"Nem derül ki egyértelműen a népszavazásra szánt kérdésből az sem, hogy a 'privatizációs stop' mennyi időre köti a törvényalkotót; 'örök időkre', egy következő, ellentétes tartalmú népszavazásig, vagy más, későbbi időpontig."
"A népszavazás kezdeményezői szándékuk szerint nem az országhoz (az államhoz, államterülethez), hanem a nemzethez kívánják kötni az állampolgárság intézményét. Szándékuk nemességét nem vitatva, ez az elképzelés komoly alkotmányjogi problémákat vet fel."
"A kormányprogram valamelyik részének népszavazáson való 'leszavazása' - vagy annak lehetősége - összeegyeztethetetlen a parlamentáris kormányformával, amely csakis képviseleti rendszerben lehetséges."
Az idézetek (Bihari Mihály, Kukorelli István, Bragyova András) olyan különvéleményekből származnak, amelyek élesen bírálták az Alkotmánybíróság (AB) többségi álláspontját, megfellebbezhetetlen ítéletét.
"Az Alkotmánybíróság precedensbíróság. Ez azt takarja, hogy ha ugyanaz a kérdés kerül a bíróság elé, akkor a korábban hozott határozatai megszabják a következő döntések irányát is" - fogalmazta meg néhány éve egy interjúban az ítélkezés egyik "aranyszabályát" Erdei Árpád, a testület márciusban leköszönt elnökhelyettese. Márpedig mindhárom fentebb említett döntés precedens értékű volt. A Munkáspárt szorgalmazta kórház-privatizációs népszavazást engedélyező 2003-as határozat után az AB már nem tudott nemet mondani a Fidesz tavaly októberi kezdeményezésére (részletesen lásd: Urnák népe, Magyar Narancs, 2007. március 15.). A kettős állampolgárságról szóló referendumot 2004 márciusában engedte át először a testület, majd októberben újból rábólintott. Amennyiben fenn akarja tartani a következetesség látszatát, nem dönthet másként, ha ismét elé kerül a Magyarok Világszövetségének napokban bejelentett régi-új népszavazási kezdeményezése.
Csakhogy a látszat csal, az AB tizenhét éves működése során többször előfordult, hogy a változó öszszetételű, pártok által delegált tagokból álló, a negyedik elnök irányításával tevékenykedő testület azonos vagy hasonló ügyekben másképp döntött. Nincs ebben semmi különös; ahogyan az AB egykori tagja, Ádám Antal fogalmazott egy 1999-es tanulmányában: "A valóságos alkotmányi tartalomnak időbeli, a változó körülményekhez igazodó életfolyamata van." Ezt igazolja az idei tandíjügyi határozat is, amely a szakemberek szerint újraértelmezi a közvetett és a közvetlen hatalomgyakorlás viszonyát. Pedig egy 1993-ban született ítélet egyértelműen leszögezte, hogy a népszavazás az alkotmányos hatalomgyakorlás egyik válfaja, de másodlagos a népképviseleten alapuló intézményrendszerhez képest. Az 1997-es alkotmánymódosítás, majd az 1998-as referendumról szóló törvény után az AB árnyalta ugyan a képet (a kötelezően elrendelendő sikeres népszavazás eredménye kötelező a parlamentre, de nem kényszerítheti alkotmánymódosításra a képviselőket), de az idén március elején hozott határozatig a népképviseleti elv, a parlamenti demokrácia elsődlegessége rendíthetetlennek tűnt. (A legfrissebb OVB-Fidesz-vitáról lásd Betámadás című keretes írásunkat.)
Sólyom szárnyán
Ha az alkotmánybíráskodási gyakorlatban bekövetkezett változások természetesnek tekinthetők, kérdés, hogy a testület kifelé miért ragaszkodik ennyire mereven a konzisztencia látszatának fenntartásához. A válasz az alkotmányjogászok szerint a Sólyom-érában (1990-1998) kialakult alkotmányértelmezési dogmatikában, az AB szerepének akkori kijelölésében és az elitista alkotmányőri attitűdben keresendő. Az absztrakt normakontroll ugyanis elviekben nem foglalkozik kívülről jött szempontokkal (költségvetés, politikai, nemzetközi helyzet), csak az alaptörvénnyel és a jogszabályokkal. Sólyom mindezt megfejelte a "láthatatlan alkotmánnyal" (a fogalmat 1990-ben a halálbüntetés eltörléséhez fűzött párhuzamos véleményében használta először), melyet az írott, a politikusok által tetszés szerint változtatható, a rendszerváltás idején még tökéletlen - Schmidt Péter alkotmányőr által "tákolmánynak" nevezett - alaptörvény fölé helyezett értékek, elvont eszmék alkotnak.
Az általunk megkeresett szakemberek elismerik: a rendszerváltást követő években a Sólyom László szorgalmazta "aktivizmusnak" nagy szerepe volt a jogállam megszilárdításában. Az AB egyfajta "demokráciaőrségként" működött, és csak az egyik feladata volt az új rendszer vadhajtásainak nyesegetése, az alkotmányellenes jogszabályok kigyomlálása. Ugyanilyen fontos volt a meglévő alkotmány átfésülése - lényegében bírálata -, a régi rendszer lebontása, a gyakorlatlan törvényhozóknak szánt útmutatások megfogalmazása, illetve a lakonikus passzusok kibontása, értelmezése, ami valóban megkövetelte a normaszövegen való felülemelkedést. Ezzel egyfajta alkotmányozó szerepet töltöttek be, bizonyos alapjogokat abszolutizáltak, hierarchiát állítottak fel. Sőt, Sólyom többször kifejezte: a különböző alapjogok ütközésekor, határesetekben a bíró saját erkölcsi meggyőződése szerint ítél.
Az AB magához ragadta az alkotmányértelmezés és -alkalmazás monopóliumát, s a kritikák elől elzárkózott: "Nem az az alkotmány, amit a (valamire felhatalmazott) politikai döntéshozók összetákolnak, hanem az, amit az Alkotmánybíróság mond" - foglalta össze a Sólyom-korszak lényegét Egy alkotmányos forradalmár című cikkében (Fundamentum, 1999/3.) Takács Albert alkotmányjogász (aki jelenleg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese). Bár 1998 után a Németh-, a Holló- és a Bihari-bíróság visszalépett a határozott aktivizmustól - Holló András inkább "értelmezett alkotmányról" beszélt -, sőt, újraértelmezték az alaptörvény egyes részeit, tevékenységük inkább a Sólyom-korszakhoz írt lábjegyzetnek tekinthető.
Határhelyzetek
"Az első kilenc évben a taláros testület legfontosabb lépése 'az általános személyiségi jog' kiolvasztása volt az alkotmányba foglalt emberi méltósághoz való jogból" - mondta a Narancsnak Halmai Gábor alkotmányjogász, aki az adott időszakban Sólyom főtanácsadója volt. A 8/1990-es határozat - amely a munka törvénykönyve rendszerváltozás előtti szabályozását minősítette alkotmányellenesnek - leszögezte: olyan szubszidiárius jogról van szó, "amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható". Amikor a halálbüntetés eltörléséről hoztak döntést (23/1990), leszögezték, hogy az emberi méltóság és az élethez való jog egységet alkot és korlátozhatatlan. Az elnök párhuzamos véleményében kifejtette: a méltósághoz való jog "fejezi ki, hogy van egy abszolút határ, amelyen sem az állam, sem más emberek kényszerítő hatalma nem terjedhet túl, vagyis az autonómiának, az egyéni önrendelkezésnek egy mindenki más rendelkezése alól kivont magja". Ezt 1991-ben megtoldották annyival, hogy az önrendelkezésről való jog is részét képezi az általános személyiségi jognak. Csakhogy ez a felfogás komoly problémákat okozott, amikor az így kidolgozott alapjog egyes elemei ütköztek egymással. Sólyom 1991-ben szembesült ezzel, amikor első ízben került a testület elé az abortuszprobléma. Ha elismerték volna a magzat jogalanyiságát, akkor ki kellett volna mondani, hogy az anya önrendelkezési jogát korlátozza a magzat élethez való joga, vagyis érvényesülhet az állam életvédelmi kötelezettsége. A talárosok végül salamoni döntést hoztak: kijelentették, hogy az alkotmányozó feladata az alaptörvénybe illeszteni a magzat emberi mivoltát. Hasonló döntést hozott a testület 1998-ban - az előadóbíró a leköszönő Sólyom volt -, amikor felülvizsgálta az 1992-es abortusztörvényt: megint visszautasították a magzat jogalanyiságának AB-elismerését (lásd: Beavatkozók, MaNcs, 1998. november 26.).
Bár a dilemmát nem oldották fel, azt sugallták, hogy az élethez való jog abszolút, az anya önrendelkezése relatív jog, és ez muníciót adott a későbbi testületek különféle döntéseihez. A 2003-as határozat többek között arra hivatkozva utasította el az eutanáziát, hogy "a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési jogának az indítványokban sérelmezett korlátozása egy másik alapvető jog, az élethez való jog védelme érdekében szükséges". A szakemberek szerint a Németh-testület "egyet jobbra, egyet balra" taktikájának köszönhető, hogy pár évvel korábban a korlátozottan cselekvőképes betegek egészségügyi ellátással kapcsolatos önrendelkezési jogát viszont elismerték. Furcsa, hogy az AB kilenc évet várt az azonos neműek beleegyezési korhatárának eltörlésével; a döntést csak azután hozták meg, hogy az Európai Parlament megfeddte Magyarországot, de ekkor sem a magánélethez való alkotmányos jogra hivatkoztak (lásd: Nemtelen passzusok, Magyar Narancs, 2002. szeptember 12.). Ez szintén visszavezethető a Sólyom-időszakban kialakult attitűdre, hiszen az AB már 1995-ben is tartózkodott attól, hogy formálisan egyenjogúnak ismerje el a melegek kapcsolatát, illetve az elítélő társadalmi vélemény káros hatására hivatkozva elutasította a kiskorúak egyesülési szabadságát sújtó korlátozás feloldását. 2004-ben, a drogtörvény vizsgálatakor a testület már valósággal kiforgatta az önrendelkezési jogot (leválasztották róla a kábulathoz való jogot), mondván, a joggal csak helyesen lehet élni - és azt, hogy mi a helyes, az AB az alaptörvényből levezethetőnek tartotta.
A lapunk által megkérdezett alkotmányjogászok szerint mindez arra utal, hogy a Sólyom-testület meghatározta absztrakt alapjog, normák, a láthatatlan alkotmány nem gátolják az önkényes értelmezést, sőt, egy konzervatív szellemiségű testület számára lehetővé teszik az egyéni jogok megszorító interpretálását, míg egy liberális felfogású bíróság inkább az individuumnak kedvez. A Németh János vezette testület például hajlamos volt az állam és az egyén konfliktusaiban az állam pártjára állni: 1998 és 2003 között határozott visszalépést tapasztalhatunk az alapjogvédelem területén. Bár Sólyom a szólásszabadság (1992-ben az AB kimondta, hogy a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, tekintet nélkül annak tartalmára), az adatvédelem bajnokának számított (1991-ben leszögezték, hogy a korlátozás nélkül használható személyi szám alkotmányellenes), utódai nem követték az útmutatásait. Az önkényuralmi jelképek ügyét vizsgálva 2000-ben megállapították, hogy "az alkotmányos értékekkel összeegyeztethetetlen véleménynyilvánítást az alkotmány nem védi". Míg 1994-ben egyértelműen leszögezték, hogy "a nem büntethető véleménynyilvánítás köre (...) a közhatalmat gyakorló személyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb, mint más személyeknél", 2001-ben - bár a szerkesztői szabadságot súlyosan sértő lex Répássyt elmeszelték - már azon morfondíroztak, hogy "a sajtószabadság korlátozása általában nem ellentétes az alaptörvénnyel". Az inkonzisztencia eklatáns példája a 18/2004-es határozat, amellyel a testület visszakanyarodott a Sólyom-féle értelmezéshez, megakadályozva, hogy a Büntető törvénykönyvben szigorítsák a gyűlöletre uszítás tényállását (lásd: Izgatott közösség, Magyar Narancs, 2004. október 21.).
Népjóléti határozatok
Noha Sólyom Lászlónak is veszszőparipája volt a koherenciakövetelmény, 1998-ig számtalan korábbi határozatot felülíró döntés született. 1990-ben kimondták, hogy "reprivatizációra senkinek sincs alanyi joga", 1993-ban viszont már támogatták az államosított egyházi ingatlanok visszaadását. Bár a testület következetesen fellépett mindenféle diszkrimináció ellen, az egyházak kárpótlásakor elutasította azt a beadványt, amely szerint az oktatási intézmények visszaadása sérti a lelkiismereti és vallásszabadság jogán alapuló szabad iskolaválasztást.
Jelentős fordulat figyelhető meg a testület jóléti államról alkotott felfogásában is. Maga az elnök egy 1990-es párhuzamos véleményében a szociális jogokat nem jognak, hanem állami feladatnak minősítette. 1991-ben az AB úgy döntött, a társadalombiztosítási és a nyugellátási törvényekkel - mivel az ügyet érintő jogalkotás éppen folyamatban van - nem kíván foglalkozni, két évvel később pedig leszögezte, hogy a szociális jogokat nem lehet a tulajdonvédelem felől megközelíteni. Ehhez képest 1995-ben a testület a Bokros-csomag kicsontozásakor a tulajdonvédelemre alapozta az egyes szociális szolgáltatások védelmét.
Ennek ellenére azt lehet mondani, hogy az AB az elmúlt tizenhat évben nem szívesen foglalkozott adóügyi, költségvetési kérdésekkel, az alaptörvény közteherviselésről szóló (70/1.) paragrafusának értelmezése az alkotmány gazdaságpolitikai semlegességén nyugodott. 1991-ben elismerte, hogy az alaptörvény nem bontja ki a közteher fogalmát, majd 1992-ben leszögezték: a kormány széles keretek között mérlegelhet a közterhek - elsősorban az adók - mértékének megállapításakor, adójogi eszközökkel befolyásolhatja a gazdasági szféra szereplőinek viselkedését. Egyetlen követelményt fogalmaztak meg (1558/B/1991): "a közterhekhez való hozzájárulási kötelezettségnek közvetlen összefüggésben kell állnia, arányosnak kell lennie az adóalanyok jövedelmi és vagyoni viszonyaival". Sólyom László elnökségének utolsó hónapjaiban tovább szűkítették a gazdaságpolitika mozgásterét, amikor úgy határoztak (31/1998): a kormány nem teheti meg, "hogy a piacgazdaság tényleges viszonyait figyelmen kívül hagyva, a rosszhiszeműség vélelméből kiindulva, tetszése szerint szabályozza a gazdasági életet, tekintet nélkül arra, hogy a kellően át nem gondolt szabályozás kiket és milyen mértékben sújt joghátránnyal".
Ebből az egyébként méltányolható alapelvből az évek alatt gumiszabály lett, hiszen nehezen állapítható meg, hogy mi minősül a gazdasági teherviselő képesség szempontjából megfelelőnek, arányosnak - ez inkább a közgazdászok, mint az alkotmányjogászok feladata lehetne. Végül erre a döntésre hivatkozva meszelte el tavaly novemberben az AB a házipénztáradót, majd idén februárban az elvárt adót. A két határozatot Bragyova András és Holló András különvéleményben kritizálta, mondván, hogy a testület félreértette az 1998-as döntést és túllépett a hatáskörén. Bragyova szerint a házipénztár megadóztatása nem terhelné meg túlzottan a vállalkozásokat, hiszen a cégeknek van választási lehetőségük, a készpénzfizetés visszaszorításával lehetőségük van a házipénztáradó megfizetésének törvényes elkerülésére, ráadásul ez nem egy újfajta sarc ("kváziszankció") kivetése az állam részéről, hanem törvényes eszköz az árnyékgazdaság kifehérítésére. Holló András felhívta a testület figyelmét egy 1994-es határozatra, amelyben az AB kifejezetten helyeselte az adókerülés elleni fellépést - akkor is egy új adónem bevezetése volt napirenden. A két alkotmányőr hasonló érvek alapján bírálta az elvárt adót megsemmisítő döntést is. Holló különvélekedése szerint "a határozatban alkalmazott alkotmányossági teszt és az abból levont elvi jellegű következtetések (...) magukban hordozzák annak a veszélyét, hogy elmosódnak a határok az adójogszabályok alkotmányossági és gazdaságpolitikai megítélése között".
Vének tanácsa
Önámítás tehát azt gondolni, hogy a normaszöveg értelmezése csak egyféleképpen lehetséges, vagy hogy az alkotmány felett lebegő abszolút értékekből általánosan érvényes jogokat lehet "kiolvasztani". Márpedig "az abszolút kategóriákra építő bíráskodás a változás igényének megjelenésekor legfeljebb csak azt a - valóban abszolút - bölcsességet vállalhatja fel, hogy az ökör következetes" - világított rá ezen alkotmányfelfogás ellentmondásaira Hanák András nemzetközi jogász. "Aki joggal foglalkozik, annak meg kell békélnie azzal, hogy a jog gyakorlati rendszer. Lehetőségét és terhelhetőségét is eszerint kell megítélni, (...) a jog gyakorlatiassága miatt abszolút jog nem lehetséges" - állapította meg Takács Albert az említett tanulmányában. Az alkotmányjogászok szerint az AB-nak be kellene végre látnia, hogy döntései nem kőbe íródnak, korszerűbb érveléssel - akár a kritikák hatására - megváltoztathatja korábbi határozatait. A tevékenységét szabályozó törvény sem kényszeríti arra, hogy újraértelmezés esetén helyezze hatályon kívül elavult döntéseit. Hack Péter büntetőjogász szerint sokat segítene, ha a döntéshozatalban teret nyerne a kontradikció, az indítványozók lehetőséget kapnának érveik nyilvános kifejtésére, a szemben álló felek szabadon vitatkozhatnának a testület és az érdeklődő polgárok előtt. A Donáti úti terem kialakításakor láthatóan kalkuláltak ezzel a lehetőséggel (a bírák és a közönség közt két pulpitust állítottak fel egymással szemben), amivel az AB végül soha nem élt. "Teljesen céltalan, időpocsékoló bíróságosdi, melynek nem csupán garanciális szerepe nincs, de kizárólag arra jó, hogy hátráltassa az Alkotmánybíróságot" - érvelt az ellentmondásos eljárás ellen Kilényi Géza az AB megalakulása után, s mivel ezt a nézetet az akkori testület többsége is osztotta, a bírák bezárkóztak elefántcsonttornyukba.
Hanák András úgy véli, ha a rendes bíróságok is rendszeresen foglalkozhatnának olyan ügyekkel, amelyekben az alkotmányt értelmezni és alkalmazni kell, könnyebben alakulhatna ki az Alkotmánybíróság utánpótlása is. A törvény ugyanis azt írja elő a bírók számára, hogy kötelesek felfüggeszteni az eljárást és az AB segítségét kérni, ha a folyamatban lévő ügyben olyan jogszabályt kellene alkalmazniuk, amelyben alkotmányossági aggályok merültek fel. "Azzal, hogy az AB ragaszkodik az alaptörvény értelmezési monopóliumához, az átlagember számára érthetetlen dodonai döntéseket hoz, nincs nyilvános meghallgatás, nem nyilvánosak az indítványok, a testület egyre inkább egy okkultista társaság benyomását kelti" - nyilatkozta lapunknak Hanák. 2004-ben a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet azért perelte az AB-t, mert nem volt hajlandó kiadni a kábítószerügyi indítványt, pedig a beterjesztői közszereplők voltak (a pert a TASZ elvesztette). "Az Alkotmánybíróságnak a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatban követett legújabb gyakorlata ma még beláthatatlan következményekkel járó súlyos fenyegetést jelenthet alkotmányos berendezkedésünkre, mindenekelőtt az állampolgárok alapvető információs jogaira, valamint a sajtó szabadságára. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy az Alkotmánybíróság jogi önreflexiója, illetve annak hiánya ne hatna vissza az ítélkezés gyakorlatára" - marasztalta el magatartása miatt az AB-t Majtényi László volt adatvédelmi biztos.
Betámadás
Miután az Országos Választási Bizottság (OVB) április 11-én elutasította a tandíjra vonatkozó referendumkérdést, a Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetői össztűz alá vették a testületet. Az ellenzéki politikusok szerint az OVB szembehelyezkedik az Alkotmánybíróság döntéseivel, tagjai politikailag elfogultak, ezért előbb Szigeti Péter elnök, majd a teljes bizottság lemondását követelték. A lapunk által megkeresett alkotmányjogászok közül többen úgy vélik: ha a feleknek lehetőségük volna álláspontjuk kifejtésére és ütköztetésére az AB előtt - és nem utólag kapnának elő újabb és újabb érveket -, akkor nem a sajtóban üzengetnének egymásnak, a szakmai vita nem terelődne politikai síkra. "Miként a Fidesznek is jogában áll átfogalmazni az AB-határozat fényében a vizitdíjra és kórházi napidíjra vonatkozó kérdését, úgy az OVB sem pecsétnyomó szervezet, kereshet és találhat új érveket" - mondta a Narancsnak Halmai Gábor, a testület elnökhelyettese.
Az AB azért utasította el a tandíjügyben született első OVB-határozatot, mert a bírák szerint a kormányprogram egészéről nem, de egyes részeiről lehet népszavazást tartani. A vizitdíj ügyében az Alkotmánybíróságnak csak formai kifogásai voltak: leszögezték, hogy az OVB helytelenül járt el, amikor tavaly a 2007-es költségvetési törvénytervezetre hivatkozott. Mivel nem a beadás, hanem az elbírálás időpontja számít, előre lehetett tudni, hogy a bizottság az időközben elfogadott büdzsére utalva megint visszadobja a kérdést. Ezért a Fidesz a vizit- és kórházdíjas kérdését kettébontotta és egy új elemmel egészítette ki ("a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen" a díjat fizetni), hogy az OVB ne hivatkozhasson a költségvetésre.
Ennek ellenére a testület mindhárom esetben költségvetési érintettséget állapított meg. A tandíjnál valóban új érvet találtak, leszögezve: a képzési hozzájárulás eltörlése arra kényszerítené a kormányt, hogy a központi költségvetés bevételi oldalát korrigálva pótolja a felsőoktatási intézmények kieső bevételeit. Márpedig az AB egy 2001-es határozatában leszögezte: ha "a kérdésből okszerűen következik a tiltott tárgykörben megjelölt törvények módosítása", akkor az ügyben nem lehet referendumot tartani. A vizit- és kórházdíjnál az OVB arra figyelmeztetett, hogy a 2001-2002-es költségvetés óta a vonatkozó törvények a központi büdzsén és az elkülönített állami pénzalapok költségvetésén túl tartalmazzák a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak éves költségvetését is. Márpedig "a vizit- és kórházdíj megszüntetése a jövőben az egészségbiztosítási járulékbevételek növelését vagy a vásárolt szolgáltatások hozzájutási szabályainak módosítását teszi szükségessé". Az OVB álláspontja (melyhez a Bokros-csomag egyes részeit megtorpedózó 1995-ös AB-határozatot hívta segítségül): a társadalombiztosítási alapoknál a költségvetés fogalma ebben a - hosszabb távú pénzügyi-gazdasági stabilitást megkövetelő - rendszerben értelmezhető. Répássy Róbert, a Fidesz szakpolitikusa ezt a kiterjesztő interpretációt elfogadhatatlannak tartja, ugyanis az AB már többször leszögezte: a költségvetés fogalmába semmiképpen nem tartozhat bele az összes olyan jogszabály, amelynek pénzügyi, költségvetési vonzata van, ezért a döntést a párt megtámadta az Alkotmánybíróságon. A Fidesz arra kéri a testületet, hogy vizsgálja meg az OVB-eljárás jogszerűségét is. Szerintük a választási bizottság a jogbiztonság alapelvét kérdőjelezi meg, amikor ismét előhozakodik a burkolt alkotmánymódosítással, ugyanis ezt a felvetést - anélkül, hogy részletesen kifejtette volna ellenérveit - az AB márciusban már elutasította. Ennek ellenére az OVB továbbra is úgy látja: azáltal, hogy a kérdések nem fixálják, mennyi időre kötelezné a népszavazás eredménye az Országgyűlést, a tandíj, vizit- és kórházdíj bevezetésére vonatkozó tilalmat sem a parlament, sem egy újabb népszavazás nem oldhatná fel, következésképpen létrejönne egy újabb, referendumra nem bocsátható kérdésfajta anélkül, hogy az alaptörvény erről rendelkezne. "Csakhogy az OVB az utóbbi időben több olyan népszavazási kezdeményezést is átengedett, amely hasonló problémákat vetett föl" - replikázott a Narancsnak Répássy.
Várhatóan jelentős vitát gerjeszt a parlamentbe múlt pénteken beterjesztett tervezet, amely több ponton módosítaná a 2007-es büdzsét. A kormány előírná, hogy a vizit- és kórházdíj "a költségvetési rend szerint működő egészségügyi szolgáltatatók mindenkori éves költségvetésének bevételét képezze". Vagyis a díj eltörlése magával vonná a költségvetési források átcsoportosítását, a központi költségvetés évenkénti korrekcióját. Ez pedig újabb alapot teremtene az OVB-nek, esetleg az AB-nek a referendumkezdeményezés elutasítására. Kövér László szombati sajtótájékoztatóján máris azzal vádolta a kormányt, hogy ezzel a "nemtelen, sunyi" eszközzel próbálja megakadályozni a népszavazást. Pichler Ferenc pénzügyi szóvivő viszont azt mondta lapunknak, hogy mindössze egy apró technikai módosításról van szó.
Helyből sokk
Az Alkotmánybíróság munkájának jelentős részét teszi ki az alacsonyabb szintű jogszabályok, így az önkormányzati rendeletek vizsgálata. Magyarországon ma közel százezer helyhatósági rendelet van érvényben, míg a felsőbb szintű jogszabályok (törvények, miniszteri, államtitkári és kormányrendeletek) száma hatezer körül van. Sólyom László az AB indulásakor leszögezte: a testület csakis indokolt esetben hárítja el a kezdeményezéseket, még a "sajtpapírra" írt indítványokkal is foglalkozni kell, minden ügy "nagy ügy". Tehát ha egy helyhatóság hoz egy rendeletet, amely előírja, hogy "az eb köteles a járda melletti lefolyókába vizelni", és ezt valaki alkotmányosan aggályosnak találja, akkor a taláros testület köteles ezt megvizsgálni. Az AB közigazgatási joggal foglalkozó tagja, Kiss László a Népszabadságban március 22-én megjelent cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzati rendeletek negyven százalékának megalkotásánál nincs jelen jogász, ugyanis a jegyzői megbízatáshoz nem kell jogi diploma. Az alkotmánybírók felosztják egymás közt a munkát, az alacsonyabb szintű jogszabályokkal általában a háromtagú tanácsok foglalkoznak, de még így is leterhelik a testületet. Tavaly a 412-ből 121 döntés ezekkel az ügyekkel foglalkozott. A bírák évek óta szorgalmazzák, hogy válasszák le róluk e feladatkört, és adják át a rendes bíróságoknak, de a kérést egyelőre nem akceptálták a törvényhozók.
Megcsörrent
Míg a házipénztár- és az elvárt adó, illetve a 2006. évi központi költségvetés céltartalékának felhasználását szabályozó kormányrendelet egyik rendelkezése elbukott, a Gyurcsány-csomag számos eleme kiállta az alkotmányosság próbáját. Többek között átment a vizsgán a cégtelefon magáncélú használata utáni adóztatás és a kamatadó is. Pedig az indítványozók a telefonadónál is arra hivatkoztak, mint a házipénztáradónál: a kormány rosszhiszeműen jár el, hiszen oly mértékű adminisztratív akadályokba ütközteti a magánhasználat ellenbizonyítási lehetőségét, hogy az adóalanyoknak csak a "bűnösség" beismerése marad. Az AB ezzel szemben úgy látta, hogy a jogszabály választási lehetőséget kínál: a vállalkozó átalányadót fizet, vagy kéri a magáncélú használat elkülönítését - és ez garantálja az ellenbizonyítás lehetőségét. A tiltakozók szerint a kormány a kamatadóval leterheli a bankszektort, ezért megszegte a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, és megsértette az arányos közteherviselés elvét. "Az állam szabadsága igen nagy abban a kérdésben, hogy az adófizetés kiindulópontjaként mely gazdasági forrást választja ki, és ennek alapján mit választ ki adótárgynak" - citálták a tizenöt évvel ezelőtt született határozat szövegét a bírák, és elutasították a kifogásokat.
