Disznóvágást rendeztek a romák esélyteremtésére szánt pályázati pénzből

  • narancs.hu
  • 2024. január 23.

Belpol

Hagyományőrzés címen. Egyébként Farkas Flórián szülőfalujában, de ez mellékes.

"Hagyományőrző disznóvágást" rendeztek nemrég a Belügyminisztériumtól elnyert pályázati pénzből a Szolnoktól 30 kilométerre lévő Tiszaroffon

írja Népszava. A fideszes Sztojka Attila nevével korábban fémjelzett Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság 348 millió forintos keretösszegű pályázatot írt ki roma modellprogramok támogatására, ebből a tiszaroffi roma nemzetiségi önkormányzat 4,2 millió forintot nyert el, amiből 1,2 millió forintot infrastrukturális fejlesztésekre kaptak, 3 milliót pedig a "roma közösség fejlesztését, kulturális értékek és javak megőrzését, a romák társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának elősegítését" szolgáló támogatásokra. A lap szerint a nemzetiségi önkormányzat ebből a hárommillióból fedezte a disznóvágást.

A közétett képek tanúsága szerint két disznót vágtak le. A fotókon többen előre legyártott táblákat tartanak a kezükben, rajtuk az elnyert pályázat kódjával és a magyar címerrel, valamint feliratokkal: Belügyminisztérium, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság – írja a lap. 

Érdekesség, hogy Tiszaroff Farkas Flórián, a Lungo Drom elnökének szülőfaluja. Ugyanakkor a Sztojka által most vezetett CiKöSz-nél (Cigány Közösségek Szövetsége) nem kér a korábbi roma vezetőből. "Soha többet Farkas Flórián, Soha többet Lungo Drom" – írta korábban Facebook oldalán a CiKöSz.

Népszavának nyilatkozó névtelen forrás ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a tiszaroffi eset nem példa nélküli, és a kiosztott támogatások szerinte valójában a CiKöSz kampányát szolgálják. A CiKöSz indul ugyanis a nemzetiségi választáson és szeretne többséget szerezni az Országos Roma Önkormányzatban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.