A magyar kormány 2013-ban elfogadott migrációs stratégiája szerint 2020-ig 900 millió forintot hívnánk le az Európai Unió Menekültügyi és Migrációs Alapjából „a harmadik országbeli állampolgárokkal szemben nyitott magyar társadalom és a kultúrák közötti párbeszéd kialakulásának” elősegítésére. A Belügyminisztériumban készült dokumentum leszögezi: meg kell akadályozni, hogy szélsőséges csoportok hasznot húzzanak a külföldiekkel szembeni előítéletekből. A stratégiát annak idején kormányhatározat hirdette ki, Orbán Viktor tehát nemcsak elfogadta, de alá is írta az abban foglaltakat.
Ehhez képest a miniszterelnök nem éppen a kultúrák közötti párbeszéd jegyében nyilatkozott a párizsi Charlie Hebdo szerkesztőségét ért terrormerénylet után. Január 11-én több mint 40 állam- és kormányfő részvételével milliók emlékeztek az áldozatokra Párizs utcáin, Orbánnak viszont az jutott eszébe, hogy „a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani”. A köztévé Híradójának hozzátette: „Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.” Orbán ez irányú nézeteit már tavaly júniusban kifejtette a Bildnek adott interjújában és egy MTA szervezte konferencián. A bevándorlás kérdését előhozta tusnádfürdői beszédében és a Külgazdasági és Külügyminisztérium augusztusi külképviselet-vezetői értekezletén is. „Itt egy kőkemény, a bevándorlást legkevésbé sem támogató hatósági és belpolitikát fogunk folytatni” – mondta a miniszterelnök, aki az iszlamista szélsőségesek támadásában nyilván remek alkalmat látott a téma újbóli felvetésére.
Azóta Kovács Zoltán kormányszóvivő és Rogán Antal frakcióvezető is keményen beleállt a bevándorlásellenes harcba, Tuzson Bence pedig előrukkolt a „megélhetési bevándorlás” szókapcsolattal. E sorba illeszkedik Végh Zsuzsannának, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatójának sajtótájékoztatója is, aki igyekezett a politikusoknál pontosabban körülírni a problémát, és megoldási javaslatokat is említett. Kérdés, hogy a mesterségesen felkorbácsolt hangulatban képes lesz-e a bevándorlás- és menekültügyi szakma megfelelő választ adni egy igen összetett problémára.
Megélhetési retorika
„Már a jogszabályi lehetőségek is gyakorlatilag 0 esélyt adnak arra, hogy egy külföldi az újraelosztási rendszer nettó haszonélvezőjeként huzamosabb ideig Magyarországon tartózkodjon. Ezt mutatják a statisztikai adatok is” – mondta lapunknak Kováts András szociálpolitikus, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója. Bár a magyarországi tartózkodás, letelepedés és honosítás (az állampolgárság megszerzése) feltételei európai összehasonlításban a közepesen szigorúak közé tartoznak, így is az átlagos magyar életszínvonalnál többet követelnek a migránsoktól. Annak a nem EU-s állampolgárnak, aki alkalmazottként vagy vállalkozóként jön az országba, szilárd egzisztenciát kell felmutatnia, munkavállalási, tartózkodási vagy letelepedési engedélyét ráadásul rendszeresen felülvizsgálják a hatóságok. Magyarországon a családegyesítés is csak akkor lehetséges, ha a bevándorló gondoskodni tud rokonairól, az egyetemi hallgatók tartózkodási engedélye pedig tanulmányaik befejeztéig szól.
| ||
Ennek megfelelően a szociológiai felmérések rendre kimutatják, hogy a magyarországi migránsok nagyobb jólétben élnek, és iskolázottabbak mint a többségi társadalom tagjai, sőt a szegénység kockázatának is kevésbé vannak kitéve (ingatlannal azonban – nem meglepő módon – kisebb arányban rendelkeznek, mint a magyar állampolgárok). A bevándorlók előnyét csak részben magyarázza, hogy a többségük Budapesten vagy más nagyvárosban él, és korösszetételük is kedvezőbb (fiatalabb), mint a magyaroké. Egy 2013-as kutatás arra jutott, hogy kedvezőbb helyzetük e hatásokat kiszűrve is szignifikáns marad, így valószínűleg egyéni pszicho-szociális jellemzőkre is visszavezethető. A szerzők szerint ezt igazolja, hogy a bevándorlók elégedettebbnek és boldogabbnak is vallották magukat a társadalmi átlagnál. Ez a kép nagyban eltér a Nyugat-Európában tapasztalttól, ahol a külföldi állampolgárok jellemzően a munkaerőpiac és a társadalmi ranglétra alsóbb fokain helyezkednek el. Nem véletlen, hogy a hivatkozott migrációs stratégia is kiemeli a migráció gazdaságélénkítő hatását, sőt kifejezetten „a magyar munkaerő egyes szektorokban fokozottabban jelentkező kivándorlása” miatt tartja szükségesnek a migráns dolgozók fogadását. Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozatában a kivándorlás jelentőségét és a bevándorlás létjogosultságát is tagadta.
Növekvő gazdasági bevándorlással riogatni azért sem érdemes, mert a Magyarországon tartózkodó, nagyságrendileg 140 ezer (a lakosság 1,4 százalékát kitevő) külföldi európai összehasonlításban kevésnek számít (az EU 27 tagországának átlaga 4,1 százalék). Ehhez hozzá kell tenni, hogy a hazánkba érkezők jelentős része határon túli magyar, akik aligha „veszélyeztetik” az ország kulturális homogenitását, és akik az elmúlt években – élve a kedvezményes honosítás lehetőségével – magyar állampolgárságot is növekvő számban szereztek. Nincs tehát sok értelme gazdasági bevándorlásról beszélni, hiszen más céllal nem is nagyon lehet Magyarországon letelepedni. A retorika egyetlen hozadéka, hogy idegenellenes hangulatot keltve összemossa a szabályos keretek között érkező migránsokat egy másik csoporttal, a menedékkérőkkel.
Menekültek
Az 1951-es genfi egyezmény értelmében nemzetközi védelemre – menekült vagy oltalmazotti státuszra – az a személy jogosult, aki megalapozottan tart attól, hogy hazájában vallása, nemzetisége, politikai véleménye vagy egy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása miatt üldöznék, illetve – például polgárháború miatt – súlyos sérelemnek lenne kitéve. A menedékkérelmeket a bevándorlási ügyekhez hasonlóan a BÁH bírálja el, évente jellemzően 2-300 menedékkérőnek biztosítva védelmet. Tavaly ez a szám 503 főre emelkedett, de az ugrás nem a státuszt megszerzők, hanem a menedékkérelmet benyújtók körében volt igazán meglepő: míg 2012-ben 2157-en kértek védelmet a magyar államtól, 2013-ban már 18 900-an, 2014-ben pedig 42 777-en. Az EU-n belül ennél több menedékkérő csak Németországban, Svédországban, Olaszországban és Franciaországban próbálkozott, az egy főre eső menedékkérők számában a skandinávok mögött már mi voltunk a másodikak. Végh Zsuzsanna főigazgató tájékoztatása szerint ez a hullám két év alatt 1,1 milliárdról 2,6 milliárdra emelte a menekültügy költségeit, még úgy is, hogy a menedékkérők nagy része Magyarországot tranzitországnak tekinti, és rövid úton továbbáll. Nyilván az apparátust is leterheli a sok kérelem, a Heti Válasz riportja szerint a szerb határ menti Ásotthalmon meglehetősen kaotikusak az állapotok, a naponta százas nagyságrendben érkező menedékkérőket „faluőrök” fogadják és tartják fel, ők értesítik a helyzettel nehezen birkózó rendőrséget.
Bár nem könnyű megfejteni a politikusi nyilatkozatokat, gazdasági bevándorlónak vagy gazdasági menekültnek azokat a menedékkérőket tekinthetik, akik a védelmet végül nem kapják meg. Róluk azt feltételezik, hogy gazdasági okokból, a jobb élet reményében indulnak az EU tagállamai felé. Értesüléseink szerint annak is megvan az oka, hogy a magyar állam ekkora vehemenciával rontott neki az európai szabályozásnak és a „politikai korrektségnek”. A kormánytagok ugyanis meg vannak győződve róla, hogy a menekültáradat annak az új magyar menekültügyi szabályozásnak köszönhető, amelyet nemzetközi nyomásra vezettek be. Simon Ernőtől, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivőjétől megtudtuk, hogy 2013 előtt szinte minden egyedülálló férfi menedékkérő idegenrendészeti őrizetbe (gyakorlatilag börtönbe) került Magyarországon azzal az indokkal, hogy a menekültügyi eljárás alatt ne tűnhessen el. Ezt a gyakorlatot az ENSZ és számos más nemzetközi szervezet bírálta, a Magyar Helsinki Bizottság keresetére három ügyben is kimondta a Strasbourgi Bíróság, hogy az ilyen fogva tartásnak nincs jogalapja. Félő volt, hogy az EU kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen, ezért 2013 januárjától a kormány csak azokat veszi idegenrendészeti őrizetbe, akik nem kérnek menedékjogot vagy kiutasítás előtt állnak. Egy rövid ideig minden menedékkérő nyílt befogadó szállásokra került, aztán a kormány visszakozott, 2013 júliusától bevezette a menekültügyi őrizetet. Az erre ítélt menedékkérők ugyan nem zárkákban, de elkerített, őrzött szállásokon várhatják ügyük elbírálását.
A kormány azért okolja a bajokért a menekültügy „liberalizációját”, mert azt látta, hogy 2013 januárjától meredeken emelkedni kezdett a menedékkérelmek száma. Ezt a Narancsnak nyilatkozó szakértők is elismerik, ám hozzáteszik, hogy a menekültügyi őrizet bevezetése után a helyzet stabilizálódott, a 2014-es dömpinget semmiképp sem eredményezhette ez a változtatás (a tavalyi menedékkérelmek nagyon nagy részét egyébként az év utolsó hónapjaiban nyújtották be). Inkább az USA afganisztáni kivonulását, a szíriai polgárháborút és az Iszlám Állam nyomulását, valamint a romló koszovói helyzetet teszik felelőssé a kényszerű migráció megváltozott trendjeiért. Magyar szempontból Koszovó esete különösen figyelemre méltó, hiszen a BÁH összesítése szerint a tavalyi menedékkérelmek felét koszovói állampolgár adta be, ám a koszovói migránsokat a hazai hatóságok majdhogynem automatikusan a gazdasági menekültek közé sorolják.
Magyarországot megtartani
Bár a genfi kritériumok látszólag egyértelműen megszabják, hogy kit kell menekültként vagy oltalmazottként elismerni, az egyezményt aláíró államok gyakorlata között hatalmas eltérések vannak. „Olaszország és Franciaország hagyományosan befogadó államok, erős humanitárius szempont érvényesül a kérelmek elbírálásában. Magyarországot a kérelmezők nagy része még az elbírálás előtt elhagyja, az itt maradók 10-15 százaléka kap védelmet – ez elég szigorú rendszernek számít. Persze Görögország, Szlovákia vagy Írország képes ezt is alulmúlni pár százalékos elismerési aránnyal” – tájékoztatott Iván Júlia, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa. Országon belül is előfordulnak vitás kérdések, a Helsinki Bizottság tapasztalata szerint a hazai bíróságok az elmúlt években hajlamosak felülbírálni a BÁH döntéseit. „A bíróságra vitt ügyeink 70 százalékát megnyerjük” – mondta Fazekas Tamás ügyvéd. A bíróság előtti esetek döntő része klasszikus menedékjogi kérdés körül forog: szír és eritreai ügyfeleknél például felmerül, hogy a kényszersorozás üldöztetésnek tekinthető-e, az afgánok esetében pedig az a kérdés, hogy Kabul mennyire biztonságos. A vitás ügyek másik csoportjában azt kell mérlegelni, hogy a menedékkérő politikai vagy gazdasági okokból hagyta el hazáját. „A három koszovói kisebbség – a romák, az ashkali népcsoport és a balkáni egyiptomiak – tagjai gyakran előadják a BÁH-nak, hogy a megélhetésük miatt indultak útnak. De tüzetesebb vizsgálat után kiderülhet, hogy a többségi albánok diszkriminációja miatt nem jutottak munkához, ez pedig megalapozhatja a nemzetközi védelmet” – vázolta az eljárás nehézségeit Simon Ernő. A Helsinki Bizottságnak van néhány menedékjogot kapott koszovói roma ügyfele, de ezeket az ügyeket kivétel nélkül a bíróságon kellett megnyerniük.
Végh Zsuzsanna és a politikusok nyilatkozataiból annyi kihámozható, hogy a meglebegtetett szigorítások fő célja éppen a koszovói állampolgárok ügyeinek egyszerűbb kezelése lenne. Biztosnak tűnik, hogy a kormány bevezetné a gyorsított menekültügyi eljárás intézményét, információink szerint erről decemberre konkrét jogszabálytervezet is készült. Ezzel az eljárással a BÁH lehetőséget kapna a „nyilvánvalóan megalapozatlan” kérelmek gyors elbírálására, így a gazdasági menekültek nem terhelnék az apparátust és a menekültügyi ellátórendszert. Az általunk megkérdezett jogászok szerint a tervezett változtatás beleférhet Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaiba, de fontos, hogy továbbra is minden menedékkérő ügyét az ország területén belül, egyedileg bíráljuk el. „Hiába megalapozatlan 99 koszovói kérelem, a századik attól még lehet megalapozott. Egy tökéletesen demokratikus országban is megeshet valakivel, hogy üldöztetés áldozata lesz” – figyelmeztetett Simon Ernő. Két másik ötlet is felmerült a kormányban, ám ezek véghezvitele már jóval nehezebb lesz. Egyrészt igény mutatkozik arra, hogy Szerbiát „biztonságos harmadik országként” kezelje a magyar hatóság; ebben az esetben a Szerbián keresztül érkezőket akkor is elutasíthatnánk, ha menedékkérelmük egyébként indokolt. Ez a megoldás nagyon kényelmes lenne a BÁH-nak, hiszen a kérelmezők nagyjából 95 százaléka a szerb határon jön át. Fazekas Tamás szerint ugyanakkor a szerb menekültügyi helyzet nem javult az elmúlt években, továbbra sincsenek megfelelő kapacitású befogadótáborok, több ezer ember él az utcán vagy a szeméttelepeken, menekültstátuszt pedig szinte senki nem kapott az utóbbi években. Így ha a magyar hatóság alkalmazná is ezt a gyakorlatot, a bíróságon vagy a strasbourgi bíróságon valószínűleg elbukna. Ahhoz pedig, hogy Koszovót „biztonságos származási országként” kezelhessük, el kellene érni, hogy az EU Tanácsa felvegye az ilyen országokat tartalmazó minimumlistájára.
Befelé beszélni
Az Orbán-kijelentések egyik értelmezése szerint a magyar miniszterelnök egy EU-szintű szigorítási folyamat élére szeretne állni. Krekó Péter, a Political Capital elemzője azonban úgy látja, Orbán nem érzett rá a megfelelő pillanatra. „A középjobboldali pártok és a kormányzó erők körében ilyen differenciálatlan bevándorlóellenes retorikát nem lehet felfedezni. David Cameron az EU-n belüli migrációt korlátozná, ezt Orbán pont, hogy nem akarja. A külső bevándorlást nem nagyon lehet tovább szigorítani” – mondta Krekó a Narancsnak. Szerinte még az európai szélsőjobboldali pártok is egyre inkább távolodnak az orbáni beszédmódtól, Geert Wilders a kulturális asszimilációt hangoztatja, Marine Le Pen pártjának egyik polgármestere maga is algériai bevándorló. A magyar miniszterelnök megszólalása inkább a szélsőjobb jobbszélére helyezhető. Kováts András úgy látja, hogy a Magyarország határaira nehezedő migrációs nyomást éppen az európai bevándorláspolitika enyhítésével lehetne orvosolni. Az ezredforduló utáni szigorítások, az erőd-Európa koncepció kialakulása eredményezi azt, hogy akik szabályozott keretek között képtelenek bejutni az EU munkaerőpiacára, jobb híján a menedékkérelemmel próbálkoznak.
Mindezek ellenére belpolitikai hasznot még hajthat a Fidesznek a bevándorlókkal szembeni kemény kiállás. A Political Capital kutatása szerint a magyarok 45 százalékára jellemző az előítéletesség és a jóléti sovinizmus, a Tárki felmérése szerint 40 százalék senkinek sem nyújtana menedéket, ráadásul a mérlegelők egy része is csak a határon túli magyarokkal kivételezne. Ugyanakkor Krekó Péter arra is felhívta figyelmünket, hogy az Eurobarometer vizsgálata szerint csak a magyarok 3 százaléka tartja fontos témának a bevándorlást (a terrorizmust pedig mindössze 1 százalékuk). Így kétséges, mekkora mobilizációs erő rejlik a kérdés napirenden tartásában. Kováts András attól tart, hogy az ország vezetőinek ilyen tartalmú nyilatkozatai öngerjesztő hatásúak: az emberek bátrabban merik hangoztatni idegenellenes nézeteiket, és a pozitív visszacsatolás erősíti majd ezeket a véleményeket. A menekültek jogait védők úgy látják, a hiszterizált politikai légkör hatással lehet az egyébként sem túl liberális menekültügyi ügyintézőkre, a „terrorfenyegetettség” hangulata miatt pedig elsősorban a muszlimok lehetnek kitéve a megalázó bánásmód veszélyének.
