Magyar Narancs: A január 31-i kétórás figyelmeztető sztrájkban a szakszervezetek összesítése szerint közel 27 ezren vettek részt, ami a KSH által közölt pedagóguslétszám körülbelül egyötöde. Önök szerint ez sok vagy kevés?
Törley Katalin: Nehéz önmagában értelmezni ezt a számot, mert éppen a koronavírus-járvány egyik csúcsán voltunk. A Kölcseyben 44-en sztrájkoltunk, öt kolléga mondta azt, hogy nem kíván sztrájkolni, 17-en nem is nyilatkozhattak, mert betegállományban voltak. Árnyalja a képet a figyelmeztető sztrájkot megelőző jogi huzavona, a sok fenyegetőzés, a bírósági procedúra le nem zártsága is, ami biztosan visszavetette a részvételi hajlandóságot.
Tóth Viktor: Mindenképpen pozitívan értékelem, hogy ennyien csatlakoztunk a sztrájkhoz. A jogi bizonytalanság sokakat eltántoríthatott, főleg vidéken, ahol a tanárok nem érzik annyira védettnek magukat, a közösségek nincsenek annyira összekapcsolódva. Másrészt az oszd meg és uralkodj elve is működik, a szakképzésben dolgozókkal már nem egy „céghez” tartozunk, fizetési szempontból egy kicsit jobb helyzetben vannak, és a szakszervezetek mostani sztrájkköveteléseinek többsége sem igazán érinti őket. A Klebelsberg Központ alá 70–80 ezer pedagógus tartozik, az ő körükben egyötödnél biztosan magasabb volt a részvételi arány.
MN: Egy másodfokú bírósági határozat a kormány kérésére formális-eljárásjogi okokból utólag jogellenesnek mondta ki a figyelmeztető sztrájkot. Ezt fenyegetésként élték meg a pedagógusok?
Törley Katalin: Nem tapasztaltam ijedtséget, a környezetemben inkább a dolog abszurditása jelent meg hangsúlyosan. Minden tartalmi kérdésben a szakszervezetek keresetének adott igazat a bíróság, csak közben kimondta a sztrájk jogellenességét is, mert a törvényben benne van, hogy a még elégséges szolgáltatásról már a sztrájk előtt jogerős ítéletnek kell születnie, ami a kormány időhúzása miatt jelen esetben nem születhetett meg. Ez minket nem érintett rosszul, de vannak a miénknél sokkal kitettebb helyzetben lévő tantestületek és tanárok. Egy iskola mindig egy adott mikrokörnyezetbe illeszkedik, egy kistelepülésen gyakran nem is a saját állását félti a tanár, hanem például a családtagjai megélhetésével zsarolják, mert a helyi vállalkozó függ egy fideszes potentáttól. Az ilyen helyzetek visszavetik a lelkesedést, és nem segít a folytatásban, ha még a bíróság is kimondja, hogy amit a pedagógusok tettek, az jogellenes.
Tóth Viktor: Jogi hercehurcákon már meg sem lepődik a pedagógustársadalom. Annyira nehéz jogszerű sztrájkot szervezni, hogy szinte előre tudtuk, hogy valamibe úgyis belekötnek majd, a jog az elmúlt években egyébként is gumifogalommá vált Magyarországon. Jelenleg a polgári engedetlenséggel vállaltan jogszerűtlen tevékenységet hajt végre több száz pedagógus, pedig nem hiszem, hogy ne lennénk törvénytisztelő állampolgárok.
MN: Tóth Viktor, az ön iskolája, a Szent László Gimnázium volt az első, amelyik beleállt a polgári engedetlenségbe, miután a kormány február 11-én kiadott egy rendeletet arról, hogy a pedagógusok sztrájk alatt is kötelesek minden osztályban felügyeletet biztosítani, és megtartani az órák 50 (végzős évfolyamokon akár 100) százalékát. Mi volt az első reakciója, amikor elolvasta a rendeletet?
Tóth Viktor: Felbosszantott. Péntek késő este volt, a péntek eléggé kiütős nap, de egy ideig még nem tudtam elaludni, miután olvastam a hírt. Tehetetlenséget éreztem, hogy hiába mennénk el a jog és a törvényszerűség keretein belül a falig, nem hagyják. Arcátlanságnak gondoltam, hogy a járványhelyzetre hivatkozik a kormány, és hogy egy rendelettel akarják „megoldani” a még elégséges szolgáltatás kérdését, amiben sorozatosan ellenük ítélt a bíróság. Egyértelműen saját politikai céljai érdekében élt vissza a veszélyhelyzeti felhatalmazással a kormány, hogy ne kelljen a választás előtt elégedetlen sztrájkolókkal szembesülnie.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
