Magyar Narancs: Az OMV tulajdonszerzését a Mol menedzsmentje ellenséges felvásárlási kísérletként értékelte, és a parlamenti pártok támogatásával mindent megtett, hogy a fúziós terveket meggátolja. Az orosz Szurgutnyeftyegaz (a későbbiekben: Szurgut) felbukkanásáról visszafogottabban nyilatkoztak. Miért?
Hernádi Zsolt: Alapvető eltérés van a két tranzakció között. Az OMV először bejelentette, hogy húsz százaléka van, majd szó szerint azt mondta, hogy közeledni szeretne. Jogszerű, nyilvános ajánlattétel nem hangzott el, de jelezte: bizonyos feltételek teljesülése esetén mennyit lenne hajlandó fizetni a részvényekért. Vagyis a puszta tulajdonszerzésnél egy lépéssel tovább ment a felvásárlás irányába. Ilyen esetekben a nemzetközi gyakorlat szerint az igazgatóságnak minősítenie kell a manővert, barátságosnak vagy ellenségesnek. Most a Szurgut, azon kívül, hogy megvásárolta az OMV-nél lévő csomagot, nem jelezte további szándékát. Ez semmiképpen sem tekinthető barátságos szándéknak, de egyelőre legfeljebb azt lehet mondani, hogy unsolicited, vagyis kéretlen, nem egyeztetett tulajdonszerzés. Azt, hogy ellenséges-e, akkor mondhatjuk, ha látjuk, hogy mi a célja a bevásárlásnak.
MN: Az oroszok a közleményükben azt írták, hogy "mélyíteni szeretnék a cég vertikális integrációját", magyarul a kitermeléstől a finomításon át a vevőkig szeretnék koordinálni és irányítani a tevékenységet.
HZS: A vertikális integráció önmagában olyan általános hívószó, amit befektetési bankok adnak egy cég szájába, ha valamit kell mondaniuk, hogy miért hajtanak végre egy manővert. Annyi alapja lehet, hogy az oroszországi energiaszektor értékláncában hagyományosan közép-európai országok találhatók. A teljes infrastruktúra is arra a rendszerfolyamatra épült rá, hogy nyersanyagok indulnak keletről nyugatra, feldolgozott termékek pedig nyugatról keletre. A probléma az, hogy nem értjük, mi alapján ad ilyen magyarázatot a Szurgut anélkül, hogy velünk egyeztetne. És ha már veszi a bátorságot, hogy vertikális integrációról beszél, kíváncsiak lennénk, hogy miképp kívánja huszonegy százalékos tulajdonosként ezt felépíteni, és kinek a kárára.
MN: Számolnak azzal, hogy akár az OMV, akár a Szurgut közvetlenül vagy baráti cégeken keresztül nagyobb tulajdonrészt ellenőriz, mint amennyinek a cseréje most megtörtént?
HZS: Ezt kizárni nem lehet. Elvben megpróbálhatják elbújtatni különböző struktúrák mögé a részvénytulajdont, de mind a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF), mind a Mol igazgatóságának eléggé széles felhatalmazása van arra, hogy ezt felderítse és megakadályozza.
MN: Miért fordultak a felügyelethez?
HZS: Túl sok a furcsaság a tranzakció körül, és nem tudjuk, hogy miért. Például egy héttel a szerződés aláírása előtt jelent meg a Profil című osztrák lapban az OMV vezérigazgatójával egy interjú, melyben azt mondja, hogy az OMV az idén még biztosan megtartja a Mol-részesedését. Itt két dolog lehetséges: vagy tudott az üzletről, és akkor a részvényeseknek adott egy hamis jelzést, vagy nem tudott róla - de akkor egy hét alatt mi változott? Mindenesetre nagy időnyomás alá kerülhetett, hiszen egy menedzser arra általában vigyáz, hogy vasárnap lehetőleg ne kelljen fontos szerződéseket kötnie. Márpedig ezt vasárnap kötötték meg. Az ár is különös: eurócentre megegyezik azzal a költséggel, mint amennyit az OMV a csomagra költött, a klasszikus képlet szerint: ár plusz kamat mínusz osztalék. Végül a vásárló kiléte is furcsa, hiszen a Szurgut korábban sosem jelent meg a nemzetközi piacon, és Oroszországban is a befelé fordulásáról híres. Olyannyira nem transzparens cégként van számon tartva, hogy a tulajdonosi struktúráját utoljára 2003-ban tette közzé (a cégről lásd keretes írásunkat). A tranzakció mérete miatt ugyanakkor azt gondolom, hogy a felügyelet feltehetőleg a bejelentésünk nélkül is vizsgálta volna az adásvételt, ahogy más esetekben is tette.
MN: A piaci elemzők egy része politikai okokkal, Gyurcsány Ferenc távozásával magyarázza az oroszok hirtelen színre lépését. Az egyik moszkvai lap azt írta, hogy a Gazprom a kormányfő lemondásával miniszterelnököt vesztett. Mit gondol erről?
HZS: Nem hiszem, hogy ez Gyurcsány Ferenc személyével függ össze, még kevésbé hiszek azokban a sejtetésekben, hogy gyorsan még valamit le kellett boltolni, mielőtt a kormányfő távozik a posztról. Azt azonban el tudom képzelni, hogy a gyorsításban szerepet játszhatott, hogy egyfajta politikai exlex állapot jött létre, még akkor is, ha a leköszönő kormányt végül egy hasonló politikai bázison épülő új kabinet követi.
MN: A Molnak a kelet-szibériai olajmezőkön több bányászati érdekeltsége is van, a nyers kőolaj nagy részét Oroszországból szerzi be, így jóval kitettebb olyan eszközöknek, amiknek az OMV nem volt birtokában a fúzió kikényszerítéséhez. Nem nehéz kitalálni: az oroszokat a finomítókapacitások és a gázvezetékek, valamint a tengeri kijáratot és nem orosz beszerzési forrást is biztosító INA-részesedés érdekelheti a legjobban. Nem tart a nyomásgyakorlástól?
HZS: A Mol-csoport mindig is hangsúlyt fektetett arra, hogy legyen alternatív beszerzési lehetősége, hogy sehonnan se tudjon nyomás alá kerülni. Azzal, hogy a Mol a Szurgutot pénzügyi befektetőnek minősítette, jelezte, hogy a stratégiai irányára az orosz cég nem bír befolyással. Ebből a piac és a partnereink is megérthették, hogy a közösen elhatározott projektjeinket visszük tovább. A horvát kormánnyal kötött szerződésünkbe belekerült egy olyan paragrafus, amely az összes INA-részvényre visszavásárlási jogot biztosít a horvát kormány számára, ami akkor lép életbe, ha a Molnál kontrollváltás van, vagy sikerrel hajtanak végre ellenséges felvásárlást. Ebben az esetben a horvát kormány a Molnál lévő teljes INA-csomagot visszavásárolhatja. Ez az igény akkor fogalmazódott meg bennük, amikor látták az OMV támadását a Mol ellen, pedig korábban ők is abból a tényből indultak ki, hogy olajiparban ellenséges felvásárlás nem működhet.
MN: Ellátásbiztonsági szempontból a cégen belül melyek a legfőbb aggályok az orosz tulajdonszerzéssel kapcsolatban?
HZS: Ma Közép-Európában mi vagyunk az egyik legfőbb motorja az energiaellátás diverzifikálásának. A Mol-csoporthoz tartozó finomítókat két irányból lehet ellátni kőolajjal: a tenger felől a Krk szigetén lévő omisalji kikötőn és szárazföldön a Barátság kőolajvezetéken keresztül. Ha markáns orosz befolyás miatt változik a stratégia, akkor ezek a törekvések jelentősen sérülhetnek. Ugyanez igaz a gázüzletben, melyben energetikai összekapcsolódások szintjén alighanem a legjelentősebb európai magánkezdeményezést javasoltuk. Ez arról szól, hogy hozzuk létre a délkelet- és közép-európai országok elosztóhálózatai és tárolókapacitásai közötti vezeték-összeköttetéseket, alakítsunk ki azonos szabályozói környezetet, megegyező kereskedelmi feltételeket, és tegyük lehetővé, hogy tulajdonosi oldalról is elkezdjenek ezek a hálózatok összekapcsolódni egy nagy közös földgázhálózat-üzemeltető és -fejlesztő cégben. Ennek a független regionális gázszállító társaságnak a projektje is a háttérbe szorulhat, ha az orosz befolyás érvényesül. Ha kiszállunk, valószínűleg senki nem lép a helyünkre. Márpedig az egyenként kicsi, zömében állami vállalatok egyedül nem képesek keresztülvinni ezt a fajta integrációt. Így komoly térségi érdekek sérülhetnek, míg összefogással, közös érdekérvényesítéssel megvédhetjük magunkat. És akkor még nem is beszéltem a Nabucco-projektről.
MN: Noha a kormányfő a két évvel ezelőtti, vihart kavaró sajtónyilatkozata óta megpróbálja azonos súllyal kezelni a Nabucco és a Déli Áramlat ügyét, azért árulkodó, hogy míg a Déli Áramlat magyarországi szakaszának megépítéséről tavaly februárban megállapodást írtunk alá az oroszokkal, a népes vendégsereget felvonultató budapesti Nabucco-konferencia nem hozott különösebb eredményt.
HZS: A Déli Áramlat egyszerűbb eset, hiszen akinek földgáza van, az tudja garantálni a szállítandó mennyiséget, és ha van szállítás, akkor lesz bevétel, amire a bank adhat hitelt - tehát finanszírozható a projekt. Ezért is támogattuk, hogy Magyarország vegyen részt a programban, jöjjön át minél több tranzitgáz. De az is nyilvánvaló, hogy aki ezt a projektet finanszírozza, és ezzel piacot biztosít magának, aligha fogja örömmel és nyíltan megnyitni a vezetéket másoknak. A nagy különbség a Déli Áramlat és a Nabucco között, hogy az előbbit úgy kell elképzelni, mint egy magánutat, amire senki más nem jöhet rá, csak aki építette, míg az utóbbi egy fizetős autópálya. Bárki, aki rácsatlakozik, viheti a csővezetéken a gázt. A Mol is azt kezdte kommunikálni, hogy az EU-nak meg kell változtatni a hozzáállását, mert a gázvezeték is olyan infrastruktúra-projekt, mint Közép- és Kelet-Európában az autópálya-építés, miután ugyanúgy hiányzik az energetikai alap-infrastruktúra. Nyugat-Európában valóban fölösleges lenne egy ilyen rendszert közösségi pénzből finanszírozni, mert ott olyan a hálózat, mint egy Burda-szabásminta, összevissza mennek a vezetékek. Kelet-Európában viszont történelmi okokból csak egy irányba mutató vezetékek vannak, melyek nincsenek összekapcsolva egymással.
MN: A versengő gázvezetékprojektek műszaki tartalma még mindig nem elég világos. A már meglévő nemzeti hálózat kibővítéséről van szó, vagy egy teljesen új vezetékrendszerről a létező nyomvonal mentén? Vagy esetleg egy újról egy másik nyomvonalon?
HZS: A potenciális beruházók jelenleg épp ezeket a megvalósíthatósági alternatívákat vizsgálják. De ennél sokkal fontosabb, hogy a vezeték becsatlakozik-e a hazai ellátásba, vagy attól független rendszer. Ha be akar csatlakozni a hazai ellátórendszerbe, akkor már nem mindegy, hogy milyen infrastruktúra mellett megy el. Hiszen vannak a mai vezetékszakasznak olyan részei, amelyek használhatók. Biztos, hogy jelentősen kevesebbe kerül, ha a meglévő vezetékhálózatot használják valamilyen formában, mert ebben az esetben a kompresszorozások, a tárolások, a technikai kísérő infrastruktúra egy része megspórolható.
MN: De ehhez csak az a projekt férhet hozzá, amelyik előbb feláll.
HZS: Ez így van, miután a meglévő vezetékrendszernek a kapacitása véges.
MN: A Déli Áramlat jóval előbbre tart. Hogy néz ki az orosz-magyar vállalat által favorizált megoldás?
HZS: Fogalmam sincs.
MN: Ez hogy lehet?
HZS: 2008 februárjában, amikor Dmitrij Medvegyev elnökké választása előtti utolsó útján Budapesten járt, az orosz-magyar kormányközi tárgyalások eredményeképp az a megállapodás született, hogy a Gazprom tárgyalópartnere a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) legyen. Innentől kezdve mi nem vagyunk benne a tárgyalásokban.
MN: Furcsa, hogy épp a hazai vezetékhálózat tulajdonosa maradt ki a projekttársaságból.
HZS: A Moltól kérnek be szakmai opciókat, adunk tanácsokat. Döntéshozói helyzetben csak abban a kérdésben vagyunk, hogy igény esetén adjuk-e az infrastruktúrát, vagy sem.
MN: Volt ilyen megkeresés?
HZS: Nem tart még itt a projekt.
MN: De ahhoz, hogy Magyarországot bekapcsolják a Déli Áramlatba, és azon keresztül is jöjjön gáz, a Molt nem lehet kihagyni.
HZS: (Széttárja a kezét.)
MN: A Gazprommal egy hónappal ezelőtt aláírtak egy megegyezést földgáztároló építéséről. Ennek mi a szerepe, amikor nemsokára elkészül egy hatalmas kapacitású stratégiai tároló Szeged mellett?
HZS: Nekünk üzlet. A Gazprommal 1,3 milliárd köbméter kapacitású földgáztároló létrehozására szerződtünk, amelyet egy korábban felhagyott bányatelkünkön alakítunk ki. Mivel 2010 január elsejétől az 1,2 milliárd köbméteres stratégiai tároló üzembe áll teljes kapacitással, gyakorlatilag a havária-helyzetekre e nélkül is fel leszünk készülve, ráadásul a 2010-es év folyamán további 700 millió köbméteres kereskedelmi mobil kapacitás kialakítása is megtörténik a tárolóban. Az orosz cégnek ugyanakkor érdeke, hogy európai vevői irányába a bizalmat fenntartsa, és egy esetleges, ideihez hasonló szállítási probléma esetén is teljesíteni tudja szállítási kötelezettségeit.
MN: Április 23-án Mol-közgyűlés. Várható meglepetés?
HZS: A határidő már lejárt, amíg a napirend összeállításába bele lehetett szólni. Igaz, a meghirdetett napirendi pontokhoz kapcsolódóan a helyszínen is lehet határozati javaslatot tenni. Van egy meglévő alapszabályunk (melynek egyik pontja az, hogy a részvényesek részesedésük nagyságától függetlenül legfeljebb tíz százalék szavazati joggal rendelkeznek - B. Zs.) és egy működő stratégiánk, ezt visszük tovább. Lassan két éve olyan szituációban vagyunk, amiben nem meglepő, hogy valaki a megszokottnál agresszívebb lépéseket tesz a Mol irányába. Arra, hogy bizonyos spekulációink mennyire voltak helytállóak 2007-ben, az események rámutattak. Az idő igazolta, hogy helyes volt a magyar kormány álláspontja, amikor a parlamenti pártokkal karöltve a Mol függetlensége mellett foglalt állást. Szintén beigazolódott, hogy helytelen volt azoknak a felvetése, akik kritizálták, miért kiáltunk előre farkast, amikor egy baráti európai uniós ország állami vállalata bejött a Molba. Az OMV pontosan tudta, hogy versenyjogi szempontból nem kivitelezhető az, amit tervez és mond. Innentől kezdve nem értettük, miért vállalja fel ezt az egészet. Önmagában az, hogy így nagyobb leszek, nem felelt meg a valóságnak, hiszen biztos volt, hogy egy finomítót vagy a benzinkútjai több mint a felét el kellene adnia. Arra a kérdésre, hogy kinek lehetne mindezt értékesíteni, sosem kaptunk választ, és arra sem, mit szólnának az ezzel kapcsolatos ellátásbiztonsági problémákra az érintettek. Az, hogy az osztrák állam ebbe a tranzakcióba belement, felveti a kérdést: közömbös lehet-e Magyarország számára, ki tulajdonolja a Molt - és igazuk volt-e azoknak, akik azt állították, csak a tulajdonos személye változik, a lényeg, hogy az állam a szabályozó szerepével jelen legyen. Én úgy látom, mindig alaposan meg kell vizsgálni, kik a vásárlók, mit csináltak az elmúlt időszakban, és hogy Magyarország, illetve a régió ellátásbiztonsága jobb helyzetbe kerül-e a tulajdonszerzést követően. Ez a Mol és a kormány közös felelőssége, mert ha ezek a tranzakciók azzal a következménnyel járnak, hogy a Mol változtat a stratégiai irányvonalán, akkor azt utólag korrigálni szinte lehetetlen.
Az új résztulajdonosA Szurgutnyeftyegaz, amely 1,4 milliárd eurót fizetett az OMV-nek a Mol 21,2 százalékos részesedéséért, a negyedik legnagyobb orosz olajipari vállalat. Székhelye a Hanti-Manszi Autonóm Körzetben lévő Szurgut. A konszern élén a kezdetektől Vlagyimir Leonyidovics Bogdanov vezérigazgató áll, aki 1983-tól tölt be vezető tisztségeket a szurguti olajmezőkön. A cég árbevétele dinamikusan nő, készpénzállománya is óriási (tavaly 14 milliárd dollár), de megfigyelők szerint a kőolaj-kitermelésből származó profitnak ez csak a töredéke, mivel nagy részét a konszernhez és főként a cégvezetőhöz kötődő cégeken keresztül kiszipkázzák. A Szurgut az egyik legkevésbé transzparens vállalkozás az orosz olajbizniszben: 2003 óta nem közölt adatot arról, hogy kik a tulajdonosai. A Kremllel ápolt jó viszony, egyes pétervári cégkapcsolatok, valamint Putyin elnök svájci vagyonkezelőjének a feltűnése a Szurgut környékén arra engednek következtetni, hogy részben az orosz elnök magánbizniszéről van szó. (Ezt a Kreml már többször hivatalosan cáfolta.) A Mol a Szurgut első külföldi beruházása, de elemzők nem zárják ki, hogy csupán strómanként bukkant fel, és előbb-utóbb a háttérből előbukkan a Lukoil, a Rosznyefty és/vagy a Gazprom. |
