Magyar Narancs: A magyar gazdaság tavalyi bővülésében kiemelkedő szerepük volt az uniós támogatásoknak, az autóiparnak, illetve az államilag támogatott mezőgazdaságnak. Mennyire tartható fenn ez a növekedési pálya? A kormány optimistán 3,1 százalékos bővülést jósol 2015-re.
Orbán Gábor: A kormány előrejelzése nem optimista, vannak olyan elemzők, akik nálunk is nagyobb növekedésre számítanak. Tavaly valóban volt több olyan egyszeri hatás, amelyek az európai szinten is kiemelkedő 3,6 százalékos növekedést okozták. Az uniós források átmenetileg csökkenő felhasználása miatt számolunk idén 3,1, jövőre pedig 2,5 százalékos GDP-bővüléssel. A rendelkezésünkre álló adatok azt mutatják, hogy ez a növekedési pálya fenntartható, mert széles bázison nyugszik, azzal nem értek egyet, hogy csak az autóipar és a mezőgazdaság lenne a két húzóágazat. Növekszik a szolgáltató szektor, és egyre többen dolgoznak egyre több pénzért. Tavaly növekedést mutattak az uniós források nélkül számolt beruházások is, és a belső fogyasztás is magára talált.
MN: A beruházások tavaly az alacsony bázis miatt mutattak kiemelkedő eredményt, és a beruházásokat a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp) is húzza.
OG: A beruházások szintje részben a gyenge belföldi kereslet miatt volt alacsony korábban: a meglévő termelőkapacitásainkat sem tudtuk kihasználni, így nem volt értelme beruházni. Ez a hatás leginkább az ingatlanpiacon és a szolgáltató szektorban jelentkezett. Ahogy a gazdaság magára talált, és erősödik a belföldi kereslet, úgy válnak szükségessé az új beruházások. Tavaly a magánszektor beruházása volt sokkal nagyobb, mint az államié: a vállalkozók már látják, hogy van értelme bővíteni. Az NHP szerepe ebben a bővülésben valóban fontos, de azt reméljük, hogy idéntől a kereskedelmi bankok maguktól is képesek lesznek kiszolgálni a hiteligényeket.
MN: Hivatalba lépésekor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kiszámítható gazdaságpolitikát ígért. Úgy tűnik, ez csak részben valósult meg: a szektorális különadók megmaradtak, állandósul a dohányipari különadó, és a semmiből került elő a reklámadó ötlete, illetve a vasárnapi zárva tartást szabályozó törvény.
OG: A különadóknak elvitathatatlan szerepük volt a társadalmi szempontból is fenntartható költségvetési stabilizációban. A növekedési fordulat után új időszámítás kezdődhetett. Az idei adótörvény-javaslatunk már sokkal rövidebb, mint a tavalyi volt, új adónem vagy adóemelés pedig nem is szerepel benne (a reklámadót külön törvényben nyújtja be a minisztérium – K.-A. Á.), tehát van előrelépés. Azokat az adókat, melyeket széles bázisra, alacsony kulccsal vetünk ki, egyértelműen forgalmi adónak, nem pedig különadónak kell tekinteni, hiszen nincs és nem is volt negatív hatásuk az érintett szektorok működésére. Ma már csak a bankadó és a közműadó nem ilyen, ezeknél változtatásra lesz szükség. Amíg léteztek a devizahitelek, nyomasztottak az örökölt költségvetési gondok, és a bankrendszer zömében külföldi tulajdonban volt, addig nem lehetett csökkenteni a bankadót. Erre most nyílt lehetőség, a bankrendszerrel kötött átfogó megállapodás keretében. Az adócsökkentés mellett a kormány vállalta a konstruktív párbeszédet, és azt is, hogy nem vásárol újabb nagybankot. Hátravan még a közműadó, amely az utolsó olyan adó, amellyel véleményem szerint feladata lesz még a kormánynak: amint a költségvetés helyzete erre lehetőséget ad, át kellene gondolni a közműadó szerkezetét.
MN: A bankokkal, illetve az EBRD-vel kötött, előbb említett megállapodás jogilag minek minősül?
OG: A megállapodás nem jogi aktus volt. Aláírásának politikai és reputációs következményei vannak, ahogy annak is, ha a betartásával nehézségeink támadnának.
MN: Nagyobb bankokat már nem vásárolnak fel, kisebb bankokról lehet-e szó? Időről időre felmerül a Sberbank neve.
OG: Azért nem zártuk ki a kisebb bankok felvásárlásának lehetőségét, mert előállhat olyan helyzet, hogy felvásárlással mérsékelhető a kár egy esetleges felszámoláshoz képest. Jelenleg nincs ilyen bank a látóterünkben, a Sberbank felvásárlásáról szóló pletykákat sem tudom megerősíteni.
MN: A bankrendszerről beszélve rendszeresen elhangzik a kormány részéről, hogy a legalább 50 százalékos hazai tulajdon volna kívánatos. Ez állami vagy magántulajdont jelent?
OG: Hosszú távon biztosan magántulajdont jelent. Bármennyire is hisz a kormány az állam gazdasági szerepvállalásában, a bankszférában nem látjuk értelmét az állami tulajdonnak hosszú távon. Más a helyzet az energiaszektorban vagy a közüzemi szektorban.
MN: A Posta, az MFB, az FHB és a takarékok stratégiai szövetségében elég hangsúlyos az állami szerepvállalás.
OG: A nagybankok fiókhálózata sok településen nincs jelen.
A takarékok és a Posta meglévő hálózata szükséges ahhoz, hogy a gazdasági növekedést biztosító hitelintézetek az ország minél nagyobb területét elérjék. A szereplők infrastruktúrája jól kiegészíti egymást, az ebben rejlő lehetőségek még nincsenek teljesen kiaknázva. Ezért indokolt, hogy az állam részt vegyen egy ilyen jellegű együttműködésben.
MN: Más a helyzet az MKB-val és a Budapest Bankkal. Itt összevonásról, majd eladásról szólnak a tervek. Ha piacra dobják a bankot, miként lehet garantálni, hogy magyar kézben maradjon?
OG: Igen, van ilyen forgatókönyv is, hogy a két bankot összevonjuk. Az viszont nem biztos, hogy a teljes bank eladásra kerül, lehet, hogy az államnak megmarad egy kisebbségi tulajdonrésze. Ráadásul nem feltétlenül azt kell garantálni, hogy magyarok legyenek a tulajdonosok; ha tőzsdei bevezetés történik, akkor pedig ezt nem is lehet biztosítani. Az a lényeg, hogy az irányítás maradjon Budapesten. Ez azért fontos, mert a külföldi irányítású bankrendszer sokkal érzékenyebben reagál a nemzetközi sokkokra. Így pedig kevésbé lehet megbízható alapja a stabil finanszírozásának, mint egy hazai menedzsmenttel működő bankrendszer.
MN: A válság során a külföldi tulajdonosok ezermilliárd forintos nagyságrendben pótolták a bankokból hiányzó tőkét. Ön szerint nem hordoz kiemelt kockázatot, hogy az esetleges magyar tulajdonosok nem ilyen tőkeerősek, és az államnak kell kisegítenie őket, ha jön egy válság?
OG: Az ön által említett feltőkésítésre is a külföldi bankok elhibázott üzletpolitikája miatt volt szükség. Ha a bankrendszer végig magyar tulajdonban lett volna, egyáltalán nem lettek volna devizahitelek, és a kereskedelmi ingatlanhitelezés sem lett volna ilyen volumenű, márpedig a feltőkésítésre az ilyen jellegű hitelek bedőlése miatt volt szükség. A tőkepótlásra valóban nem lett volna képes egy magyar tulajdonú bankszektor, de maga a probléma sem jelentkezett volna.
MN: A magyar tulajdon nem feltétlenül garancia a jó működésre. Tavaly is dőltek be takarékok, a Széchenyi Bank pedig magyar, sőt állami tulajdonban volt, amikor csődbe ment.
OG: A magyar tulajdon nem garancia a jó működésre, de a külföldi se. A jó működésre az erős szabályozás és az erős felügyelet a garancia.
MN: A bankadó mértéke csökken, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és Befektetővédelmi Alap (Beva) feltöltése, illetve az elszámoltatás miatt viszont valószínűleg nem lesznek alacsonyabbak a bankok terhei.
OG: Az elszámoltatás egyszeri, jogilag teljesen korrekt eljárás volt, nem keverendő össze a bankadóval. Az OBA és Beva feltöltésének szintén semmi köze nincs a bankadóhoz. A két alapot a jelenleg hatályos szabályok szerint fel kell tölteni azért, hogy a pénzügyi szektorba vetett bizalom helyreálljon.
MN: A szakmában viszont sokan vitatják, hogy a brókerbotrányok károsultjait az OBA, illetve a Beva alapjából kéne kifizetni, mondván, nem a rendes piaci kockázat miatt dőltek be a cégek, hanem a szabályozói és végrehajtói kockázat miatt.
OG: Vitatni joguk van, ez tény és való. A Beva igazgatóságában a kormánynak nincsen képviselője, ezt velük kell megbeszélni, adott esetben a bíróságon.
MN: Ön szerint a szabályozónak nincs felelőssége?
OG: A gyanú szerint itt büntetőügyekről beszélünk, ahol egyes vezetők nem tartották be a szabályokat: teljesen mindegy, hogy milyen szabályokat írunk, ha azokat nem tartják be. A szabályozó dolga most korrigálni azokat az esetleges szabályozásbeli hiányosságokat, melyek lehetővé tették, hogy ezekre a csalásokra ilyen hosszú idő után derüljön csak fény. Ezen jelenleg is dolgozunk, javaslatainkat ezekben a hetekben tárgyalja az Országgyűlés.
MN: A felügyelet sem hibázott?
OG: A felügyelet szintén nem tudott mit csinálni: jelenleg az a gyanú, hogy a nekik küldött adatokat is meghamisították, méghozzá büntetőjogi felelősség terhe mellett. A jövőben olyan eszközrendszert kell kialakítani és a felügyelet kezébe adni, amely lehetővé teszi a mihamarabbi beavatkozást hasonló esetekben.
MN: Az adóhatóság működésével elégedettek a minisztériumnál?
OG: Ami az adóhivatal eredményeit illeti, nincs okunk panaszra. A tavalyi bevételi terv túlteljesült, és idén is nagyon jók az adatok. Az utóbbi időszakban a NAV segítségével vezettük be az online pénztárgépeket és az EKÁER-t is: ezzel két kimondottan nehéz feladatot sikerült megoldanunk.
MN: A kitiltási és az áfacsalások körüli botrányokra gondoltam elsősorban.
OG: Ugyanazzal a nem létező indokkal, amellyel Vida Ildikót kitiltották az Egyesült Államokból, bármelyik másik állami intézmény vezetőjét is kitilthatták volna, vagy akár bármelyik állampolgárt – ez az intézkedés nem a NAV-ról szólt. Ami az úgynevezett áfabotrányt illeti, ott egyszerűen nincs elég jól körülírva a vád, nem is tudjuk, mit állít pontosan Horváth András. Az nyilvánvaló, hogy minden országban létezik beszedetlen áfatömeg, és mindenhol próbálják ennek mértékét csökkenteni. A dossziékkal való hadonászás még egy fillér áfát nem hozott Magyarországnak. A Horváth András-ügyet én lezártnak tekintem.
MN: A magyarországi áfa kiemelkedően magas, ennek csökkentése nem merült fel?
OG: A 27 százalékos áfa valóban az egyik legmagasabb Európában, ám költségvetési szempontok miatt nem lehet egyszerre csökkenteni a jövedelemadót és az áfát is. Az Európai Uniónak egyik kiemelt célja, hogy a közvetett adók legyenek magasabbak, míg a közvetlen adók – mint az szja vagy a tao – csökkenjenek, és a kormány is ebbe az irányba halad. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy minél magasabb az adókulcs, annál nagyobb az áfacsalások valószínűsége. Ezért vezettük be az online pénztárgépeket és az EKÁER-t. Az online pénztárgépek, az EKÁER és a fordított áfa egymásra épülnek, és ahol még ez is kevés a csalás felszámolásához, ott csökken a kulcs – ennek legjobb példája a sertéshús.
MN: A kormány kitart az egykulcsos jövedelemadó mellett, pedig világszerte egyre több kutató mutatja be, hogy az egykulcsos adó növeli a társadalmi egyenlőtlenséget.
OG: A szakértők nem egységesek ebben a kérdésben. Amit az egykulcsos adó elosztási hatásairól a bírálók mondanak, azok a magyar jövedelemeloszlás mellett nem feltétlenül érvényesek. Nálunk a bejelentett jövedelmek – a legtöbb fejlett gazdaságtól eltérően – a minimálbér körül sűrűsödnek. Ez pedig pont a korábbi, rendkívül progresszív adórendszer eredménye, mely a magasabb adókulcsok elkerülése miatt a bevallott jövedelmeket a minimálbér felé tolta. Ezenkívül a teljesítményre való ösztönzés is hiányzott abból az adórendszerből, ahol az átlagjövedelemnél már nagyon magas volt az adókulcs. A magyar munkavállalók nem akartak többet dolgozni vagy tanulni, és jobb állásba kerülni – legalábbis nem legális, bejelentett módon. Erre a problémára pedig az egykulcsos jövedelemadó a helyes válasz. Azt, hogy bizonyos csoportokat ez hátrányosan érint, a munkahelyvédelmi akcióval kompenzálja a kormány.
MN: A KSH adatai viszont azt mutatják, hogy nagyon szétnyílt az olló a társadalom felsőbb és alsóbb rétegei között, nőtt a szegénység, és az utóbbi években fel is gyorsult ez a folyamat. Ebben nem lehet szerepe az egykulcsos szja bevezetésének?
OG: Az általam ismert adatok, melyeket az országspecifikus ajánlások tárgyalásakor az Európai Bizottságnak is bemutatott a kormány, azt mutatják, hogy a szegénységnek közel minden mutatója javult Magyarországon az elmúlt években. A szegénységgel fenyegetett személyek aránya 33,5 százalékról 31,1 százalékra csökkent 2013 és 2014 között, ami 250 ezer emberrel kevesebbet jelent egy év alatt.
MN: Hiába csökken jövőre egy százalékkal az szja, a bérek után fizetendő járulékok nagyon magasak európai összehasonlításban is.
OG: Az élőmunkát terhelő adók nagyon magas szinten álltak 5 évvel ezelőtt, többek között ezért is volt olyan alacsony a foglalkoztatás korábban. Az elmúlt években megkezdett tehercsökkentést folytatni kell, például jó volna a járulékokon is vágni, ugyanakkor a nyugdíj- és egészségügyi kasszát is egyensúlyban kell tartani. Ezért koncentrálunk inkább a személyi jövedelemadó csökkentésére, amelyből az egy számjegyűt belátható időn belül szeretnénk elérni.
MN: A kormány visszatérő érve az egykulcsos szja mellett, hogy a gazdagok elköltik a többletjövedelmüket, és így húzzák magukkal a gazdaságot. Mi alapján feltételezhető az, hogy ha a csökkenő szja miatt nőnek a bérek, akkor az a fogyasztásban jelentkezik, nem pedig a megtakarításoknál?
OG: Az sem probléma, ha a háztartások félreteszik a többletjövedelmet, hiszen fontos, hogy a magyar családoknak legyenek megtakarításaik: ez a polgárosodás egyik feltétele.
MN: Okoz-e feszültséget a minisztériumban, hogy az MNB egyre aktívabb a gazdaságirányításban? A két intézmény vezetői a sajtóban üzengetnek egymásnak.
OG: Az teljesen természetes, hogy az MNB-nek van szakmai álláspontja, ahogy az is, hogy ezek a viták léteznek: ilyen mindig is volt, és lesz is. Az már kevésbé szerencsés, hogy a viták egy része a nyilvánosság előtt zajlik – a múltban ilyen csak akkor fordult elő, amikor a kormány és a jegybank politikailag szemben állt egymással. Most az történt, hogy a kormányfő szándéknyilatkozata és egy kormánydöntés után azzal részben szembemenő vélemény hangzott el újra és újra a jegybank részéről. Ez eddig nem volt szokás, és szerintem a későbbiekben sem lesz jellemző.
