Közhelyektől, nagyotmondástól, dagályosságtól, sőt nettó hülyeségtől mentes kormányprogramot írni valószínűleg képtelenség, mi legalábbis soha nem fogunk már ilyet látni. Ezúttal sem sikerült: a legkevesebb, hogy egy gondos szerkesztő azért átnézhette volna a kormány - hétfőn 197 fős többséggel elfogadott - cselekvési tervét. Mindemellett a Medgyessy-kormány programja számos ép gondolatot és javaslatot tartalmaz, legfőképpen a demokratikus államberendezkedésre vonatkozóan: még akkor is, ha némelyikhez nem lesz könnyű dolog megvalósíthatósági tanulmányt összehozni. És ha igaz lesz, amit a kormányprogram ír, a közköltések drasztikus megugrására számíthatunk a következő években.Amagát a "nemzeti közép demokratikus koalíciójának" nevező testület leginkább egy jóságos, megértő, szerető államanyukát képzel el, akinek egyformán kedves minden gyermeke, és minden jóban részeltetni fogja még a rosszalkodókat is, és emellett éjt nappallá téve fog dolgozni is. A program szerint a kormány rémesen sokat fog költeni, és rémesen sok törvényt hoz meg, módosít, alakít át, öröm lesz nézni az éjszakába nyúló bizottsági üléseket és végszavazásokat és a miniszteri dolgozószobákban pislákoló mécseseket. A kormány számtalan dolgot fog garantálni, (elő)segíteni, támogatni, előmozdítani, valamint befoltozni, megvarrni, felmosni és reggelire odakészíteni, és ez a serénység dicséretes. Még akkor is, ha a több néha kevesebbnek tűnne: lehet, hogy nem kellett volna azt írni például, hogy "a kormány garantálja az igazságszolgáltatás függetlenségét": az igazságszolgáltatás függetlenségét az alkotmány garantálja, a maximum, amit egy kormány megtehet, hogy tartja a pofáját. De lássuk a részleteket.
Nincs, amihez nem nyúlok!
A kormány észvesztő tempót kíván diktálni az Országgyűlésnek. A vállalás impozáns: kisebb parlamentet eredményező választójogi reform, új alkotmány (nem mindenáron, hiszen az első a kormányprogram végrehajtása), új Ptk. és új Btk., új cég- és társasági törvény, az ingatlan-nyilvántartások rendbetétele, törvényjavaslatok a korrupció felszámolására, új államháztartási törvény, a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének megoldása, új médiatörvény, a megyerendszer átalakítása, EU-csatlakozás: hogy csak néhányat említsünk azon nagy hordejerű törvények közül, amelyekkel 12, 8 vagy 4 éve kínlódik a mindenkori magyar Országgyűlés - és amelyeket egy, két, három kormány próbált már rendbe tenni, hogy aztán semmit vagy egy nagy rakás trágyát hagyjon maga mögött. A kormány mindezeket a kérdéseket ráadásul mintha konszenzuális alapon szeretné megoldani: az ellenzékkel már a törvényjavaslatok kidolgozása során is konzultálni kíván, az érdekegyeztetés formáinak revitalizálásáról meg a civil szervezetek bevonásáról minden fontos izébe már nem is beszélve. (Hej, de öröm lesz látni, amint a Magyar Antifasiszta Numizmaták Kőbányai Márai Sándor Olvasóköre beír a kormánynak: részt kívánunk venni a Sertések Egységes Nyilvántartási és Állat-egészségügyi Rendszeréről [SENYÁR] szóló törvény parlamenti vitáját megelőző széles társadalmi konzultációban!) A kormány - igen helyesen - visszaadni ígéri azokat az ellenzéki jogosítványokat, amelyeket a Fidesz tőle megtagadott. Az Államszervezet, kormányzás, jogszolgáltatás című fejezet többször utal az előd hatalmi technikáira, tartalmazza azok kritikáját, és megfogadja a hetenkénti ülésezést, az éves költségvetést, az ellenzéki vizsgálóbizottságok igény szerinti felállítását, az ellenzéki interpellációk tekintélyének visszaadását. Valamint "számít" a számvevőszék és az ombudsmanok kritikájára, továbbá ígéri azt is: a kormány "tartózkodik a tudatosan alkotmányellenes törvényjavaslatok előterjesztésétől" (naná, majd nem: képzeljük el például azt a mondatot, hogy a "kormánynak az Állami Számvevőszék pofázhat, amit akar", illetve hogy a "kormány minél több alkotmányellenes törvényjavaslat beterjesztésére törekszik"). Az MSZP-SZDSZ-koalíció mintha vissza akarná csábítani a Fideszt a parlamentarizmus termeibe a mozgalmi politizálás mezejéről: és ez így helyes.
Nyilván számon át!
Ezen kívül - mint saját hatalmának további ellensúlyát - a kormány erősíteni, illetve átszabni kívánja az önkormányzati rendszert is. A tervezett önkormányzati reform az emberekhez legközelebbi szint megerősítését, e felett pedig a társulásokon alapuló (amúgy Fidesz-licenc) kistérségi szintek feltuningolását, majd a régiók kialakítását célozza: a megyei közigazgatás kevesebb központba koncentrálódik, és szív és szomorkodik ezáltal. A választott regionális központok létrehozása érdekében a kormányprogram 2006-ig új önkormányzati törvénycsomag elfogadását irányozza elő, ami magában foglalja az önkormányzatok finanszírozási rendszerének átalakítását is. A Medgyessy-kormány - ígérete szerint - szakít ugyanis az önkormányzatok alulfinanszírozásának az elmúlt nyolc évben folytatott gyakorlatával. Ezzel a tervek szerint biztosíthatók lesznek az önkormányzatok által kötelezően ellátott feladatok forrásai, miközben a jelenlegi ötről tíz százalékra emelkedik a személyi jövedelemadónak a települési önkormányzatok által szabadon felhasználható része. A program érdekessége, hogy míg az évszázados megyerendszer radikális átszabása iszonyú munkával és konfliktusokkal járna, addig az szja helyben maradó részének felemelése egy tollvonással elintézhető.
Mindemellett a kormány bőszen fogadkozik a nyilvánosság, a számon kérhetőség és az átláthatóság ügyében. Bár egyetlen passzust sem találtunk a programban arról, hogy a kormányülésekről holnaptól hozzáférhető jegyzőkönyv készülne (biztos csak elfelejtették), van (lesz) antikorrupciós "üvegzseb-program": a kormány "nyilvánosságra hozza az állami szerződéseket", virít egy helyen brutális egyszerűséggel a mondat. Már nincs szó a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal parlament alá rendeléséről, ahogy azt a koalíciós tárgyalások sejtették - a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a program szerint azonnal nekilát az előző kormány zavaros ügyeinek feltárásához, és ezt teszik majd a parlamenti vizsgálóbizottságok is. (A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnök asszonyának a kormány azt a Monostori Lajosnét szánja, akit Simicska annak idején gyorsított eljárással rúgott ki az APEH-ből, de a szemfüles hivatalnoknő a legenda szerint még megkaparintott egy - Simicskáról mindentudó - floppyt. De nem lesz bosszú, ne féljünk, a kormányprogram ezt kizárja.) És vannak egyéb konkrétumok: az 500 millió forintnál nagyobb kiadási előirányzatnál kötelező lesz a beszámoló auditálása, az egymilliósnál értékesebb szerződés megkötésénél pedig a külső szállítók nyilvánosságra hozatala. (Ez a helyzet vélhetően az üzleti titokról szóló törvény rendkívül üdvös módosítása révén állhat elő: és elég, ha ezt csak a jövő héten terjesztik be.) Az állami programoknál nem lehet elsumákolni az adatnyilvánosságot, a nyílt pályáztatást és a közbeszerzést - így legyen. ("A költségvetési forrásból finanszírozott programoknál a lehető legnagyobb mértékű nyilvánosságot biztosítja" - írja magáról a kormány. A lehető legnagyobb, az a teljes: ugye, jól értjük?) A korrupciós ügyek büntetőjogi vizsgálatát az igazságszolgáltatásra bízza a kormány - ez Bárándy miniszter diadalát jelzi, aki az SZDSZ-szel szemben kezdettől fogva a meglévő intézmények fenntartása mellett érvelt (lásd: A múltat nem eltörölni, Magyar Narancs, 2002. május 16.). És ha már az igazságügyi tárcánál tartunk, Bárándy Péter igazságügyminiszter bizottsági meghallgatásain is többször hangsúlyozta a programban is olvasható, 1997-ben indított igazságszolgáltatási reform újraélesztését: felállnak végre az ítélőtáblák, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a legfőbb ügyész terjeszti majd elő szervezeteinek költségvetését, amit a kormány csak észrevételezhet - a Medgyessy-kabinet ily módon a törvénykezés tényleges anyagi függetlenségét igyekszik biztosítani. Ámen.
Dolgozók
Ami a kormányzati apparátust illeti, a kormány nem akarja feltalálni a spanyolviaszt: inkább az elődje által - megengedjük: a kisgazda partner féken tartására - kitalált adminisztratív értelmetlenségeket nyesegeti le. Az elmúlt négy évben a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) működő, az egyes szaktárcák illetékességi körét leképező tükörreferatúrák létjogosultságát a mostani kormány már ellenzék korában is megkérdőjelezte: az elmúlt négy évhez hasonlóan miniszter által (Kiss Elemér) irányított MeH most feladja a referatúra szisztémát. A Kiss Elemér vezetésével megalakuló új MeH-ben politikai államtitkár felügyeli a polgári titkosszolgálatok tevékenységét, Baja Ferenc hasonló minőségben tartja szemmel a kormányzat társadalmi kapcsolatainak alakulását, Nagy Sándor pedig a területfejlesztés stratégiai céljainak kijelöléséhez kap szabad kezet és egyéb, szabadon választható végtagokat. Külön politikai államtitkár őrködik majd a hazánkban élő kisebbségek felett, és államtitkári irányítást kap a határon túli magyarok hivatala. Egyelőre nem lefutott meccs, hogy ki ápolja majd a kormány és az egyházak (úgy tűnik, mindenkor gyümölcsöző) kapcsolatát. Első ránézésre meglepő módon politikai államtitkár (az SZDSZ-es Horn Gábor) foglalkozik majd a két koalíciós partner közötti kapcsolattartással.
Valószínűsíthető, hogy az új kormány nem hagyja érintetlenül az elődje által kialakított főtisztviselői kar összetételét és jogállását. A kormányprogram közigazgatással foglalkozó fejezete szerint a "közszolgálat személyi állománya az elmúlt években sajnálatos módon jelentősen leromlott". Kiss Elemér múlt szerdán a Magyar Hírlapban megjegyezte: a főtisztviselői karról szóló törvény "példátlanul rossz", hiszen "úgy emelt be embereket a közigazgatási elitbe, hogy velük szemben nem támasztott komoly szakmai előfeltétel-rendszert". Szerinte mindenképpen szükség van a törvény módosítására, az eddig kinevezett főtisztviselőket pedig - mivel rájuk visszamenőleg nem vonatkozhat a módosítás - "továbbképzésre" küldik. Aztán pedig tárt karokkal várja őket a sok vidéki földhivatal! Kérdés, hogy milyen mélységig kívánja a minisztériumi dolgozókat kiebrudalni az új kormány: a programban ugyan óva inti magát a politikai tisztogatástól, és a szakmaiságot helyezi az előtérbe, valamint spejzba, de láttunk mi már éjjeliőrt nappal kirúgni. Horn Gyula volt az első nagy apparátusi tisztogató: Orbán négy évvel később csak őt utánozta. Ha ez netán így folytatódik, még két ciklus, és a magyar közigazgatásból csak romhalmaz meg egy rakás politikai szerencselovag marad.
De nézzük, mi mindenre kívánja és ki mindenkinek a pénzét költeni a kormány! Mert igaz ugyan, hogy nem egy echte költségvetési törvényt olvastunk, de a "forint" szó feltűnően kevésszer szerepel a szövegben ahhoz képest, hogy mennyi kell majd belőle a program megvalósításához.
Bevételek
Az elképzelések szerint a gazdaság - némi kiigazítás után - ismét mintegy magától köpni kezdi a lét a költségvetésbe, miként tette azt a Horn-ciklus második felében. Mit köpni: okádni! Az új gazdaságpolitikai program magától értetődően tartalmazza azon prioritásokat, melyekről látszólag konszenzuálisan folyik az össznépi locsogás: a gazdaság pörög, az infláció eközben csökken, mind többen s mind többért dolgoznak, csatlakozunk az EU-hoz, lehetőleg minél hamarabb (még ebben a parlamenti ciklusban); addig meg igyekszünk minél kevesebbet ártani.
A kormányprogram állást foglal a gazdaságba való indokolatlan állami beavatkozás ellen, s a kötelező EU-tiszteletkör megtétele után hitet tesz (confessio 1) a piaci szempontból semleges állami részvétel mellett. Az államnak persze ott a helye a gazdaságban is, hogy betölthesse a gazdasági növekedést erősítő, esélyteremtő-esélykiegyenlítő feladatát. Ez így kicsit gázos és kicsit homályos is, de a program később megnyugtat: ez mindenekelőtt annyit jelent, hogy a kormány (a parlament) "színvonalas jogalkotás útján állapítson meg stabil, piackonform játékszabályokat"; továbbá garantálja az üzleti élethez is elengedhetetlen jogbiztonságot.
És mert hazánknak továbbra is töretlenül nagy szüksége van tőkére meg csúcstechnológiára, ezért a kormány támogatná a külföldiek befektetéseit. Egy nemzetidegen, a turultőkétől irtózó, ellenben a karvalytőkébe belehabarodott szoclib gazdpol természetesen hitet kell hogy tegyen (confessio 2) a multinacionális vállalatok meg a tőzsde fontossága melett; egy ilyen gesztus nem csupán a befektetőket nyugtatja meg, de a nemzradjobb, verbálisan mindig harmadikutas, momentán ellenzéki véleményformálókat is, akik ezt már réges-rég megmondták. Azt is megígéri a program, hogy a privatizáció (ésszerűen gyors) lezárása után fennmaradt állami vagyon (vagyis további privatizáció várható, hoppá) az állami feladatok színvonalas ellátását szolgálja, és nem válhat a politikai hatalomgyakorlás eszközévé, általa nem lehet kijátszani az államháztartási törvényt, ezen kívül nem lehet szétosztani hűséges híveik között sem, mint tette azt az eddigi rezsim - ez papíron így gyönyörű, a többit pedig meglátjuk. Érdekesség, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) megszüntetéséről egyetlen szó sem esik. (Taps, derültség.) 2003-ban viszont már lesz középtávú gazdasági terv - ebben is igazodva az EU következő tervezési ciklusához (azért ez KGST-nyelven is igen szigorú).
Az adózást ugyan nem ígéri megszüntetni a kormány, de az nem rossz hír, hogy jövőre csökkennek az szja-terhek (a minimálbér meg adómentes lesz, de ezt már tudjuk). Előbb-utóbb (inkább utóbb) megszűnik majd a munkáltatók kedvence, az egészségügyi hozzájárulás is (eho), jön az egyszerűsített vállalkozói adó (eva), és átalakul (valószínűleg egyszerűsödik) az áfarendszer is, de hogy pontosan miként, azt egyelőre senki ne kérdezze. Az ígéretek szerint tisztul az adószedés rendszere (adórendőrség kampec, ezzel szemben az ombudsman adóügyekben is nyilatkozhat). A kormányzati ciklus végére az államháztartás hiánya a tervek szerint a GDP 2,5 százalékára csökken: ezt úgymond puritán, takarékos költségvetési kiadáspolitikával valósítja meg az állam. Ha valakiben hiányérzet támadt volna, netalán kollíziót érzékelt volna, az korántsem a véletlen műve - nagyjaink arra már maguk is rájöttek, hogy megannyi, látszólag egymással is ellentétes prioritás teljesülése pusztán belső forrásokból kizárható. Úgyhogy jöhet az EU-zseton, s mivel annak igénybevételéhez saját forrás is kell, addig jól bespájzolunk. Nincs mese, szorul a hurok a gatya körül.
Gondolnánk, míg végig nem nézzük, mire költene a kormány.
A kormány látnivalóan semmit sem hagy veszni, így a Széchenyi-terv mellett az olimpiai eszmét sem, mi több, a maga részéről mindent megtesz azért, hogy mi rendezzünk olimpiát - feltéve persze, ha ezt engedik a gazdaság úgynevezett körülményei. Magyarán: ha lesz pénz, lehet olimpia is, vagyis mégsem lesz olimpia - csak azt nem értjük, miért kellett ehhez két bővített mondatnyi helyet elpazarolni? A Medgyessy-kabinet segíteni akarja a vállalkozókat, mindenekelőtt a közterhek, no és az adminisztrációs költségek lefaragása révén; ezzel egy időben úgymond figyelembe kívánja venni a társadalmi szolidaritás szempontjait is, ami együtt nem semmi.
De ez még csak a kezdet.
Kiadások
A kormány ugyanis - és itt már nem csak az első száz nap ígéreteiről van szó - bő lével locsolná a magyar élet szinte minden apró parcelláját.
Adna a kultúrának (természetesen átlátható és a szakmai szervezetek által kontrollált módon), adna a múzeumoknak és a vidéki kultúrházaknak. Adna internetre, rendvédelmi reformra, a honvédség felzárkóztatására. Autópályára. Vasútfejlesztésre. Csatornázásra.
Aztán adna az egészségügynek. Jobbára béremelésre és intézményfejlesztésre: ami helyes, az azonban már kevésbé az, hogy a programból még csak sejteni sem lehet, milyen strukturális reformok szavatolhatnák a járulékok hatékony és igazságos felhasználását. A tőkebevonásra például az egyszer már megbukott munkavállalói résztulajdonosi programot javasolja a szöveg; privatizációról, a hálapénz megszüntetéséről, a rossz szisztéma alapjainak a megváltoztatásáról kevés és érthetetlen szó esik. A társadalombiztosítás felügyeletét ellátó testület a parlamentnek lesz felelős: az ötlet nem rossz, de önmagában kevés.
És vélhetően irgalmatlan summába kerülne a szociálpolitikai ígéretek betartása is. A szocpol fejezetet az egyéni öngondoskodás fontosságának hangsúlyozása és a fokozódó állami gondoskodás ígéretei közötti óvatos egyensúlyozás jellemzi - de a lózungok között nem könnyű megtalálni a konkrét, számon kérhető vállalásokat. Ilyen a gyermekek és az ellátásra szoruló családtagok gondozásának munkaviszonyként történő elismerése; ez kísértetiesen emlékeztet a MIÉP főállású anyasággal kapcsolatos ígéreteire, ám a kormány még egy, a terhesség negyedik hónapjától járó, a családi pótlékkal megegyező összegű új ellátással is meg kívánja fejelni azt. A program a szociális juttatások értékállóságának biztosítása mellett az ellátásban dolgozók alapbérét is másfélszeresére emeli. Valamint: a vonatkozó részre jellemző antibokrosiánus furorában a szöveg leszögezi: "Javítani kívánunk minden gyermeket vállaló család, minden gyermek helyzetén." Végső soron a milliomosok gyerekei is csak emberből vannak!
A nyugdíjrendszer felügyeletét a kormány függetleníteni szándékozik a napi politikától (azaz saját magától), kérdés, hogy mindehhez a felosztó-kirovó elvű rendszer anyagi függetlenségét is hajlandó-e biztosítani. A magánnyugdíjpénztárak tervbe vett erősítését jelzi, hogy a tagdíj hat helyett nyolcszázalékos lesz. A nyugdíjasok visszakapják a tőlük 1999-ben elvett 52 milliárd forintot, ám hogy milyen formában és kamatostul-e, azt elmulasztották közölni. A hazai szociálpolitikában mérföldkő lenne, ha sikerülne a nyugdíjak értékállóságának megteremtése, de az özvegyi nyugdíjak 50 százalékos emelése is sokakat hoz izgalomba, a 2006-ra ígért 13. havi nyugdíjról nem is beszélve.
És adna a kormány lakásra is. Tanulásra is. Nemhogy megtartaná az államilag támogatott lakásépítési hiteleket, de ki is terjesztené őket. Ösztönöznék a bérlakás-építést, melynek keretében felmerült a kissé érthetetlen érdekekkel kalkuláló lakásszövetkezeti bérlakásépítés lehetősége is. Hasonló újdonság lesz az önkormányzatok és az idősek között kötendő eltartási szerződés intézménye is, valamint a lakás nélkül maradt idősek és a volt állami gondozott fiatalok elhelyezését szolgáló, egyelőre falanszteri hangzású "albérlők háza". Lesz pénz nemhogy a diákhitelek kamatának csökkentésére, de az ösztöndíjak megemelésére is.
H
Lehet, csak annyiról van szó, hogy a végén elfelejtették összeadni a számlát. (Pedig ennek a kormánynak két pénzügyminisztere is van.) De lehet, hogy csak az EU-t várjuk, közben meg felhalmozunk, mint szociálisan érzékeny, ám mégis piackonform hörcsög. Hiszen ha az EU mégsem jönne, akkor úgyis bebukunk mindannyian - kormányprogram ide, kormányprogram oda.
A szerk.
A romák és a program
A program készítői 15 pontból álló, külön alfejezetbe gyűjtötték a romákkal kapcsolatos tennivalókat, ami mindenképpen a probléma fontosságát jelzi. Az átgondolatlanság jele azonban, hogy "roma honfitársaink szociális süllyedését" a kormány nem etnikai problémának, hanem egy "drámai társadalmi folyamat következményének" tekinti. A romák leszakadása elválaszthatatlan az irántuk minden területen megnyilvánuló, széles körben osztott faji előítéleteken alapuló diszkriminációtól, és ezért megkerülhetetlenek az etnikai vonzatok. Ha nem így volna, nem lenne szükség sem a kérdéskör említett elkülönítésére, sem a diszkrimináció elleni törvény amúgy csakis üdvözölhető beterjesztésére sem. Míg a diszkrimináció tilalma valóban állami feladat, a gyűlöletbeszéd beígért szankcionálása már sokkal vitathatóbb - a "többségi társadalom és a romák közötti egyenrangú kommunikáció megteremtése" pedig egyenesen értelmetlen zagyvaság. A romák köszönik, majd elkommunikálnak egyenrangúan maguk is valahogy, addig inkább azokra az intézményi, törvényi és anyagi támogatásokra lenne szükség, melyek elősegítik, hogy az asszimilációs nyomásnak ellenállva megkezdődjön fokozatos felzárkózásuk a középosztályhoz.
E felzárkózás kulcselemének a program egyértelműen az oktatást tekinti, és örvendetes utalásokat tartalmaz az iskolai szegregáció megszüntetésére, a roma származású oktatási személyzet bevonására, a családokkal való kapcsolatra, a felnőttképzésre. Emellett több ponton is végighúzódik a cigányság kultúrájának megőrzése iránti igény, és itt már törvényi garanciákról is szó esik: a program írói remélhetőleg arra gondoltak, hogy a parlamenti többség az Európai kisebbségi nyelvi charta hatályát végre a cigány nyelvre is kiterjeszti Magyarországon.
A "szegénységpártiság"-nak (© Medgyessy) másik fő eleme a foglalkoztatás. E téren a program elég vegyes képet mutat. A valós igényeket kielégítő hagyományos szakmák (vályogvetés?) támogatása nem sok roma gondjait oldja majd meg, és a kis parcellák gazdasági hatékonyságát tekintve a földbérlés ösztönzése is csak átmeneti szükségmegoldásként értékelhető. Új gondolat a magasabb presztízsű foglalkozási ágak feltöltése romákkal, de a kérdéses társadalmi támogatottságú pozitív diszkriminációs programok bevezetése nélkül ez egyelőre illuzórikusnak tűnik. Szemléletváltásra utal ugyanakkor, hogy a szociálliberális kormány a romák foglalkoztatottságának növelését már nem az államtól való függést állandósító közmunka-programok kiterjesztésével kívánja megoldani.
Szüret extra
"Demokratikus áttekintés"
"Aki bajba jutott, az bízhasson az öngondoskodás intézményeiben."
"A hatalom által vezérelt igazgatás helyébe pedig több területre kiterjedő, horizontálisan együttműködő, demokratikusan áttekinthető szerepvállalás lép."
"Minden eszközt mozgósítunk az egyéni és társadalmi kockázatok megelőzésére."
"Boldogságot a család ad gyermekeinknek..."
"A szociális ellátórendszer fejleszti az állampolgári autonómiát."
"Fenntartjuk az ingyenes szolgáltatásokat a rászorulók részére, míg más körben érvényesülnek a piaci szempontok."
"A nyugdíj- és egészségbiztosítás szorosan kötődik a munka világához."
"Az akadálymentes közlekedést legalább a középületekben oldjuk meg."
"A regionális különbségeket is számba vevő fejlesztést indítunk."
"A kormány biztonságos és kiszámítható viszonyokat teremt az óvodákban, iskolákban."
