Hova dobjuk a higítót, régi festéket? Hova kerül a veszélyes hulladék?

Nem működő elektronikai eszközök, oldószeres festékek, növényvédő szerek, körömlakklemosó – a háztartásokban gyűlő veszélyes hulladékok ártalmatlanítása is különleges eljárást igényel. A szabályos átadás nem lehetetlen, de a rendszer nem könnyen hozzáférhető és eléggé bonyolult.

„Van 1,5 liter festékkel és egyéb anyagokkal elszennyeződött nitrohigítóm. Veszélyes hulladék. A (…) hozzám legközelebbi átvevőhely 30 km-re van tőlem. Ez azt jelenti, hogy utaz­zak közel két órát azért, hogy megszabaduljak egy flakontól? Nos, őszinte leszek. Nem fogok. Kidobom a sima kommunális kukába. Ez van” – írja egy kommentelő az egyik szemléletformáló portál, a Hulladékvadász egyik cikke alatt.

Magyarországon a KSH adatai szerint 2016-ban 551 361 tonna veszélyes hulladék keletkezett. A veszélyes hulladék mennyisége évről évre ingadozik: 2015-ben 498 246, míg 2014-ben 652 541 tonna volt. Ennek nagy részét természetesen nem a lakosság által termelt hulladék teszi ki, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mennyi mindent nem szabad a kommunális kukába dobni. A háztartásban keletkezett veszélyes hulladéktól ugyan van lehetőség legálisan megszabadulni, ám ahhoz, hogy szabályosan járjunk el, alapos utánajárás szükséges.

Veszélyes, de értékes

A hazai jogszabályok szerint veszélyes hulladéknak az az anyag minősül, ami a következő tulajdonságok közül legalább eggyel rendelkezik: robbanásveszélyes, oxidáló, tűzveszélyes, irritáló, toxikus, rákkeltő, maró, fertőző, reprodukciót károsító, mutagén, mérgező gázokat fejlesztő, érzékenységet okozó, ökotoxikus – az ismeretlen eredetű, összetételű anyagok pedig mindaddig veszélyes hulladéknak minősülnek, amíg azonosításuk meg nem történik.

 

Fotó: MTI/Balázs

 

A háztartásokban leggyakrabban előforduló ilyen típusú hulladék az akkumulátorok, szárazelemek, használt étolaj, fáradt olaj a gépkocsiból, festékek, ragasztó, hígító, oldószerek, növényvédő szerek, elektronikai berendezések, gyógyszerek, illetve használt gyógyászati eszközök (például fecskendő) és a különböző kozmetikumok (körömlakk, körömlakklemosó stb.). A lakosság ezeket a hulladékgyűjtő udvarokban adhatja le, vagy az általában évente egyszer szervezett veszélyeshulladék-begyűjtő akciókon.

A probléma ott kezdődik, hogy a különböző hulladékudvarok más és más anyagokat vesznek át, azt is csak meghatározott mennyiségben. Budapesten például 17 hulladékudvar üzemel, ahová a lakosság ingyenesen vihet be meghatározott mennyiségű veszélyes hulladékokat, ám növényvédő szereket például csak egyetlen helyen, a XV. kerületben vesznek át. A festékhulladéktól vagy a fagyálló folyadéktól sem egyszerű megszabadulni, azokat is csak két helyen lehet leadni. Az elektronikai eszközöket egyben mindegyik hulladékudvarban átveszik, szétszedve viszont már lomhulladéknak minősülnek, olyat pedig a 17 udvar körül csak háromba lehet vinni.

Nem árt tehát indulás előtt alaposan tájékozódni; mi több, ajánlatos az átvételi feltételeket is megnézni, mivel a fővárosban például budapesti lakcímkártyával, továbbá az utolsó időszaki szemétszállítási díjbefizetést igazoló papírral lehet ingyenesen hulladékot leadni. Arra is kell figyelni, hogy a hulladékudvar honlapján szereplő megengedett mennyiséget vigyük magunkkal, mert a limit feletti szemetet nem veszik át. (A fővárosban a gazdasági társaságoktól – fizetés ellenében – december 16-tól ismét vesznek át veszélyes hulladékot.)

„A legtöbb hulladék nálunk a dorogi szemét­égetőben végzi, de természetesen, amit újra lehet hasznosítani például az elektronikai hulladékokból, azt továbbítjuk egy partnercégünknek” – mondja Grieger Martin, a székesfehérvári székhelyű Depónia Kft. kereskedelmi vezetője.

A Depóniának Fehérváron egyetlen hulladékudvara van, amelyet a lakosság igénybe vehet, ezenkívül a környező falvakba, illetve településekre évente egyszer szállnak ki, hogy begyűjtsék a lakosság által felhalmozott veszélyes hulladékot. „Jellemzően festékmaradékot, fáradt olajat, illetve szennyezett csomagolási hulladékot hoznak, azonban gyakran előfordul, hogy garázs vagy pincetakarítás során ismeretlen anyagok kerülnek elő, hozzák a befőttesüvegekben lévő folyadékokat, amiről sokszor mi sem tudjuk megállapítani, hogy micsoda. Ha a helyszínen nem derül ki, hogy milyen anyaggal van dolgunk, akkor azt sajnos nem tudjuk átvenni” – teszi hozzá Grieger. A fehérvári telepen sem egyszerű a helyzet, oda sem lehet bevinni akármit, nem vesznek át például gumiabroncsot, akkumulátort, zöld hulladékot és építési törmeléket.

A hulladékudvaroknak szigorú előírásoknak kell megfelelniük, és csak olyan típusú hulladékot vehetnek át, amire van engedélyük. Fontos, hogy ezek a területek ne érintkezzenek a talajjal, ezért a telepek alja betonozott. Üzemeltetőtől függően nemcsak veszélyes hulladékot gyűjtenek, hanem ártalmatlan, lomtalanításra szánt holmikat, illetve zöld hulladékot is.

 

A veszélyes anyagok ártalmatlanításáról nem az adott hulladékudvar gondoskodik, azokat csak tárolja, dokumentálja, majd más cégeknek adja át. Ezt követően anyagonként változik, hogy mi lesz az adott hulladék sorsa: szemétégetőben vagy lerakóban ártalmatlanítják-e, illetve újrahasznosításra küldik-e. Az akkumulátorok például ólomtartalmuk miatt veszélyesek, de éppen ezért újrahasznosításra szolgáló értékes termékek is.

Amiktől könnyű megszabadulni

Magyarországon sokáig nem volt erre kiépített technológia, ezért az akkumulátorokat külföldre szállították, viszont néhány éve felépült a Jász-Plasztik jászberényi akkumulátorgyár újrafeldolgozó üzeme, ahol a leadott használt akkumulátorok több mint 90 százalékát újrahasznosítják. Ez az eljárás összhangban van az Európai Unió hulladékgazdálkodási keretirányelvével, miszerint a cél a keletkező hulladékmennyiség csökkentése az újrafeldolgozás maximalizálásával, továbbá a hulladékégetés korlátozása a nem újrahasznosítható anyagokra, illetve lehetőség szerint ezen anyagok lerakásának a megszüntetése.

Az elmúlt években hazánk is igyekezett eleget tenni az EU elvárásainak: 2009 óta a lemerült elemeket és akkumulátorokat az azokat forgalmazó kiskereskedelmi egységekben át kell, hogy vegyék. Ezen kívül az akkumulátorokat újrafeldolgozó üzemekbe kell szállítani, vagyis tilos lerakással vagy égetéssel ártalmatlanítani azokat. A fenti rendelkezéseknek lett eredménye: az elemeket számos, könnyen megközelíthető helyen le lehet adni, Magyarországon a veszélyes hulladékok közül ezek visszagyűjtése hatékonyan működik.

Az EU 45 százalékos visszagyűjtési arányt szab meg az elemekre, és az Eurostat adatai alapján 2016-ban Magyarország az elemek 53 százalékát gyűjtötte vissza (ez a harmadik legjobb tagállami teljesítmény; az elsők a belgák 71 százalékkal). Az elem azért veszélyes hulladék, mert ha megsérül a külső burkolata, a benne lévő nehézfémek nedvességgel érintkezve kioldódnak, ezzel szennyezve a talajt és a talajvizet.

A másik két, könnyen leadható veszélyes hulladékfajta a használt sütőolaj és az e-hulladék (elektronikai berendezések). A hulladékudvarokon kívül 2011 óta a Mol töltőállomásain is visszaveszik a használt sütőolajat – eddig több mint ezer tonnát gyűjtöttek össze országszerte –, amit aztán speciális eljárással újrahasznosíthatóvá tesznek (bioüzemanyagot gyártanak belőle, illetve gázolaj készítéséhez használják fel). A háztartásokban használt, sütésnél keletkezett megmaradt olaj igen gyakran a lefolyóban végzi, ami azért veszélyes, mert a folyókba, tavakba jutva elzárja az élőlényeket az oxigénfelvételtől. Hogy képben legyünk: egyetlen csepp olaj ezer liter élővizet szennyezhet el.

 

Elektronikai berendezéseket nem lehet szétszedve leadni, ráadásul egyben is csak limitált mennyiség vihető – például Székesfehérváron fejenként maximum kettő darab. Jogszabályok rendelkeznek a gyártóra háruló gyűjtési és átvételi kötelezettségre, azaz a gyártó (vagy a forgalmazó) köteles térítésmentesen visszavenni a használt elektromos és elektronikai berendezéseket. (Még akkor is, ha mondjuk a leadni kívánt eszközt nem az adott áruházban vásároltuk, ám rendeltetése megegyezik az ott árult termékek valamelyikével.)

Az így leselejtezett elektronikai gépeket az átvételt végző áruháznak vagy gyártónak tovább kell küldenie egy ártalmatlanításra vagy újrahasznosításra szakosodott cégnek, hogy aztán égetéssel vagy lerakással megszabaduljanak a haszontalan anyagoktól, illetve értékes, újrafelhasználható alapanyagokat (réz, vas, alumínium) nyerjenek ki.

Folyamatos méreg

Egyes veszélyes hulladékokat nem lehet újrahasznosítani, csak ártalmatlanítani (általában égetéssel vagy lerakással). Ilyen például a növényvédő szer, a különböző vegyszerekkel szennyezett csomagolás, textil, illetve a lejárt gyógyszer és gyógyászati eszköz. Ezek közül talán a lejárt gyógyszerek leadása a legegyszerűbb: el kell vinni egy gyógyszertárba, amely köteles átvenni. Más a helyzet az egyéb egészségügyi veszélyes hulladékkal: ezeket jellemzően kórházakban vagy szakrendelőkben lehet leadni.

Egyelőre azért senki ne siessen, az ezzel kapcsolatos rendelet viszonylag friss: az intézmények idén februárig kötelesek kialakítani a lakosság által leadott veszélyes egészségügyi hulladék kezeléséhez szükséges rendszert.

 

Mindez nagyon jól hangzik – kérdés azonban, hogy a megbízott cég valóban megfelelően tárolja, illetve ártalmatlanítja az elszállított hulladékot, vagy csak átveszi a pénzt, a vegyszeres hordók pedig egy árok partján kötnek ki. Van számos példa erre is, elég, ha a Kiskunhalason évek óta rohadó, nem szakszerűen tárolt vegyszeres hordókra gondolunk, amelyeket egy veszélyes hulladékok kezelésével foglalkozó cég rakott le még 2011-ben. A vállalkozás azóta csődbe ment, pénz pedig nincs az ártalmatlanításra (lásd: Utánuk a hulladék­özön, Magyar Narancs, 2016. augusztus 18.).

„Ez is jól mutatja, hogy a hatóságok tehetetlenek az ilyen esetekben. A csodára várnak, hiszen egy csődbe ment cég nem fogja finanszírozni a hordók kármentesítését” – mondta a Narancsnak Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője. A több mint ezer tonna veszélyes hulladékot tartalmazó hordók egy része már átrepedt, a sav kimarta őket. A katasztrófavédelem megállapította, hogy szabálytalanul tárolják a vegyszeres hordókat, de a méréseik alapján a szennyezettség még határérték alatti, ezért nem csinálhatnak semmit. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pedig pár hónapja azt közölte az RTL Klub Híradójával, hogy az állam azért nem tesz semmit, mert a terület nem állami tulajdon.

A tájékozatlanság is komoly rizikófaktor: a 2014–2020-ra vonatkozó Országos Hulladékgazdálkodási Terv részletesen elemzi, hogy a lakosság nincs tisztában azzal, hogy autóroncsot csak regisztrált bontónak, hulladékkezelőnek lehet átadni, ezért a tulajdonosok annak adják a roncsot, amelyik a legtöbb pénzt ígéri. Az illegális bontóban csak az értékesíthető anyagok, illetve alkatrészek kinyerésére koncentrálnak, a használhatatlan részektől szabálytalanul válnak meg. Becslések szerint mint­egy ezer körüli a nem jogszabályok szerint működő járműbontók száma. Az említett dokumentum az összehangolt hatósági ellenőrzés hiányára vezeti ezt vissza.

Az illegális hulladéklerakókról szóló hírek mindennaposak. Nemrég a 444.hu számolt be arról, hogy az ócsai védett láp kellős közepét valakik szeméttelepnek használják, a vízben olajos kanna és egyéb hulladékok vannak. „2016 óta 3 ezer bejelentés érkezett hozzánk, ez naponta akár 10 észlelést is jelent” – mondja Szebenyi Péter környezetmérnök, a Hulladékvadász portál alapítója, ahol bejelentő felületet üzemeltetnek. A bejelentést fotóval együtt közzéteszik, majd értesítik az illetékes hatóságokat, illetve a terület tulajdonosát, utóbbi sok esetben önkormányzat vagy állami cég. Eddig 1500 területet tisztítottak meg az így küldött információk nyomán, de, mint mondja, „sajnos előfordul, hogy az illetékesek csak többszöri megkeresésre reagálnak. És olyan is van, amikor a tisztítás után az embe­rek újra szemétlerakónak használják a területet.”