Az egyházi iskolák finanszírozása: Hüvelykszorító

  • Zsuppán András
  • 2004. november 25.

Belpol

A 2005-ös költségvetési törvény tervezete szerint az állam jelentõsen csökkentené az egyházi iskoláknak nyújtandó kiegészítõ támogatásokat. A pénzügyi vita komoly hatással lehet a kormány és a történelmi felekezetek viszonyára, annál is inkább, mivel mindkét fél úgy véli, alapvetõ elvi kérdésekrõl van szó. Az elmúlt években szinte állandóan támadások kereszttüzében álló oktatási tárca kemény ellenfélre számíthat az intézményeik anyagi biztonságát féltõ egyházakban.

Október végén hozták nyilvánosságra a Pénzügyminisztérium (PM) és az Oktatási Minisztérium (OM) közös tervezetét az önkormányzati, egyházi és egyéb, nem állami közoktatási intézményeknek járó kiegészítõ támoga-tások jövõ évi elosztásáról. A ter-vezet szerint az állam 2005-ben összesen 79,5 milliárd forintot kíván fordítani erre a célra, ami gyakorlatilag megegyezik az idei évre várható teljesítéssel, csakhogy a változatlan sarokszám jelentõs belsõ átcsoportosítást takar. A minisztérium álláspontja szerint ugyanis az elmúlt években komoly aránytalanság alakult ki az önkormányzati és az egyházi intézmények támogatása között: az egyházi iskolák túlfinanszírozottá váltak, aminek részben "különbözõ elszámolási és statisztikai pontatlanságok" voltak az okai. Míg az önkormányzati iskolákban 2003-ban egy tanulóra átlagosan kb. 390 ezer forint támogatás jutott, az egyházi iskolákban ugyanez a szám kb. 473 ezer forint volt.

A tárca szándékai szerint

az aránytalanságot fel kell számolni, a támogatást egy szintre kell hozni, és az így megtakarított körülbelül 2,9 milliárd forintból fedezni lehet a sokkal nagyobb méretû önkormányzati intézményhálózat támogatásának jövõ évi növekedését. Ha tehát a gyerekünk a sarki gimibe jár, az állam az õ oktatását jövõre 434 ezer forinttal fogja segíteni, miközben vallásos szomszédunk csemetéi még mindig három százalékkal többet, 449 ezer forintot fognak kapni ugyanerre a célra - az államra háruló végösszeg pedig az eddigiekkel azonos marad.

A módosítás a minisztérium szerint teljesen összhangban van az 1997-es vatikáni egyezménnyel, melynek második cikkelye egyértelmûen kimondja: "Az Egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után (óvodák, általános és középiskolák, diákotthonok) ugyanolyan szintû pénzügyi támogatásban részesül, mint a hasonló intézményeket mûködtetõ állami és önkormányzati fenntartó."

A helyzet azonban közel sem ennyire egyszerû. Veres András egri segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára szerint az egyházi iskolák túlfinanszírozottsága teljesen valótlan állítás: "A különbözõ intézménytípusok után különbözõ normatíva jár. A mi intézményhálózatunk szerkezete teljesen más, mint az államé, kevesebb óvodát és általános is-kolát tartunk fenn, viszont több a gimnáziumunk, ami után magasabb normatíva jár. Ha átlagot számolunk és összességében nézzük az egyházi és összességében az önkormányzati intézményeket, akkor a támogatásunk természetesen magasabbnak tûnik, de ez egy optikai csalódás. Ha viszont a minisztérium hajlandó lenne súlyozott számolást végezni, és a gimnáziumokat gimnáziumokkal, az általános iskolákat általános iskolákkal összehasonlítani, kiderülne, hogy nincs semmilyen különbség a támogatás mértékében."

A püspök szerint ennél is érthetetlenebb az az elképzelés, mely szerint az egyházi iskolákat megfosztanák a kiegészítõ támogatások kötelezõ feladatokon felüli részétõl. A kiegészítõ támogatást az elmúlt évtizedben - vagyis amióta létezik - mindig úgy számolták ki, hogy megnézték, mennyit fordítottak az elmúlt évben az önkormányzatok az általuk fenntartott iskolákra, és ezt alapul véve egészítették ki az egyházi iskolák alapnormatíváját. A mostani módosítás viszont különbséget tenne ún. "kötelezõ oktatási szakfeladatok" és egyéb szociális juttatások között, s az utóbbit nem számolná hozzá az állam által fizetendõ kiegészítõ támogatáshoz. "Ez azt jelenti, hogy az állam többé nem támogatja az egyházi iskolába járó diákok bérlettámogatását, ingyenes tankönyvét, kollégiumi és étkezési hozzájárulását, miközben a szomszéd önkormányzati iskola tanulói a fenntartójuktól mindezt pluszszolgáltatásként megkapják. A mi nézõpontunk szerint ez egyértelmû diszkrimináció gyerek és gyerek között" - mondja a püspök, aki úgy látja: a módosításnak ez az eleme valószínûleg komoly alkotmányossági aggályokat is felvet.

És végül egy utolsó a pró és kontra érvek hosszú sorában, ezúttal Magyar Bálinttól: "Ez még így is egy hihetetlenül nagyvonalú ajánlat, ha tekintetbe vesszük, hogy az önkormányzatnak a saját támogatásnál mérlegelnie kell, hogy mire költ, és esetleg más céloktól vesz el, hogy az iskoláknak adjon. A kiegészítõ támogatást viszont automatikusan megkapja az államtól az egyház, nem kell évrõl évre helyi költségvetési vitákban megvédeni, miközben az önkormányzat a járdaépítéstõl vagy a csatornázástól vonja el a szükséges összegeket." Az egyház számára viszont mindez nagyon sovány vigasz, amikor majdnem hárommilliárd forintnyi mínuszt kell kigazdálkodnia. Ha valóban elõ kell teremteni a szükséges összeget, annak az intézménybezárás lehet az egyetlen módja.

A mostani pénzügyi vita megértéséhez érdemes megismerni a ki-egészítõ támogatás elõtörténetét. A jelenlegi finanszírozási modellt még 1994-ben vezette be a nyilvánvaló választási vereség elõtt álló MDF-kormány Mûvelõdési és Közoktatásügyi Minisztériumának államtitkára, Dobos Krisztina. A választások után az új miniszter, a szabaddemokrata Fodor Gábor azonnal kezdeményezte a húsz évre szóló megállapodás felülvizsgálatát, a történelmi egyházak vezetõi azonban Fodor feje felett átnyúlva megállapodtak Horn Gyula miniszterelnökkel, és meghátrálásra kényszerítették az SZDSZ-t. A Horn által 1997-ben megkötött vatikáni egyezmény és az Orbán-kormánynak a többi történelmi egyházzal kötött különmegállapodásai

végleg bebetonozták

a liberálisok által nyilvánvalóan nem kedvelt megoldást. Bár Magyar Bálint szerint nyílt titok, hogy annak idején õ személy szerint ellenezte a vatikáni egyezmény megkötését, és az SZDSZ az Országházban is nemmel szavazott, nincs szó arról, hogy ne tartanák tiszteletben az érvényben lévõ nemzetközi szerzõdést: "A tervezett módosítás teljes mértékben összhangban áll a vatikáni szerzõdés szellemiségével. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez az elsõ lépés az egyezmény betartása felé."

Bár magáról a kiegészítõ normatíváról nem esett szó, Hiller István kulturális miniszter múlt hétfõi találkozása a történelmi egyházak vezetõivel sokakban felidézhette a Fodor-Horn-sztorit. Hiller egyházi kapcsolatokért felelõs miniszterként vállalt közvetítõi szerepet a vitában, hangsúlyozva, hogy a részletek kidolgozása az Oktatási Minisztérium feladata.

Hiller közbenjárásának konkrét eredményeként az PM elállt attól az eredeti tervétõl, hogy 90-10 százalékos arányban két részre bontsa az alapnormatívát, és az egyházakat megfossza a "kiegészítõ normatívának" elkeresztelt tíz százaléktól. A külsõ szemlélõ számára nyilvánvalónak tûnik: az MSZP ezúttal is ódzkodik attól, hogy nyílt konfliktusba kerüljön a nagy felekezetekkel, márpedig a katolikus, a református és az evangélikus egyház már bejelentette, hogy ha a törvényjavaslatot az Országgyûlés a jelenlegi formájában fogadja el, õk az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Vagyis elhúzódó háborúságra lehet számítani, amelyben a vallásellenesség vádja állandó adu lehet az ellenzék kezében. (Ettõl függetlenül is az lesz - a szerk.) A szekuláris középosztálybeli szavazótáborára támaszkodó SZDSZ-nél a kiegyezési kényszer kevésbé erõs - ráadásul az õ megítélésük a vallásosak körében alig lehet már rosszabb.

A két kormányzó párt magatartásában megfigyelhetõ különbségek ellenére egyelõre úgy tûnik, a kiegészítõ támogatások kérdésében valóban van egységes álláspontja a kabinetnek. Magyar Bálint tájékoztatása szerint a múlt vasárnapi informális kormányülés után került sor egy szûk körû megbeszélésre az oktatási, a kulturális és a pénzügyi tárca, illetve a Miniszterelnöki Hivatal vezetõi és szakemberei, valamint Gulyás Kálmán egyházi kapcsolatokért felelõs államtitkár között. Ezen a tárgyaláson döntöttek arról, hogy módosító indítvánnyal kiveszik a törvénytervezetbõl az alapnormatíva megosztását. Hiller tehát másnap már ezt a közös döntést közölhette az egyházi vezetõkkel, akiknek ettõl függetlenül úgy tûnhetett, a pártelnök személyes közbelépésérõl van szó. Vasárnap arról is határoztak, hogy nem törlik el az egyházi iskolákban tanító tanárok közalkalmazotti jogviszonyát. Magyar szerint az egyházak ezzel a kérésükkel érdekes módon a saját autonómiájukat korlátozzák, hiszen a finanszírozás nincs ehhez a bérezési módhoz kötve. "Az alapítványi intézmények folyamatosan nehezményezik, hogy miért írják elõ nekik a közalkalmazotti viszonyokat, mikor õk valójában nem közintézmények. Ha azonban az egyházak ezt kérik, semmi okunk rá, hogy ragaszkodjunk az autonómiájuk kiterjesztéséhez. A tanár számára a közalkalmazotti jogviszony persze valóban egyfajta biztonságot jelent, de szerintünk emiatt a szakszervezeteknek kellett volna tiltakozniuk, nem a fenntartónak."

A folytatásban az igazi kérdés az, vajon lesznek-e további közvetlen egyeztetések az egyházak és az állam között. Hiller István a találkozó után célzott a további megbeszélések lehetõségére, és remélte, hogy sikerül olyan megállapodást kidolgozni, amely "a viszonyt jóvá, rendezetté, rendezettebbé teheti". Magyar Bálint szerint viszont

nem szokás

a költségvetési törvény tárgyalása során különmegállapodásokat kötni az érintett szereplõkkel, de ha szükséges, a minisztérium nem zárkózik el a tárgyalás elõl. A Veres segédpüspök által említett súlyozott számolási módról megjegyezte: "A cél az, hogy az egyházi és az önkormányzati iskolák ugyanannyit kapjanak, a módszer ehhez képest másodlagos. De ha a súlyozott számolást elvégeznénk, akkor is kevesebbet kapnának."

Függetlenül attól, hogy a felek végül jutnak-e valamilyen pénzügyi természetû kompromisszumra, az ügy biztos, hogy nem tett jót az egyházak és a liberális Oktatási Minisztérium kapcsolatának. Bár a miniszter valóban kénytelen a létezõ törvényi keretek között mozogni, az SZDSZ értelmiségi holdudvarában a vatikáni egyezményt övezõ ellenérzések továbbra is erõsek. Nagy Péter Tibor oktatásszociológus szerint alapvetõ elvi különbségekrõl van szó: "Két lehetõség van. Vagy azt állítjuk, hogy az egyházi iskolák egyáltalán nem különböznek az államiaktól, és akkor jogos a teljes finanszírozás, vagy abból indulunk ki, hogy mégis vannak valamilyen különbségek, és ezeknek a támogatás mértékében is tükrözõdniük kell. A vatikáni egyezmény az elsõ nézetrendszerbe illeszthetõ, de ebben az esetben feltehetõ a kérdés, hogy miért vannak akkor az egyházi iskoláknak sajátos szabályaik, és miért nem vonatkozik rájuk a világnézeti semlegesség kötelme. Európában egyébként az a gyakorlat alakult ki, hogy az állam majdnem teljes egészében támogatja az egyházi oktatást, de a finanszírozásból mégis levon egy egészen apró, szimbolikus összeget. Kissé cinikusan azt is mondhatnánk: a világnézeti elkötelezettség mínusz 1 százalékot jelent." Az elõbbi gondolatmenetbõl persze nem következik, hogy a liberálisoknak ezt a szimbolikus mínusz 1 százalékot tényleges forráscsökkentéssel kellene elérniük, hiszen több év alatt az oktatásra fordítandó összegek általános növelése mellett is elérhetõ ez az állapot.

Mivel a dolgok menete a rendszerváltás utáni Magyarországon úgy alakult, ahogy, nem valószínû, hogy valaha is lesz olyan kormány, mely meg merné törni a tabut, és felrúgná a jelenlegi szabályozás kereteit. Tegyük hozzá, hogy az egyházak joggal hivatkozhatnak az 1945 után õket ért történelmi traumákra, melyek ismeretében talán nem illik a kialakult status quót feszegetni. Az oktatási miniszter viszont a maga részérõl az alábbi "érzelmi" magyarázatot adja a mostani határozottabb fellépésre: "Én nem kívánom az egyházakkal kapcsolatban túlteljesíteni a kötelezettségeinket. Egy személyes példa talán segít megérteni az álláspontunkat: nem hívõ családban nõttem fel, apám mégis egyházi adót fizetett az V. kerületi plébániának az 1980-as évek végéig, mivel úgy gondolta, az egyházüldözés miatt ez morális kötelessége. Jómagam a demokratikus ellenzék tagjaként egy sor olyan tiltakozó akcióban vettem részt, ami a vallásszabadsággal kapcsolatos jogok biztosításáról szólt. Ehhez nem kellett hívõnek lenni. De nincs lelkiismereti deficitem, amit pótolni kellene felesleges gesztusokkal az egyház irányába. A szocialista párttal ezen a téren van közöttünk némi különbség, bár ez nyilván nem vonatkozik személy szerint mindenkire."

Van tehát két állítás. Ám a súlyozott finanszírozás sarokszámait - melyekre az egyházak és a minisztérium is hivatkoznak - eddig valahogy senkinek sem sikerült kiszámolni. Úgyhogy várjuk meg, amíg ezt megteszik a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár irodája, illetve az egyházak illetékesei.

Zsuppán András

Figyelmébe ajánljuk

Skócia-Magyarország 0-1, életben maradtak a továbbjutási esélyek

  • narancs.hu

Az újpesti Csoboth Kevin utolsó percben lőtt góljával győztünk. 3 ponttal a harmadik helyen zárta a csoportot a válogatott, a következő napokban dől el, hogy ez elég lesz-e a továbbjutáshoz, a többi csoport végeredményétől függ. A meccsen Varga Barnabás súlyos sérülést szenvedett, mentő vitte el.

Mi fán terem az ökoirodalom?

A hetvenes években felforgató versekben olvastunk olyat, amit ma a Facebook-kommentelők megfogalmaznak a klímakatasztrófáról. De mi kell ahhoz, hogy az irodalom hitelesen szóljon az ember és a természet kapcsolatáról? Csabai Máté írását vettük elő az Ásatás-sorozatban.