Az Ismerős Arcok fóti koncertjét is támogatják a Gödtől elvett Samsung-pénzből

Belpol

A Fóti Hagyományokért Alapítvány 20 millió forintot kap annak a rendezvénynek a lebonyolítására, amelyen fellép a zenekar. A program fővédnöke Tuzson Bence országgyűlési képviselő. 

A Fóti Hírnök legújabb számában jelent meg a hirdetés, miszerint márius 19-én a Fót gyöngyszemei – értékek napja című rendezvényen koncertet ad az Ismerős Arcok. A főszervező Fóti Hagyományokért Alapítvány közel 20 millió forintot kapott Pest Megye Önkormányzatának pályázatán az esemény megszervezésére, aminek fővédnőke Tuzson Bence fideszes országgyűlési képviselő – értesült a Narancs.hu. 

Korábban bemutattuk, hogy az ellenzéki vezetésű Göd városától a fideszes többségű Pest Megye Önkormányzatához eltérített Samsung-adóbevételek olyan alapítványokhoz, egyesületekhez kerültek, amelyek fideszes médiumokat hoztak létre a közelmúltban. Az újságok közül nem egy kimondottan a térségben újrainduló Pest megyei képviselőket, Rétvári Bencét és Tuzson Bencét propagálja. Pár nappal ezelőtt pedig arról írtunk, hogy Pest Megye Önkormányzatának pályázatán az az egylet is nyert 13 millió forintot, amit a csömöri fideszes bukott polgármester-jelölt, Bánhidi Balázs irányít; őt az ügyészség költségvetési csalás bűntette miatt börtönbe küldené. 

Már októberben tudtuk, hogy a Fóti Hagyományokért Alapítvány – aminek elnöke Lévai Sándorné fideszes önkormányzati képviselő – 20 millió forintot kapott Pest Megye Önkormányzatának pályázatán a koncert megszervezésére, ezért megnéztük, hogy mostanra mire jutottak, ugyanis a pályázaton támogatott projektek megvalósítási ideje március vége. Így találtunk rá a Fóti Hírnökben lévő hirdetésre. 

 
Forrás: Fóti Hírnök

Az Ismerős Arcok talán legismertebb száma a Nélküled, amit egyfajta himnuszként tartanak számon a jobbos világban. (Rendszeresen felcsendül például a magyar válogatott meccsei előtt. Fideszes körökben szabályos hisztériát keltett egy emlékezetes műbalhé: Miklósi Gábor, az Index korábbi, a 444.hu jelenlegi munkatársa 2019-ben a Puskás Aréna átadó ünnepségén nem állt fel, amikor felvidéki magyar gyerekek vezetésével elhangzott a dal. A kormánypárti Origo egészen konkrétan azt írta, hogy „az Index alkalmazottja tudatosan megalázta” őket.) Nyerges Attila frontember a dalt elénekelte 2018-ban a Fidesz kampányzáró eseményén, valamint a legutóbbi Békemeneten is. 

Mindez nyilván nem véletlen. Hogy az általában a nemzeti rock kategóriába sorolt zenekart mennyire kedveli az Orbán-rezsim, arra jó példa, hogy 2020-ban a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Kásler Miklós humánminiszter Máté Péter megoszott díjban részesítette őket, tavaly pedig a Szerencsejáték Zrt.-től kapott 25 milliót a zenekar vállalkozása.

Ugyanakkor úgy értesültünk, hogy Nyerges köztiszteletben álló fóti lakos.

Érdekesség, hogy Nyerges feleségének édesapja Pektor József korábbi MSZP-s politikus és alpolgármester, akiről az énekes azt mondta egy interjúban: „a város egy ismert és szeretett személyisége volt”. Információink szerint politikai oldaltól függetlenül kedvelik a helyiek a családot, ami miatt egyik forrásunk szerint vélhetőleg sokan kíváncsiak lehetnek az együttes koncertjére. 

A rendezvény fővédnöke Tuzson Bence, a térség önkormányzati képviselője lesz, ezért ilyen röviddel a választások előtt nehéz másra gondolni, mint arra, hogy politikai indittatású a rendezvény. Az nem egészen világos, hogy miért kerül közel 20 millió forintba. (Csak összehasonlításképpen: a Csörögi Ifjúságért Alapítvány 4 millió forintot kapott a Csörögi Közösségi Nap megszervezésére, ahol többen is felléptek, köztük a Ganxsta Zolee és a Kartel is.) Megkerestük Lévai Sándorné kurátort, hogy milyen hagyományőrző programok lesznek a rendezvényen, de nem reagált megkeresésünkre. Pest Megye Önkormányzatától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a „támogatás összegéről a bizottság döntött, a benyújtott pályázat alapján”. Elszámolás még nem érkezett hozzájuk. 

Az önkormányzat hamarosan dönthet egy újabb, 300 millió forintos pályázati összeg szervezetek közti kiírásáról. Ha összeadjuk az eddigi három cikkünkben szemügyre vett fideszes kötődésű, köztük egyértelműen politikai célt szolgáló szervezetekhez jutó forrásokat, akkor több mint 90 millió forintot kapunk. Ez közel ötöde az első körben kiosztott 419 millió forintos támogatási összegnek, és az összes nyertes szervezet tényleges tevékenységét nem is ismerjük. 

(Címlapképünkön: Nyerges Attila, az Ismerős Arcok együttes tagja a Duna Televízió által szervezett Duna-napon az erdélyi Torockón 2014. június 6-án.)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.