"Ez a film illegálisan van a mozikban"
Márton Gyula forgatókönyvíró
Magyar Narancs: Amikor megbeszéltük az interjút, miért voltál annyira biztos abban, hogy Tímár Péter nem lesz hajlandó egy közös beszélgetésre?
Márton Gyula: Mert hazudik, én pedig szemébe mondanám az igazságot. A Napkeltében sem állt ki velem, el is maradt a beszélgetés. Amit például a Pesti Műsorban nyilatkozott - "a számok egy része felsorolásszerűen szerepelt a könyvben, de nem voltak beleágyazva a történetbe" -, abból egy szó nem igaz.
MN: Per lesz?
MGY: Még nem tudom, attól függ, mit válaszolnak az ügyvédi felszólításra, amit küldtünk nekik. Ha per lesz, akkor az Objektív Filmstúdiót, Tímár Pétert és az ő cégét, az Argus Filmet is perelni fogjuk, amely a filmzenét kiadta. Egyébként volt már egy per, 1993-ban engem perelt a szegedi színház, amelynek felkérésére 1992 nyarán írtam egy kazettányi, korabeli táncdalra épülő musicalt Csin-Csiniba-Csinibaba címen. Nagyjából ugyanaz a történet, ugyanazokkal a szereplőkkel, mint a film. Szász János rendezte volna, de ősszel pénzt kapott a Woyzeckre, és attól kezdve csak azzal foglalkozott, a januárra tervezett bemutató elmaradt, az igazgató pedig visszakövetelt tőlem bruttó 60 ezer forint előleget. Azt a pert megnyertem. 1995-ben az Objektív Stúdió meghívásos filmnovella-pályázatára beadtam a darab novellaváltozatát, Bambi szalmaszállal címen, hátha ez jó ómen lesz, de rossznak bizonyult. Utána a stúdió forgatókönyvet rendelt a novellából. Egyedül írtam meg a forgatókönyvet, szervesen beleírva a külön kazettán mellékelt táncdalokat. Én először Eszenyi Enikőt szerettem volna rendezőnek, de őt Rózsa János (az Objektív Filmstúdió vezetője - a szerk.) nem akarta. Ezután közösen választottuk Tímár Pétert: van humora, csinált már zenés filmet, valószínűleg jól meg tudja rendezni ezt is. Hét éve nem forgatott, boldogan kapott az alkalmon. Eddig Hollywood: egy producer megvesz egy forgatókönyvet, mert tudja, siker lehet belőle, megtaláljuk a megfelelő rendezőt, akinek tetszik is. Ezután Tímár hóna alá csapta a forgatókönyvet, elvitte, és átírta: csapnivaló lett. Tavaly kora tavasszal az ő verziójának néhány elemét - két-három dal klipesített változatát - figyelembe véve megírtam azt a forgatókönyv-verziót, amelyet aztán sem a játékfilmes, sem a történelmi filmes kuratórium nem támogatott. A nyár azzal telt el, hogy a stúdió vezetője, Rózsa János megpróbált szponzoroktól pénzt szerezni, nem sikerült. Augusztus 27-én felhívott a dramaturg, hogy talán mégis lesz valami a filmből: kiderült, van egy teljesen átírt forgatókönyv, komplett a szereposztás, már négy hete készülnek a forgatásra. Elolvastam a könyvet, rosszabb volt, mint amire számítottam: ostoba villámtréfa-sorozatokkal és pongyola, 90-es évekbeli párbeszédekkel lett teletűzdelve, a dalok nem abban a kontextusban szólaltak meg, mint nálam, a történetnek nem volt vége, hiányzott belőle a happy end, dramaturgiailag egy káosz volt az egész - ilyen is lett. Kétségbeesve, hogy kiviszik alólam a történetet, amin éveken át dolgoztam, egy jogásszal levelet írtunk: kijelentettem, nem járulok hozzá, hogy ebből filmet forgassanak. Szeptember 5-én megkapták. Fontos a dátum, mert Tímár a nyilatkozataiban azt sugallta, hogy a film sikere miatt állok elő anyagi követelésekkel. Akkor aztán lezajlott egy nagyon feszült beszélgetés, próbáltam megérteni, mit akar, és felhívni a figyelmét, hogy ez így rossz lesz. Hiába figyelmeztettem szóban és írásban, nem lehetett vele kooperálni, forgatni kezdett. A nagy sietség oka egyrészt az volt, hogy ez nyári film, ráadásul a hangfelvételt előre el kellett készíteni, legyen mire tátogni a színészeknek - ezt a gyorsan összecsapott demót adták ki még karácsony előtt CD-n -, másrészt hogy Tímár és a stúdió kölcsönösen kiszolgáltatottá vált: a munkához Tímár cége kölcsönzött pénzt a stúdiónak, amely e nélkül még fizetést sem tudott volna adni saját embereinek, cserébe viszont teljesen szabad kezet kapott. Hatalmas üzlet ez neki - ha 3-400 ezren megnézik, akkor az 50 milliónyi költséghez képest 100 millió forintot otthagynak a nézők a pénztárban azért, amit én kitaláltam -, sok milliót keres rajta, de szerintem élete legnagyobb lehetősége mellett ment el azzal, hogy nem azt a 60-as évekbeli kultuszfilmet csinálta meg, ami pedig benne volt, nem azt a zenés, táncos visszarévedést a 60-as évekbe, nem azt a romantikus történetet, amit megírtam, tökéletes 60-as évekbeli designnal, beszédstílussal, hanem egy mai, kelet-európai szatírát. Nincs atmoszférája, két jelenet kivételével le sincs zörejezve. Sajnálom a színészeket is, akik nem alakíthattak igazi szerepeket, és áldozatul estek a trükknek, amit Tímár itt akart kipróbálni, hogy félsebességgel tátogtak saját szövegeikre, emiatt aztán nem tudtak a játékra koncentrálni. Ráadásul a fiatalok, akik játszanak benne, teljesen jellegtelenek - ragyogó sztárokat kellett volna teremteni. Ebből a filmből senki nem fogja megtudni, hogy én milyen jót írtam. Ez a film illegálisan van a mozikban, engedélyem, hozzájárulásom nélkül használták föl a forgatókönyvemet.
MN: A vége főcímben az áll, hogy Márton Gyula novellájából a forgatókönyvet írta Márton Gyula és Tímár Péter. Ez megfelel így a valóságnak?
MGY: Nem, hiányzik belőle egy szó: helyesen úgy volna, hogy Márton Gyula novellájából a forgatókönyvet írta Márton Gyula és jogtalanul Tímár Péter. Különben meg arcátlanság, hogy hatalmas betűkkel kiírja az elejére, Tímár Péter filmje, az írót pedig a statiszták után a vége főcímben tünteti föl. Arra, amit nem ő talált ki, nem írhatná ki, hogy az ő filmje - egyébként úgyis mindig a rendezőé a film, semmi szükség nem volna ilyen eljárásra.
MN: Miért ne volna joga a rendezőnek átírni a forgatókönyvet?
MGY: Ha nem saját alapanyagból dolgozik, hanem felkérést kap, hogy rendezzen meg valamit, elemi érdeke lenne együttműködni azzal, aki azt kitalálta. A szerződés, amelyet kötöttünk, nem tette lehetővé, hogy a rendező átírja a könyvet: csak a forgatókönyvíró írhatta át a rendezővel való konzultáció és a rendező javaslatai alapján. Tímár Péter a hátam mögött a maga képére formálta át az egészet. Radikális változtatásokat hajtott végre rajta. Nyilván arra hivatkozik, hogy az Objektív Stúdió megvette a könyvet, és azt csinál vele, amit akar. Szó nincs erről. Azért vagyok fölháborodva, mert a szerzői jogaim meg lettek sértve. Ezt a történetet, ezeket a táncdalokat én adtam a kezébe, ő ennek a megrendezését vállalta el. Ha ez nem tetszett neki, adta volna vissza. Nem adta. Elvállalta a szerződés feltételeit, hogy konzultánsként részt vesz a forgatókönyvírásban - egyszer nem konzultáltunk, legfeljebb felszínesen csevegtünk a 60-as évekbeli emlékeinkről. A stúdióvezető kötelessége lett volna betartatni a szerződést a produkció lehető legjobb kifutása érdekében, és ahogy az első rendezőt leváltottuk, mert inkooperatív volt, ugyanezért le kellett volna váltani a másodikat is, és keresni egy harmadikat. Vajna is ezt csinálta az Evitával, mire eljutott Alan Parkerig, aki semmivel sem lett kisebb attól, hogy szakemberként kivitelezett egy kész anyagot.
MN: A szerződés szerint járó honoráriumodat megkaptad?
MGY: Nagy nehezen. Az első forgatási napon járt volna még egy szolid összeg. Megzsaroltak, hogy csak akkor adják oda, ha aláírok egy nyilatkozatot, miszerint elfogadom a Tímár változtatásait. Nem írtam alá, de végül, két hónap késéssel, kifizették.
MN: Mekkora összeget szeretnél kapni?
MGY: Amennyit, ha per lesz, a bíróság megítél. Nem számíthatok sokra, ez nem Hollywood, sajnos. Tudom, Tímár Péter ötmilliót emleget, amit egy ügyvéd egy cukrászdában a hasára ütve egyszer bemondott, de én nem konkrét összeget követelek, hanem a kazetta és CD dalainak összeválogatásáért nekem járó pénzt, a jogsértés megállapítását, kártérítést a művem jogtalan átírásáért, és mert olyan alkotás került a mozikba, amiből rossz forgatókönyvírói munkára lehet következtetni. Ha per lesz, az nemcsak az én pénzemről és jó hírnevemről szól majd, hanem arról is, hogy Magyarországon semmibe veszik a szerzői jogokat, sőt arról, hogy korrektté váljon az a pici szakma, amit magyar filmgyártásnak neveznek. Már csak abban reménykedem, hogy talán egy színház észbe kap, bemutatja, és végre megszülethet az igazi Csinibaba.
"A forgatókönyv egy tészta"
Tímár Péter rendező
Magyar Narancs: Miért nem akartál egy asztalhoz ülni Márton Gyulával?
Tímár Péter: Mert számtalanszor megpróbáltam ezt a dolgot jó szájízzel megoldani, de egy alkalommal kiborult a bili, és attól kezdve én nem tudok ezzel az emberrel egy szobában lenni. Ez az egész egy rémálom, amiből, azt hittem, egyszer majd fölébredünk, és Márton Gyulával együtt egy sörözőben röhögünk azon, hogy mennyire átvertük a népet ezzel a balhéval, milyen jó reklámfogás volt, és utána jól bebaszunk. De abszolút nem így néz ki. Baromi nehezen csináltuk meg a filmet, nem volt pénz, a cégem bankbetétjéből vettünk ki pénzt, hogy fizetni tudjuk a statisztákat. Én erőltettem, hogy kezdjünk forgatni szeptemberben, amikor még csak ötmillió forint volt meg. Ehhez képest Márton Gyula akkor már felvette az egymillió forintját mint író. Hát hogy van ez?
MN: Nyilván szerződés alapján vette fel.
TP: Persze, de mindenkinek szerződés szerint járt volna az első forgatási napon valamennyi, nekem mondjuk 600 ezer, de senki nem kérte, mert mindenki megértette, hogy szarban vagyunk. Ha fölvesszük a pénzt, nincs miből forgatni. A színészektől az operatőrön át a berendezőig mindenki ingyen csinálta végig, csak ő szippantotta ki a magáét. Ez nagyon rosszulesett, jelezte, hogy alapvetően másképp áll hozzá a filmkészítéshez, mint én. Nota bene, én az összes filmemet ilyen préshelyzetbe kényszerítve forgattam. Soha senkinek a forgatókönyvéből nem dolgoztam még, mindig csak a magaméból, és ezek után soha nem is fogok senkinek a könyvéből filmet csinálni. Nekem vadonatúj helyzet volt, hogy felajánlottak egy témát. Hat éve nem forgattam, megcsináltam volna a telefonkönyvet is, ha azt teszik elém - ráadásul jó volt a novella. Aztán kaptam egy forgatókönyvet Márton Gyulától - úgy tudom, ez volt az első komplett forgatókönyv, amit egymaga jegyzett -, ami körülbelül 300 millióba került volna, tele olyan szürreális látomásokkal, amiket nem lehet megcsinálni Magyarországon. Találkoznak Lajka kutyával az űrben, ilyesmik. Ezeket a részeket át is ugrottam: tudom, mi mennyibe kerül, mit lehet megcsinálni, és mit nem. Mondtam a Gyulának, írok egy változatot, kihagyom ezeket a dolgokat. Amikor elolvasta, teljesen el volt képedve, ez az ő könyve, hogy merem én így átdolgozni. Mondtuk neki a Rózsával, hogy akkor a sajátjából és az enyémből csináljon ő egy számára elképzelhető változatot. Erre visszahozta nagyjából a legelsőt. Augusztus végén jártunk, kezdtünk kifutni az időből. Akkor megmondtam a Rózsának: ezt a filmet csak úgy vállalom, ha olyan lehet, amilyet én belül látok.
MN: De szerződés írta elő, hogy a rendezőnek együtt kell működnie a forgatókönyvíróval, csak együtt változtathatnak a könyvön.
TP: Ez rossz szerződés volt a stúdió részéről, mert csak az író érdekeit védte, a film érdekeit nem. Azért áll mindenki megdöbbenve, mert példa nélküli a magyar filmgyártás történetében, hogy egy forgatókönyvíró perrel fenyegesse a rendezőt, amiért az belenyúlt a forgatókönyvébe. Számomra evidencia, hogy a forgatókönyv egy tészta. Képlékeny anyag. A film, a végeredmény a mű, nem a forgatókönyv. Ha azért perelne, mert a novelláját megmásítottam, igaza lenne, de a forgatókönyv, a film számára készített alapanyag, nem irodalmi alkotás. A Gyula szereptévesztésben van, nem tudja elfogadni, hogy létezik tőle eltérően gondolkodó ember is, kikényszerítené, hogy én is úgy lássak, mint ő. Kissé cezaromán módja az együttműködésnek, ha nekem azt a forgatókönyvet kell megcsinálnom, amit ő a kezembe ad: hol vagyok akkor én a filmben?
MN: Pedig létező filmgyártási gyakorlat, hogy egy stúdió megbíz egy rendezőt egy könyv megvalósítására. Ez is így indult, aztán lecserélték az első rendezőt, Sőth Sándort; hol az a határ, ameddig a rendező elmehet a könyv megváltoztatásában?
TP: Fogalmam sincs. A film mint önálló életet élő matéria érdeke a legfontosabb, ez minden szempontot felülbírál.
MN: Miért nem tudtatok együttműködni Márton Gyulával?
TP: Ez egy kényszerű együttműködés lett volna, de nem sikerült. Az ötletek, amiket mondott, nem voltak jók. Egy idő után a süketek párbeszédét folytattuk. Volt egy nagy összejövetel, amikor azt mondtam neki, apukám, elő van készítve a film - benne volt már két-három hónapos munkám -, tessék, rendezd meg te, kilépek a képből, tied a pálya.
MN: Ez egy retorikai fordulat lehetett.
TP: Nem, én abszolút komolyan gondoltam. Én is így kezdtem forgatni az Egészséges erotikát, azt mondta a Bacsó, jó ez az anyag, csináld meg. Bacsó is így kezdett filmet csinálni, Szász Péter is, ilyesmi létezik. A Gyula ezt nem vállalta, látszott, föl se merült benne. Ha meg nem akar filmet csinálni, akkor menjen el írónak. A forgatókönyvíró, mondom, alapanyagot szállít egy filmhez. És végig megvolt számára is a kilépés lehetősége, mondhatta volna, gyerekek, visszaveszem a könyvet.
MN: Írt is egy ilyen értelmű levelet még szeptemberben, a forgatás előtt.
TP: Azt nem ismerem, nem nekem írta, hanem a stúdiónak, de mindegy, ha visszaveszi a könyvet, nyilván vissza kellett volna fizetnie az egymilliót. De nem is egymillióról van szó, hanem ötről: ugyanis az első munkavetítések után azzal jött, hogy beperli a stúdiót, mert ez nem az a film, mint amit ő megírt. Karácsony előtt pár nappal leültünk egy presszóban, Rózsa, én és Gyula, aki ügyvéddel jött, és az őt ért nem vagyoni jellegű kár miatt ötmilliót kért: ha megkapja, nem perli be a stúdiót. Akkor olyan 20 millió forint adósságunk volt, és kriptahangulat, hogy mi van, ha megbukik a film. Erre jött ő az ötmilliójával. Én akkor baromira berágtam, azt mondtam, ez nemhogy szemétség, hanem aljasság ebben a szituációban. Felajánlottam neki a rendezői és forgatókönyvírói gázsimat, hogy apukám, megkapod az egymillió 200 ezer forintomat, csak húzzál már el innen a faszba. Három nap gondolkodási időt kért. Két napig azt mondogattam magamban, el ne fogadd, ez az utolsó esélyed nálam az életben, de mert már nem bírtam ezt a feszültséget, a határidő lejárta előtt küldtem neki egy faxot, hogy visszavonom az ajánlatot. Õ nem kapta meg ezt a faxot, viszont másnap küldött egyet az Objektív Filmstúdiónak, hogy elfogadja az ajánlatot.
MN: Végül megkapta a pénzt?
TP: Nem, mert mondom, közben én visszavontam az ajánlatot. Arra gondoltam, nem kellett volna idáig vinni ezt a dolgot, ki kellett volna maradnom belőle, intézze el vele az Objektív Stúdió.
MN: Mit fog válaszolni a stúdió az ügyvédi felszólításra?
TP: Nem tudom, most egymillió 700 ezer forintot kér, de én ki akarok maradni ebből az egészből. Tavaly április óta foglalkozom a filmmel, és még egy fillért nem kaptam abból, ami nekem jár, mert megmondtam, utoljára veszem fel a pénzemet, ha már minden ki lett fizetve, minden kölcsön vissza lett adva - most, negyedmillió néző után már van erre esély. Figyelj, ha megbukott volna, még igaza is lehetne a Gyulának, mondhatná, elbasztam a filmjét. De ő arcpirító módon hangoztatja, hogy mennyivel jobb film lehetett volna, ha azt csinálom meg, amit ő leírt. Én pontosan tudom, hogy ez a film nem annyira jó, mint amekkora felhajtás van körülötte, tele van kompromisszummal, de abban nincs igaza, hogy amit ő elképzelt, az jobb lett volna. A lehetőségekhez képest az optimum jött ki belőle. De az, hogy valaki ennyire ne tudja félretenni a hiúságát, és nemhogy büszke lenne rá, hogy részt vett benne, hanem ő rúgja bele a legnagyobbakat, ez számomra képtelenség. Nagyon sajnáltam, hogy így alakult. Baromira örültem, amikor a Filmszemlén kijött a színpadra, megtapsolták, és meghajolt. Akkor azt hittem, vége ennek az egésznek. Hát nem megy ki az ember meghajolni egy olyan film elé, amit nem vállal. Egyébként torkig vagyok a Márton Gyula-dologgal, ez az utolsó interjú, amit erről adtam. Ha per, legyen per.
Szőnyei Tamás
