„Az utolsó szög a koporsóba” – sokszor hallottam ezt a mondatot, amikor a kultúrharc első felvonása és Orbán Viktor tusványosi ígérete után több, a kultúrpolitikát, a kulturális diplomáciát ismerő forrással beszélgettem. Az utolsó szög Hammerstein Judit menesztése, a koporsó a Balassi Bálint Intézet (BBI).
Se itt, se ott
A magyar kultúrát külföldön terjesztő, különböző formákban 2002 óta működő intézettel több probléma akadt a NER-ben: hiába bízták megbízható, kipróbált Fidesz-káderre a vezetését, és hiába fésülték be a külügyminisztériumi struktúrába, még így is jobbára szakmai alapon, és a viszonylagos önállóság igényével működött. Már azzal idegen elem volt a külügy, így a NER testében, hogy vezetői nem tekintették evidensnek a teljes igazodást a NER-propagandához – nem csoda hát, ha a kultúrharcot hirdető Magyar Idők-cikksorozat első darabjaiban megvádolták a BBI-t SZDSZ-közeliséggel, „balliberális” körök kiszolgálásával, a konzervatív értelmiségiek kiszorításával.
| ||
A körülbelül 200 főt alkalmazó intézethálózat elsősorban a külföldi magyar kulturális központokról ismert: 20 ország 23 intézetét fogja össze. Évente több száz kulturális programot rendeznek, a hagyományos diplomáciával hol lazábban, hol szorosan együttműködve. A BBI működteti a több mint 40 főből álló magyar vendégoktatói és lektori hálózatot a világ 32 egyetemén, és ezektől az oktatóktól szakdiplomatai és programszervezői feladatokat is elvárnak. A BBI keretein belül magyar nyelvet tanítanak külföldieknek, hungarológusokat, műfordítókat képeznek, segítik a Magyarországon tanuló határon túli hallgatókat, bemutatják külföldön a magyar irodalmat, ösztöndíjakat osztanak, a budapesti Somlói úti központban konferenciákat, programokat szerveznek.
A BBI-t az akkori Oktatási Minisztérium 2002 januárjában alapította a Magyar Nyelvi Intézet és a Nemzetközi Hungarológiai Központ egyesítésével, 2007-ben csapták hozzá a külföldi magyar kulturális intézeteket Hiller István kultuszminiszter víziójának megfelelően, később a Márton Áron Szakkollégiumot is beolvasztották, így az intézmény a kultúra és az oktatás eszközeivel terjesztette a magyarság jó hírét a világban – a Goethe Intézet és a British Council mintájára. A 2010-es kormányváltáskor a nagy szervezésben az egész hálózat a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz került, annak ellenére, hogy a kulturális államtitkári poszt várományosaként Szőcs Géza minden szálat megmozgatott, hogy magánál tartsa. Szőcs levélben is tiltakozott Orbánnál: „Ennek a döntésnek elkeserítő üzenete lenne a kultúra fontosságában bízó értelmiségi osztály, ezen belül elsősorban a művésztársadalom számára.” Nem járt sikerrel. A következő négy év a történész és jogász végzettségű Hatos Pál vezetése alatt a BBI nagy korszaka lett, amit nyugodt építkezésként írhatunk le: a BBI befolyása, láthatósága évről évre nőtt. Hatos az akkori kulturális államtitkárral, L. Simon Lászlóval egyetértésben a BBI-n belül indította el 2012-ben a magyar irodalom terjesztését és a külföldi könyvvásárok magyar jelenlétét megszervező Publishing Hungary programot (erről az érzékeny területről később még szó lesz). Navracsics a szerinte nemzetstratégiai szerepet betöltő BBI-t kiemelten kezelte. Egy intézetközeli forrás ugyanakkor arról is beszámolt, hogy Hatosnak vezetői stílusa miatt több konfliktusa is támadt a beosztottjaival, a döntéshozatal különböző szintjein öncenzúra működött, és előfordult az is, hogy valaki az ellenzéki sajtótermékeket ki akarta szorítani a BBI könyvtárából.
A 2014-ben megalakult újabb Orbán-kabinetben a külügy élére kinevezett Navracsics vitte magával az intézetet és Hatost, de miután európai bizottsági tagsága miatt lemondott a miniszterségről, utóda, Szijjártó Péter menesztette Hatost. A helyére Hammerstein Judit korábbi kultúráért felelős helyettes államtitkárt, a Miniszterelnökség volt főtanácsadóját nevezte ki. Hammerstein végzettsége szerint orosz és francia szakos bölcsész, volt a Palimpszeszt Alapítvány kurátora, a Prae irodalmi folyóirat szerkesztője, 1998 és 2002 között Orbán, 2002 és 2006 között a Fidesz-frakció sajtófőnöke, de volt a Polgári Magyarország Alapítvány külügyi igazgatója és a Fidesz európai parlamenti képviselőjelöltje is. A négy nyelven beszélő Hammerstein azzal kapta meg az igazgatói széket, hogy találja meg a BBI helyét a külügy intézménystruktúrájában, alakítsa ki saját csatornáit, csökkentse a bürokráciát, növelje a külföldi magyar intézetek önállóságát, ápolja, fejlessze a kapcsolatokat a kulturális tárcával és olyan szakmai szervezetekkel, mint a Nemzeti Kulturális Alap, később a Magyar Művészeti Akadémia. Sokak szerint ez a csomag önmagában lehetetlen feladat bárki számára, ráadásul a kormányon belüli kultúrpolitikai frontokat ismerő egyik forrásunk szerint az egyébként széles látókörű, nyitott, a véleményszabadságot természetesnek tekintő Hammerstein nem volt jó menedzser. Egy másik forrás szerint „a hűvös, távolságtartó Hammersteinnek nem volt víziója, és elsősorban az utazás, a csillogás, a reprezentáció érdekelte”. Megint más meg arról beszélt, hogy nem jöttek tőle diktátumok, viszont a minisztérium vezetése felé sem volt elegendő lobbiereje.
Munkáját az is nehezítette, hogy félúton kivették alóla az intézetet: 2016-ban a Lázár János-i bürokráciacsökkentés jegyében a BBI mint önálló jogi entitás, háttérintézmény és központi költségvetési szerv formálisan megszűnt, és helyettes államtitkárságként olvadt be a külügybe. A költségkerete 2017-re 2,94 milliárd forintra esett vissza a 2016-os 4,43 milliárdról. Bár Hammerstein még januárban is azt nyilatkozta, hogy jól jártak az integrációval, és sikerült megőrizni a külföldi magyar intézetek szakmai felügyeletét, a külügyön belüli újabb strukturális átalakításból rosszul jött ki. Szijjártó fiatal kommunikációs embere, a minisztérium korábbi sajtófőnöke, a korábban tévés újságíróként és sportriporterként dolgozó Menczer Tamás felemelkedésével tovább romlottak Hammerstein pozíciói: a Szijjártó szűkebb bizalmi köréhez tartozó Menczer kedvéért létrehozták a tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárságot. A BBI tevékenységeit szétosztották különböző főosztályok között, beágyazták a kulturális diplomáciai részlegekbe és a közigazgatási államtitkárságba, irodákat is áthelyeztek a BBI-ből a minisztériumba. Ha a formálisan előszeretettel a BBI igazgatójaként – és nem a külügy helyettes államtitkáraként – bemutatkozó Hammerstein személyét kiemeljük a struktúrából, a BBI-nek mint brandnek nem maradt képviselete személyi szinten sem. Egy forrás éppen ezt jelölte meg a menesztés fő okaként: „Hammerstein személyében megtestesítette a 2016 előtt még jogilag is létező BBI-t, annak nevében és érdekében járt el. Pont ennek akartak véget vetni.”
A helyére került, de az átszervezések miatt jóval nagyobb területet irányító új helyettes államtitkár Schőberl Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet korábbi igazgatója lett. Az 1980-ban született, kommunikációs szakon végzett bölcsész szerényebb külügyi és akadémiai múlttal rendelkezik: korábban a Fidelitas külügyi kabinetjének tagja, a HÖOK külügyi vezetője volt, dolgozott osztályvezetőként a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. Életrajzában a nyelvtudásnál ez szerepel: angolul felsőfokon, németül középfokon beszél.
Leszámolás, felszámolás
A BBI mint háttérintézmény beszántására nem kapta fel a fejét a nyilvánosság, Hammerstein június végi menesztésére viszont igen, ugyanis a sajtó amúgy is a kultúrharc forradalmi kürtjeitől volt hangos. A hírhedtté vált „cikksorozat” első, november közepi darabja utólag újraolvasva igazán érdekes: a cikk közel fele foglalkozik a BBI-vel, az intézet hatszor szerepel benne. A tényeket, a minimális objektivitást mellőző, de annál gonoszabb szöveg a teljes BBI-t a balliberális kör kifizetőhelyeként láttatja, de külön bírálja a Publishing Hungary programot és a bécsi könyvvásárra kivitt íródelegáció „túl liberális” összetételét. A szerző külön felháborodik azon, hogy az egyik író transzneműként képviseli közpénzen a magyar kultúrát külföldön. A kultúrharc fokozódásával a Petőfi Irodalmi Múzeum mellett a BBI és a Publishing Hungary lett a liberális kultúrterror szimbóluma a kormánypropagandában. E fideszes belviszálynak per pillanat, Orbán szabadsága idején az a sajátossága, hogy az egyik oldal próbálja felértékelni a kormánysajtó szerepét benne (akit feljelent, azt leszedik, mert mögötte van a vezér), a másik pedig magánakciónak beállítani a kormánylap feljelentgetéseit (hangosan kiabálnak, de ennek nincs következménye, mert a vezér mögöttük van). Hammerstein menesztését például a kormányportál Pesti Srácok már úgy írta meg, mint a Magyar Idők-cikk egyértelmű következményét, hangsúlyozva, hogy információik szerint a Fidesz vezető köreiben is kiverte a biztosítékot a BBI és a Petőfi Irodalmi Múzeum ténykedése, sőt, további személycseréket is belengettek „feltáró” munkájuk folyományaként. Nehéz tehát tisztán látni, amikor a Magyar Idők-cikk és Hammerstein menesztése közötti kapcsolatot kutatjuk, de információim alapján a BBI évek óta tartó vergődése és a cikkben is felhozott ideológiai problémák egyszerre játszottak közre a kirúgásban.
Úgy tudjuk, a Publishing Hungary programot elindítása óta vezető Szabó Zsuzsa távozása és a Magyar Idők-cikkek között viszont szorosabb a kapcsolat, a program ugyanis több kultúrpolitikai szereplő szemét csípte. Egyes feltételezések szerint Szabó leváltásának oka konkrétan a programot ért politikai támadás volt, egy állománygyűlésen pedig Schőberl maga is politikailag érzékeny témának nevezte a Publishing Hungaryt. A Publishing végzi az írók kiutaztatását nemzetközi könyvvásárokra, fesztiválokra (Frankfurt, Lipcse, Bécs, Krakkó, Pozsony). Az intézethálózattal és a magyar kiadókkal együttműködve megszervezi a standokat, programokat, összeállítja a delegációt, kapcsolatot épít az írók és a külföldi kiadók között. Esetenként könyvek kiadását, próbafordítások elkészítését is támogatták, valamint könyvszakmai munkatársakat és írókat utaztattak Magyarországra, például a Margó Fesztiválra is. A program évi 200 millió forintból működött, párhuzamosan a Petőfi Irodalmi Múzeum fordítástámogatási, jóval szerényebb költségkeretű tevékenységével. A program szakmai alapját kilencfős kuratórium adta (a delegáló szervezetek: Magyar Írószövetség, Szépírók Társasága, MMA, Magyar Pen Klub, Petőfi Irodalmi Múzeum, Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete, Magyar Fordítóház Alapítvány, Fiatal Írók Szervezete és egy független tag), javaslattételi és véleményezési jogokkal. Úgy tudjuk, Hammerstein és Szabó támaszkodott is a kuratórium munkájára. Ugyanakkor ez a viszony nem volt feszültségektől mentes – hallottunk olyan történetet, hogy egy írószervezet képviselője hosszú ideig csak magát javasolta az íródelegációba.
A program megítélése vegyes volt: a jobboldalhoz sorolt írók és írószervezetek kevesellték a jelenlétüket, a magyar könyvkiadók és könyvpiaci szereplők viszont azért kritizálták, mert szerintük a program nem vett tudomást a piaci folyamatokról, és nem támogatta elég hatékonyan magát az ágazatot. Ahogy egy könyvpiaci forrás fogalmazott: „Nem döntötték el, hogy kultúrpolitikát csinálnak és országimázst építenek, vagy egy kulturális ágazatot támogatnak. Mivel nem fektették le a kereteket, a színvonal azon múlt, épp milyen ízlésű és szakmai ismeretekkel rendelkező emberek hoznak döntéseket.” Ugyanakkor a könyvpiaci és irodalmi élethez közeli forrásaim leszögezték: Szabó vezetésével a program tartalma szakmailag rendben volt. A nyitott, tájékozott, jól kommunikáló, ám a nemzetközi könyvpiaci színtéren kezdetben kevéssé tapasztalt szakember próbált úgy egyensúlyozni, hogy ne kelljen vállalhatatlan döntéseket hoznia. De egy ilyen program mozgástere szűk és csak a hosszú, koncepciózus és kitartó munka hoz eredményt: alapvetően a nagy kiadók és a piac diktálja, kit lehet egy adott országba elvinni, ki adható el, kinek a felolvasásán lesznek nézők. Ahogy egy forrásom fogalmazott: „Ezen a területen erőből semmit sem lehet átvinni.”
Mindenesetre úgy tűnik, a területen éles irányváltás várható: Szentmártoni János, az Írószövetség elnöke már felvetette a Magyar Időkben egy nemzeti irodalmi ügynökség, exportiroda – valamint egy nemzeti könyvesbolthálózat – szükségességét, ami „nem az egyéni lobbik mentén és pusztán a jól bejáratott csatornákon keresztül építgeti egy-egy szerző nemzetközi karrierjét”. Szentmártoni, aki időközben az Orbán János Dénes-féle íróakadémiához tartozó, a megyei napilapokban megjelenő irodalmi melléklet főszerkesztője is lett, a Népszavának azt mondta: „Berta Zsolt, Csender Levente, Ferdinandy György, Grendel Lajos, Jókai Anna, Kontra Ferenc, Majoros Sándor, Mezey Katalin, Oláh János, Szakonyi Károly, Száraz Miklós György, Szilágyi István, Temesi Ferenc, Vincze Ferenc prózájával bizony magas szinten lehetne reprezentálni külföldön, egyes nyelvterületeken, hogy más szemszögből is megismerjék közelmúltunk, lelkületünk, belső és történelmi küzdelmeinket.” Megjegyzendő: a tavalyi Frankfurti Könyvvásáron a hivatalos program szerint Bartis Attila, Kiss Tibor Noé, Szőcs Petra, Térey János mellett Temesi Ferenc és Száraz Miklós György is Magyarországot képviselte volna, ám az utóbbi két író végül nem jutott el a helyszínre, a programjaik ezért elmaradtak.
