Megadóztatott napelemek

Borult időben

Belpol

Gyakorlatilag veszélyes hulladéknak minősítette és ennek megfelelően környezetvédelmi termékdíjjal terhelte kormányunk a fotovoltaikus elven alapuló napelemeket, pedig erre kevés alapja van.

Eddig sem lehetett sok kétségünk afelől, hogy a kormányzat mostohagyerekeként bánik a nap- és szélenergiával, no meg az alternatív energetikában utazó vállalkozókkal. A szélsőségesen központosított, a hagyományos fosszilis és a nukleáris energiahordozókra alapozott energiapolitikába nem illenek bele azok, akik maguk termelnék az áramot, a természet adta korlátlanul rendelkezésre álló, megújuló forrásokból.

Ez az idegenkedés most új szintre lépett, amikor egy salátatörvénybe rejtve gyakorlatilag büntetőadót, környezetvédelmi termékdíjat vetettek ki a napelemekre – egy kilogramm tömegre vetítve 114 forintot. A jogszabályban a napelemekéhez hasonló a megítélése a hőszivattyúk és a szélerőművek fő alkatrészeinek is – igaz, utóbbiak telepítését úgysem nagyon engedi a kormányzat. Ahogy azt Lendvay Péter, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság elnöke lapunknak is megerősítette, esetükben a termékdíj leg­inkább a már működő áramtermelő generátorok cseréjekor jelentkezhet pluszköltségként (már ha itthon szerzik be őket).

Összedől az üvegház

 

Az ügy kipattanása után tapasztalható kormányzati kommunikációból úgy tűnik, tudatosan pécézték ki a napelemeket. A kormány szándéka az, hogy (az államtitkár szerint) 20–25 éves életciklusuk lejárta után a termékdíjból, azaz a gyártók és a forgalmazók (valójában a vásárlók, az otthon napelemmel áramot termelők) terhére gondoskodjanak a veszélyes hulladékká züllött néhai napcellákról. Az ügy tragikomikus utóéletét tovább színezte a környezetpolitikai kérdésekben mind nagyobb érzékenységet mutató Áder János, aki a hibás döntés felülvizsgálatára szólította fel a törvényhozókat – úgy hírlik, hiába. Az államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és ő maga is, aki, tesszük hozzá, úgy tűnik, olvasatlan írja alá a törvényeket. Azóta az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet figyelmeztette Ádert: a passzivitásáért hibáztatott zöldombudsman azért nem szólalt meg, mert e fontos státust a NER alkotói már rég a szemétre hajították. Szórakoztató adalék, hogy mind a köztársasági elnök, mind a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, V. Németh Zsolt az ellenzéki pártokat hibáztatja – mintha ennek a kétharmados kormánytöbbség és az öt éve folyó morbid törvénygyártási gyakorlat mellett bármiféle jelentősége volna. Az államtitkár szavaiban nem titkolt elégedettség is érződik, hiszen sikeresen dugták el a napelemeket érintő passzust a termékdíjtörvény szövegébe, s ehhez képest hullat krokodilkönnyeket az elmaradt konstruktív vita miatt (amire nem is nagyon volt példa az utóbbi öt évben).

Az államtitkár értelmezésében a kormányzat következetes és logikus. Egy ilyen – egyébként hasznos – terméknél ugyanis nem csak azt kell figyelembe venni, hogy működése során milyen szerepet tölt be, az is fontos, mi történik a termékkel a működést követően. Németh értelmezésében a napelemek gyártásánál és elhasználódásakor jelentős környezeti kockázat és terhelés jelentkezik, hiszen az előállításához olyan anyagot is használhatnak (ő a nitrogén-trifluoridot említette), amely a környezetre 17 ezerszer károsabb a szén-dioxidnál, s a tetejébe ez a gáz 550 évig a légkörben is marad. A napelemek tartalmazhatnak olyan nehézfémeket, vegyületeket (ólmot, kadmiumot, gallium-arzenidet), amelyek később nagy környezetterhelést okozhatnak, s a tetejébe a gyártásuk során alkalmazott anyagok közül is számos mérgező, rákkeltő hatású. A napelem a kormányzat szerint szigorúan 20–25 évet él, ezt követően veszélyes hulladéknak minősül, aminek még az elszállítása is környezetterhelést jelent. Németh nem habozott rámutatni, hogy a Magyarországon forgalmazott napelemek túlnyomó része importból származik (a környezetvédelmi termékdíjat az első belföldi forgalmazónak kell megfizetnie), így az intézkedésnek nincs jelentős munkaerő-piaci hatása.

Hamar munka

 

Németh állításaival rögvest szembeszálltak az érintettek, és a politikai mezőny számos szereplője: Illés Zoltán egykori államtitkár váratlanul indulatos kirohanásáról és az egyik érintett cég reakciójáról keretes írásainkban számolunk be. Az LMP viszont már január 12-én beterjesztette a maga törvényjavaslatát, melyben megszüntetné a fotovoltaikus elemek és a szélerőművek generátorai utáni termékdíj-fizetési kötelezettséget.

Sok gond van a kormány érvelésével, de a legfontosabb, hogy folyton kiütközik a korábbi szándékolt ballépések káros követ­kezménye. Itt van mindjárt a hulladékkezelés központosítása: a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség szakértői is azt hangsúlyozzák, hogy nem a termékdíjjal, hanem annak brutális mértékével van baj. Nem mellesleg az Európai Unió 2012/19/EU (WEEE) direktívája kötelezi a tagországokat arra, hogy gondoskodjanak élettartamuk végén a napelemek megfelelő kezeléséről, újrahasznosításáról – más elektronikai hulladékokhoz hasonlóan. Európában sok helyen a gyártókra, nagykereskedőkre hárítják ezt a feladatot – ezek leggyakrabban nonprofit szervezeteket bíznak meg, akik a magyar termékdíj töredékéért elvégzik ezt a munkát.

Az iparágban eleinte még sokan osztották azt a véleményt, hogy mivel a napelemek vámtarifaszáma – ami már az EU-ban egységes – ugyanazzal a két számjeggyel kezdődik (85), mint a szórakoztatóelektronikai cikkeké, egyszerű hiba történt: az előbbiek az alcsoportok figyelmen kívül hagyása miatt „besorolódtak” az utóbbiak termékdíjtételébe. Annál is valószínűbbnek tűnt a dolog, mivel a szakmai szervezetekkel sem történt előzetes egyeztetés, ha csak a nagy sietség miatt nem: a fenti uniós direktívát ugyanis már tavaly februárban át kellett volna ültetni a magyar jogrendbe. Így fordulhat elő, hogy az autókban is alkalmazott savas ólomakkumulátorok után most feleakkora díjat kell fizetni, mint a napelemek után.

Nem kérdéses, hogy a napelemek gyártása során alkalmaznak veszélyes anyagokat, ám ezek kezelése, ártalmatlanítása a területre vonatkozó szigorú szabályok érvényesítése esetén nem okoz különösebb problémát. Nyugodtan szembeállíthatjuk a napelemgyártás környezeti kockázatait a fosszilis vagy éppen a radioaktív fűtőanyagok kitermelése, gyártása, majd felhasználása, eltüzelése közben jelentkező környezeti károkkal, egészségkárosító, sokszor szó szerint halálos következményekkel – és nincs olyan elfogult összehasonlítás, amelyben az olaj meg az urán jönne ki győztesként. A fotovoltaikus vagy éppen a tükrös napkollektoros (esetleg a kettő kombinációjával megvalósuló) áramtermelés rá­adásul összehasonlíthatatlanul kisebb környezetterheléssel jár, mint, mondjuk, a szintén megújuló energiaforrást felhasználó, ám a tájat teljesen szétdúló vízi erőművek építése.

Teljesen begerjed

 

A használatban lévő napenergia-cellák jórészt az úgynevezett fotovoltaikus effektust használják ki (lásd még: Tüzesen süt le, Magyar Narancs, 2009. szeptember 24.) Ennek során a megvilágított félvezető anyag elektronjai gerjesztett állapotba kerülnek: a keletkező egyenáram a szabályozott szennyezés miatt fellépő poten­ciálkülönbség mentén meginduló elektronáramlás következménye. A sok, akár egymás mellé kapcsolt napelem csak egyenáramot tud előállítani, hálózatba táplálásához először egy váltakozó áramot előállító konverterre van szükség. Az egyedüli nehézség a megtermelt, néha többletmennyiségű áram elraktározása – nem lehetetlen, hogy éppen az akkumulátorok (az elektromos autózás fejlődésétől nem független) rohamos technológiai fejlődése oldja meg ezt a problémát.

A fotovoltaikus alapon gerjeszthető anyagok köre igen széles: használnak mono- és polikristályos szilíciumot, amorf szilíciumot, kadmium-telluridot, illetve réz-indium-gallium-diszelenidet (esetleg szulfidot). Az energiaátalakítás hatásfoka terén erőteljes fejlődés mutatkozik. Az ún. multikapcsolású (többnyire gallium-arzenid-alapú) nagyítólencsékkel koncentrált napfényt használó fotovoltaikus cellákkal közel 45 százalékos hatásfok érhető el, de a kristályos szilícium bázisú napcellák is tudnak már 25 százalékot (a forgalomban lévő kristályos szilícium alapú napcellák hatásfoka ennél némileg kisebb). A cellák élettartama akár a 100 évet is elérheti: ami csak 20–25 évig jó, az jóformán selejtes. A gyártás rohamos elterjedésének más következménye is van: az utóbbi fél évtizedben jócskán csökkent a cellák ára. A mind nagyobb volumenű gyártás természetszerűleg hoz magával környezeti aggályokat is: vajon a papíron legtisztább energiaátalakítást végző eszköz, a fotovoltaikus elem gyártása maga is tiszta és fenntartható-e? Hiszen sok kemikáliára van szükség már egyetlen kristályos szilícium fotovoltaikus elem gyártásához is; hogy a kadmiumtartalmú vagy éppen a gallium-arzenides napelemekről szó se essék. (Bár ezek biztonságos legyártása sem kíván nagy ördöngösséget.)

A szilícium forrása a nagy tisztaságú kvarchomok, amit magas hőmérsékletre hevítve, s belőle az oxigént eltávolítva már 99,6 százalékos tisztaságú szilíciumot kapunk. Ám félvezetőgyártáshoz, de még egy napelem szívének előállításához is ennél jóval nagyobb tisztaságot kell elérni – és a finomításhoz sósav és réz kell. A szilíciumkristályok növesztéséhez előbb gáz halmazállapotú, igen robbanékony szilánt (a szilícium hidrogénvegyületét) állítanak elő, az ebből magas hőmérsékleten kiváló szilícium növeszti nagyra az olvadékból kiemelt kristályokat.
A szilíciumlapkák fűrészelése és tisztítása közben nagy mennyiségű szilíciumpor keletkezik, ami légzési problémákat okozhat a gyártásban részt vevők számára – de ez megfelelő védőfelszereléssel kiküszöbölhető. A gyártás során jócskán keletkezik mérgező és vízzel robbanásszerűen reagáló szilícium-tetraklorid, ám ez könnyedén összegyűjthető, s részei­ben újrahasznosítható anyag.

A legnagyobb környezeti kockázatot a plazmaállapotban a (nem is igazán napelemgyártásban használt) szilíciumlapkák maratására szolgáló kén-hexafluorid szolgáltatja, ez a gáz 25 ezerszer erősebb üvegházhatású, mint a szén-dioxid – ehhez képest megdöbbentő, hogy mennyi ideig töltöttek meg vele teniszlabdákat és a Nike sportcipők légzsákjait. Bár további kémiai reakciókkal még alakítható viszonylag ártalmatlanabb más vegyületekké, haszná­lata visszaszorul, s próbálnak a helyére kevésbé kockázatos matériákat állítani. A gyártás során kis mennyiségben még számos savat és lúgot, a félvezető tervszerű mikroszennyezéséhez szükséges mérgező arzin- és foszfingázt, tisztító hatású izopropil-alkoholt is felhasználnak, s a cellák gyártásához más fémek is szükségesek, például ólom, ezüst vagy alumí­nium. Ám ezektől – akárcsak a szilícium multi-, illetve mono­kristályok előállításához használt még vagy kéttucatnyi vegyülettől – sem kell megijedni, a velük alkalmazott bánásmódnak megvannak a szabályai, amelyek betartásával környezetre való veszélyességük minimalizálható.

Kikérik maguknak

A Stiebel Eltron Kft., a hazai napelempiac fontos szereplője a múlt héten közleményt adott ki, melyben leszögezik: a vállalat által Németországban gyártott és többek között Magyarországon is forgalomba hozott napelemek megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi követelményeknek, s nem tartalmaznak sem az egészségre, sem a környezetre ártalmas anyagokat. A cég saját napelemeinek gyártása során nem használ sem nitrogén-trifluoridot, sem egyéb, az államtitkár által említett káros anyagot. Napelemeik nem tartalmaznak más olyan nyersanyagot sem, mely indokolná a veszélyes hulladék besorolást, noha némely káros anyagok kontrollált felhasználását nem lehet elkerülni a gyártás során. A cég a napelemek élettartamával kapcsolatos tévhiteket is el kívánja oszlatni: a Stiebel Eltron napelemeire például 25 évig terjedő teljesítménygarancia érvényes, ám a korábbi tapasztalatok és kísérletek alapján joggal jelenthető ki, hogy egy jó minőségű, kristályos szilícium alapú napelem 40-50 évig is üzemképes és üzembiztos marad. Ráadásul az alkotórészek 95 százalékban újrahasznosíthatók: az életciklus végén az elhasználódott, elöregedett, üzemképtelen napelemek értékes nyersanyagnak számítanak, amiből 30 százalékos energiamegtakarítással tudnak új modulokat előállítani. Az ilyen hulladék összegyűjtése tehát a gyártók érdeke.

A német cég szerint a fotovoltaikus technika esetleges visszaszorulásának munkaerő-piaci hatását sem szabad lebecsülni. Jelenleg Magyarországon három napelemgyár működik, és további közel kétszáz vállalkozás él részben vagy teljesen a napelemiparból, magas hozzáadott értékű szakmunkát befektetve. Az általuk tervezett, gyártott, kivitelezett, megépített, karbantartott napelemes kiserőművek több ezer család életét segítik, több száz intézmény (iskolák, óvodák) áramszámláját csökkentik, ráadásul a jelenlegi kiépített kapacitás évente 18 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást spórol meg. Azt már csak mi tennénk hozzá, hogy az áfakülönbség (pontosabban a brutálisan magas magyar forgalmi adó) miatt már így is megérte külföldön bejelentett céggel forgalmazni a napelemeket – az új termékdíj csupán további százalékokat tesz hozzá a különbséghez.

 

Illés beszól a szekérnek

A helyzet árnyalásában fontos szerep jut a pikszisből kikerült fideszes környezetpolitikusnak. A pénteken az ATV-nek, majd a hétfői Népszabadságnak nyilatkozó Illés Zoltán (a második Orbán-kormány környezetvédelmi államtitkára) szerint a Paksi Atomerőmű létjogosultságát akarják az általa csupán nap­elem­­adónak nevezett termékdíjjal védeni, és azért erőltetik az atomenergiát, mert abból különböző érdekcsoportok profitálhatnának az elkövetkező 15 évben, miközben az ország csak hátrányt szenvedhet belőle. Illés szimbolikusnak nevezte a napelemadó bevezetését, amit szerinte a kormány azért tesz, hogy bebizonyítsa, nem éri meg a megújuló energia, ezért mesterségesen megdrágítják. „Az, hogy a magyar kormány a 21. században a korszellemnek megfelelően, korszerűen, akár a meglévő atomenergiai kapacitás mellett ne támogassa a megújulókat, az teljesen ellentmond annak, amit a józan ész diktál” – mondta Illés, és hozzátette: a paksi bővítéssel sem nő az energiaügyi függetlenségünk, mert az orosz erőműbe orosz fűtőelem is kell, amit folyamatosan Oroszországból kell majd rendelni.

Illés Zoltán azt mondta, a Földművelésügyi Minisztériumnak semmi köze a környezetvédelemhez, a jelenlegi kormányban már nincs is ilyen tárca, ehelyett a hungarikumokért, „a kürtős kalácsért és a meggypálinkáért felelős államtitkárhoz” tartozik a kérdés, a háttérintézményeket pedig szétverték. „Nem lehet kormányozni szakértelem nélkül” – állította Illés, aki szerint a kormány azért sem foglalkozik a környezetvédelemmel, mert azt hiszik róla, hogy hátráltatja a gazdaságot, hogy „baloldali ügy”, és hogy „csak a gazdag országok játékszere”. Illés szerint Orbán környezetében az a mondás járja, hogy komoly ember környezetvédelemmel nem foglalkozik.

Neked ajánljuk