DK: Vitézy Dávid hazudik, tehát fideszes

  • narancs.hu
  • 2024. június 15.

Belpol

Reagált a párt arra, miszerint két kerületben trükköztek volna a szavazólapokkal. 

„Vitézy Dávid Facebook-posztjában a Demokratikus Koalíciót vádolta meg azzal, hogy Újpesten és Erzsébetvárosban Szentkirályi Alexandra nevének szavazólapról való kihúzásával manipulálta a főpolgármester-választás eredményét. Miközben valójában a Fidesz próbálta azzal megnyerni a főpolgármester-választást, hogy az utolsó pillanatban visszaléptette Szentkirályi Alexandrát, és Vitézy Dávid támogatására szólította fel a fideszes szavazókat.

A Demokratikus Koalíció szerint Vitézy Dávid a szavazatok újraszámlálását követő viselkedésével, hazugságai özönével végképp bebizonyította, hogy valójában a Fidesz jelöltje volt Budapesten. Egy fideszes ugyanis képtelen elfogadni a vereséget, hazudozik és másokat vádol a saját bűneivel. Szerencsére Budapest választópolgárai átláttak a szitán, és ismét a demokratikus ellenzék jelöltjét, Karácsony Gergely választották főpolgármesterüknek” – közölte a DK szombaton. 

Pénteken számolták újra az érvénytelen szavazatokat Budapesten, melynek eredményeként Karácsony Gergely nagyon kis előnnyel, de megnyerte a főpolgármester-választást. Vitézyék több jogorvolslati kérelmet is benyújtott, ezzel kapcsolatban a jelölt azt közölte a Facebookon, hogy az egyik ilyen két DK-s vezetésű kerületet, Újpestet és Erzsébetvárost érinti. 

„Ezekben a kerületekben szinte láthatatlan vékonysággal húzták ki a visszalépett jelölt nevét, sorban jönnek a hírek arról, hogy külön ebből a célból vettek 0,3 és 0,5 mm tűvastagságú tollakat, hogy megtévesszék a választókat. Ennek kapcsán már a hét eleje óta folyamatban van egy jogorvoslati eljárás részemről. Ahogy a keddi sajtótájékoztatómon is elmondtam, nehéz nem szándékosságot látni amögött, ahogy ez a két kerület kezelte a szavazólapokról a visszalépett jelölt kihúzását, és ennek eredményeként itt kétszer annyi érvénytelen szavazat született, mint Budapest többi kerületében.

Ez a jogorvoslat hét eleje óta tart, fellebbezési szakaszban van, ma tárgyalja a Nemzeti Választási Bizottság, és lehet, hogy később a Kúria is fogja. Érdemes rögzíteni: ha ez a DK-s akció, ami a trükközés, a joggal való visszaélés és a csalás határmezsgyéjén mozog, nem történik meg, sok ezer érvénytelen szavazat elkerülhető lett volna ebben a két kerületben, és az eredmény valószínűleg messze nem az lenne, amit most ismerünk. Gyurcsány Ferenc pártjának ezügyben illene a politikai felelősséget világosan vállalnia, Karácsony Gergelynek pedig világossá tennie, tudott-e erről az érdekében lezajlott visszaélésekről”. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.