Szombaton a kisgazdák országos nagygyűlése elsöprő többséggel (egy ellenszavazat és két tartózkodás mellett) Torgyán József pártelnököt, földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert javasolta köztársaságielnök-jelöltnek, amit Torgyán bokros teendőire hivatkozva visszautasított (sok még a komenista, azt´ azok csak jönnének a hatalomba visszafele, amit ő tétlenül nem nézhet stb.).
Stílusgyakorlat
Bejött hát a papírforma. Igaz, dacára múlt heti magabiztosságunknak - "Torgyánból nem lesz államelnök", írtuk (Meri vagy nem meri?, Magyar Narancs, április 27.) -, szombaton néhány percre elbizonytalanodtunk. Az elnök-miniszter olyannyira kulturált, érzelmi kirohanásoktól mentes nyitóbeszédet tartott, hogy a hallgatóban felmerült: Torgyán leendő államfői posztjára treníroz. Semmi durvulás az ellenzék rovására - az a néhány piszkálódó megjegyzés még bőven az eurokonform stílen belül volt ("fegyelmi terhe mellett megtiltom az MSZP-vel és az SZDSZ-szel való együttműködést"). De józanságát és toleranciáját igazolandó beszélt arról is, hogy "legyen bármilyen színezetű is egy kormány, egyetlen ciklus nem elég elképzelései megvalósítására". Az MDF persze már ekkor kapott néhány maflást, ám e megjegyzések a néhány órával későbbi, második beszédben elhangzottakhoz képest legfeljebb igen szigorú bírálatnak minősíthetők. (Annak viszont mindenképpen: "az MDF nem tagja a koalíciónak", hiszen még csak koalíciós szerződést sem kötöttek velük, mondta Torgyán. A "hálátlanság" motívumát járta e ponton körbe a kisgazda vezér, hogy ti. az MDF nem saját erejéből alakíthatott frakciót az Országgyűlésben - listán az 5 százalékos bejutási küszöböt sem érte el -, hanem a Fidesz és az FKGP segítségével révbe juttatott egyéni képviselői miatt.)
A Fidesszel viszont felhőtlenek a kapcsolatok; Torgyán szerint nincs olyan vitás kérdés, amit Orbán Viktorral tárgyalásokkal ne tudna rendezni; s esett szó a nyugati integrációról, az uniós csatlakozás fontosságáról is.
Torgyán beszéde alatt a mögötte lévő hatalmas kivetítőn magyar lobogó lengedezett: amikor a Fidesszel való megbonthatatlan barátságról volt szó, Orbán képe úszott be a kisgazda valóságba, amikor Európáról, akkor a NATO-tagságra utaló képek jelentek meg (például harci gépek), de a megfelelő szövegrészeknél kerültek traktorok, nép egyszerű gyermekei, ami csak kellett. A közelünkben ülő küldöttek értékelték is a látványt; s szó, mi szó, a dizájn s általában a nagygyűlés valóban gondosan megtervezett volt, alighanem épp olyan, amilyennek a személyét és a pártját megkerülhetetlen tényezőnek gondoló Torgyán látni és láttatni akarta önmagát és szervezetét.
Dicsérni szeretett elnökünket
Torgyán elnöki helyzetértékelése után néhány ponton módosították a pártalkotmányt: eltörölték például azt a szabályt, hogy ugyanazt a személyt csak három egymást követő alkalommal lehet elnökké választani; semmi akadálya tehát, hogy 2002-ben ismét Torgyán legyen a legfőbb kisgazda.
Ezután következett az államfőjelölt-jelölő procedúra: a 19 megye, Budapest, az országos elnökség és a parlamenti képviselőcsoport vezetői megnevezték az egyedül alkalmas Torgyán Józsefet, de hát ezzel az eredménnyel 1998 nyara óta mindenki tisztában lehetett.
Hanem az ajánló beszédek.
Az interneten már olvashatók az ezekből válogatott gyöngyszemek, s ez ama kivételes pillanat, amikor a szövegkörnyezetükből brutálisan kiragadott részletek hűen adják vissza az egészet. De csak tartalmilag. A Torgyán politikusi, erkölcsi, szakmai nagyszerűségét megéneklő szónoklatok, a nagy emberre a Jóisten áldását kérő esdeklések, a Torgyán államfőségében a nemzet történelmének betetőzését látó víziók hangulatát nem közvetíti a leírt szöveg. Persze nyilván voltak, akik szervilizmusból, illetve jól megfontolt politikai számításból nyomatták mindezeket; de összességében olybá tűnt, hogy e mondatok túlnyomórészt nagyon is komolyan vannak véve. A megszólalások döntő többsége őszinte volt, szívből jött: noha a pártban Torgyán élet-halál ura (mint ez később egy elképesztő szituációban a kívülálló számára is kiderült), a Torgyánt "koronával" kínálók hangja benyomásunk szerint nem a félelemtől csuklott el; a többség valóban rajong Torgyánért, s a vezér államfőségében saját életük, munkájuk megkoronázását, a sors velük szembeni igazságszolgáltatását is látták; mint például az a hölgy, aki Torgyánt jelöltnek ajánlva megérezte a Történelem rá nehezedő súlyát, s harmadszorra is képtelen volt pártja nevét eltalálni ("Kisgazda Független Párt", mondta utolsó nekifutásra, s még ez járt a legközelebb a megoldáshoz). (Bánk Attila frakcióvezető kilógott a sorból, távolságtartása - noha természetesen ő is megadta a császárnak, ami a császáré - szembetűnő volt. Mint ahogyan Liebmann Katalin budapesti elnök mesterkéltsége is: látszott, ő aztán tudatosan készült a fellépésre; hangja mindig a kellő helyen bicsaklott meg, vagy vált fátyolossá, gesztusai kínosan kiszámítottnak hatottak.)
Persze kettőn áll a vásár: nemcsak a Torgyánt megtalálók szomjúhozzák azt, hogy valakit követhessenek, Torgyán sem tud meglenni imádatuk nélkül.
A nagy fordulat
A bölcsebbek hagytak azonban egérutat az elnök-miniszternek: néhány megyei vezető úgy fogalmazott, hogy "bárhogyan is döntsön Torgyán, azt mindenképpen elfogadjuk".
A jelölésekre reagáló elnöki beszédben Torgyán még véletlenül sem ejtette ki a "nem vállalom", "vissza kell utasítanom" hangsorokat, ezek csak később hangzottak el. Ellenben már második-harmadik mondatában nyilvánvalóvá tette, mi az ábra; hogy szó sincs többé "a megmutatom én, hogyan beszél egy államfő" módiról: rátalálván jól ismert hangjára, rövid időn belül a rákosista diktatúra utódpártjáról kezdett szónokolni, az MSZP által gerjesztett "mocsokáradatról", s most már az MDF sem úszta meg sima dorgálással, pillanatokon belül a baloldali bolsevista erők szekértolója lett.
Torgyán tehát végre úgy beszélt, ahogyan azt népe elvárta tőle. Kétségtelen, így tud rájuk a leginkább hatni, s mi tagadás, befolyásolásukra szükség is volt. A kisgazda társadalom képviselőinek ugyanis az aktuális programpont értelmében immáron azt kellett beadagolni, hogy az államfőség, ami még tíz perccel ezelőtt Torgyán nemzetépítő munkásságának a megkoronázását jelentette, a politikai karrier netovábbját, a jogos kisgazda juss visszaperlését, voltaképpen tét nélküli, protokolláris funkció, ami egyelőre szóba sem jöhet Torgyánnál. Hogy bár megtisztelő stb., de a nemzet érdekei, a komcsik elleni harc miatt (a "bolsevizmustól átnedvesedett gátrendszeren" való helytállást nyilván minden napilap idézi majd) neki tovább kell szolgálnia stb.
Természetesen simán ment minden. A kisgazdák, akik az előző napirend keretében megtapsolták a Torgyánt jelölő történelmi küldetésüket, kisvártatva annak tapsoltak, hogy reszkessenek a kommunisták (mint azt többen is kiáltozták körülöttünk), mert azért sem jelölik Torgyánt köztársasági elnöknek.
A legértelmesebbnek azok a küldöttek tűntek ezekben a percekben, akik Torgyán előre megtervezett pálfordulásakor riadtan forogtak körbe, hogy akkor a Józsi most vállalja, vagy nem vállalja; reakciójukat a magunk részéről legalábbis az önállóságra való határozott hajlammal magyaráztuk. (Persze az is lehet, hogy csak elszalasztottak néhány Torgyán-mondatot, és azután már képtelenek voltak újra felvenni a fonalat.)
A színjáték első felvonása ezzel véget ért: Torgyán a hívek és a külvilág felé erőt, egyszersmind a lemondás hitelességét és heroizmusát szuggerálva futamodhatott meg a biztos kudarc elől. (A rá leselkedő, de ily módon elkerült buktáról lásd bővebben már idézett múlt heti írásunkat.) A hívek döntő többsége ezt bevette, kérdés, hogy az FKGP-n túli világ is vevő volt-e minderre. (A megtervezettségre mi sem jellemzőbb, mint hogy Torgyán a jelölés visszautasítását indokló beszédéhez papírokat használt; ez nála igen ritka, mint ahogyan az az iskolás, mesterkélt intonáció is, ahogyan a döntő helyeken kérdéseit föltette.)
Született vezető
Tíz perc szünet után Kávássy Sándor levezető elnök ismertette a nagygyűléssel az országos elnökség azon javaslatát, miszerint az államfőjelölésről az országos elnök előterjesztése alapján az elnökség dönt. "Szavazzunk", javasolta Kávássy, azonmód megjegyezve, hogy "látható többség". "Nem jó ez így", hördült fel seregnyi kisgazda, méltatlankadó bekiabálások, az ünnepi hangulat egy pillanat alatt odalett; Torgyán felpattant, közölte, hogy a pártalkotmány értelmében bármikor magához ragadhatja a szót, majd ismertette a nagygyűléssel az országos elnökség azon javaslatát, miszerint az államfőjelölésről az országos elnök előterjesztése alapján az elnökség dönt. "Szavazzunk", mondta kezét rögtön a magasba emelve, át is ment a javaslat csont nélkül. Mielőtt visszaadta volna a szót a levezető elnöknek, megfeddte "Kávássy tanár urat", mondván, "szíveskedjék a határozatokat úgy ismertetni, hogy az mindenki számára világos legyen".
Az elfogadott javaslatban a kisgazdák fenntartották maguknak annak a lehetőségét is, hogy elnöküket a jelöltség elfogadására kényszerítsék, amennyiben az FKGP nem tudná kellőképpen érvényesíteni érdekeit az Orbánékkal folytatott tárgyalásokon (ezzel a passzussal a tagságot nyugtatgatják leginkább). Természetesen a köztársaságielnök-jelölt személyéről folytatott megbeszélésekről van szó: s hogy a Fidesznek hogyan lett ehhez köze hirtelenjében, azt senki ne kérdezze; nem kérdezte ezt meg egyetlen kisgazda sem, holott e határozat előtt (és után is) igen harciasan bírtak arról beszélni, hogy az államfőjelölés a párt belügye, történelmi küldetés meg igazság meg Tildy Zoltán stb. stb.
Kávássy tanár úr másodszori és harmadszori próbálkozása ugyancsak kudarcba fulladt: Torgyánnak másodszor és harmadszor is le kellett vezényelnie két olyan javaslat elfogadását, amik az amúgy is példa nélküli elnöki hatalmát tovább növelték. Egyrészt megszavaztatta az elnök irányítása alatt működő szervező főtitkári poszt létrehozását - néhány kuruckodó küldött nyakaskodása miatt a vezér kénytelen volt választottját is megnevezni, Balogh Gyula Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vezetőt -, másrészt pedig a nagygyűlés felhatalmazta arra, hogy a neki nem tetsző megyei kádereket kirúghassa, ha úgy látja jónak. Jellemző, hogy Kávássy szerencsétlenkedése után Torgyán milyen érveléssel világított rá utóbbi javaslat lényegére. Ha én meghoztam az államfőjelöltséget visszautasító, nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is példátlan önzetlenségre valló elhatározásomat, akkor elvárhatom, hogy mindenki megfeszülve dolgozzon a kisgazdapárt minél sikeresebb jövőjéért, ez volt az indoklás lényege. "Kérem a nagygyűlést, hogy egyhangúlag szavazza ezt meg", fejezte be Torgyán a meggyőzést, kéz a magasba, de renitensek megint voltak, "a parlamentben is mindig van ellenszavazat" - szomorkodott egy sort az elnök, aztán Szózat, marhapörkölt, fájront.
H
Azt se firtassa senki, hogy akkor ki lesz az államfőjelölt. Torgyán nem, és úgy tűnt, a továbbiakban a legkevésbé sem izgatja ez a kisgazdákat. Mindenesetre ha valakinek volt is bármi illúziója a "konszolidálódott Torgyánt", "a partiképes FKGP-t" illetően, az a nagygyűlés után mindezt nyugodtan elfelejtheti.
Orbán Viktorék pedig egy időre hátradőlhetnek: a kormányzati térfélen komoly erő rajtuk kívül nincs más már most sem. A jelek szerint Torgyán is tisztában van azzal, hogy erejének végessége, amely a kisgazda-frakció létszámában rejlik, immáron visszavonhatatlanul nyilvánvaló.
2002 tavaszán jár le a vezér szavatossága. De addig se a személyi ambícióira, komcsizásaira figyeljünk, hanem az ÁPV Rt.-re, a nemzeti földalapra. Mert Torgyánék sokba kerülnek még a Magyar Hazának.
B. I.
