Az Országgyűlés megszavazta a Fidesz békepártinak nevezett határozati javaslatát

  • narancs.hu
  • 2023. március 31.

Belpol

A dokumentum az orosz katonai agresszió mellett az Orbán által is megszavazott uniós szankciókat is elítéli.

Megszavazta az Országgyűlés a Fidesz békepártinak nevezett határozati javaslatát péntek délelőtt – írja a Telex. 130 képviselő nyomott igen gombot, 24-en nemmel szavaztak, Orbán Viktor nem vett részt az ülésen. A szavazás adatai szerint a Mi Hazánk Mozgalom, Momentum és a Párbeszéd képviselői mellett a KDNP-s Latorcai János sem támogatta a javaslatot. 

A nyolcpontos határozatban az Országgyűlés kifejezi elkötelezettségét a béke mellett,

elítéli Oroszország katonai agresszióját, és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez.

Emellett elítélték az Orbán Viktor által is megszavazott uniós szankciókat, amelyek a határozat szerint a szankciók nem csillapították a háborút, és az orosz gazdaságot sem kényszerítették térdre. 

„Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja. Teljes jogú tagként és szuverén államként Magyarország mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében” – olvasható a dokumentumban, amelyben felszólítja az Országgyűlés a magyar közéleti szereplőket is, hogy tartózkodjanak az olyan állásfoglalásoktól, amelyek Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik.

Több párthoz hasonlóan az MSZP is módosító javaslatot nyújtott be az előterjesztéshez. A szocialisták azt szerették volna, hogy arról az ENSZ-állásfoglalásról döntsön az Országgyűlés, aminek az egyik előterjesztője Magyarország nevében Szijjártó Péter volt, és amit megszavazott a magyar kormány. Az ENSZ állásfoglalása kiállt Ukrajna területi szuverenitása mellett, és felszólította Oroszországot, hogy hagyja el Ukrajnát. 

„Ez a magyar Országgyűlés, ne akarjanak nemzetközi állásfoglalást behozni. A magyar Országgyűlés határozata kizárólag a magyar álláspontot képviseli”

– reagált Kocsis Máté a felvetésre.

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy az uniós vezetők továbbra is háborúpárti álláspontot képviselnek, mert azt gondolják, ez az erkölcsileg helyes lépés. Magyarország azonban kivétel a miniszterelnök szerint, mert mi nem a háború mellett, hanem a béke mellett foglalunk állást. Szerinte a kormánypártok és az ellenzéki pártok pozíciója is világos a kérdésben: a kormánypártok békepártiak, a baloldal háborúpárti.

A javaslat március eleji parlamenti vitájában a párbeszédes Szabó Tíme fideszes álbéke javaslatnak nevezte a határozatot. Szerinte ugyanis nem lehet azonos orosz és ukrán felelősségről beszélni, miután Oroszország kezdte a háborút egy független ország megtámadásával. A Párbeszéd módosító javaslatában rögzítette volna, hogy a háborúért egyedül Oroszország és Vlagyimir Putyin a felelős. A DK-s Gréczy Zsolt arról beszélt, a békepárti javaslat valójában arról szól, hogy hogyan folytatódhat a háború. Az Orbán-kormány ezzel a határozattal – ahogy az elmúlt évben minden megnyilatkozásával – látszólag a békéről beszél, valójában azonban az orosz érdekeket szolgálja – fogalmazott a DK képviselője, aki szerint a Fidesz ugyanazt csinálja, amit annak idején Rákosi Mátyás tett, aki a békéről beszélt, miközben Sztálint támogatta. 

A jobbikos Lukács László György úgy vélte, igazságos és tartós béke nincs anélkül, hogy a megszálló orosz csapatok ne vonulnának vissza az ő területükre.

„Amit önök javasolnak, az nem más, mint Putyin békéje”

– mondta a fideszes képviselőknek a Jobbik frakcióvezetője. Márpedig szerinte a NATO és az Európai Unió fogja megvédeni Magyarországot.

(Címlapképünkön: A "békepárti" határozati javaslatról szóló szavazás eredménye egy kijelzőn az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. március 31-én. Forrás: MTI/Kovács Attila)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.