Magyar Narancs: Hogy a konkrét döntések meghozzák-e a várt eredményeket, még nem tudni, de sokan már a megállapodások tényét is új korszak nyitányaként ünneplik. Mi ad okot erre az optimizmusra?
Balázs Péter: Enyhe túlzásnak érzem, hogy új korszakba léptünk volna, ahogy azt Gordon Brown mondta, de új fejleményeknek vagyunk tanúi. A világgazdaság szempontjából jó irányba mutató intézkedések születtek. Még lényegesebb, hogy kialakult egy új és cselekvőképes döntési struktúra, a G20 presztízse nagyot nőtt a kormányfői szintű képviselettel (eddig az ankét pénzügyminiszterek és jegybankelnökök találkozója volt - L. B.). Végre kezdünk elszakadni azoktól a korhadó szervezetektől, amelyek a II. világháború után születtek. Gondolok itt a változatlan összetételű ENSZ Biztonsági Tanácsra, vagy a megrendült pénzügy-felügyeleti rendszerre. A G20 államai azt mondták: így nem mehet tovább, de már a G7-G8 is ezt üzente. A fórum egyúttal azt is világossá tette, hogy az államokon nem lépett túl a történelem, hiszen most is azok a cselekvésre jogosultak. Az EU-ra nézve a G20-as fórumnak legalább két fontos tanulsága van. Észre kell venni, hogy a legnagyobb tagállamok bizonyos kérdésekben sokáig belül keresték a megoldásokat, de elegük lett sok kis tagország kötözködéseiből. Fogták magukat és átmentek egy nagyobb asztalhoz, ahol könnyebben tudnak tárgyalni közvetlenül Kínával, Oroszországgal vagy akár Törökországgal. Németország már két éve azon van, hogy a legnagyobb nemzetközi gazdasági szervezeteket e döntési mezőben mozgósítsa. Az viszont az EU súlyát mutatja, hogy itt is önálló szereplő.
MN: Az EU és megjelent tagállamai (Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) mennyire játszottak ugyanabból a kottából?
BP: Az unió a briteket leszámítva eléggé összehangolt volt, konjunktúracsomagok helyett a nemzetközi szabályokat igyekezett javítani, fellépett az adóparadicsomok ellen.
MN: A csúcs előtt és közben is nagy volt a szkepszis, hogy kisül-e az egészből valami.
BP: Igen, mert a G20-nak nincs szigorúan kimunkált eljárásrendje, ami kikényszerítené a döntéseket. Klubszerű, nem úgy, mint a hagyományos szervezetek. Ezért az egész egy kicsit ugrás a sötétbe.
MN: A döntések egy része konkrét pénzekről szól, amelyek teljesítését viszonylag könnyű mérni és számon kérni. De mi a helyzet a pénzügyi rendszer szabályozásáról született irányelvekkel?
BP: Megvan azon államok kritikus tömege, amelyek tudják, mit akarnak, és nem látszik olyan erő, aminek más lenne az érdeke. Az állami vezetőknek ugyanakkor szem előtt kell tartaniuk a belpolitikai realitásokat. Akarják a nemzetközi pénzügyi fegyelmet, a világkereskedelem újjáéledését, de arra is gondolniuk kell, mi van otthon. Angela Merkel egy választási évben például aligha áldozhat fel sok munkahelyet. Sarkozy protekcionista kirohanása is színtiszta hazabeszélés, nem kell túl komolyan venni. Ezek azonban szűkítik a mozgásteret.
MN: A hírekből úgy tűnt, mintha valójában négy-öt nagy ország osztaná a lapokat, Indonézia vagy mondjuk Mexikó hangját alig lehetett hallani. Az eredmények mennyire tükrözik az összes szereplő véleményét?
BP: Azért nem hallottuk a hangjukat, mert minden jel szerint egyetértettek. Az országok egyenlő jogokkal vettek részt a G20-on. Nincs is eszköz arra, hogy lenyomjanak valamit a torkukon. Sokkal zártabb szervezet kellene ahhoz, hogy az erősebb kikényszeríthesse az akaratát. Az is figyelemre méltó, hogy a G8-ból a legnagyobb fejlődő országok bekapcsolásával lett G20. Ezzel elfogadták, hogy a világ nélkülük határozatképtelen. Több, gazdaságilag megerősödött ország, mint Kína, India, ezzel valódi globális játékos lett.
MN: Van még a G8-nak ezután legitimitása?
BP: Mostantól nyilván nehezebb lesz a tágabb kör nélkül tárgyalni, hiszen felhatalmazást kaptak a részvételre.
MN: A világ legszegényebb országai viszont hiányoztak, pedig a világgazdasági turbulenciák őket is érzékenyen érinthetik.
BP: Ez a fórum nem róluk szólt, az ő speciális problémáikkal az ENSZ szervezetei foglalkoznak.
MN: Olyan problémák ezek, amiket nem ők okoznak, viszont visszavethetik a fejlődésüket. Afrikából mégis csupán Dél-Afrikát hívták meg.
BP: A világban a szegénység növekedésével együtt négyzetesen csökken az érdekérvényesítő képesség.
MN: Bizonyos elemzők az egész G20-ban az USA látványos gyengülését vélték felfedezni, mások szerint erről szó sincs.
BP: Amerika egy ideje már nincs egyedül a porondon, legnagyobb riválisának Kínát jósolják.
MN: Washington egyre inkább egyedül húzza az igát Afganisztánban, ahol a helyzet a Nyugat szempontjából minden fronton romlik. Miért intenek be lényegében újra az európai NATO-szövetségesek az USA-nak?
BP: A korábbi vonakodó attitűd, amit egyes NATO-tagok képviseltek, a Bush-adminisztrációnak szólt, egy olyan Amerikának, ahol NATO-miniszterelnökök szorongva léptek be az ovális irodába azon töprengve, mit fognak kifacsarni belőlük a jó viszonyért cserébe. Megjelent Obama, aki teljesen mást képvisel, de nem tudni, mennyit tud megvalósítani belőle. Még a kanyarban vagyunk.
MN: Ha Afganisztánban sem töri halálra magát, voltaképp mi szükség van a szervezetre?
BP: A NATO nehéz és lassú identitásváltáson esik át. A Varsói Szerződéssel hirtelen eltűnt az ellenfél, és jött a tanácstalanság. Közben ma is bőven akad ellenség: ott a nemzetközi terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem, a kalózkodás. Sok államnak fontos, hogy a segítségére siessenek, ha bajba kerül.
MN: Milyen állapotban van a szövetség?
BP: A NATO jól működő politikai struktúra. Katonailag is rendben van, a délszláv háborúban láttuk, hogy adott esetben az egyetlen mozgósítható erő. A tagállamok persze vállalhatnának több anyagi terhet. Ehhez erős vezetés kell, és szót kell érteni Obamával.
MN: Mit vár az új főtitkártól, a dán Anders Fogh Rasmussentől?
BP: A felmerült nevek közül ő a legalkalmasabb, okos és határozott. Ha 2002-ben nem ő az EU soros elnöke, Magyarország és társai talán még ma is tárgyalgatnak a belépésről. Minden valószínűség szerint megpróbál kilépni abból a puha végrehajtó szerepkörből, amit a tagállamok a nemzetközi szervezetek vezetőinek szánnak. Ha ők Obamával egymásra találnak...
MN: Javíthatja Törökország EU-csatlakozási esélyeit, hogy elfogadták a főtitkárt? (Ankara ellenezte a dán politikus kinevezését, többek között azért, mert nem volt hajlandó bocsánatot kérni országa nevében a Mohamed-karikatúrák miatt. - L. B.)
BP: Az biztosan rontotta volna, ha megvétózzák Rasmussent.
MN: Halad a NATO-bővítés, most Horvátország és Albánia lépett be. De nem rontja a tagok biztonságérzetét, hogy Ukrajna és Grúzia esetében, ahol konfliktust kellene vállalni, a NATO megfutamodik?
BP: A NATO-nak nem érdeke Oroszországgal túlságosan konfrontálódni.
MN: A balti államok belépését is lenyelte Moszkva.
BP: Ebben a Nyugat hajthatatlan volt és a baltiak nagyon akarták. Ukrajna viszont maga is megosztott a kérdésben.
MN: Grúzia szívesen jönne.
BP: Grúzia földrajzilag túl messze van, de túl közel az orosz konfliktushoz.
MN: Mi az üzenete Horvátország és Albánia felvételének?
BP: Hogy a NATO él és terjeszkedik, és a régióból más is beléphet, ha öszszekapja magát. A térségben viszont befejezetlen államképződési folyamatokat látni. Kosovót több EU- és NATO-tag még nem ismerte el, Macedóniának nincs neve, Bosznia-Hercegovina pedig egy megfagyott békeszerződés.
MN: Abból nem lehet feszültség, hogy az oroszok felé közeledő Szerbiát új NATO-tagállamok - tegnapi ellenfelei - veszik körbe?
BP: Ezzel inkább közelebb lehet hozni a szervezethez.
MN: Mit kezd a NATO Oroszországgal?
BP: A Nyugat döbbenetesen megosztott, az EU is, emiatt nincs hatékony Oroszország-politikája. Furcsa, hogy még mindig csak várják: mi jön Putyin után, Medvegyev után. Közben pedig megy az idő, és reagálni kéne a putyini fordulat óta történt újabb fejleményekre, az orosz expanzió csalhatatlan jeleire.
A magyar külpolitikáról...
Balázs Péter: ...se sok jót, se sok rosszat nem lehet mondani, végzi a munkáját, de íztelen és szagtalan. A minisztérium a politika által sokszorosan megtépázott intézmény. Számos jó diplomatánk van, de nem alkotnak hatékony rendszert. Kevés az értékelhető akció. Az EU belső életében a magyar lépések általában az unió működőképességét szolgálják. Az is jó, hogy történtek próbálkozások az orosz kapcsolatok javítására, még ha túlzásba is estünk a legmagasabb szintű látogatások számát illetően. Ezt aktívabb uniós egyeztetéssel kellett volna ellensúlyozni. Általában pedig akkor tudnánk jókat lépni a nemzetközi sakktáblán, ha itthon nagyobb rend lenne. Nem hiteles szereplő az, akinek a házából folyamatos üvöltözés hallatszik.
Magyar Narancs: Mit tehetnénk másképp a szomszédságpolitikában?
BP: A kormány bátortalankodik, határozatlan, az ellenzéktől pedig felelőtlen akciókat látni. Nem szerencsés például Ukrajnában az ottani magyaroknak kettős állampolgárságról beszélni, amikor ezt az ország törvényei nem engedik. Eduard Kukan korábbi szlovák külügyminiszter beszélt magyarul, sajtótájékoztatón is lehetett őt kérdezni. Egészen addig, amíg a Fidesz neki nem ment, és el nem vették a kedvét tőle. A bizalmat kell újjáépíteni.
MN: Mit jelentene ez Szlovákia esetében?
BP: Mondjuk hangsúlyozni kéne, hogy a "Nagy-Magyarország"-matricák ellenére nem akarjuk őket elfoglalni. Ki kellene fejezni tiszteletünket államuk, nemzetük, történelmük és teljesítményük, például az euró bevezetése iránt. Sok időt és erőt kéne fordítani egymás alapos megismerésére, a német-francia példát követve. Ugyanez más szomszédokra is érvényes.
Döntések
Pénz. A globális gazdaság megmentése érdekében a G20 tagjai megállapodtak, hogy 1,1 billió dollárt juttatnak a Nemzetközi Valutaalapnak és más intézményeknek. A bajba jutott országok megsegítésére 500 milliárdos tőkepótlással 750 milliárdra növelik az IMF pénzkészleteit. 250 milliárddal növelik az IMF fizetési nehézségekkel küszködő országok megsegítésére szolgáló hitelnyújtási keretét. További 100 milliárdot biztosítanak fejlesztési finanszírozás céljára, a pénzt az adományozó országok által létrehozott fejlesztési bankok juttatják a kedvezményezettekhez. A visszaeső világkereskedelmi forgalom fellendítését 250 milliárd dollár szolgálja.
Regula. A záródokumentum szerint a G20 tagjai megegyeztek, hogy szigorúan szabályozzák a bankszektor fizetéseit és bónuszait, valamint a spekulációs támadásokért felelősnek tartott alapok és a hitelminősítők működését. Hadat üzentek az adóparadicsomoknak is, szankciókat helyeztek kilátásba a fellépést elmulasztó országok ellen. A Kereskedelmi Világszervezetet arra kérték, hogy ültesse szégyenpadra a protekcionista eszközökhöz folyamodó államokat. Egy pénzügyi figyelmeztető rendszer is kiépülne a hasonló válságok megelőzésére.
