„Az újabb fideszes kamukampány miatt bíróságon veszünk elégtételt” – perel a Jobbik

  • narancs.hu
  • 2018. január 31.

Belpol

Hogy bontanának ők kerítést? Hát az ő ötletük volt megépíteni!

A Jobbik sajtóközleményt adott ki, amelyben szembeszáll a Fidesz új, határzárbontós, photoshopcsoda plakátjával. Az érvek meg a felháborodás alapja, hogy abszurd rájuk határnyitogatóként tekinteni, hiszen eleve ők javasolták a kerítést. Sőt, ezt az ötletet a Fidesz tőlük lopta. A per egyelőre persze nem a plagizálást, csupán a hazugság tisztázását célozza.

„A Fidesz beengedett 2300 migránst, a Fidesz lebukott, a Fidesz most menekül. Egy újabb plakátkampányba, amelyen azt hazudják, hogy a Jobbik elnöke lebontaná azt a kerítést, amit a Jobbik talált ki, és amelyet csak azért épített meg a Fidesz, mert – mint Tállai András bevallotta – a Jobbik ötleteit lopja el a kormány. Persze Orbán Viktort a kerítés sem állíthatja meg abban, hogy tömegével, folyamatosan és titokban engedje be migránsok ezreit.

A Jobbikra vár a feladat, hogy határőrséggel megerősített kerítéssel, és a bevándorláspárti, Soros-ösztöndíjas fideszesek elszámoltatásával megálljt parancsoljon Orbánnak és a migránsainak is. Addig is az újabb fideszes kamukampány miatt bíróságon veszünk elégtételt” – adta ki a Jobbik közleményében.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”