Az adókedvezmények igazi kedvezményezettjei

Bevallani kínos

Belpol

Nyilvánosságra hozták a kormányfő, a miniszterek és az államtitkárok adóbevallásának főbb adatait. Többen egymillió forinttal csökkenthették adóalapjukat, feltételezhetően a családtámogatási kedvezménynyel. Vigyázat, demagóg cikk következik!

"Felgyűrtük az ingünk ujját és nekiveselkedtünk, a magyarok bevezették a méltányos közteherviselést" - mondta szemrebbenés nélkül Orbán Viktor Hősök terei kortesbeszédében. Szó se róla, 2011-re az ő és a hozzá hasonló jómódú adófizetők közterhe például "méltányossá" vált, köszönhetően a kétharmados parlamenti többség gombnyomogatásának.

Éljen a szaporulat!

A parlamenti többség az adókategória átsorolásával kivonta az állami vezetők nyilvánosságra hozandó adóbevallási adatai közül az úgynevezett gyerekkedvezményt. Vajon miért? E kérdést korábban is feltettük már (lásd: Árnyalatnyi eltérések, Magyar Narancs, 2014. március 20.), és már akkor vélelmeztük, hogy azért, mert a nyilvánosságra hozandó adatok között politikailag kínos lenne szerepeltetni az állami vezetők sok esetben milliós nagyságrendű családi adóalap-kedvezményét.

A 2010 előtti gyakorlattól eltérően a családi kedvezmény nem a fizetendő adó, hanem az összevont adóalap összegét csökkenti, egy és kettő eltartott esetén gyerekenként havi 62 500, három és minden további eltartott esetén havi 206 250 forinttal. Három kiskorú esetén tehát havi 618 750, évi 7 425 000 forinttal. (Ez egyébként havi 99 ezer forint szja-kedvezménynek felel meg.) Nyilvánvaló, hogy teljes egészében csak a jól kereső honfitársaink vehetik igénybe ezt a valóban nagyvonalú kedvezményt.

Például az állami vezetők.

A szociális ügyekért felelős államtitkár, Soltész Miklós például évi 4 950 000 forinttal csökkentette éves összevont adóalapját. Ez pontosan megfelel annak az összegnek, amennyi a családdal közös háztartásban élő négy gyerek közül a két "kedvezményezett eltartott" után jár. Répássy Róbert, Kovács Zoltán, illetve Lázár János másfél-másfél milliója a két gyermeket nevelőknek járó kedvezmény összegével egyezik meg, míg Balog Zoltán vagy Szijjártó Péter adókönnyítésének összege azonos az egy-egy gyermek neveléséért érvényesíthetővel. Németh Zsolt 7 428 000 forintot írt e rubrikába. Mint láttuk, három gyermek után maximum 7 425 000 forinttal csökkenthető az adóalap; vagyis Németh Zsolt vagy elírta az összeget, vagy más címen kaphatta a kedvezményt.

Félreértések elkerülése végett: a fentiek a pozitív példák, mivel ezek a politikusok nyilvánosságra hozták adóbevallásuk ezen részét is. Ellentétben például Orbán Viktorral vagy Varga Mihállyal, akik nem jelezték adónyilatkozatukban, hogy részesültek-e családi adókedvezményben - vagyis éltek azzal a lehetőséggel, amit lényegében saját maguk adtak meg maguknak. (Jaj, hát persze: nem saját maguk, hanem a Fidesz-KDNP-frakciószövetség.)

Orbán Viktor többek között ezt mondta e kérdéskörről a parlamentben, 2010-ben: "Az adótörvény pontos szövegénél kialakítandóan minden évi költségvetési helyzet ismeretében meghatározandó összeg erejéig tekintsük úgy, hogy egy, kettő, illetve három gyermek után bizonyos munkával megkeresett jövedelem nem eshet állami elvonás alá, mert az a családé, ott az államnak semmi keresnivalója nincs." És a következő évben már működött is a személyi jövedelemadóhoz kötött családtámogatási rendszer.

Számoljunk együtt!

Kétkeresős családban az összevont jövedelmek is képezhetik az szja alapját, de a továbbiakban mi csak egy szülőre vizsgáljuk a kedvezményt, hiszen a házastársi jövedelembevallások nem publikusak, mi pedig csakis nyilvános adatokkal dolgozunk. És azért is számolunk így, mert bármelyik, három kiskorú gyereket nevelő képviselő 2013-ig önmaga is teljességgel ki tudta használni az adókedvezményt (ami a civil világban, ugye, azért nem általános). Sőt, több mint egy esztendeje az sem elképzelhetetlen, hogy egy ilyen élethelyzetű parlamenti képviselőnek egyáltalán nem kell személyi jövedelemadót fizetnie.

Az a "mezei" képviselő ugyanis, akinek csak a képviselői tiszteletdíja volt a teljes szja-köteles jövedelme, egyetlen országgyűlési grémiumban munkálkodott (ez mindenkinek jár), és más parlamenti megbízatása nem akadt, továbbá a fővárosi (tehát a legkisebb összegű) választókerületi pótlékot kapta, illetve lakhatási támogatásban nem részesült, az előző ciklusban havi 630 768 forint bruttót keresett. Ebből még levonhatók voltak az elszámolható költségek, vagy választhatták a 10 százalékos költségátalányt. Az egyszerűség kedvéért mi az utóbbival számolunk. Ily módon példánkban 567 692 forint az szja kiszámításának az alapja.

E keresmény után 2011-ben egy képviselőnek 115 355 forint személyi jövedelemadót kellett havonta bedobnia a közösbe. (Az előző adótörvények idején, 2010 előtt még 168 210 forintot.) Ebbe simán belefér a három gyerek után járó, összesen 99 ezer forint adókedvezmény.

A szuperbruttó teljes megszűntével 2013-tól a nettó fizetése tovább nőtt e mezei képviselőnek. Parlamenti keresményének immár csak 90 831 forint volt a havi szja-fizetési kötelezettsége. Ami kevesebb a harom gyerek után érvényesíthető adókedvezménynél. Azaz a lehetséges kedvezmény elnyeli az szja egészét.

Most gátlástalanul populisták leszünk: amikor ezeket a törvényeket 2010-ben meghozták, a bruttó átlagkereset a KSH adatai szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében 202 600 forint volt; 2011-ben pedig, amikor működni kezdett az új adórendszer, 213 100 forint került e virtuális borítékba.

A legszűkebben szűken számolt és a képviselők körében szerénynek számító 630 670 forintos havi képviselői javadalom a magyarországi átlagkereset majd' háromszorosa. Ezzel önmagában semmi baj, a parlamenti képviselőket számos legitim megfontolásból tisztességesen kell megfizetni. (Igaz, ugyanilyen legitim megfontolásokból a tanárokat vagy az orvosokat sem ártana rendesen megfizetni. Meg úgy általában mindenkit.) A politika - elsősorban is a törvényhozói Fidesz- KDNP-többség olyan adószabályokat szavazott meg, amelyeknek e kedvezményrészét ők teljes egészében igénybe vehetik. (És ezzel messze nem a társadalom nagyobb részéhez tartoznak.)

Ráadásul ez a havi több tízezer forintos (végső soron: állami támogatás) úgy jár nekik, hogy az országgyűlési képviselők négy esztendőn keresztül garantáltan a pénzükhöz juthatnak (az extremitásoktól tekintsünk el) - ami ugyancsak nem jellemző a társadalom valamennyi dolgozó tagjára.

Egyébként voltak jócskán az előző Országgyűlésben olyanok, akik havi 630768 forintnál is többet kerestek; sőt egymilliónál is többet.

A kormánypárti képviselők - a kétharmaddal de facto ők testesítették meg az előző ciklusban a törvényalkotás összes oldalát - más módokon is megoldották a vagyongyarapodás teljesen kockázatmentes módját: néhány gombnyomással havonta akár több százezer forintot (például az egykulcsos adóval), alkalmanként milliókat (például a devizahitelek végtörlesztésével) is hagytak a jómódúak zsebében. Köztük a sajátjukéban.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.