Az MSZP, a Fidesz és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) is az etnobiznisz végét reméli a jogszabály-változtatástól, amelyet a Német Kisebbségi Önkormányzat is üdvözölt. A kisebbségi és adatvédelmi ombudsmanok, valamint a Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője szerint viszont az új törvény még rosszabb, mint az elődje volt.
Az 1993-as kisebbségi törvény, amely létrehozta a kisebbségi önkormányzatok intézményét, igencsak diszfunkcionálisra sikeredett. (Vannak, akik még a legitimitását is kétségbe vonják - lásd később.) Valóságos üzletággá vált ugyanis, hogy egyesek a voksolás előtt nem sokkal felfedezték önnön kisebbségi gyökereiket, és az anyagi haszon reményében elindultak a képviselőségért, adott esetben olyan körzetben, ahol a képviselni hivatott etnikum egyáltalán nem is él(t).
A közbeszéd "etnobizniszként" keresztelte el e jelenséget; mindnyájan emlékszünk az egykori kisgazda képviselő Lányi Zsoltra, aki kitartóan győzködte a nagyérdeműt arról, hogy ő tulajdonképpen mélyen, legbelül örmény. A megoldandó feladat tehát adott volt: garantálni kellett, hogy a kisebbségi önkormányzati választásokon valóban csak a kisebbséghez tartozók voksolhassanak (hiszen eddig bárki bárkire szavazhatott), hisz mi-féle kisebbségi küldött az, akit nem a kisebbség tagjai delegálnak, továbbá, hogy a képviselőjelöltek ténylegesen kötődjenek valamely etnikumhoz. A most elfogadott kétharmados törvény mindkét problémára megadja a maga válaszát. További halogatásra nem is nagyon volt idő, hisz vészesen közelednek a 2006-os kisebbségi önkormányzati választások.
Az új törvény az eddiginél tisztább helyzetet teremt a képviselői jogállás és a kisebbségi önkormányzatok finanszírozása terén (gazdálkodási autonómia, rendezett bérviszonyok). Összeférhetetlenségi szabályokat fogalmaz meg, tartalmazza a vagyonnyilatkozat-tétel kötelezvényét, maximálja a képviselői bért. Kimondja továbbá, hogy a kisebbségi önkormányzatok képviselői szószólóként vagy akár szavazati joggal is részt vehetnek a települési és megyei közgyűlések munkájában, sőt mód nyílik megyei kisebbségi önkormányzatok felállítására is. (Mellesleg a szavazati joggal járó "kedvezményes mandátum" alkotmányjogilag nem kevéssé problematikus, mivel elvben minden delegáltat azonos módon kellene megválasztani.) Újabb biztosítékot jelent, hogy ha a kép-viselő egy éven keresztül nem látja el feladatát, mandátuma automati-kusan megszűnik. Eme technikai részleteknél jóval nagyobb vitát váltott ki a jelöltségre és a szavazati jogosultságra vonatkozó kitételrendszer. Ezután ugyanis csak bejegyzett kisebbségi szervezet állíthat jelöltet, akinek nyilatkoznia kell arról a jegyzőnek, hogy ismeri az adott etnikum kultúráját, nyelvét stb. (a magyar állampolgárság alapkövetelmény). E második kitételt alappal értékelhetjük látszatszigorításként, hisz a szabad identitásválasztás olyan alkotmányos alapelv, amelyet senki nem vonhat kétségbe; vagyis a jövőben is lehet "benyögésre" bárkiből bármi. Így látja Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman is. Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke azzal biztatja az aggodalmaskodókat: egy majdan megalkotandó BM-rendelettel megoldható, hogy a jelölt tényleges kisebbségi mivoltáról a szóban forgó szubkultúrát jól ismerő kisebbségi szervezetek segítségével mondja ki a döntő szót a jegyző. (Könnyű belátni: e szisztéma újabb terepet adna a csalárd pénzmozgásoknak.) Mindez tökéletes példája annak, hogy a jó szándékú tenni akarás miként vezet jogállami abszurditások víziójához.
Ugyancsak visszás az a mód, ahogyan a választók "szűrését" végzi a törvény. Annak érdekében, hogy ne szavazhasson boldog-boldogtalan valamely minoritás dolgaiban, a választás előtt ezentúl regisztrálniuk kell magukat azoknak, akik részt kívánnak venni a kisebbségi képviselők megválasztásában. Magyarán arról kell nyilatkozniuk, hogy a hazánkban élő 13 nemzetiség valamelyikéhez tartoznak. Az ilyesfajta listázgatás okkal ébreszt sokakban rossz érzéseket, köztük Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosban is, aki hiányolja a törvényből a névjegyzék titkosan kezelésére és megsemmisítésére vonatkozó garanciákat. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke és a Fővárosi Roma Önkormányzat elnökhelyettese - az ÖCO elnöke is volt egykoron -, továbbá a miniszterelnök romaügyi tanácsadója egyértelműbben fogalmazta meg kifogását: "A romák félnek Auschwitztól." (Amúgy szerinte sem szűnik meg az etnobiznisz e módosítások eredményeképp.) Kolompár úgy látja: ezek az adatok természetesen titkosak, és a választások után megsemmisítendők; elsősorban azért van szükség előzetes bejelentkezésre, hogy kiderüljön, hol kell egyáltalán kiírni a választást. A regisztráció ötletét Heinek Ottó, a Német Kisebbségi Önkormányzat vezetője is elfogadja.
Kaltenbach Jenő szerint szerencsésebb lett volna azt a korábbi verziót megtartani, mely szerint nem a jegyző, hanem a kisebbségi szervezetek vezettek volna ilyen nyilvántartást. Mindenesetre akár a bizalmatlanság, akár a pluszmacerától való ódzkodás miatt, az új rendszer a választási részvételt s így a legitimációt is bizonyosan csökkenti majd, hisz várhatóan közel sem regisztrálnak előre anynyian, mint akik eddig voksoltak a választás napján. Vagyis a "későn ébredő" tényleges kisebbségiek egy része menthetetlenül kirekesztődik a döntéshozatalból, hisz nem szavazhat a saját dolgában, ha aznap mégis úgy támadna kedve. Mindemellett ez az eljárás szellemiségével mintegy legitimálja az etnikai külön bánásmódot, ami egyesek szerint kifejezett célja is volt a törvényhozóknak - hogy a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikájukat utólag is hitelesítsék.
Kezdetben, 1993 előtt az volt a gond, hogy nincsen a kisebbségeknek képviselete Magyarországon. Majd az, hogy már van ugyan, de az nem mindig őket képviseli. Most pedig az, hogy ha garantálni akarjuk, hogy csak romák szavazhassanak roma önkormányzati választásokon, és a jelölt is minden kétséget kizáróan roma legyen - akkor igencsak sikamlós terepre érkezünk, úgy is, mint szabad identitásválasztás és etnikai listázás. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az egész már az alapoknál el lett baltázva, és ahelyett, hogy toldozgatjuk-foldozgatjuk a jóvátehetetlent és a választási szabályozással bajlódnánk, gyökeresen újra kellene gondolni az etnikai kisebbségek - s létszámuknál fogva elsősorban a romák - politikai képviseletének ügyét. Különben maradnak a látszatképviseletek és az újabb és újabb, maga a struktúra által generált ellentmondások. Ezen az állásponton van Horváth Aladár is, aki szerint a kisebbségi önkormányzati rendszer egyszerűen nem vált be, hisz bő egy évtizede működnek Magyarországon roma önkormányzatok, a cigányság helyzete mégsem javult érezhetően. Meg kellene tehát szüntetni őket, éspedig két okból. Egyrészt idegen testek a magyar közigazgatási és politikai struktúrában, részben ezért nem is lehetnek elég hatékonyak, másrészt pedig a romakérdés elsősorban a szegénység kérdése, ami viszont össztársadalmi probléma, következésképpen nemzeti parlamentünk kompetenciája.
Az igazán hatékony politikai érdekképviseletet egy országgyű-lési választáson induló etnikai párt jelenthetné - de erre, úgy tűnik, egyelőre nem érett meg sem az idő, sem az érintettek igénye.
