cybhírek

  • .
  • 2008. május 29.

Belpol

cybhírek

Mérgező játékok Mérgező és környezetkárosító anyagokkal vannak tele a legnépszerűbb játékkonzolok a Greenpeace környezetvédő szervezet szerint. Többek között brómszármazékokat, berilliumot, dietil-ftalátot, PVC-t mutattak ki belőlük nagy mennyiségben.

Google Health A Google elindította egészségügyi információs szolgálatát. A felhasználók létrehozhatják személyes profiljukat, amelyben kórtörténetüket, gyógyszereiket, esetleges allergiájukat tüntethetik fel. Az orvoskereső segítségével a lakóhelyük vagy betegségük szerint megfelelő szakembereket találhatnak.

Adathalászok 38 tagú, romániai központú adathalász bűnszervezetet lepleztek le és állítanak bíróság elé Kaliforniában. Az adathalászok személyes és pénzügyi adatokat, hitelkártyaszámokat és jelszavakat szereztek a neten, amiket aztán a feketepiacon értékesítettek vagy más online bűncselekményekhez használtak fel.

Savasodás Észak-Amerika nyugati partjainál veszélyesen savassá változott az óceán vize az elnyelt szén-dioxid miatt. Észak-Kaliforniánál olyan erős a savas hatás, hogy a víz már elkezdte szétmarni a kagylóhéjakat. Korábban csak a 21. század második felére várták, hogy elérjék a felszínt az ilyen erősen korrodáló hatású víztömegek.

Asztma Amerikai tudósok arra az eredményre jutottak egy 1998 óta zajló kísérletsorozat során, hogy azoknál a gyerekeknél, akik életük első éveit macska közelében töltötték, ötéves korukra bizonyos védettség alakul ki az asztma ellen.

Tasmán tigris Ausztrál és amerikai tudósok először bírták működésre egy kihalt faj génjét ma élő szervezetben. A kutatók a hetven éve kipusztult erszényes farkas egy tartósított tetemből kinyert génjét élesztették újra egérembrióban.

Mosolyfényképező gép Két gyártó is olyan új digitális fényképezőgéppel jelent meg a piacon, amellyel csak mosolygós fényképeket lehet készíteni. Az Olympus Smile Shot addig nem exponál, míg az elé állított emberek nem mosolyognak. A Sony Happy Face Retouch pedig lefényképezi ugyan a komoly arcot is, de utána egy szoftver segítségével azonnal mosolygósra retusálja. A bresciai katolikus egyetem fotótörténeti tanszékének professzora szerint ez a fejlemény a valóság meghamisítása, és a fényképezőgép társadalmi funkcióját veszélyezteti. A Magnum fotóügynökség egyik tulajdonosa a plasztikai sebészethez hasonlította az új fényképezőgépeket.

Ballmer Budapesten Steve Ballmert, a Microsoft Corporation vezérigazgatóját tojással fogadta egy néző a Corvinus egyetemen tartott előadásán - adta hírül az Index. A tojásdobáló azt követelte, hogy a Microsoft adja vissza a magyar adófizetőknek azt a 25 milliárd forintot, amit ellopott tőlük. Ezzel vélhetően a közigazgatási és az oktatási intézmények szoftverellátásával kapcsolatos 25 milliárd forintos tenderre utalt, amit a Gazdasági Versenyhivatal támadott meg a Fővárosi Bíróságon. A per éppen Ballmer érkezése napján kezdődött volna, ám a bíró egy váratlan fordulattal egyéb hivatalos elfoglaltságára hivatkozva elnapolta a tárgyalást. Három, a nyílt forráskódú szoftverek használatát támogató magyar cég szerint igen furcsa egybeesés, hogy Steve Ballmer éppen azon a napon látogatott Magyarországra, amikor a Fővárosi Bíróság napirendre tűzte volna a szoftvertendert.

Rohamos fajkihalás A WWF természetvédő szervezet szerint napjainkban zajlik a legnagyobb fajkihalás a Föld történetében: az elmúlt 35 év során a gerinces fajok átlagosan több mint negyede tűnt el,évente a fajok egy százaléka pusztul ki. A WWF szerint a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei nem teljesítik 1992-ben tett vállalásukat, és nem képesek lassítani a Föld élővilágának pusztulását sem helyi, sem regionális, sem pedig globális szinten. A szárazföldi gerinces fajok populációja 25, a tengeri gerinceseké 28, az édesvízi gerinceseké pedig 29 százalékkal csökkent, amit az élőhelyek pusztulása, a klímaváltozás,a túlhalászat és -vadászat, az invazív fajok behurcolása és a környezetszennyezésokoz. A jelentés szerint a legdrámaibb veszteségek a trópusokon jelentkeznek, ahol a szárazföldi gerinces fajok populációja átlagosan 46 százalékkal lett kisebb. Az őslénytani leletek alapján egy faj átlagosan 1-10 millió évig él, ezt alapul véve a fajkihalás természetes sebessége ma évenként 1-10 faj kihalása lenne. Ehhez képest a jelenlegi kihalási rátaszázszoros-ezerszeres lehet.

Főnix a Marson Sikeresen leszállt a Marson az amerikai Phoenix szonda, amely víz és élet jelenlétére utaló nyomokra vadászva kutatja az égitest talaját. A szondát tavaly augusztus 4-én indították útnak a floridai űrrepülőtérről, s az azóta eltelt közel tíz hónap alatt 679 millió kilométert tett meg a világűrben. A Phoenix berendezései végig a terveknek megfelelően működtek, és a szonda hétfőn, kora hajnalban szállt le a vörös bolygó jéggel borított északi sarkköri vidékén. A Marson valaha megkísérelt leszállásoknak mindössze 45 százaléka végződött sikerrel. A NASA eddig 420 millió dollárt fordított a Phoenix-projektre: ez a szonda nem képes a helyváltoztatásra, fúrással vesz mintákat a marsi talajrétegekből. Az eszköz már az első fényképeit is elküldte a vörös bolygóról.

Rákkeltő nanocsövek A nanoméretű széncsövek a levegőbe kerülve és belélegezve az azbeszthez hasonló módon rákkeltő hatásúak - derítette ki egy nemzetközi tudóscsoport. A nanocsöveket sokan a jövő technológiai alapanyagának tartják: erősek és jellegzetes elektromos, illetve hővezető képességeik vannak. A közelmúltban nanocsöves technológiára alapozva fejlesztették ki a fájdalmat érzékelő mesterséges bőrt, a nanorádiót és a nyomtatható, olcsó napcellát. A nanocsöves technológiára alapuló termékek éves forgalma néhány éven belül elérheti a kétmilliárd dollárt. A nanocsövek tipikus mérete kevesebb mint száz nanométer: ez egy hajszál átmérőjének egymilliomod része.

Figyelmébe ajánljuk