Eddig sem lehetett sok kétségünk afelől, hogy a kormányzat mostohagyerekeként bánik a nap- és szélenergiával, no meg az alternatív energetikában utazó vállalkozókkal. A szélsőségesen központosított, a hagyományos fosszilis és a nukleáris energiahordozókra alapozott energiapolitikába nem illenek bele azok, akik maguk termelnék az áramot, a természet adta korlátlanul rendelkezésre álló, megújuló forrásokból.
Ez az idegenkedés most új szintre lépett, amikor egy salátatörvénybe rejtve gyakorlatilag büntetőadót, környezetvédelmi termékdíjat vetettek ki a napelemekre – egy kilogramm tömegre vetítve 114 forintot. A jogszabályban a napelemekéhez hasonló a megítélése a hőszivattyúk és a szélerőművek fő alkatrészeinek is – igaz, utóbbiak telepítését úgysem nagyon engedi a kormányzat. Ahogy azt Lendvay Péter, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság elnöke lapunknak is megerősítette, esetükben a termékdíj leginkább a már működő áramtermelő generátorok cseréjekor jelentkezhet pluszköltségként (már ha itthon szerzik be őket).
Összedől az üvegház
Az ügy kipattanása után tapasztalható kormányzati kommunikációból úgy tűnik, tudatosan pécézték ki a napelemeket. A kormány szándéka az, hogy (az államtitkár szerint) 20–25 éves életciklusuk lejárta után a termékdíjból, azaz a gyártók és a forgalmazók (valójában a vásárlók, az otthon napelemmel áramot termelők) terhére gondoskodjanak a veszélyes hulladékká züllött néhai napcellákról. Az ügy tragikomikus utóéletét tovább színezte a környezetpolitikai kérdésekben mind nagyobb érzékenységet mutató Áder János, aki a hibás döntés felülvizsgálatára szólította fel a törvényhozókat – úgy hírlik, hiába. Az államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és ő maga is, aki, tesszük hozzá, úgy tűnik, olvasatlan írja alá a törvényeket. Azóta az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet figyelmeztette Ádert: a passzivitásáért hibáztatott zöldombudsman azért nem szólalt meg, mert e fontos státust a NER alkotói már rég a szemétre hajították. Szórakoztató adalék, hogy mind a köztársasági elnök, mind a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, V. Németh Zsolt az ellenzéki pártokat hibáztatja – mintha ennek a kétharmados kormánytöbbség és az öt éve folyó morbid törvénygyártási gyakorlat mellett bármiféle jelentősége volna. Az államtitkár szavaiban nem titkolt elégedettség is érződik, hiszen sikeresen dugták el a napelemeket érintő passzust a termékdíjtörvény szövegébe, s ehhez képest hullat krokodilkönnyeket az elmaradt konstruktív vita miatt (amire nem is nagyon volt példa az utóbbi öt évben).
Az államtitkár értelmezésében a kormányzat következetes és logikus. Egy ilyen – egyébként hasznos – terméknél ugyanis nem csak azt kell figyelembe venni, hogy működése során milyen szerepet tölt be, az is fontos, mi történik a termékkel a működést követően. Németh értelmezésében a napelemek gyártásánál és elhasználódásakor jelentős környezeti kockázat és terhelés jelentkezik, hiszen az előállításához olyan anyagot is használhatnak (ő a nitrogén-trifluoridot említette), amely a környezetre 17 ezerszer károsabb a szén-dioxidnál, s a tetejébe ez a gáz 550 évig a légkörben is marad. A napelemek tartalmazhatnak olyan nehézfémeket, vegyületeket (ólmot, kadmiumot, gallium-arzenidet), amelyek később nagy környezetterhelést okozhatnak, s a tetejébe a gyártásuk során alkalmazott anyagok közül is számos mérgező, rákkeltő hatású. A napelem a kormányzat szerint szigorúan 20–25 évet él, ezt követően veszélyes hulladéknak minősül, aminek még az elszállítása is környezetterhelést jelent. Németh nem habozott rámutatni, hogy a Magyarországon forgalmazott napelemek túlnyomó része importból származik (a környezetvédelmi termékdíjat az első belföldi forgalmazónak kell megfizetnie), így az intézkedésnek nincs jelentős munkaerő-piaci hatása.
Hamar munka
Németh állításaival rögvest szembeszálltak az érintettek, és a politikai mezőny számos szereplője: Illés Zoltán egykori államtitkár váratlanul indulatos kirohanásáról és az egyik érintett cég reakciójáról keretes írásainkban számolunk be. Az LMP viszont már január 12-én beterjesztette a maga törvényjavaslatát, melyben megszüntetné a fotovoltaikus elemek és a szélerőművek generátorai utáni termékdíj-fizetési kötelezettséget.
Sok gond van a kormány érvelésével, de a legfontosabb, hogy folyton kiütközik a korábbi szándékolt ballépések káros következménye. Itt van mindjárt a hulladékkezelés központosítása: a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség szakértői is azt hangsúlyozzák, hogy nem a termékdíjjal, hanem annak brutális mértékével van baj. Nem mellesleg az Európai Unió 2012/19/EU (WEEE) direktívája kötelezi a tagországokat arra, hogy gondoskodjanak élettartamuk végén a napelemek megfelelő kezeléséről, újrahasznosításáról – más elektronikai hulladékokhoz hasonlóan. Európában sok helyen a gyártókra, nagykereskedőkre hárítják ezt a feladatot – ezek leggyakrabban nonprofit szervezeteket bíznak meg, akik a magyar termékdíj töredékéért elvégzik ezt a munkát.
Az iparágban eleinte még sokan osztották azt a véleményt, hogy mivel a napelemek vámtarifaszáma – ami már az EU-ban egységes – ugyanazzal a két számjeggyel kezdődik (85), mint a szórakoztatóelektronikai cikkeké, egyszerű hiba történt: az előbbiek az alcsoportok figyelmen kívül hagyása miatt „besorolódtak” az utóbbiak termékdíjtételébe. Annál is valószínűbbnek tűnt a dolog, mivel a szakmai szervezetekkel sem történt előzetes egyeztetés, ha csak a nagy sietség miatt nem: a fenti uniós direktívát ugyanis már tavaly februárban át kellett volna ültetni a magyar jogrendbe. Így fordulhat elő, hogy az autókban is alkalmazott savas ólomakkumulátorok után most feleakkora díjat kell fizetni, mint a napelemek után.
Nem kérdéses, hogy a napelemek gyártása során alkalmaznak veszélyes anyagokat, ám ezek kezelése, ártalmatlanítása a területre vonatkozó szigorú szabályok érvényesítése esetén nem okoz különösebb problémát. Nyugodtan szembeállíthatjuk a napelemgyártás környezeti kockázatait a fosszilis vagy éppen a radioaktív fűtőanyagok kitermelése, gyártása, majd felhasználása, eltüzelése közben jelentkező környezeti károkkal, egészségkárosító, sokszor szó szerint halálos következményekkel – és nincs olyan elfogult összehasonlítás, amelyben az olaj meg az urán jönne ki győztesként. A fotovoltaikus vagy éppen a tükrös napkollektoros (esetleg a kettő kombinációjával megvalósuló) áramtermelés ráadásul összehasonlíthatatlanul kisebb környezetterheléssel jár, mint, mondjuk, a szintén megújuló energiaforrást felhasználó, ám a tájat teljesen szétdúló vízi erőművek építése.
Teljesen begerjed
A használatban lévő napenergia-cellák jórészt az úgynevezett fotovoltaikus effektust használják ki (lásd még: Tüzesen süt le, Magyar Narancs, 2009. szeptember 24.) Ennek során a megvilágított félvezető anyag elektronjai gerjesztett állapotba kerülnek: a keletkező egyenáram a szabályozott szennyezés miatt fellépő potenciálkülönbség mentén meginduló elektronáramlás következménye. A sok, akár egymás mellé kapcsolt napelem csak egyenáramot tud előállítani, hálózatba táplálásához először egy váltakozó áramot előállító konverterre van szükség. Az egyedüli nehézség a megtermelt, néha többletmennyiségű áram elraktározása – nem lehetetlen, hogy éppen az akkumulátorok (az elektromos autózás fejlődésétől nem független) rohamos technológiai fejlődése oldja meg ezt a problémát.
A fotovoltaikus alapon gerjeszthető anyagok köre igen széles: használnak mono- és polikristályos szilíciumot, amorf szilíciumot, kadmium-telluridot, illetve réz-indium-gallium-diszelenidet (esetleg szulfidot). Az energiaátalakítás hatásfoka terén erőteljes fejlődés mutatkozik. Az ún. multikapcsolású (többnyire gallium-arzenid-alapú) nagyítólencsékkel koncentrált napfényt használó fotovoltaikus cellákkal közel 45 százalékos hatásfok érhető el, de a kristályos szilícium bázisú napcellák is tudnak már 25 százalékot (a forgalomban lévő kristályos szilícium alapú napcellák hatásfoka ennél némileg kisebb). A cellák élettartama akár a 100 évet is elérheti: ami csak 20–25 évig jó, az jóformán selejtes. A gyártás rohamos elterjedésének más következménye is van: az utóbbi fél évtizedben jócskán csökkent a cellák ára. A mind nagyobb volumenű gyártás természetszerűleg hoz magával környezeti aggályokat is: vajon a papíron legtisztább energiaátalakítást végző eszköz, a fotovoltaikus elem gyártása maga is tiszta és fenntartható-e? Hiszen sok kemikáliára van szükség már egyetlen kristályos szilícium fotovoltaikus elem gyártásához is; hogy a kadmiumtartalmú vagy éppen a gallium-arzenides napelemekről szó se essék. (Bár ezek biztonságos legyártása sem kíván nagy ördöngösséget.)
A szilícium forrása a nagy tisztaságú kvarchomok, amit magas hőmérsékletre hevítve, s belőle az oxigént eltávolítva már 99,6 százalékos tisztaságú szilíciumot kapunk. Ám félvezetőgyártáshoz, de még egy napelem szívének előállításához is ennél jóval nagyobb tisztaságot kell elérni – és a finomításhoz sósav és réz kell. A szilíciumkristályok növesztéséhez előbb gáz halmazállapotú, igen robbanékony szilánt (a szilícium hidrogénvegyületét) állítanak elő, az ebből magas hőmérsékleten kiváló szilícium növeszti nagyra az olvadékból kiemelt kristályokat.
A szilíciumlapkák fűrészelése és tisztítása közben nagy mennyiségű szilíciumpor keletkezik, ami légzési problémákat okozhat a gyártásban részt vevők számára – de ez megfelelő védőfelszereléssel kiküszöbölhető. A gyártás során jócskán keletkezik mérgező és vízzel robbanásszerűen reagáló szilícium-tetraklorid, ám ez könnyedén összegyűjthető, s részeiben újrahasznosítható anyag.
A legnagyobb környezeti kockázatot a plazmaállapotban a (nem is igazán napelemgyártásban használt) szilíciumlapkák maratására szolgáló kén-hexafluorid szolgáltatja, ez a gáz 25 ezerszer erősebb üvegházhatású, mint a szén-dioxid – ehhez képest megdöbbentő, hogy mennyi ideig töltöttek meg vele teniszlabdákat és a Nike sportcipők légzsákjait. Bár további kémiai reakciókkal még alakítható viszonylag ártalmatlanabb más vegyületekké, használata visszaszorul, s próbálnak a helyére kevésbé kockázatos matériákat állítani. A gyártás során kis mennyiségben még számos savat és lúgot, a félvezető tervszerű mikroszennyezéséhez szükséges mérgező arzin- és foszfingázt, tisztító hatású izopropil-alkoholt is felhasználnak, s a cellák gyártásához más fémek is szükségesek, például ólom, ezüst vagy alumínium. Ám ezektől – akárcsak a szilícium multi-, illetve monokristályok előállításához használt még vagy kéttucatnyi vegyülettől – sem kell megijedni, a velük alkalmazott bánásmódnak megvannak a szabályai, amelyek betartásával környezetre való veszélyességük minimalizálható.
| Kikérik maguknak A Stiebel Eltron Kft., a hazai napelempiac fontos szereplője a múlt héten közleményt adott ki, melyben leszögezik: a vállalat által Németországban gyártott és többek között Magyarországon is forgalomba hozott napelemek megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi követelményeknek, s nem tartalmaznak sem az egészségre, sem a környezetre ártalmas anyagokat. A cég saját napelemeinek gyártása során nem használ sem nitrogén-trifluoridot, sem egyéb, az államtitkár által említett káros anyagot. Napelemeik nem tartalmaznak más olyan nyersanyagot sem, mely indokolná a veszélyes hulladék besorolást, noha némely káros anyagok kontrollált felhasználását nem lehet elkerülni a gyártás során. A cég a napelemek élettartamával kapcsolatos tévhiteket is el kívánja oszlatni: a Stiebel Eltron napelemeire például 25 évig terjedő teljesítménygarancia érvényes, ám a korábbi tapasztalatok és kísérletek alapján joggal jelenthető ki, hogy egy jó minőségű, kristályos szilícium alapú napelem 40-50 évig is üzemképes és üzembiztos marad. Ráadásul az alkotórészek 95 százalékban újrahasznosíthatók: az életciklus végén az elhasználódott, elöregedett, üzemképtelen napelemek értékes nyersanyagnak számítanak, amiből 30 százalékos energiamegtakarítással tudnak új modulokat előállítani. Az ilyen hulladék összegyűjtése tehát a gyártók érdeke. A német cég szerint a fotovoltaikus technika esetleges visszaszorulásának munkaerő-piaci hatását sem szabad lebecsülni. Jelenleg Magyarországon három napelemgyár működik, és további közel kétszáz vállalkozás él részben vagy teljesen a napelemiparból, magas hozzáadott értékű szakmunkát befektetve. Az általuk tervezett, gyártott, kivitelezett, megépített, karbantartott napelemes kiserőművek több ezer család életét segítik, több száz intézmény (iskolák, óvodák) áramszámláját csökkentik, ráadásul a jelenlegi kiépített kapacitás évente 18 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást spórol meg. Azt már csak mi tennénk hozzá, hogy az áfakülönbség (pontosabban a brutálisan magas magyar forgalmi adó) miatt már így is megérte külföldön bejelentett céggel forgalmazni a napelemeket – az új termékdíj csupán további százalékokat tesz hozzá a különbséghez. |
| Illés beszól a szekérnek A helyzet árnyalásában fontos szerep jut a pikszisből kikerült fideszes környezetpolitikusnak. A pénteken az ATV-nek, majd a hétfői Népszabadságnak nyilatkozó Illés Zoltán (a második Orbán-kormány környezetvédelmi államtitkára) szerint a Paksi Atomerőmű létjogosultságát akarják az általa csupán napelemadónak nevezett termékdíjjal védeni, és azért erőltetik az atomenergiát, mert abból különböző érdekcsoportok profitálhatnának az elkövetkező 15 évben, miközben az ország csak hátrányt szenvedhet belőle. Illés szimbolikusnak nevezte a napelemadó bevezetését, amit szerinte a kormány azért tesz, hogy bebizonyítsa, nem éri meg a megújuló energia, ezért mesterségesen megdrágítják. „Az, hogy a magyar kormány a 21. században a korszellemnek megfelelően, korszerűen, akár a meglévő atomenergiai kapacitás mellett ne támogassa a megújulókat, az teljesen ellentmond annak, amit a józan ész diktál” – mondta Illés, és hozzátette: a paksi bővítéssel sem nő az energiaügyi függetlenségünk, mert az orosz erőműbe orosz fűtőelem is kell, amit folyamatosan Oroszországból kell majd rendelni. Illés Zoltán azt mondta, a Földművelésügyi Minisztériumnak semmi köze a környezetvédelemhez, a jelenlegi kormányban már nincs is ilyen tárca, ehelyett a hungarikumokért, „a kürtős kalácsért és a meggypálinkáért felelős államtitkárhoz” tartozik a kérdés, a háttérintézményeket pedig szétverték. „Nem lehet kormányozni szakértelem nélkül” – állította Illés, aki szerint a kormány azért sem foglalkozik a környezetvédelemmel, mert azt hiszik róla, hogy hátráltatja a gazdaságot, hogy „baloldali ügy”, és hogy „csak a gazdag országok játékszere”. Illés szerint Orbán környezetében az a mondás járja, hogy komoly ember környezetvédelemmel nem foglalkozik. |
