (egyelőre nem tudni, hogy a két héttel ezelőtti kormányfő-jelölési zűrzavarnak milyen hatása volt). Még el sem indultak a kormányalakítási tárgyalások, máris hallani, hogy a "sikerminiszterek" közül páran erősen tiltakoznak a tárcájukat érintő megszorítások ellen.
Madarat tolláról
Az SZDSZ kétszer is ultimátumot adott az MSZP-nek: a tárgyalások megkezdésekor március 26-ig hagytak időt a megfelelő jelölt megtalálására, majd a szocialista jelöltek visszalépése után Bokros mellett tették le a voksukat. Az előbbiről a liberálisok hamar elfeledkeztek, a volt pénzügyér pedig durván megvezette SZDSZ-es "barátait". Ezt a pártban többen szóvá is tették, Magyar Bálint az Ellenzéki Kerekasztal húszéves évfordulóján ledorongolta a "felelőtlen" Bokrost. Bajnait csak többmenetes, maratoni vita után fogadták el. Néhányan szocialista manővertől, mások Gyurcsány trükkjétől tartottak - Békés megye a döntés után egyenesen fellázadt. A legélesebb disputa viszont a generációs törésvonal mentén alakult ki. Míg a fiatalok (Csőzik László, Léderer András) úgy vélték, hogy az SZDSZ komolyan profitálhat abból, ha véget vet a jelölési bohózatnak és bátran bevállalja az előre hozott választásokat, a párt vezetéséből többen arra figyelmeztettek, az idősebb szavazók soha nem bocsátanák meg, ha a liberálisok juttatnák kétharmadhoz Orbán Viktort. A korábbi és a jelenlegi új generációsokat igencsak meglepte, hogy a kormányfőjelöltért az egymással korábban sokat csatázó Magyar és Fodor Gábor együtt lobbizott. Kóka János sajátos módját választotta a Bajnai melletti kiállásnak. Az Országos Tanácshoz (OT) intézett levelében a saját miniszteri és pártelnökségi periódusát sikertelennek minősítve figyelmeztetett, itt a lehetőség a mulasztások pótlására. Forrásaink szerint az i-re a pontot végül Bajnai tette fel, amikor ellátogatott az ügyvivő testület és a frakció közös ülésére, majd az OT értekezletére. "Szelíd volt, összeszedett, lényegében felmondta az SZDSZ programját, lehetetlen volt nemet mondani rá" - mondta a Narancsnak az egyik ügyvivő. Az OT meggyőző többséggel, 62:21 arányban szavazta meg, ám a 19 tagú frakcióból Béki Gabriella,Gulyás József, Molnár Lajos és Velkey Gábor végül nem írta alá a Bajnai-nyilatkozatot, az üt-ben pedig igen szoros, 7:5-ös eredmény született az elfogadásáról.
