Törvényalkotási problémák
Az alkotmány szerint a szabadság és a személyi biztonság alapvető jogok: ezektől valakit önkényesen megfosztani csak törvényes okból, törvényes eljárás során lehet. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül szabadon kell bocsátani, vagy bíróság elé kell állítani, amely e személyt köteles meghallgatni, és indokolással ellátott határozattal a szabadlábra helyezésről vagy a letartóztatásról haladéktalanul dönteni. Senkit nem lehet bűnösnek tekinteni, míg büntetőjogi felelősségét jogerős bírói döntés meg nem állapította.
Bűncselekmény gyanúja esetén az őrizetbe vétel maximum 72 órát tarthat; ha ezután valakit nem helyeznek előzetes letartóztatásba, az illetőt szabadon kell engedni. Előzetes letartóztatás csak bírói határozattal és csakis a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt rendelhető el, és az is előírás, hogy ennek csak szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény gyanúja esetén van helye.
Az előzetes letartóztatás törvényi előfeltételei némileg elnagyoltak: a szövegrész az előzetes elrendeléséhez bizonytalan jövőbeni cselekvéseket is felsorol, és a "lehet tartani", "alaposan feltehető" fordulatokkal vetíti rá a képzelet világát a valóságra. Sokan hiányolják azt a legvégső határidőt is, aminél többet előzetesben nem ülhet a terhelt. "A hatóságoknak arra kell törekedniük, hogy az előzetes a lehető legrövidebb ideig tartson. Ha valaki előzetes letartóztatásban van, ellene az eljárást soron kívül kell lefolytatni" - mondja a törvény.
Manapság csak a jogerős ítélet megszületése szab határt az előzetes letartóztatás idejének. Ha egy elsőfokú ítéletben szereplő büntetési tartamot eléri az előzetesben töltött idő, az utóbbi megszűnik. Az új büntetéseljárásról szóló törvény (be.) - az Alkotmánybíróság által is pozitívan értékelten - három évben maximálná az előzetesben tölthető időt. A statisztikák szerint az utóbbi hat évben 7800 és 8500 között ingadozott (tavaly "csak" 7392 fő volt) az előzetesen letartóztatottak száma. Egyötödük egy hónapra volt bezárva, míg háromnegyedük egy éven belül került szabadlábra. Az előzetes letartóztatottak 1,7 százaléka (128) egy éven túl rab anélkül, hogy ügyüket jogerősen elbírálták volna. (Szikinger István ügyvéd elmondta: egy alacsony keresetű védencének - aki nyolc hónapot töltött a fogdában, és végül felmentették - kártérítésként 300 ezer forintot ítélt meg a bíróság. Az összeg persze magasabb is lehet: ilyenkor a kimutatható kereset adott időre való kiesése, vagyis a tényleges kár számít.)
Vezető ügyészek a Narancsot arról tájékoztatták, hogy nemritkán kénytelenek fellépni azon helytelen rendőrségi gyakorlattal szemben, melynek során a nyomozóhatóság egy meghatározott időpontban lejáró előzetes letartóztatási határidő tudatában úgy kéri a fogva tartás idejének teljes kitöltését, hogy már nincs ok a terhelt további benn tartására. Az ügyésznek ilyenkor kötelessége a terhelt szabadlábra helyezése.
Az ügyész indítványoz
Nyilasi Gyula, a Fővárosi Főügyészség nyomozásfelügyeleti osztályának vezetője úgy látja: ma már a rendőrségi körökben is megváltozóban van az a szemlélet, miszerint az a legjobb, ha "a gyanúsított kéznél van"; a sok papírmunka amúgy is terhessé teszi az előzetes letartóztatást, a beadványok, beszélők intézése jelentős többletterhet jelent. Az ügyészségnek az az érdeke, hogy csak azt tartóztassák le, akit kell - állítja. A határidő-hosszabbításokkal, a szabadlábra helyezési kérelmekkel nekik is sok gondjuk van, ráadásul az ügyésznek folyamatosan figyelemmel kell kísérnie, hogy az előzetes letartóztatás indoka nem szűnt-e meg.
A hatóságok szemlélete különbözhet: elképzelhető, hogy a nyomozóban fölmerülnek szubjektív szempontok, hiszen ő sok órát tölt el egy-egy bűnügy felderítésével; ezért esetleg "könnyebben" javasolja a gyanúsított előzetes letartóztatását. Nyilasi szerint az ügyésznek objektívan kell döntenie, ehhez pedig a törvényes feltételekből indul ki: fennáll-e a szökés veszélye, vagy hogy más bűntárssal összebeszél, illetve valószínű-e, hogy bűnismétlés történik.
Az ügyészi indítványok születésénél az ügy előadója először eldönti, mit javasol; a felettes ügyész erre vagy rábólint, vagy elveti. Előfordul, hogy a bíró másképp látja, valóban alapos-e a gyanú; a mai rendszer lényege éppen a "több szem többet lát" elv. Nyilasi Gyula szerint sok évi gyakorlat kell ahhoz, hogy egy ügyész előzetes letartóztatás indítványozásáról dönthessen. A Fővárosi Főügyészség nyomozásfelügyeleti osztályán például egy ügyész sem dönt önállóan ilyen kérdésben. Az osztály vezető ügyésze, akinek 36 éves gyakorlata van, szintén megbeszéli az ilyen jellegű döntéseket kollégáival.
Hack Péter szerint a laza szabályozáshoz rossz bírói gyakorlat társul: többnyire az ügyész indítványát jóváhagyó döntéseket hoznak. Ha ugyanis a terhelt ül, abból baj nem lehet, még ha utóbb kiderülne is, hogy ártatlanul zárták be; az emiatt az alkotmány által is kimondott kártérítés összege pedig oly csekély, hogy az állam anyagi megterhelése úgyszólván semmi. Ráadásul a bírák gondatlan döntése esetén nem merül fel a felelősség kérdése - tette hozzá a képviselő.
A labda a bíróság térfelén
Egy előzetes letartóztatás a fórumrendszeren a következő lépcsőfokokat járhatja meg: a nyomozás kezdeti szakaszában a helyi bíróság bírája hoz határozatot; a harminc napot egy ízben két hónappal meghosszabbíthatja. Az ez utáni döntések már a megyei bíróságok hatáskörébe tartoznak; ezen a szinten kétszeri hosszabbításra van lehetőség. Az előzetes letartóztatás egyéves tartamán túl a Legfelsőbb Bíróság kompetenciája a határozathozatal.
Ügyvéd beszélgetőpartnereink között számosan a bírói gyakorlatot okolták az előzetes letartóztatások tömeges alkalmazásáért. Varga László, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Hivatala törvény-előkészítésért felelős főosztályának helyettes vezetője szerint a bíró az előzetes elrendelésénél azon előterjesztésre támaszkodik, amit a nyomozóhatóság az ügyészi indítványon keresztül eljuttat hozzá. Ez az előterjesztés viszont legtöbbször csak az igen rövid idő alatt összegyűjtött információkat tartalmazza (az őrizetbe vételtől maximum 72 óra telt el). A szakember szerint a döntés tulajdonképpen az ügy előzetes jogi mérlegelése: mi várható a nyomozás jövőbeni menete során. Ha vádirat születik, akkor könnyebb a bíró helyzete: ilyenkor viszont az irat benyújtását követő nyolc napon belül döntenie kell, hogy a terheltet szabadlábra lehet-e helyezni. Ha elsőfokú ítéletet hoz a bíróság, és a kiszabott büntetés mértéke túllépi a már előzetesben töltött időt, a delikvenst szabadlábra kell helyezni. Varga László szerint az előzetes letartóztatást érintő szabályozás garanciális eleme a tartam büntetésbe történő beszámítása és az, hogy minden döntés ellen jogorvoslattal lehet élni. Ha a megállapított határidőn belül nem érkezik ügyészi indítvány, vagy a bíróság nem döntene - ilyen még nem fordult elő, állítja a tisztviselő -, a fogva tartott szabadon engedése az egyetlen járható út. A gyakorlatban a súlyosabb bűncselekmény elkövetése esetén fenntartják a bíróságok az előzetest.
Az utóbbi három évben az OIT nyilvántartásai szerint 23-25 ezer előzetes letartóztatás került bíró elé, ezek egyharmada megfellebbezett ügy volt. Varga cáfolta, hogy a bírák számára e döntés azért tét nélküli, mert az ügyészi indítványok megalapozottságában elvtelenül bíznának. "A bíró csak meggyőződése szerint dönthet, mivel hivatása erre predesztinálja."
Többen feszegetik azt is: szerencsés-e, hogy az előzetes elrendeléséről, meghosszabbításáról döntő bíró később érdemi ítéletet is hozhat ugyanazon ügyben (hiszen elvileg ilyenkor önmaga korábbi döntésével is szemben találhatja magát). E gyakorlatot a törvény nem tiltja. Varga László szerint ennek oka az, hogy nem tekinthető elfogultnak még az előzetesről legelőször döntő bíró sem. Ha az lenne, a bírói kar felét ki lehetne zárni a végső döntések meghozatalából, vidéken ugyanis egy helyi bíróságon nem ritka, hogy két büntetőbíró váltja egymást egy-egy eljárási/érdemi döntés meghozatalánál. Az OIT illetékese szerint ha az igazságszolgáltatás lényegesen gyorsabb lenne, arányosan csökkenne az előzetesben való fogva tartás ideje is.
A terhelt szempontjából a legkritikusabb a vádirat benyújtásától a jogerős döntésig terjedő időszak, ekkor ugyanis - állítják a védők - még az az illúziója sem lehet a letartóztatottnak, hogy ügye egyről a kettőre jut, sorsa csakis a bírósági eljárások tartamától függ.
Sándor Zsuzsa, a Fővárosi Bíróság szóvivője nem ért egyet azzal a vélekedéssel, hogy a bírák ne látnák el lelkiismerettel az előzetes letartóztatással kapcsolatos feladataikat, ámbár "igaz, hogy egy bíró e határozatok meghozatalát kevéssé tekinti szakmai kihívásnak" - tette hozzá. A probléma az, hogy van egy szerinte farizeus megoldás, amit a bírónak irányt mutatónak kell tartania: törvényi tilalom ugyanis, hogy a bíró a rendelkezésre álló bizonyítékokat mérlegelje; csak a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújára utaló adatok meglétéből avagy hiányából indulhat ki akkor, amikor az előzetes elrendeléséről dönt. (Ha az adatok ellentmondásosak, akkor sem mérlegelhet.) Fontos garancia, hogy a bíró meghallgatás alapján dönt az elrendelésnél, s az iratok alapján a meghosszabbításnál.
Rálátási gondok
A szóvivő szerint egyébként egyfelől túlnyomó részben valóban megalapozottak az ügyészi indítványok, másfelől viszont alacsony szinten áll az önkéntes jogkövetés. A bírák úgy látják, hogy egyes eljárások azért húzódnak évekig, mert nem rendelték el időben a kényszerintézkedést; a vádlottak megszöknek, és így lehetetlenítik el az eljárásokat. Sándor Zsuzsa egyetért azzal, hogy Nyugat-Európában az alapjogokra, például a személyi szabadság biztosítására sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek, de "ott nem véletlenül külön bíró foglalkozik ezen ügyekkel" (Franciaországban vizsgálóbíró, Angliában rendőrbíró). "Az új be. a nyomozási bíró intézményével változást hozhatna, hiszen az ő belépésével nem a tárgyalt ügyekkel agyonterhelt bírók döntenének ilyen fontos kérdésekben" - állítja Sándor Zsuzsa. Ma egy bírónak semmi ráhatása nincs a nyomozásra, ami ellene hat egy-egy ügy megalapozottabb felülvizsgálatának; az újítással ez is megváltozna.
A rendszerváltás előtti gyakorlatban az ügyész döntött az előzetes letartóztatás kérdéseiben: nyomozás felügyelete révén így az ügy "uraként" rendelkezhetett. Ezt gyakran visszasírják a védőügyvédek: amíg az ügyész hozta meg e döntéseket, könnyebb volt elérni, hogy ne tartsák védenceiket hónapokig-évekig előzetesben. Az ügyész megítélésük szerint akkor nagyobb mértékben vállalt felelősséget egy-egy szabadságelvonással járó döntésért, mint ma a bírák. Ma viszont az ügyészek - legalábbis az ügyvédek szerint - sokszor olyan esetekben is indítvánnyal élnek, amilyenekben 15 éve eszükbe sem jutott volna; most viszont azt mondják: "Majd a bíró eldönti."
Tavalyi adatok szerint az előzetes elrendelésére tett ügyészi indítványok 92,3 százalékát az elsőfokú bíróság alaposnak találta, s csak 7,7 százalékban utasította el. A másodfokú bíróságok 56 esetben rendeltek el előzetes letartóztatást, szemben a tavalyelőtti 65-tel és az 1998-ban számolt 59-cel.
Az igazságszolgáltatás szűkös anyagi lehetőségeit figyelembe véve, nehezen elképzelhető, hogy az előzetes letartóztatás helyett az alternatív kényszerintézkedést gyakrabban alkalmazzák. A lakhelyelhagyási tilalomra, annak egyik formájaként a házi őrizetre az elkövető egészségi állapota, más személyi körülmény, a családi állapot vagy a bűncselekmény kevésbé súlyos volta adhat alapot. Tavaly azon esetekben, amikor a bíróságok az előzetes letartóztatást az ügyészi indítvány ellenére nem rendelték el (7,7 százalék), lakhelyelhagyási tilalomról 17,7 százalékban, házi őrizetről viszont csak 0,8 százalékban határoztak. A 2000 márciusától létező új alternatívákat az anyagi vonzatok miatt alkalmazzák ilyen kevésszer. (A rendőrség akut forráshiánya miatt nálunk még nem alkalmazzák a skandináv országokban elterjedt megoldást, miszerint egy vízhatlan és az egészségre egyébként nem káros karperecet erősítenek a terhelt kezére; amennyiben elhagyná a kijelölt körzetet, a beépített mikrocsip ezt jelzi a megfigyelő központban.)
Alkalom szüli
Az előzetes letartóztatás végrehajtása ugyancsak komoly aggályokat ébreszt. Az, hogy nálunk jogszabály alapján a rendőrség tartja fogva az előzeteseket, egy forrásunk megfogalmazása szerint "észak-ázsiai típusú szabályozás". Nyugat-Európában a büntetés-végrehajtáson belül történik mindez; e szervnek nincs közvetlen érdeke a büntetőeljárás előrehaladásában, csak azt tudják, hogy az illető milyen bűncselekményt követett el.
A rendőrség vizsgálótisztjének viszont nemkívánatos túlhatalom van a kezében azáltal, hogy az őrizetes körülményeit módjában áll figyelemmel kísérni: megteheti, hogy más, erőszakra hajlamosabb előzetesekkel záratja össze, s a hatóság számára kedvező vallomás esetére kilátásba helyezheti másik zárkába helyezését. Hack Péter szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a nyomozók lehallgató berendezéssel vagy beépített ügynökökkel közvetlen információkat szerezhetnek arról, mit kell majd a következő kihallgatáson kérdezni, kinél kell házkutatást tartani, vagy mely személyekkel szemben kell még megindítani a büntetőeljárást. A jelenlegi gyakorlat miatt Magyarországot érte is bírálat az európai uniós országjelentésekben. Az előző kormány az új be. szövegében megjelenítette azt a törekvést, hogy az európai gyakorlatra történő átállás feltételeit két-három éven belül meg kell teremteni, ám anyagi forrásokat erre - utódjához hasonlóan, amelyet a törvény betűje nem is kötelez - nem biztosított. A csatlakozásig sürgősen fejleszteni kellene tehát a büntetés-végrehajtás előzetesek fogva tartására is alkalmas épületeit; erre idén először az igazságügyi tárca a fővárosban kísérletet is tett.
Elhalasztva
Az Alkotmánybíróság (AB) másfél éve a vonatkozó határozatában úgy érvelt: az ártatlanság vélelme parancs a büntetőügyben eljáró valamennyi hatóság számára; a terheltet mindaddig, amíg a bíróság jogerősen el nem ítéli, senki nem kezelheti bűnösként. Biztosítani kell neki annak a lehetőséget, hogy valamennyi eljárási jogosultságával megfelelően élhessen, továbbá "az alkalmazott eljárási kényszercselekményeknek szükségesnek és arányosnak kell lenniük". Az AB leszögezte: a büntetőjogi felelősségre vonás sikertelensége az állam kockázata, de kimondta azt is, hogy az állam joga a büntető igény érvényesítése, amely természetszerűleg együtt jár kényszercselekmények alkalmazásának megengedésével. Az előzetes letartóztatás az alkotmánybírák szerint a büntetőeljárás sikerét és a büntetés esetleges végrehajthatóságát célozza, így nem ellentétes az ártatlanság vélelmével. Az AB szerint az előzetes letartóztatás alkalmazása akkor indokolt, ha előreláthatóan súlyos lesz a minimálisan kiszabható büntetés.
A határozat legérdekesebb része a jelenlegi és a még nem hatályos törvény összehasonlítása: az új be. az ügyészt és a bíróságot a "kivételes kényszerintészkedés szükségessége tekintetében a tények körültekintőbb, alaposabb mérlegelésére, az indítvány, illetve a döntés alaposabb indoklására kényszeríti". A hatálybalépésre a mostani koalíció 2000. január 1-je helyett 2003. január 1-jét írta elő.
Somos András
Tasnádi Péter
Tasnádi Pétert 1999. szeptember 6-án vették őrizetbe önbíráskodásra és testi sértésre felbujtás gyanújával; előzetes letartóztatását legutoljára tavaly hosszabbították meg öt hónappal - egy év fogva tartás után. Idén január 9-én a perbíróság hosszabbított, aminek indokait egy év múlva kell felülvizsgálnia a Legfelsőbb Bíróságnak. Ügyében márciusban várható az első tárgyalás. Szikinger István védőügyvéd úgy véli, a rendőrség elmulasztotta kinyomozni, hogy vajon megalapozott volt-e az egyébként 1999. január 12-én történt feljelentés, amely szerint Szigetszentmiklóson megvertek egy olyan személyt, aki Tasnádinak tartozott 50 ezer forinttal. A feljelentésben többször elhangzott Tasnádi neve is, ugyanakkor ismeretlen tettes ellen indult a nyomozás, és akkor még sem tanúként, sem gyanúsítottként nem hallgatták meg a szeptemberben őrizetbe vett Tasnádit. Ami a testi sértés gyanúját illeti, egy jogerős felmentő ítéletet követően újra vizsgálni kezdték azt az ügyet, amelynek sértettje egy Balaton-parti verekedés során meghalt. Ezen ügyben - állítja Szikinger - Tasnádinál házkutatást is tartottak, melynek során elvitték összes cégiratát. Lefoglaltak egy Tasnádi felesége tulajdonában lévő Flaubert pisztolyt, amelyen nem találtak ujjlenyomatot, mégis a megállapították a férj terhére a lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés gyanúját.
Az előzetes letartóztatás indoka az volt, hogy Tasnádi esetleg meghiúsítja, megnehezíti a büntetőeljárást, illetőleg összebeszél más bűnelkövetőkkel. Szikinger nem érti, miért volt szükség arra, hogy kommandósok vegyék őrizetbe védencét; miként állhatott fenn a bűncselekmény alapos gyanúja, mely elengedhetetlen feltétel az előzetes letartóztatáshoz, ha a fenti nyomozási hibák miatt nyilvánvalóan nem igazolhatók a felhozott vádak. Egyébiránt Tasnádit zsarolás, adócsalás, deviza-bűncselekmény, bűnszervezet létrehozása és irányítása bűncselekményekkel is vádolják.
Csecserics István, Pest megyei főügyészhelyettes a Narancsnak kifejtette: az ügyészség decemberben vádiratot nyújtott be, a nyomozati anyagok alapján tényként kezeli a vád megalapozottságát. Nem vitatkozik tehát azon, hogy "fennállnak-e az ügyvéd által említett nyomozási bizonytalanságok, a bíróság feladata, hogy döntsön". Ami az előzetes indokait illeti, "legutóbb a Legfelsőbb Bíróság találta megalapozottnak indítványunkat" - tette hozzá a főügyészhelyettes.
Székely Zoltán
A volt kisgazdapárti Székely Zoltán az egyetlen országgyűlési képviselő, aki az utóbbi időben előzetesbe került, noha büntetőeljárás folyik Atyánszky György (FKGP), Boldvai László (MSZP) és Várhegyi Attila (Fidesz, a kulturális tárca politikai államtitkára) ellen is. (Utóbbi három már túl van a vádemelésen.)
Székely előzetes letartóztatása azért érdekes, mert "tettenérése" és december 13-i őrizetbe vétele között mintegy két hónapig szabadlábon volt. A kényszerintézkedésről rendelkező bírói határozat a szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítékok eltüntetése és az összebeszélés veszélyével indokolt. Futó Barnabás, a képviselő védője szerint Székely a mentelmi eljárás alatt és azt követően is gond nélkül összebeszélhetett volna bárkivel. A képviselő lakásán, a bizottsági irodájában tartott házkutatás során a nyomozók ugyanakkor lefoglaltak minden bizonyítékot, az útlevelét elvették. Az ügyvéd szerint a Közbeszerzési Bizottság azon szakértői, akik Székelyre hivatkozva kértek előnyt, nem bűntársai sem a zsarolásos, sem a vesztegetéses ügyben.
A képviselőnek március 15-én járt le a bíróság által elrendelt fogvatartási határideje, ugyanakkor az ügyészségi nyomozóhivatal február végére ígérte a nyomozás lezárását. Futó Barnabás attól tart, hogy az ügy legújabb fordulata csak ürügy arra, hogy Székely Zoltánt továbbra is fogva tartsák: a képviselőt ugyanis egy harmadik bűncselekmény elkövetésével is (gondatlanságból elkövetett államtitoksértéssel) gyanúsítják, és ezért a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal javasolta a Legfőbb Ügyészségnek, hogy újból kérje ki a képviselőt az igazságszolgáltatás számára, s az Országgyűlés ennek várhatóan eleget is tesz. Furcsállja azt, hogy mikor hatvan nappal meghosszabbította a bíróság az előzetes letartóztatást, beadványának indokaira nem tért ki a határozat, s amikor kérte Székely házi őrizetének elrendelését, az indoklás szintén elmaradt. Az ügyvéd arról számolt be, hogy a letartóztatottak egyébként meglehetősen rossz körülmények között éldegélnek: a csótányok irtására a családtagok viszik a rovarirtót.
Nyilasi Gyula, a Fővárosi Főügyészség nyomozásfelügyeleti osztályának vezetője szerint az, hogy valaki képviselő, nem játszik szerepet az előzetes letartóztatásba helyezésre irányuló indítvány mérlegelésében. Ha a képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés felfüggeszti, vele szemben a hatóság a törvények alapján jár el, és szem előtt tartja, hogy az ügyészség a végrehajtó hatalomtól független, pártsemleges szervezet. Székely Zoltán esetében azért nem lett volna indokoltabb a házi őrizet, mert a korrupciós bűncselekmények természetüknél fogva csak úgy deríthetők fel sikeresen, ha az elkövetőket elszigetelik a külvilágtól - mondta a vezető ügyész. A házi őrizet - szemben az előzetes letartóztatással - módot adott volna arra, hogy a képviselőt bárki meglátogathassa. Kandikó Gyula, a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal vezetője szerint Székely előzetes letartóztatása azért tűnhet megkésettnek, mert amíg a mentelmi jogát fel nem függesztette az Országgyűlés, addig vele szemben nem lehetett kényszerintézkedést foganatosítani. Elmondta: a sajtóból ismert, hogy Székely szakértői hivatalos megbízólevéllel rendelkeztek, ezért több gyanúsítottja is van az ügyének - az összebeszélés veszélye szerinte tehát nem légből kapott.
Sándor István
Sándor Istvánt, a volt Központi Bűnüldözési Igazgatóság főnyomozóját tavaly október 27-én vették őrizetbe, egy nappal tervezett olajbizottsági meghallgatása előtt. Azt közölték vele, hogy két rendbeli hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítják. Hegedűs László védőügyvéd szerint akkor sem ő, sem védence nem ismerhette meg a nyomozás iratait. Az elsőfokú bíróság elrendelte Sándor harmincnapos előzetes letartóztatását, melynek szóbeli indoklása megegyezett az ügyész indítványával, miszerint fennáll az összebeszélés veszélye. A szóban forgó bűncselekményt a nyomozók szerint 1996-97-ben követte el a letartóztatott. Hegedűs szerint ez már önmagában kizárja az összebeszélés veszélyét.
A három hónapos fogva tartás után az indokok között a szökés, elrejtőzés veszélyét is megállapította a helyi bíróság; ezt másodfokon már nem találták megalapozottnak. A fogva tartás ugyanakkor nem szűnt meg, mivel az összebeszélés lehetősége a hatóságok szerint változatlanul fennáll. Az ügyvéd szerint egy operatív nyomozónak három év bőven elegendő arra, hogy egyeztessen azzal, akivel akar. Ráadásul Sándor feladata, munkaköri kötelessége éppen az volt, hogy bűnözőkkel tartson kapcsolatot. (A rendvédelmi szervek védelmi szolgálata pont ezt rótta fel neki.) Sándor István április 27-ig maradna előzetes letartóztatásban. Kandikó Gyula érdeklődésünkre elmondta: mivel a Sándor-ügy nem nyílt nyomozás, információkat nem adhat.
