Az MTVA válaszra méltatta Magyar ajánlkozását

  • narancs.hu
  • 2024. december 29.

Belpol

De Menczer Tamás is tromfra készül.

„Műsorváltozás. Mivel tudomásom szerint a »köz«televízió szilveszteri műsorában megürült a himnusz elhangzása utáni negyedórás idősáv, felajánlom, hogy szívesen megtartom ott az újévi beszédemet” – írta vasárnap a Facebookon Magyar Péter, miután Sulyok Tamás köztársasági elnök úgy döntött, a hagyományosnak mondható újévi köszöntő helyett karácsonyi beszédet mond. 

Az MTVA kivételesen nem hagyta válasz nélkül a Tisza Párt elnökének ajánlkozását.

„A kabaré műfaja foglalt. Arra már leszerződtünk” – ezt válaszolták a Tisza Párt vezetőjének, és az MTI-hez eljuttatott közleményben egyúttal boldog új évet is kívántak.

Magyar így minden bizonnyal saját közösségi oldalán mond majd beszédet, de Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója sem tétlenkedik: beharangozója szerint az ő újévi üzenete Magyar Péterről fog szólni. Aki nem szeretne lemaradni Menczer élő bejelentkezéséről, annak január 1-jén reggel 8 órakor kell talpon lennie.

Beszédem címe: Brüsszel Péter egy évének értékelése, a Kicsi legnagyobb hazugságai!

Mert a mi kicsi hősünk megérdemli Állítólag, miután szilveszter éjjel beszédet mondott, kiterít egy-egy vörös szőnyeget a Sándor-palota és a Karmelita kolostor elé, és azt kiabálja majd, hogy mindkettő az enyém” – írta Facebookon Menczer, aki szerint Magyar igazán megérdemli, hogy róla mondjon beszédet, hiszen többek között egy „Gyurcsány-díjas igazmondó” is. Mint emlékezetes, Menczer Tamás december elején a pécsi gyermekotthonnál "védte meg közösségét" Magyar Pétertől.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.