Böcskei Balázs

Bajnai tehet mindenről

Ara-Kovács Attila, Magyar Bálint és Ádám Zoltán felvetéseire

  • Böcskei Balázs
  • 2013.08.29 13:36

Belpol

Különös élményben volt része júliusban a Narancs olvasóinak: két héten át próbálhatták megérteni, hogy tehette tönkre a demokratikus ellenzék győzelmi esélyeit egy olyan ember, aki bő háromnegyed éve vállalt először pártpolitikai szerepet. Némi - kevés - túlzással erről szól ugyanis Ara-Kovács Attila és Magyar Bálint közös cikke (lásd: Bajnai és az ország esélyeiről, Magyar Narancs, 2013. augusztus 1.), illetve Ádám Zoltán Bajnait ostorozó írása is (lásd: Miért nem megy?, Magyar Narancs, 2013. augusztus 8.).

Legyünk igazságosak: a szerzők többet tettek hozzá az ellenzéki oldal megújulásához, mint bármely szocialista vasárnapi sajtótájékoztató vagy a "nyír bátor" felütésű Facebook-bejegyzések. Őszinte aggodalmukért és elemzési kísérletükért becsülendő Magyarék és Ádám Zoltán megszólalása, minden tévedésük ellenére is - mert abból is akad szép számmal mindkét írásban.

Főszereplő kerestetik

Főszereplő kerestetik

Fotó: MTI - Illyés Tibor

A "Bajnai a hibás" diskurzus árnyékában ugyanis érdemes azt is alaposabban megnézni, kik és hogyan játszanak a pályán; azon a meccsen, amelynek a tétje nemcsak a kormányváltás, hanem az Orbán-rendszer konszolidációja is. Mert milyen elemzés az, ami az Orbán-rendszer leváltásának esetleges sikertelenségét nem a még mindig legnagyobb ellenzéki párt stratégiája kapcsán kezdi el firtatni? Azt még a mértékadó közvélemény-kutatások sem tagadják, hogy Bajnaiék a nulláról jutottak el 5-10 százalék közé a biztos pártválasztók körében, miközben az MSZP-nek 2009 áprilisában az Ipsos adatai szerint az összes szavazó körében volt 15 százalékos támogatottsága; négy év múlva, 2013 májusában pedig ugyanitt 14 százaléka. (A nyári adatfelvételekből sem látszik más trend.) Vajon milyen mércével méri Ara-Kovács, Magyar és Ádám a kudarcot és a sikert? A kormányváltás motorja sose lehetett más, mint az MSZP, és a párt helyben járását aligha Szelényi Zsuzsán vagy Jávor Benedeken kell majd számon kérni. Rajtuk mást kell, de erről később.

Liberális kabalafigura kerestetik

Bajnai örvén a liberális értelmiség egy része ugyanazt a műsort játssza el, mint annak idején a gyurcsányi "forradalom" közepette. Jön egy új arc, aki a magyar baloldal "jobbik énje" lehet. Magyar politikusokhoz képest távlatosan gondolkodik, életrajza alapján nehezen feltételezhető róla, hogy antikapitalista lenne (mert, ugye, mindenki antikapitalista, aki nem neoliberális), meg kívánja újítani a magyar baloldalt - hiszen hiába helyezte magát eredetileg a jobb és a bal közé Bajnai, pont az eddigi életútjából következett, hogy ilyen rövid idő alatt képtelen lesz megépíteni a nem baloldali Bajnai-képet -, horribile dictu még "szakértő" is. A "szakértő" imázsa, aki a technokráciával szemben megértőbb (jobban hisz az ő jövőképében), mint azokkal, akik szerint a víz köztulajdon, mindig jobban vonzotta a magyar liberálisokat, mint a "lakossággal" kapcsolatot tartó politikus. Az ebből a pozícióból indult Bajnai meg is felel a liberálisok (ön)képének. Idővel aztán lejött a szakértői szótárról (a "jó kormányzás" szlogenjéről), és gazdaság- és társadalompolitikai értelemben is balra kezdett beszélni. Hisz a szociális válság dúlta Magyarországon aligha a Magyar Bálint egykori pártja által javasolt egykulcsos adó ígéretével lehet majd nyerni. A híreket a közmunkások Magyarországán figyelő választó számára világos lett, hogy mit jelent az, ha kimegy az állam a polgárok alól. És a szociális értelemben is széthullott országot nehéz a "jólét lecsorgásában" bízva kirángatni a kátyúból.

Bajnaival tehát - gondolja a nyári olvasó - nyilván nem lehet az a gond, hogy ne lenne eléggé liberális. Sokkal inkább az, hogy már nem szakértő szerepben jelenik meg, de még nem is viselkedik politikusként. Inkább beszél, mint cselekszik. Nem száll ki a felcsúti birodalom kapujában, mert két, addig és utána soha nem látott biztonsági őr erre felszólítja. Forognak a kamerák, veszik a műsort, ahogyan egy potenciális miniszterelnök nem mer bemenni oda, ahova egy erős ellenzéki vezérnek ellentmondást nem tűrően kell begyalogolnia. Bajnai a kutatásokban éppen azért nem lőtt ki úgy, ahogy azt a mai Bajnai-kritikusok várták, mert depolitizálja a politikát, mert még nem ment végbe a vágányváltás, ami a menedzser-értelmiségiből az ellenzéki oldallal, majd a választókkal szerződést kötő politikust hoz létre. Ennyiben tavaly október 23-án nem vége lett a történetnek - ahogy kollégáim feltételezték -, hanem épphogy csak elkezdődött.

És hogy mit szerettek a liberálisok Gyurcsányban? Hogy megpróbálta végigvinni a kapitalista reformokat, ami csak a piacpárti liberális elit támogatását bírta, és amelyeket a magyar társadalom nem bírt el - ahogyan a 2014-es sem fogja, főleg miután a társadalom nagyobb részét magára hagyta Orbán Viktor és pártja. És mit nem szerettek a liberálisok Gyurcsányban? Hogy végül feladta ugyanezen reformokat. Innentől már csak egy lépés volt, hogy antiliberális. Megkapta ezt a kritikát? De meg ám.

Aki nem úgy kapitalista, ahogy a Kóka János vezette SZDSZ az volt, az ennek a körnek mindig áruló lesz. Ádám Zoltán írásában Bajnai már azzal feladta a kapitalizmust, hogy a kormányzati rezsicsökkentésre energiahatékonysági programmal válaszolt. Egy politikusnak ezt nyilván úgy kellett volna megoldania, ahogyan azt Ádám Zoltán sugallja: kiáll és elmondja a híradóban neki adatott 20 másodpercben, hogyan működik a piac, miért alkalmatlan az állam a szabályozásra, s hogy egy ilyen beavatkozás számos problémát fog okozni. (Ezeket az érveket az energiahatékonysági program amúgy tartalmazza; és Bajnaiék soha nem mondták azt, hogy "hm, nem is rossz ez a rezsicsökkentés".) Mondja fel Bajnai Hayek, Friedman téziseit a megélhetési gondokkal küzdő, a rezsicsökkentés populizmusával szemben védtelen választópolgár számára, aki ráadásul saját sorsában éli meg a kapitalizmussal szembeni bizalmatlanságot - hogy aztán az majd felismerje: igen, ilyen az igazi politikus, ő az én emberem. Nehéz elhinni, hogy ezen múlna a kormányváltás vagy akár egyetlen - nem dogmatikus piacpárti - választó pártpreferenciája is. És még, ha így is van: ők is megtalálhatják kedvenceiket Mesterházy Ernő és Fodor Gábor liberális csoportjában, akikre - ha az MSZP is úgy akarja - közvetetten lehet majd szavazni az ellenzéki győzelem bármilyen veszélyeztetése nélkül. Bajnai Gyurcsány kudarcának tudásából is építkezik, amikor a klasszikus liberális párt létrehozását másokra bízná.

Kivel és kivel nem

Ara-Kovács és Magyar szerint Bajnai szabadon szárnyalhatna szövetségese, a Párbeszéd Magyarországért nélkül. A recept az lenne, hogy Bajnai - azért, mert az a baloldali ellenzéki térfélen zöld, baloldali nézeteket hangoztat! - dobja ki a mögötte álló választási szövetség politikai aktivitásának és médiaszerepléseinek nagy részét, országgyűlési és önkormányzati képviselőit és kezdjen végre bele a - mibe is? És miért is? Magyar Bálint esélyteremtő oktatáspolitikai víziói az általa kritizált párt szakpolitikájában több megértést lelnek, mint találtak azon kormány tisztviselői között, amelynek ő is tagja volt. És akkor az így eltávolított szavazótáborról nem is beszéltem. Erről Magyaréknak furcsa képzeteik vannak: szerintük az (akkor még a PM-eseket is magába foglaló) LMP "jelentős részben az egykori liberális párt szavazóinak" köszönhette választási sikereit. Ezzel szemben a Medián 2010. áprilisi adatai szerint a "Kire szavazott 2006-ban?" kérdésre az akkori LMP-sek mindössze 15 százaléka jelölte meg az SZDSZ-t. Többségük úgy emlékezett, hogy az MSZP-t támogatta (32 százalék), de annak idején sokan döntöttek a Fidesz mellett is (18 százalék). A nem válaszolók vagy nem szavazók 21 százaléka mellett további 7 százalék nem is volt szavazásra jogosult 2006-ban.

De mindez csak adalék az ellenzék választási esélyeinek firtatásához - hisz a kulcskérdés a két nagy demokratikus erő stratégiája és viszonya. Ara-Kovács Attila és Magyar Bálint pontos elemzését adják az MSZP hatalomtechnikai szempontjainak. Ennek fényében érdemes viszont áttekinteni Bajnai taktikai hibáját - az ő szerepét az összefogás-diskurzusban ugyanis a sapkaszindróma jelöli ki. Ha van rajta, miért van, ha nincs, miért nincs. Tény: túl nagy kihívás lett volna az, ha a Nagy Integrátor szerepében (jogos) kritikával közelít a baloldalhoz. Bajnai a korszakváltás jelszavával saját maga tette magasra ezt a lécet. A korábbi miniszterelnök februári évértékelőjében meg is próbálta ezt (hosszan taglalta az MSZP hitelességi deficitjét), aztán feladta. Amivel viszont a korszakváltás tartalmi kifejtését is feladta, hisz az csak az MSZP kritikájával együtt működőképes. Ennek az ideje nem most van - pontosabban elmúlt már. Talán ez lehet a valódi magyarázat a növekedés stagnálására, azon túl, hogy Bajnai ekkoriban mint kompetens válságmenedzser festette le magát - ahelyett, hogy politikusként beszélne, egyáltalán, "létezne".

Bajnai nem annak az árát fizeti, hogy nem volt kapitalistább a kapitalistánál, vagy hogy nem költségvetési kérdésre szűkítette le a szembenézést a nemzeti és szociális traumákkal (lásd a kettős állampolgárság és szavazati jog vagy a munkanélküliek és az elvándorlók kérdését).

Arról, aki a növésben megállt MSZP-t és elnökét sem tudja legyőzni, nem könnyű elhinni, hogy le tudja majd győzni Orbán Viktort. Az MSZP - miután kiszivárgott emlékezetes belső anyaga a kétpólusú politikai térről - "jól" váltott: ha már növekedni nincs esélyük, márpedig jelentősen aligha, akkor Bajnai támogatottságát kell "konzerválni". Ezt a célt szolgálja a közös lista terve, amely természetesen Mesterházy miniszterelnökség-jelöltségével jár. Még ha ez a közös lista csak egy mandátum többletet is hozna, viszont több százezer otthon maradót, azaz a kormányváltás kétségességét. Még akkor is, ha a mértékadó közvélemény-kutatások szerint nagyobb esélye Orbánnal szemben Bajnainak van, hiába az MSZP több pártirodája (melyek amúgy sokszor üresen állnak). Ebben a blokkolási stratégiában az MSZP-nek szövetségesei vannak: mindazok a politikusok, akiknek nincs politikai támogatásuk, nincs politikai beágyazottságuk, viszont van "múltjuk", elutasítottságuk, tisztázatlan jelenük. Valóban: mind megfelelnek az Ádám Zoltán által megfogalmazott kívánalmaknak, úgy is, mint kapitalizmuspártiság, alkotmányos, demokratikus elkötelezettség, az orbáni "szabadságharc" elutasítása. Csak éppen a választópolgárok nem támogatják őket - akár így mérjük, akár úgy. Ami pedig mindebből keletkezik, az nem az ellenzék győzelmének stratégiája.

A szerző politológus, az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) igazgatója.

Neked ajánljuk

Velünk élő féltudás

  • Hernádi Elvira

Jó néhány éve már, hogy a Publius Hungaricus a féltudású magyar elit bűneit ecsetelte. Azóta felnőtt egy új generáció, az ország szellemi és politikai vezetése legalább az európai oktatás tisztes középmezőnyébe tartozó intézményekben kupálódhatott. 

Mielőtt eltűnik végleg

Alighanem két dolog jut eszébe mindenkinek a Roberto Baggio nevet hallva: az 1994-es vb-döntőben kihagyott legendás tizenegyes, illetve az élethosszig (tehát ma is) viselt, nem kevésbé legendás copf. Vagy lokni, varkocs, lófarok, akármi is lett légyen az a maestro tarkóján.

Kisujjgyak

  • - köves -

Ha meg kell csinálni a nagy melót, letudni az utolsó bulit, kirámolni a széfet, ami után nincsen több széf, csak a boldog öregkor Kansasben, Soderbergh a mi emberünk.

„Összeáll egy nagy egésszé”

  • Láng Dávid

A 10 éve alakult Verőköltő zenekar frontembere univerzális művész: szinte minden hangszeren játszik, festő szakon diplomázott, és húszéves sem volt, amikor a Magvető kiadta a verseskötetét.

Becsapódás

Az ünnepi vacsoráját elköltő pár, Helen (Lovas Rozi) és Danny (Lengyel Tamás) lakásá­ba berobban a csurom véres Liam (Molnár Áron), akiről hamar kiderül, hogy a feleség testvére.

Az együttélés lehetőségei

A hagyományosan kétévente megrendezett Velencei Építészeti Biennálé is megcsúszott a pandémia miatt, de május 22. óta a Giardini della Biennale parkját és az Arsenalét, azaz az egykori velencei hadihajógyár területét ismét építészek, művészek és látogatók lakják be, egészen november 21-ig.

Szervezett szervezetlenség

  • Áfra János

A kis méretű, mégis zavarba ejtően tartalmas, nehezen áttekinthető tárlat egy nemzetközi kiállítássorozat része, amely a Zürichi Egyetemen 2017 és 2020 között megvalósult kelet-európai performance-kutatás eredményeit hivatott bemutatni.

„Nem hezitált”

Szerb Antal éppen 120 éve született, és 80 éve, 1941-ben jelent meg eredetileg háromkötetes munkája, A világirodalom története. A mű friss, minden eddiginél precízebb kiadásának sajtó alá rendezőjével annak népszerűségéről, hányattatott sorsáról, 21. századi aktualitásáról beszélgettünk.

A szamuráj reggelije

  • Pálos György

Fúziós korban élünk, azon sem lepődünk meg, ha egy kisvárosi étterem étlapján kevert fogásokat találunk. Az más kérdés, hogy a leves, amely se nem vietnami, se nem olasz, nem túl finom, mert nincs karaktere.

Merre vannak?  

  • Schein Gábor

Apró ember éles gombszemekkel. A fején zabolázhatatlan göndör haj. Befogad, figyel, kérdez. Hatalmas vágy él benne, hogy a világban rend legyen, de a világban nincsen rend. Hogy érthető legyen és átlátható. De a világ ellenáll a megértési kísérleteknek, kitüremkedik a réseken, széttöri a kereteket. A világ sokszor homályos, sötét, és soha nem átlátható. Hát akkor legyen a vers az! Legalább a vers.