Átlag 230 millióért építtet szolgálati lakásokat a kormány kistelepüléseken

  • narancs.hu
  • 2020. december 1.

Belpol

Olyan településeknek is több mint 200 milliót adnak a házakra, ahol egy többszáz négyzetméteres családi ház is kapható 40 millió forint alatt.

Átlagosan 230 millió forintért építtet orvosi szolgálati lakásokat a kormány a Magyar Falu Program keretében - írja a 24.hu.

A program célja, hogy az 5000 fő, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező településeknek biztosítsanak házakat kizárólag háziorvosoknak, házi gyermekorvosnak. Azon önkormányzatok nyújthattak be pályázatot orvosi szolgálati lakás építésére, ahol az orvosi praxis tartósan betöltetlen, és az önkormányzat a pályázat benyújtásának időpontjában már rendelkezik háziorvossal és/vagy orvosi szolgáltatóval kötött feladat-ellátási előszerződéssel.

Az állami támogatásból az önkormányzat megveszi az ingatlant, majd építkezik rajta, és amíg az orvos ellátja praxisát, addig családjával a házban lakhat. Az ingatlanvagyon a beruházás megvalósításától számított 30 évig nem terhelhető meg és nem idegeníthető el.

A Miniszterelnökség a lappal azt közölte, hogy a Magyar Falu Program keretében 2019-ben 13 orvosi szolgálati lakás megépítésére osztottak szét 3 milliárd 89 millió forintot, a nyertes önkormányzatok 200 és 270 millió forint közötti összegeket kaptak az épületekre, átlagosan 230 milliót. A támogatást kapott települések polgármesterei fideszesek vagy függetlenek.

A Miniszterelnökség közlése szerint 27 orvosi szolgálati lakást fel is újítottak a pályázat kezdete óta, ez jóval kisebb költségekkel jár, de arra nem kapott választ a lap, hogy miért kerülnek 200 millió forintnál többe az orvosi szolgálati lakások olyan településeken is, ahol 300 négyzetméteres jó állapotú családi házakat is lehetne venni már 40 millió forint alatt is.

A Miniszterelnökség arra sem válaszolt, hogy a vázlattervek mennyibe kerültek és azokat melyik építésziroda készítette, de az épületek megjelenése nagyon hasonló, a 177-218 négyzetméter alapterületű házakat típustervek alapján építik meg.

Az egyik nyertes településen, Egeraracsán a szolgálati lakás alapkőletételekor Kónyi-Kiss Botond, a Dobrosi Építész Kft. tervezőmérnöke is felszólalt, akkor azt mondta, 28 településen terveznek szolgálati házakat. A Dobrosi Építész Kft. alapítója és tulajdonosa Dobrosi Tamás, a felcsúti Pancho Aréna, illetve a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia egyik melléképületének tervezője.

Bár a Miniszterelnökség közlése szerint a 2020-as támogatások egyelőre nem nyilvánosak, Nagydorog polgármestere már most arról számolt be, hogy a 381 millió forintot kapott az államtól a szolgálati lakásra, amelyet már át is utaltak az önkormányzatuk bankszámlájára.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.