Magyar Narancs: Noha a korona elhelyezése körüli vita sokak szemében felesleges történeti okoskodásnak hatott, tanulmányod elolvasása után az a benyomás alakul ki az olvasóban, hogy a szócsaták egyáltalán nem számoltak a korona történetével, sőt a politikai és publicisztikai vitából száműzték a történelmet. Pedig a korona jelentése és funkciója igen sokat változott az évszázadok során.
Radnóti Sándor: Nem akarván - és nem is tudván - elenni művészettörténészek, történészek, muzeológusok és más szakemberek kenyerét, én a korona elhelyezését kifejezetten elméleti, filozófiai problémának fogtam fel. A korona jelentése és funkciója ugyanis szorosan összefügg azzal, hogy hol helyezzük el. Az archaikus elhelyezéssel szemben, amely a magyar korona esetében oly sokáig kitartott - hiszen a várpalota hét lakat alatti páncélkamrája vagy a texasi Fort Knoxban az aranyrudak szomszédsága is archaikus -, a korona modernizálódásának öt jelentős dátumát különböztettem meg. 1784-ben II. József birodalma koronáit kincstárában üvegalmáriumba, azaz üvegszekrénybe tétette, s ezzel levonta azt a tanulságot, hogy a reneszánsz óta a regáliák állami és egyházi szimbolikája kiüresedett, művészeti becsük, történelmi dokumentumértékük viszont növekedett. 1790-ben e kisebb jelentőségű reformját is vissza kellett vonnia, és a koronát a hazaúton, illetve az új király koronázásakor rövid időre közszemlére tették: azok közül, akik akkor látták, többen - Horányi Elek, Veszprémi István, Decsy Sámuel - könyvet írtak róla. Ezzel kezdődött el a tudományos koronakutatás. 1849-ben, a republikánus forradalom után Szemere Bertalan elásatta, azzal a gondolattal, hogy "egykor ha győztünk, mit bizonyosnak tartok, jó lesz a nemzeti múzeum számára". 1880-ban akadémiai bizottság vizsgálta meg a koronát, és ekkor megfogalmazódott a korona láthatóságának, nyilvános bemutatásának, állandó kiállításának igénye is. Amire még majd száz évig, 1978-ig kellett várni.
MN: A korona szimbolikus értelme a mindenkori történeti-politikai perspektívától függően változik. Voltaképpen hány koronánk van? Hányféle jelentése és funkciója volt a koronának?
RS: A korona mindenekelőtt műtárgy. Használati tárgy: hatalomgyakorlási kellék. Fejdísz, ékszer, amelyet ékszerész, ötvös készített. A hatalom jelvénye. Történelmi műtárgy, amely őrzi - noha nem minden tekintetben tárja fel - keletkezésének bonyolult stiláris történetét. Továbbá históriai emlék, mivel fontos történelmi szerepe volt. Ezek azok a meghatározások, amelyekben mindenki megegyezhet. Vannak aztán olyan szimbolikus meghatározásai, amelyekben nem várható megegyezés. A korona keresztény ereklye vagy pogány talizmán, a magyarság fennmaradásának mágikus szimbóluma. Történelmi ereklye, amelynek többféle politikai, teológiai jelentése lehet: ezek olykor kombinálhatók, olykor összeegyeztethetetlenek. A király és az ország egysége, Magyarország vagy Magyarország egykor volt területeinek egysége, a magyarok egysége az "idegenekkel" szemben, a keresztény magyarok egysége a nem keresztényekkel szemben, a katolikus magyarok egysége az eretnek protestánsokkal szemben, a nemesi előjogok, a koronában való hit megnemesítő kiválasztása, a magyar állam függetlensége és folytonossága, jogforrás és sok minden egyéb. E "forró" és szükségképpen türelmetlen jelképek és az ilyen nézőpontokról hidegnek tekintett reális státus között állhat egy harmadik, miszerint a korona történelmünk tanúja, és ezért közünk van hozzá, művészi értékét érzelmi becse tetézi. Ez nem megegyezés kérdése, hanem egyfajta nemzeti érzés, de még az sem mondható, hogy a patriotizmus feltétlen ismérve, hiszen a republikánus és egalitáriánus - valamint a kálomista - magyar hagyományba nem illeszkedik. A koronatisztelet és a koronabecsmérlés egyként jó magyar hagyomány. Petőfi azt írta: "Eltépett lánc s eltört korona. / Tűzbe véle!.../ No de mégse, / Régiségek közé zárjuk." A legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István pedig bográcsnak, fazéknak gúnyolta a Szent Koronát, s nem átallotta volna ugyan nem svájci, hanem kalábriai sapkával, cilinderrel vagy hálósipkával helyettesíteni.
MN: Noha nagyon sokféle eszmei-érzelmi motívum felmerült, a viták közvetlen és központi témája mégiscsak a korona elhelyezése, láthatósága és látogathatósága volt. Különösen érdekes volt, hogy azok is nagy hangsúlyt fektettek a korona bemutathatóságának praktikus szempontjaira, akik egyébként a korona szentségét hangsúlyozták. Pedig a történelem során a szakralitás egyáltalán nem követelte meg, hogy az emberek tömegesen lássák a királyi jelképeket. Hogyan és mikor lehetett látni az évszázadok során a koronát?
RS: A főszabály: az archaikus középkori korona láthatatlan (ládákba zárják, kincstárakban őrzik), és csak a szertartás "társadalmi drámájában" válik megkülönböztetett alkalmakkor láthatóvá. Képe sem ismeretes, csak sémáját vagy típusát ábrázolják; a magyar korona különös, egyedi formája először a XVII. század elején vert érmeken tűnik fel. Sőt az sem általános, hogy a "korona" egy meghatározott korona: ez inkább a magyar nép zivataros századaira, mintsem szerencséjére kell emlékeztessen bennünket. Ahogy a korona és - ahol megmaradt - a koronázás rítusból egyre inkább spektákulummá válik, úgy válik láthatóvá a regália: őrzési helye mű- és ritkasággyűjteményekké változik, majd múzeummá. A világ koronázási jelvényei ma múzeumokban, szerencsés esetben múzeummá vált egykori helyükön, például a Towerban vagy a bécsi kincstárban láthatók. Provinciális kuriózum a cseh Vencel-korona elhelyezési rendje, mivel csak hét állami és egyházi főméltóság együttes jelenlétében közelíthető meg; igaz, a Cseh Köztársaság alkotmánya 1992 óta az állampolgárok (majdnem azt mondtam: alattvalók) kötelezettségévé teszi a Corona Regni Bohemiae iránti hűséget. S kuriózum 2000. január 1-je óta a magyar korona szerencsétlen elhelyezése is: ünnepélyes vagy kötelességszerű felismerése mindenki számára biztosítva van, de sem valódi megnézése, sem kutatása nincs, valamint állagmegőrzése is komoly aggályokat vet fel.
MN: A szentkorona-tan sokszor felmerült a parlamenti és publicisztikai vitákban. Sokan e tan állami felújításának veszélyét látták a korona parlamenti elhelyezésében. A szentkorona-tanból ugyanakkor nem következik semmi arra nézve, hogy hol kellene elhelyezni a koronát, hiszen maga a doktrína nem is kötődik szükségszerűen a koronához mint látható tárgyhoz.
RS: A szentkorona-tan "misztériuma" és modernizálása úgy viszonyul a XIV-XVI. század főnemesi, majd köznemesi önvédelem-ideológiájához, mint a Feszty-körkép a honfoglaláshoz. Aktualizálásának a XIX. század második és a XX. század első felében igen konkrét okai voltak; a kiegyezéskor a magyar királyság integritásának védelme, a Horthy-korszakban az irredenta és a király nélküli királyság történelmi indoklása. A szentkorona-tanból nem következett, de párosult vele a materiális korona misztikus tisztelete és láthatatlansága.
MN: Milyen szerepe volt a szentkorona-tannak a politikai vitában?
RS: Ne kényszeríts ennek a hihetetlenül alacsony színvonalú vitának a rekapitulálására. Nívót a parlamenti vitában egyedül néhány ellenzéki képviselt (Bauer Tamás, Pető Iván és Wiener Pál), illetve Csapody Miklós (MDF), aki tudni látszott, hogy semmilyen hagyomány nem igazolja a korona parlamenti elhelyezését. Szentkorona-tan és koronaelhelyezés kulimászként való összeragacsolásának funkciója a lip service volt a széljobbnak és a katolikus egyháznak, nyugalmazott dandártábornokok történelmi nosztalgiáinak kielégítése. Koronatisztelet örvén a legnagyobb tiszteletlenség mind a műtárggyal, mind a históriai emlékkel szemben. A PR-menedzserek historizmusa.
MN: A vita hevében sokakban az a benyomás keletkezett, hogy a korona parlamenti elhelyezése mellett érvelők kitüntetett értelemben a magyar hagyományok mellett kötelezték el magukat. Mintha ők állnának ki a tradíciók mellett, s ezt a látszatot úgy is fenn tudták tartani, hogy mindenki tudta: a korona helye sosem volt, és nem is lehetett a Parlamentben. Mi a viszonya ennek a politikai döntésnek a magyar hagyományokhoz?
RS: Semmi. A magyar koronának viharos története miatt nincs hagyományos helye. Minden elképzelhető hely közül a legabszurdabb a Parlament. És a legeszményibb a Magyar Nemzeti Múzeum, nem- csak azért, mert a korona múzeumba való, ahol konzerválják, kutathatják és bemutatják, hanem azért is, mert az épület egy gyönyörű reformkori eszme emlékműveként és a tizenkét pontot elfogadó népgyűlés - a rendi Magyarországból a polgári Magyarországgá való átalakulás - emlékhelyeként új hagyományalapításra lett volna alkalmas, amely kibékíti a régit az újjal, augusztus 20-át március 15-ével. A 2000. évi I. "emlék"-törvény színfalhasogató, üres állítása, hogy a koronát "a nemzet múzeumából a nemzetet képviselő Országgyűlés oltalma alá helyezi", valójában egy másik Nemzeti Színház-ügyet takar: a koronát nem utolsósorban azért kellett a helyéből kimozdítani, mert az előző adminisztráció jelentős költséggel már gondoskodott modern, biztonságos és méltó tárolásáról a Nemzeti Múzeumban.
MN: Az uralmi jelképek mai elhelyezésére a reszakralizáció kifejezést használod? Mit értesz rajta?
RS: A kelet-európai rendszerváltások után sokszor szolgáltattak vissza templomoknak, kolostoroknak szentképeket, ereklyéket. Az egykori gyarmati vagy az úgynevezett első népek (ez a bennszülöttek, őslakosok politikailag korrekt elnevezése) gyakran követeltek és olykor kaptak is vissza múzeumoktól kultusztárgyakat. Ez mind legalábbis részleges reszakralizáció. Az Anschlu§ után a Német-római Császárság koronázási ékszereit Bécsből Nürnbergbe szállították, és azt tervezték, hogy a náci párt kongresszusi épületében állítják ki, szimbolikusan helyreállítva a II. és a III. birodalom közötti kontinuitást. Különösen perverz eset, hogy miután az iszlamizálódott Afganisztán 1100 évig békében tűrte a IV-V. századi Buddha-kolosszusokat, a tálibok most negatív értelemben reszakralizálták, a hitetlenség szimbólumaivá tették, és megsemmisítették őket. Ha egy tárgyat múzeumi vagy műemléki kontextusából kiemelnek, azt mindig azzal a céllal vagy legalábbis azzal az ürüggyel teszik, hogy megpróbálják egykori szimbolikáját újjáéleszteni.
MN: Én úgy látom, hogy ez a reszakralizáció csak az egyik oldalát írja le a folyamatoknak. A másik oldalon erőteljesen profanizálódik a korona: az épület közlekedési csomópontjában áll, látogatói között reklámokat osztogatnak, a kerek sorszámmal bíró betérők ajándékot kapnak, mint a bevásárlóközpontokban. (És többnyire kisgyerekek és nyugdíjasok, akár csak a shopping centerekben.) Ugyanakkor a parlamenti elhelyezés teszi lehetővé, hogy a korona folyamatos médiaszereplővé váljék. A leggyakrabban látható jelenetben a miniszterelnök a sikeres tulaj gesztusaival mutogatja a koronát, mintha új autójával dicsekednék. A korona láthatóságának problémája immár a korona "mediatizálhatóságának" kérdésévé tágul.
RS: Leírásodhoz csak annyit tehetek hozzá, hogy a korona új, profán funkcióihoz tartozik az Országgyűlés tekintélyének csökkentése és relativizálása. Hiszen történelmi szimbolikájának alapvető eleme, amelyet még a kommunikatív emlékezet is őriz (például 1930 és 1944 között a Szent Korona nevében ítélkező bíróságok formájában), tehát a Szent Korona mint jogforrás ütközik az Országház modern szimbolikájával, a népszuverenitással mint jogforrással.
MN: úgy érzem, a koronának érdemes lesz törzsutas-kártyát váltani a MAHART-nál, mert a parlament alkalmatlan a mai kormányzat által is igényelt pszeudo-szakrális célok teljesítésére. És miközben utaztatása fizikai állapotát is veszélyeztetheti, a kutatók elől megint elzárták a koronát. De mintha a tudósokat nem is nagyon érdekelné az egész. Mindenesetre nagyon kevesen szólaltak meg a vitában, miközben az MTA elnöke tevékenyen részt vállal a korona körüli PR-rendezvényeken.
RS: Azt nem tudom, hogy tevékeny szerepet vállal-e, de azt magam is furcsállom, hogy a koronatanács egyetlen hivatalból tudós tagjaként nem tiltakozott, vagy ha eredménytelenül tiltakozott, nem hozta nyilvánosságra ellenvéleményét. A tudományt - mint általában a magas kultúrát - a magyar nép sorsának mai intézői kutyába veszik; a tudományos koronabizottság (ha egyáltalában létezik még) véleményére nem voltak kíváncsiak, a komoly szakértők azért meglévő formális és informális kritikájára nem reflektáltak. Lovag Zsuzsa, Marosi Ernő megtette a magáét, a hatalmi jelvények Percy Ernst Schramm által alapított tudományának legjelentősebb hazai képviselője, Kovács Éva pedig már nem érte meg életművének megcsúfolását. A parlament díszelgő őröket igen, de muzeológust nem áldoz a koronára, és tudományos fokozattal rendelkező személyt, aki rábólint ide-oda hurcolására (feltéve, ha nagyon óvatosan csinálják!), mindenkor lehet találni.
MN: Miközben nagy kíváncsisággal és örömmel lapozgattam a koronáról szóló tanulmányodat, komolyan el is szomorodtam, hogy csak most, a véglegesnek látszó döntés után olvashatunk arról, hogy ennek a politikai döntésnek milyen történelmi tétjei és perspektívái lehetnek. Nem lehetne még napnyugta előtt repülésre ösztökélni Minerva baglyát?
RS: Kérdésed azt a szerintem megalapozatlan előfeltevést tartalmazza, hogy egy időben érkező racionális okfejtés hathat a döntéshozókra. Írásom készülő múzeumelméleti könyvem egy esettanulmánya. De nem tagadom, hogy az évek óta gyűjtött anyag elrendezésére és megírására egy felejthetetlen látomány ösztökélt. Az, ahogy elúszott az ablakom előtt a koronát szállító hajó, melyet a korona óriás másolata koronázott. A megtestesült koronagiccs.
Kisbali László
