Zuglóban védőmaszkot kap minden 60 év feletti lakos

  • Narancs.hu/MTI
  • 2020. április 6.

Belpol

De osztanak maszkot például Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Csongrádon, Nagykanizsán és Pécsen is.

Az ország számos településén védőmaszkokat szereztek be az önkormányzatok, amelyeket folyamatosan juttatnak el a helybelieknek.

Zuglóban védőmaszkot kap minden 60 év feletti lakos – közölte Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere az MTI-vel. Az önkormányzat hétfőtől 33 ezer maszkot oszt ki, hogy a koronavírus által leginkább veszélyeztetett 60 év feletti kerületi lakosokat többször használható, mosható és vasalással is fertőtleníthető védőeszközzel lássa el. A polgármester közölte azt is, hogy a Zuglói Egészségügyi Szolgálat dolgozóinak több tízezer, akár több hónapra is elegendő, védőmaszkot adnak át. Emellett a kerület az óvodai, bölcsődei és szociális dolgozóknak, a pedagógusoknak, valamint az önkormányzati rendészeknek és az önkénteseknek is maszkot biztosít.

A szegedi önkormányzat 50 ezer egészségügyi maszkot vásárolt, melyeket a háziorvosoknak, a szociális területen, a közszolgáltatásban és a városüzemeltetésben dolgozóknak adnak – közölte Botka László polgármester közösségi oldalán.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 8000 maszkot oszt ki a védekezésben dolgozóknak, az állasukat elvesztőket és más rászorulókat pedig tartós élelmiszercsomagokkal segíti – tudatta Márki-Zay Péter polgármester a közösségi oldalán.
Csongrád városában minden háztartásba két maszkot juttat el az önkormányzat a hét végéig, kézfertőtlenítő berendezéseket is rendeltek, ezek közül az elsőt a piacra helyezik ki – tájékoztatott Bedő Tamás polgármester.

Nagykanizsán hétfőn borítékba került az az 50 ezer, többször felhasználható egészségügyi maszk, amelyet egy kínai üzleti kapcsolatokkal rendelkező helyi vállalkozó közreműködésével rendelt meg az önkormányzat - írta hétfőn közösségi oldalán Balogh László polgármester. A higiénikus körülmények között, önkormányzati dolgozók segítségével csomagolt ingyenes juttatásból ezen a héten a posta minden háztartásba kiszállít két-két darabot.

A kormány a pártoktól, az önkormányzatoktól, a multiktól és a bankoktól is pénzt szed be a koronavírus elleni védekezéshez

Gulyás Gergely ismertette a járványügyi akcióterv részleteit. A megszokott hét közepi Kormányinfót ezúttal szombatra halasztották, melyet az operatív törzs sajtótájékoztatója utánra időzítettek. Gulyás Gergely azzal kezdte ezúttal, hogy hiányoznak neki az újságírói kérdések, de a járvány miatt kénytelenek az online térben számot adni. Majd a legfrissebb számadatokról szólt.


Salgótarjánban tízezer mosható, fertőtleníthető szájmaszkot rendelt az önkormányzat egy városi varrodától. Ezeket első körben a háziorvosok, fogorvosok, asszisztensek, szociális munkások, valamint az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök, polgárőrök, a biztonsági szolgálat és a közterületfelügyelet munkatársai kapták meg, és a héten várhatóan eljuttatják a lakosság számára is – közölte Fekete Zsolt polgármester. Hozzátette: két hete több tízezer sebészi maszkot is rendeltek, ám azok nem érkeztek meg, ugyanakkor a városi foglalkoztatási kft. is megkezdte a mosható, textil maszkok varrását.

Rétságon az Interfa Bútoripari Kft. üzemében kezdték meg a speciális alapanyagból készülő maszkok varrását, ebből 7000 darabot vásárolt az önkormányzat, de önkéntesek is varrtak, és a polgármester magánfelajánlásból is kapott 500 darabot. Mezőfi Zoltán polgármester jelezte, minden rétsági lakos két maszkot kapott térítésmentesen, ezen felül a hivatal kisegítette az olyan közfeladatot ellátókat, akik nem jutottak elegendő maszkhoz, így az orvosi ügyeletet, a járóbetegellátót és a rendőrséget is.

Orosházán ötszáz mosható, fertőtleníthető, vasalható maszkot fertőtlenítettek az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása ózongenerátorával - közölte Dávid Zoltán orosházi polgármester a közösségi oldalán. A maszkokból kap az Egyesített Szociális Intézmény, és jut a közmunkásoknak is.

Szeghalmon valamennyi lakott lakóingatlanhoz eljuttatnak két-két sebészeti szájmaszkot az önkormányzat munkatársai és önkéntesek – jelentette be a város polgármestere. Macsári József hozzátette, háziorvosaiknak, házi gyermekorvosuknak és a helyi rendvédelmi szerveknek már átadtak nyolcszáz maszkot.

Pécsen az önkormányzat 150 ezer mosható maszkot készíttet a textilgyártással foglalkozó pécsi Rovitex Hungária Kft.-vel, a maszkokból minden pécsi háztartásba jut majd – közölte Péterffy Attila polgármester a közösségi oldalán.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.