Az IMF-hitel története és következményei - Nehéz napok éjszakái

  • Bogár Zsolt Mészáros Bálint M. László Ferenc
  • 2008.11.06 00:00

Belpol

Magyarország a Bokros-csomag után több mint tíz évvel újra kénytelen volt a Nemzetközi Valutaalaptól segítséget kérni, hogy megőrizhesse fizetőképességét. A következőkben a megállapodás okait, tető alá hozásának állomásait és az ország előtt álló kötelezettségek várható következményeit vesszük számba. M. László Ferenc
Magyarország a Bokros-csomag után több mint tíz évvel újra kénytelen volt a Nemzetközi Valutaalaptól segítséget kérni, hogy megőrizhesse fizetőképességét. A következőkben a megállapodás okait, tető alá hozásának állomásait és az ország előtt álló kötelezettségek várható következményeit vesszük számba.

"A legrosszabb forgatókönyv, amelytől napokon keresztül féltünk, hogy elindul a forint zuhanása és nem áll meg mondjuk 350-400 forintig az euróhoz viszonyítva. Ebből pillanatok alatt 20-30 százalékos infláció tud kialakulni, és ez azt jelenti, hogy az emberek elveszítik a jövedelmüknek a negyedét, harmadát anélkül, hogy bárki bármit csinált volna" - ezzel az apokaliptikus vízióval magyarázta a miniszterelnök a Vasárnapi Híreknek adott hét végi interjújában, miért fordult közel egy évtized után ismét a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) a kormány. (Az IMF-ről lásd keretes anyagunkat.)

Bár az izlandihoz hasonló összeomlás elkerülte hazánkat - a tőzsde (BÉT) a múlt héten napokig szárnyalt, a forint visszaerősödött a 260-as szintre -, forrásaink szerint a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakemberei október első felében komolyan tartottak attól, hogy bekövetkezik az államcsőd. Magyarországnak a válság begyűrűzésekor közel hárommilliárd euró egy éven belül lejáró adóssága volt, amit meg kellett újítani, ám ez az állampapírpiac teljes befagyása miatt szinte lehetetlenné vált. Ez nem túl jelentős összeg, ennél sokkal nagyobb tétel az országban tevékenykedő bankok tartozása - 30 milliárd euró -, aminek a finanszírozhatósága, megújíthatósága a bankközi piac beállása után rövid távon szintén ellehetetlenült.

Tartani lehetett attól, hogy a globális pánik és a spekulációk hatására a külföldi befektetők tömegesen vonják ki a devizát, adják el a kezükön lévő állampapírokat, ami valóban a forint bedőlését eredményezte volna. Ráadásul a nagy befektetők többsége egy bizonyos árfolyamszintnél automatikusan elad (ezek a stop-lossok, eladási limitnek nevezett megbízások), ami akár órák alatt képes káoszt előidézni a piacokon. Márpedig az állam nem tudja, hova vannak "belőve" ezek a veszteségbehatárolók - mindegyik befektetőnél máshol -, azaz képtelen megítélni, hol van az a pont a forint gyengülése során, ahol a gátak átszakadnak.

A tárgyalások kezdete

Október 9-én, csütörtökön, amikor a forint és az OTP-részvények pár óra alatt óriásit zuhantak - egyes feltételezések szerint a spekulánsok nemzeti valutánk bedőlésére játszottak -, egy dolog volt világos: a Nemzeti Banknak és a kormánynak azonnal erőt kell mutatnia. Bár az MNB 17,4 milliárd eurónyi tartaléka komoly ellensúlyt képez, ez az összeg a forint megszaladásánál viszonylag hamar elolvadna. "Aki védekezik, fel kell vegye a támadó ritmusát, de kezdetben szinte vakon harcol, mert nem ismeri a spekuláló szándékait, taktikáját. Nehéz volt megsaccolni, mennyi pénzre lesz szükség a folyamatok lefékezésére" - mondta a Narancsnak a kabinet egyik befolyásos szakpolitikusa. Ezért az aznap este összeülő, a kormányfőt, a pénzügyminisztert és a jegybankelnököt is magába foglaló válságstáb több forgatókönyvet is kidolgozott, és a legrosszabb eshetőségre is felkészült. Mivel az Európai Uniónak még nincsenek kiforrott válságkezelő metódusai, egyértelmű volt, hogy valutaproblémákban csak az IMF képes elhárítani a veszélyt.

Információink szerint a kormány még aznap felvette a kapcsolatot a valutaalappal - de az unió illetékes szerveit és az Európai Központi Bankot (ECB) is felhívták. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy Simor András ki sem utazott a nemzetközi pénzügyi szervezet hét végi közgyűlésére, itthon maradt tárgyalni. Kormányzati forrásaink elismerik, hogy a Nemzeti Bank elnöke végig óriási szerepet játszott, éjt nappallá téve dolgozott, hogy a lehető legrövidebb idő alatt tető alá lehessen hozni a totális válságot elhárító megállapodást. Végig óvatosságra intette a kabinetet, határozott intézkedések megtételére noszogatta a politikusokat. A washingtoni tanácskozáson Király Júlia, az MNB alelnöke és Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium (PM) szakállamtitkára képviselte hazánkat, majd Budapestre érkezett az IMF-delegáció felmérni a helyzetet. Október 13-án a valutaalap levélben jelezte, kész segíteni Magyarországnak.

A következő napokban a félelmek beigazolódni látszottak: a különféle kormányzati intézkedéseknek szinte semmilyen hatása nem volt. A kabinet átírta a költségvetési tervezetet, visszavonta adócsökkentési javaslatát, csökkentette az állampapír-kibocsátást, állami garanciát biztosított a betétekre, ismét lehetővé tette a nyugdíjpénztáraknak, hogy részvények helyett állampapírt vehessenek. Csakhogy a forint gyengülése nem állt meg, és többször átlépte a 280-as határt, az OTP-részvények ezer forinttal estek a könyv szerinti érték alá, a BÉT pedig végig alulmúlta a világ egyébként is mínuszban lévő tőzsdéit. Mivel az MNB és az Európai Központi Bank ötmilliárd eurós valutacserés ügylete sem segített a helyzeten, sőt abban sem lehetett senki biztos, hogy a zuhanás a Nemzeti Bank október 22-i 3 százalékos kamatemelése után végre megáll. Egyre nagyobb szükség volt tehát az IMF segítségére.

A valutaalap szakemberei mindeközben megkapták a PM-től és Nemzeti Banktól a kért információkat, és nemzetközi válságtapasztalataikra alapozva kidolgozták a maguk makropályáját. Furcsa, hogy a Pénzügyminisztérium napokkal a megállapodás előtt, október 18-án előállt a költségvetés második verziójával, Veres János miniszter pedig még az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) elé is bevitte az új - még mindig növekedéssel kalkuláló - javaslatot. Ez alapján a szakszervezetek megnyugodva vették tudomásul - miként Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke fogalmazott -, hogy törölték "a szótárból a bérbefagyasztás kifejezést a jövő évi bértárgyalások kapcsán". Ráadásul a pénzügyminiszter azt is megígérte, hogy nem nyúlnak a 13. havi nyugdíjhoz. Végül mindkét állítás megdőlt, így nem csoda, hogy az OÉT október 31-i ülésén a felek már nem tudtak megegyezni a jövő évi bérmegállapodás keretfeltételeiben.

Kormányzati forrásaink határozottan állítják, a PM nem taktikázott az új javaslat nyilvánosságra hozatalával, nem akarta kész tények elé állítani a nemzetközi pénzügyi szervezetet, csak tartani akarta a parlamenti menetrendet. A Narancsnak név nélkül nyilatkozó szocialista szakpolitikusok úgy tudják, október közepén még az IMF is enyhe, egy százalék körüli növekedéssel számolt, vagyis a minisztérium és a valutaalap kalkulációi ekkor még összhangban voltak. Ám az október 20-i héten több európai ország újratervezte a növekedési pályáját, ami az exportra termelő Magyarországot is korrekcióra kényszerítette. Az MSZP prominensei ugyanakkor pontosan tudták, hogy az IMF mennyire szigorú (lásd a Lendvai Ildikóval készített múlt heti interjúnkat: "Nincs sok választásunk", 2008. október 30.). Bár a valutaalap most nem határozott meg konkrét lépéseket, számítani lehetett arra, hogy a szakemberei rendkívül konzervatívan terveznek, márpedig elég egyszázaléknyi különbség a GDP-kalkulációban ahhoz, hogy a bevételi oldalon százmilliárdokkal kevesebb jöjjön ki, ami viszont megszorításokat, kiadáscsökkentést követel. Néhány, az eseményeket a pálya széléről figyelő szocialista és SZDSZ-es forrásunk szerint a kormány a tárgyalásokon sokáig abban reménykedett, hogy az IMF-hitel - és a vele járó béklyó - nélkül is megúszhatja a válságot.

Bár a valutaalap mindig az adott ország döntéshozóival egyeztet, vannak arra utaló jelek, hogy különféle csatornákon az ellenzéket is bevonták, vagy legalábbis érzékeltették a vezetőikkel, hogy nagyon nagy a baj, ezért legyenek engedékenyebbek a kisebbségi kabinettel. Az MDF és a liberálisok késznek mutatkoznak megszavazni a költségvetést - Herényi Károly, a fórum frakcióvezetője úgy nyilatkozott a Klubrádióban, hogy túl kell lépni "azon az ostoba kérdésen", hogy ki fogja a büdzsét támogatni. A szavazatokért cserébe várhatóan a két kis párt megkapja a plafontörvényhez az MSZP-frakció támogatását. Bár a Fidesz nem hagyott fel a kabinet bírálatával, Orbán Viktor a napokban látványosan visszavett a keménykedő retorikából (október 22-én még Gyurcsány távozását követelte), és átengedte a terepet volt pénzügyminiszterének, az akkurátusan tárgyaló Varga Mihálynak, a Gyurcsány-ellenes kirohanásokat pedig Kósa Lajosra bízta.

A megállapodás

Az IMF-fel folytatott tárgyalások végül az október 23-26-i hosszú hétvégén kulmináltak. Simor, Gyurcsány, Veres és Bajnai Gordon fejlesztési miniszter gyakorlatilag beköltözött az MNB épületébe, szétszálazták a költségvetést, hogy átírják a makropályát és újabb tartalékokat képezzenek. Információink szerint az egyeztetéseken komolyan nyomult az Európai Bizottság is, ugyanis presztízskérdést csinált a megállapodásból, válságelhárító színben kívánt tündökölni. Gyurcsány október 26-án külön megbeszélést bonyolított Nicolas Sarkozyvel, Angela Merkellel és Gordon Brownnal, akik befolyásukat latba vetve lobbiztak a jobb feltételekért. Az uniós állam- és kormányfők támogatása nélkül a megtépázott tekintélyű Magyarország nem kapott volna ekkora hitelkeretet. Az eredményeket - a 13. havi nyugdíj karcsúsítását és a közszféra bérbefagyasztását - végül október 28-án a miniszterelnök tárta a nyilvánosság elé. Az MNB, a PM és az IMF viszont csak akkor áll elő a részletekkel, ha a megállapodást az uniós pénügyminiszterek tanácsa (Ecofin) és az IMF igazgatósága is elfogadta. Ezekre csak lapzártánk után (kedden, illetve csütörtökön) kerül sor. Ekkor lesz megismerhető Magyarország hitelkérő levele, amiből kiderül, mit kér és mit vállal a magyar állam.

A valutaalapot ugyanakkor a magyar helyzet aligha lepte meg. "Bár nagy a csábítás annak feltételezésére, hogy (...) a folyó fizetésimérleg-hiány kedvező feltételekkel finanszírozható, nem szabad elfelejteni, hogy a piaci várakozások képesek hirtelen megváltozni" - áll a 2003 februárjában kelt országjelentésben. A valutaalap a 2002-es év súlyos költségvetési nagyvonalúsága miatt ekkor tette először szóvá, hogy Magyarország figyelmen kívül hagyja az adósságállomány finanszírozási kockázatait. Ezt aztán minden évben megismételte, és csak a szerencsénken múlt, hogy a kedvező pénzpiaci környezet éveken át biztosította az állandósult ikerdeficit (a folyó költségvetési és a fizetésimérleg-hiány) finanszírozását - persze egyre növekvő kockázati felárral. Régióbeli társaink ráadásul sorra húztak el mellettünk, miközben a Medgyessy-, majd az első Gyurcsány-kormány felelőtlen költségvetési politikája, a meghozott és meg nem hozott intézkedések rontották a versenyképességünket. Az IMF a 2004-ről szóló beszámolójában figyelmeztetett a lakossági (fedezetlen) devizahitelek elterjedésének kockázataira is.

A szervezet idei júniusi jelentése üdvözölte a deficit tavalyi csökkentését, de utalt arra is, hogy Magyarország pénzügyileg továbbra is rendkívül sebezhető, ezért a költségvetési konszolidáció folytatását szorgalmazta. Óva intett minden olyan adómérsékléstől, aminek nincs meg a büdzsében a fedezete, és újra strukturális reformokat sürgetett. Márciusban, amikor a Fidesz kezdeményezte "szociális" népszavazás után két-három hétre kiszáradt az állampapírpiac, még megúsztuk a forint elleni támadást. Az izlandi bankrendszer öszszeomlása után azonban a spekulációs tőke a mi valutánkat vette célba. Az államcsődtől mindenekelőtt az IMF-ECB-Világbank-hitelmegállapodás híre mentette meg az országot: ennek a kijózanító ereje legalább akkora volt, mint a forint elleni, október 8-án indult brutális támadás lendülete.

A hitelkeret nagysága meglepte az elemzőket, akik a rövid lejáratú adósságállomány (úgy 26 milliárd euró) és az MNB devizatartaléka (úgy 17 milliárd euró) különbségéből kiindulva 10 milliárd euró körüli csomagra számítottak. A 2010 márciusáig igénybe vehető készenléti hitel összege azonban épp ennek a duplája lett: ebből az EU 6,5 milliárd, az IMF 12,5 milliárd, a Világbank pedig 1 milliárd eurót bocsát a rendelkezésünkre. A hitel kevesebb mint a felébe kerül (5-6 százalék kamat, 3-5 év futamidőtől függően), mint amennyiért az állampapírpiacon az ország októberben forrást próbált bevonni (13-14 százalékos hozam ígéretével), így e kölcsön a jelenlegi helyzetben nem csupán mentőöv, hanem jelentős megtakarítási lehetőség is. Ez a pénz nem csak az állam számára elérhető, egy részéhez a bankok, vállalkozások is hozzáférhetnek, és a pénzt a tőkehelyzetük rendezésére költhetik. (Korábbi gyakorlatának megfelelően valószínűleg erre szolgál a Világbank hozzájárulása, amely így részesedést szerezhet magyar vállalkozásokban, hazai bankokban.)

A csomag az EU és az IMF szoros együttműködésében készült - ilyenre sem volt még példa uniós tagállam esetében. A pénzügyi zavarba került, az eurózónán kívüli uniós tagállamok átmeneti megsegítésére az Európai Tanács 2002-ben 12 milliárd eurós hitelkeretet létesített, amely felett az Európai Bizottság rendelkezik. Ezt a keretet korábban még sosem aktiválták. Magyarország most több mint a feléhez jut hozzá, amit a rendelkezés szerint az Európai Központi Banktól kapott átmeneti, nagyon rövid lejáratú hitel konszolidálására fordíthat. A spekulációs támadás megindulásakor a jegybank ugyanis azonnali swap line-t (meghatározott időre szóló forint-euró cserét) kért az ECB-től. Az így megnyitott hitelkeretből finanszírozta például a bankközi piac működését segítő intézkedéseit (egynapos eurókölcsönöket adott a bankoknak, hogy pozícióikat zárni tudják). Arról, hogy ebből az MNB mennyit használt fel, a jegybank nem adott ki információt - igaz, a nyilvánosságnak sem a pénzpiaci intervenciós tevékenységéről, sem erről nem kell számot adnia.

Mivel más uniós országokat (Románia, Bulgária, a balti államok) is érdekelhet ez az alap, az EB hamarosan dönt a 12 milliárdos keret felemeléséről. A The Economist információi szerint az EU azoknál az államoknál kalapozott (Németország, Ausztria, Olaszország), amelyek nemzeti tulajdonú leánybankokon keresztül érintettek a magyar bankrendszer turbulenciáiban. Ausztria hajlandó volt részt vállalni, Németország nem - áll a gazdasági lapban, amely az olaszok reakciójáról nem írt.

Következmények

A hitelkeret-megállapodás ugyanakkor nem oszlatott el egy sor bizonytalanságot: az elemzők azzal számoltak, hogy az IMF a struktúrákat is érintő stabilizációs csomaghoz köti a támogatást. Erről, mint láttuk, egyelőre nincs szó, és a kormány végül a Narancsban is forszírozott nullaszázalékos hiánycélt sem mondta be. Békesi László korábbi pénzügyminiszter a Narancsnak hangsúlyozta: az IMF "példátlan és érthetetlen módon" a megállapodásnak nem szabta feltételül a hosszú távú növekedést lehetővé tevő gazdasági csomag megalkotását. "A mostani feltételek nem érintik a nagy elosztási mechanizmusokat, az újraelosztási arány sem lesz kevesebb. Nem érintik a közigazgatást, az önkormányzati rendszert, a szociális juttatások rászorultsági elv szerinti újrarendezését. Nem kényszerítik ki a foglalkoztatotti bázis szélesítését, az euróövezethez való csatlakozást és a többi." Békesi szerint ennek talán az a legvalószínűbb oka, hogy a támogatás elsődleges kedvezményezettje nem Magyarország volt, hanem azok a külföldi anyavállalatok és anyabankok, amelyeknek nálunk vannak érdekeltségeik, és szükséges a tőkehelyzetük rendezése. (Ahogyan azt korábban is írtuk, az ország 26 milliárd eurós rövid lejáratú devizaadósságának nagy részét az anyabankoktól, illetve anyavállalatoktól felvett magyarországi kölcsönök jelentik - márpedig ezekhez normális körülmények között a piacinál könnyebben szoktak hozzájutni az érdekeltségek.)

Az új makropálya alapján összeállított - ezúttal módosító javaslat formájában, amolyan 2.1-es verzióként benyújtott - harmadik büdzsétervezet az államadósság finanszírozhatóságához elengedhetetlen további hiánycsökkentést irányoz elő. A remélt GDP-arányos deficit 2,6 százalékos értéke immár a költségvetés elsődleges egyenlegének 1,9 százalékos többlete, valamint a 4,5 százaléknyi kamatkiadások különbségéből adódik. A kiadáscsökkentés pontos helyének megtalálásához pedig csak annyi kellett, hogy a PM illetékesei rápillantsanak az államháztartás közgazdasági osztályozás szerinti kiadásaira: ebben a nyugdíjak és az állami alkalmazottak bérei adják a két legkövérebb részt, együtt csaknem 6300 milliárd forintot. Értelemszerűen innen lehet a legrövidebb idő alatt visszavenni. (A megszorítások részleteiről lásd Megint csomag c. keretes írásunkat.)

A nagy kérdés természetesen az, hogy ennyi áldozat elég lesz-e. Az egyelőre Veres János mezei MSZP-s országgyűlési képviselő nevén futó előterjesztés indoklása szerint "a kormány a helyzetre továbbiakban is rugalmasan reagálva felülvizsgálta cselekvési mozgásterét", minek következtében olyan pesszimista forgatókönyvből indult ki, amely alapján a vállalásai teljesítésére "a legrosszabb kimenet mellett is rendelkezésre állnak a források". Azaz a globális recesszió hatásai között nemcsak a beruházások szűkülését, az exportlehetőségek mérséklődését, hanem az ebből és a megszorításokból következő belső tényezőket is megfelelő szigorral vette számításba: a szűkülő hitelfelvételi lehetőségeket, a reálbércsökkenést, a foglalkoztatás csökkenését és a mindezekből adódó szolidabb fogyasztást. Ezen, egymást is gerjesztő hatások eredőjeként a PM 2009-ben egy százalékos GDP-csökkenéssel számol.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ugyanakkor sok ponton kifejezetten kockázatosnak találta a prognózist. Például nem látja az alkalmazotti létszám kormánybecslés szerinti mindössze 0,6 százalékos csökkenésének megalapozottságát: ez - ha már pesszimista várakozásokról van szó - szerintük akár 2-2,5 százalék is lehet. Márpedig ez az előrejelzésnél jobban apaszthatja a kereseteket és a háztartások fogyasztását, különösen, hogy utóbbi eddig részben hitelekből történt, annak feltételei pedig szigorodtak. Az ÁSZ szerint az áfából és a személyi jövedelemadóból származó bevételvárakozások szerény mérséklése sincs összhangban a recesszió mértékével, valamint "nem ismeretesek azok a közgazdasági megfontolások", melyek alapján feltételezhető volna, hogy a társasági adóból ugyanannyi jönne be jövőre, mint idén. Ha pedig nem válik valóra a kormány exportnövekedésre vonatkozó 3,9 százalékos becslése, akkor tényleg nagy lesz a baj: az ÁSZ úgy számol, hogy további ezermilliárd forintnyi GDP-csökkenés 400-420 milliárdnyi újabb költségvetési bevételcsökkenést eredményez. Ami a kiadások újabb vágását, majd a nemzeti jövedelem további csökkenését okozhatja. És innen már csak egy lépés, hogy az ország recessziós spirálba kerüljön.

Ki az az IMF?

Az IMF-nek a megalakulása óta (1945) az az egyik feladata, hogy támogassa a fizetési mérleg finanszírozásának problémájával küzdő országokat: átmeneti hitelt adjon, és segítse a stabil növekedést eredményező gazdasági program kialakítását és végrehajtását. A tagok a gazdasági súlyuk alapján meghatározott részvételi kvótával járulnak hozzá az alaphoz, amely egy évben nagyjából 200-220 milliárd dollár kihelyezhető tőkével rendelkezik. Az 1982-ben csatlakozott Magyarország a 80-as és 90-es években többször állt szerződéses viszonyban az IMF-fel (legutóbb a Bokros-csomagot követően kötöttünk készenléti hitelmegállapodást), de valamennyi kötelezettségünk tíz évvel ezelőtt megszűnt. A 15,7 milliárd dolláros hitelkeret-megállapodás (stand-by-arrangement, SBA) nemzeti kvótánk több mint tízszerese. A megállapodást közelebbről ismerő forrásaink szerint az IMF a szokásos pénzügyi kondíciókkal és ütemezéssel nyújtja a hitelt, de árazási politikájáról nem sikerült közelebbit megtudnunk. (A valutaalap honlapja szerint az SBA-kat 12-24 hónap futamidővel, 2-4 százalékra adják.) Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök, az Antall-kormány pénzügyminisztere szerint stand-by hitelt akkor szoktak lehívni, ha az ország devizatartalékai kimerülnek. "Ha kicsemegézzük a lejáró drága kölcsöneinket, és kicseréljük jobb kondíciójúra, mint ahogy a miniszterelnök ezt pedzegette, akkor már másról beszélünk. De ehhez ismerni kellene részletesen a kondíciókat."

Az IMF belső működését jól ismerő, nem magyarországi forrásunk szerint a valutaalap feltételrendszerével kapcsolatos hiedelmeknek kevés az alapja. Az IMF általában csak költségvetési célt határoz meg, azt is a kedvezményezettel közösen, tárgyalásos formában, a gazdaság fundamentumait elemezve. A valutaalap a helyzetértékeléshez és a megoldási alternatívák kidolgozásához is nyújt technikai segítséget (többek között erre van a 3000 fős szakértői stáb); de azt, hogy a költségvetési célt egy állam hogyan éri el, saját magának kell eldöntenie. Az IMF rendszeresen ellenőrzi az előírt mutatók teljesülését, és ha ezek során kiderül, hogy az ország a saját hibájából nem teljesít, felfüggesztheti a támogatás folyósítását. Magyarországnál az IMF-nek nem azt kellett mérlegelnie, hogy kaphatunk-e egyáltalán hitelt: az eddigi stabilizációs erőfeszítések miatt ez nem is volt kérdés. A megállapodásnak sokkal inkább politikai feltételei lehettek: egyrészt nem adtak volna ilyen összegű támogatást, ha a szükségességét nem övezte volna elég széles (az ellenzéket is magába foglaló) politikai konszenzus. Másrészt a stabilizációs és gazdaságélénkítő programmal kapcsolatban is csak azt várhatták el, aminek a teljesítésére egy kisebbségi kormánynak reális esélye lehet.

Megint csomag

A nyugdíjkorrekció már korábban eldöntött elhalasztásával 18 milliárdos megtakarítás érhető el. Ehhez jön a korhatár (62 év) alattiak 13. havi járandóságának megszüntetése (kivéve a rokkantnyugdíjasokat), illetve a korhatárt betöltötteknél a 80 ezer forintos plafon - ezek egyenként 30-30 milliárdos kiadáscsökkentést jelentenek a 13. havi juttatás összesen 230 milliárdjából. Az évi rendes nyugdíjemelés pedig a korábban tervezetthez képest jövőre mintegy önmagától megtakarít 25 milliárd forintot az államnak, legalábbis a makroadatok előrejelzése szerint. A svájci indexálás ugyanis fele-fele arányban veszi figyelembe a nettó keresetek és az infláció változását, így jövőre a 4,5 százalékos inflációból és az 1,6 százalékos keresetnövekedésből - felfelé kerekítve - 3,1 százalékos nyugdíjemelés következik. Az indexálás módszerét a nyugdíjkasszáért aggódó közgazdászok régóta kritizálják, de kétségtelen, hogy 2006 és 2007 után rövid idő alatt immár a harmadik évben okoz a biztosítónak az inflációkövető indexálásnál kisebb hiányt - a nyugdíjasoknak pedig reálnyugdíj-csökkenést.

A közszféra bérbefagyasztása 130, a 13. havi fizetések visszatartása 184 milliárd forint kifizetésétől kíméli meg a költségvetést. Tekintve, hogy ennek tetemes része közterhek formájában megjelent volna a bevételi oldalon is, az együtt 314 milliárdos lefaragás nettó értékben végül 120 milliárd - imigyen is érzékeltetve a béreket terhelő elvonások hatalmas mértékét. Nem változik a nyugdíjminimum, ezáltal a gyed és a gyet mértéke sem; hozzávéve a már a korábbi költségvetési javaslatban jövő szeptemberig változatlan összegűre tervezett családi pótlékot, további 15 milliárd spórolás jön össze. Nem nő a kormánytagok fizetése, valamint a kabinet szeretné, ha az állami vállalatok vezetőinek jussa 10 százalékkal csökkenne, miközben a jutalmak, prémiumok is ugranának - ha szót fogadnak, akkor ennek ugyan jelentős gesztusértéke lehet, de költségvetési kihatása alig lesz kimutatható.

Az összesen mintegy nettó 240 milliárdos megszorítás eltérő mértékben milliók jövedelmére lesz közvetlen hatással. A nyugdíjkorrekció elhalasztása az 1988-1990, az 1992-1995 és az 1997-1998 között nyugdíjazottakat, azaz 970 ezer embert érint, akik 2-4 százalékos emelésre számítottak. A 13. havi nyugdíj 450 ezer, korhatárt be nem töltött ellátottnak nem jár jövőre (a 433 ezer korhatár alatti rokkantnyugdíjasnak tehát igen). A nyugdíjrendszer egyik igazságtalanságát jelzi egyébként, hogy a korhatár alattiak öregségi átlagnyugdíja jóval magasabb, mint a 62 éven felülieké. A 13. havi járadékuk 80 ezer forint feletti részétől 960 ezren esnek el; ez a szám azonban tartalmazza azokat is, akik korhatár alattiként egyáltalán nem kapják meg a plusz havi pénzt, de a nyilvános állománystatisztikákból az átfedés nem állapítható meg (a nyugdíjbiztosító statisztikai osztálya kérdésünkre "kb. 700 ezer fő"-ben jelölte meg az érintettek számát). Az éves indexálásnak a nettó keresetektől is függő mértékét természetesen mind a 3 millió nyugdíjas érezni fogja az inflációtól 1,4 százalékkal elmaradó emelésben: a szabály ugyan nem új, csak a gazdasági helyzet most éppen a számukra szomorú oldalát domborítja ki. A közszféra 730 ezer alkalmazottjának pedig jövőre csaknem 13 százalékos reálbércsökkenéssel kell számolnia. Az érdekképviseletek és a kormány 2007. februári megállapodásában még a 2009 januárjától esedékes 4 százalékos emelkedés szerepelt, továbbá az, hogy a 13. havi fizetés jövő decembertől kezdődően a tárgyévben, nem pedig a következő januárban esedékes.

Neked ajánljuk