Bodolai szerint nincs szükség toborzásra az Indexnél, folyamatosan érkeznek hozzá az önéletrajzok

  • narancs.hu
  • 2020. július 26.

Belpol

Tovább szeretné működtetni a lapot.

Tagadja Bodolai László, az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke, hogy újságírókat toborozna a pénteken felmondott szerkesztőség helyére. Szerinte erre nincs szükség, ugyanis folyamatosan kapja az önéletrajzokat olyan újságíróktól, akik a lapnál szeretnének dolgozni – írja az RTL Klub Híradója nyomán a 444.hu. Bodolai célja, hogy a lap tovább működjön. Az elnök pénteken, amikor a tömeges felmondások megtörténtek, nem volt bent a szerkesztőségben, de ígérete szerint hétfőn átveszi a papírokat.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.