Budaörs 5 millióval segíti az „engedetlen” tanárokat

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 14.

Belpol

A pénz az Illyés Gyula Gimnázium alapítványáé, és a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok kaphatnak belőle, ha anyagi hátrány érné őket.

Ötmillió forinttal támogatja Budaörs önkormányzata a helyi Illyés Gyula Gimnázium alapítványát, ebből a pénzből kaphatnak segítséget a polgári engedetlenséggel tiltakozó pedagógusok, ha szankciókkal sújtaná őket a tankerület – írja a Telex.

A pénz átutalásáról a budaörsi képviselő-testület szavazott.

A többség támogatta az előterjesztést, csak a három fideszes képviselő tartózkodott.

A tudósítás szerint Czuczor Gergely, a Fidesz-KDNP képviselője azt mondta, tisztában van azzal, hogy a tanárok nem keresnek eleget, de a tiltakozást nem támogatja, mert szerinte az országnak most nincs pénze arra, hogy a pedagógusok fizetési problémáját megoldja, erre most az Európai Uniótól várs segítséget a kormány.  Czuczor szerint nem lenne szabad még biztatni is a tanárokat arra, hogy szegüljenek szembe az állammal. 

Wittinghoff Tamás  budaörsi polgármester azt mondta, a városnak erkölcsi kötelessége, hogy ebben a helyzetben szolidáris legyen  a tanárokkal, akiket megfenyegettek.

Országszerte több iskolában nyúltak a polgári engedetlenség eszközéhez a pedagógusok, így a budaörsi Illyés gimnáziumban is folytatódott ez az akció kedden. Ezeket a tanárokat egyes tankerületek kirúgással fenyegetik,  múlt pénteken fel is mentették a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettese, Dezsőfi György.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.